~éjjel a kórházban~

Marinette csak sírt és sírt. Akkor jött ki rajta az összes stressz. Addig erősnek kellett lennie, és a szülei előtt sem akart kifakadni.
Miközben Adrien ölelte úgy érezte, hogy biztonságban van, mintha a fiú élete árán is képes lenne őt megvédeni. Ettől az érzéstől szépen lassan lenyugodott, már nem zokogott.
- Kérlek, ne hagyj egyedül!- nézett könyörgően társára, miután elváltak.
- Nem foglak!- mondta, és leült a lány ágya mellé.
Marinette szorosan fogta Adrien kezét, egy percre sem engedte el.
- Mi történt veled, amíg nem voltam itt?- kérdezte a lány.- Nem tűnsz ugyanolyannak mint régen. Komolyabb lettél....mi történt?
- Eltűntél....csak ennyi.
- Sajnálom!- mondta a lány, és bűntudatot érzett.
Adrien elszégyelte magát.
- Kérlek ne nézz így rám! Nem a te hibád, csak....féltem, hogy bajod esik, és nem látlak többet! Ha ez megtörtént volna én nem lettem volna képes megbocsátani magamnak!
- Semmi bajom!- húzódott félmosolyra Marinette szája.
Adrien megsimogatta a lány arcát.
- Veled mi volt?
Marinette, ahogy rágondolt arra a szörnyű helyre, remegni kezdett.
Adrien ezt látván az ágy szélére ült és karjaiba zárta a lányt.
- Nyugodj meg, ne beszéljünk róla ha nem szeretnél!
- Muszáj mindent elmondjak! Meg kell mentenünk a többi embert!
- Te nem fogsz senkit megmenteni! Járnod sem szabad!
- Tudom, de csak én ismerhetem fel az utat a rejtekhelyére. Amint felépülök, elindulunk!
Adrien belátta igaza van a lánynak, és a történtek ellenére tudta, hogy meg tudja védeni magát, hiszen akkor sem elkapták, hanem feláldozta magát.
- Éjjel-nappal dolgoztatott....- szólalt meg egy kis szünet után.- Mindenkinek valami fura holdkóros tekintet ült ki az arcára pár nap után. Az elején még próbáltak megszökni páran, de feladták. Alig aludtunk, alig ettünk....
Adrien csak ekkor vette észre, hogy Marinette valójában egy két lábon járó csontváz.
- ....Nem kímélte a gyerekeket sem!- folytatta sírva.- D-de szerencsére senkinek semmi baja! Legalábbis komolyabb nincs...
- Hogy szöktél meg?
- Egyik este csökkentette a ránk vigyázó őrséget, mert már nem akart senki menekülni...M-már nem tudom, hogy nyitottam ki a zárat, de kiszöktem, é-és leütöttem egy őrt...Aztán minden olyan zavaros, futottam és miután kifáradtam mentem, de folyton hátrapillantottam, hogy nem e követnek é-és aztán meg....a következő amire emlékszem, hogy megláttam Párizst és utána téged....
- A hasad mikor sérült meg??
- N-nem tudom! Lehet, hogy miközben az őrrel harcoltam, de lehet, hogy utána...Minden annyira egybefolyt...csak mentem és oda sem figyeltem a talajra, hogy esetleg ne lépjek bele kövekbe, vagy ilyenek....valami azt súgta, hogy délnek kell menjek, és én délnek mentem...
- Rendben, nyugodj meg, semmi baj!
- Adrien?
- Igen?
- Itt maradsz maradsz még egy kicsit? Legalább amég elalszom...
- Egész éjjel itt leszek melletted!- nyugtatta meg a lányt és megszorította óvatosan a kezét.
Marinette ekkor valamennyire megnyugodott és behunyta a szemét.

°°°°°

Marinette fél nyolckor ébredt fel. Nagyon fáradt volt, de nem tudta, hogy mi keltette.
Adrien kezét fogta, még mindig, egy kicsit bele is pirult.
A srác mosolyogva fogadta.
- Jó reggelt!
- Te mikor keltél?
- El sem aludtam.....a szüleid mostmár bármelyik pillanatban itt lehetnek!
- És akkor elmész?
- Igen....apámék nem tudják, hogy itt éjszakáztam, és tízkor keltenek, muszáj menjek! De délután meglátogatlak jó?
Marinette kicsit felvidulva bólintott.
- Jobban vagy?- kérdezte Adrien.
- Kipihentebb vagyok valamivel....és a hasam sem fáj most....de tudnál adni egy kis vizet?
A srác egyből felállt és odanyújtotta a poharat, de amég Marinette ivott egy percig sem engedte el.
A lány rátette apró kezeit a pohárra, amik, így találkoztak Adrien meleg kezével. Marinette ezt csak azután vette észre, hogy ivott és elpirult.
- Szólok, hogy hozzák a reggelidet! Mindjárt jövök!
A fiú igazat mondott, mert valóban pár perc alatt visszaért, de a lánynak úgy tűnt, mintha évek teltek volna el. Minden pillanatban azt várta, hogy rátalálnak és akkor visszaviszik. Rettegett.
- Mindjárt itt van!- mosolygott kedvesen a srác, miután visszatért és leült az ágy mellé.
Marinette egyből megfogta a kezét.
- Mi a baj?
- S-semmi, csak félek!- kapkodta rémülten ide-oda a tekintetét.
- Marinette!- szólt, de a lány oda sem figyelt rá, csak továbbra is össze vissza nézett. Ekkor Adrien a kezét Marinette arcára tette, mire a hősnő összerezzent, de egyből társára tekintett.
- Nem engedem, hogy bármi bajod essen!- nézett komolyan a lány szemeibe.
Marinette ezután kinyújtotta a kezeit, jelezvén, hogy ölelje meg a srác, mire Adrien odahajolt hozzá, és megtette.

°°°°°

A reggelivel együtt a szülők is megérkeztek, ezért a fiú távozott. Aludnia kellett egy kicsit, ha délután is meg akarta látogatni a lányt.
Otthon egyből lefeküdt és volt két-három órája, mielőtt felébresztették.
Fél tizenkettő körül kelt. Reggelit nem is kért, inkább megvárta az ebédet.
Addig is elkezdte pótolni az iskolai dolgokat. Haverja, Nino minden szünetben elküldte neki az anyagokat és a házit.
- Hogy van a lány?- kérdezte apja ebéd közben.
- Jobban, de...nagyon megrázták az események. De szerintem fel fog épülni! Erős! Cs-csak idő kell!- mondta, bár ezzel magát is nyugtatgatni akarta.- Ma délután bemennék hozzá.
- Hogy állsz a házi feladatokkal?
- Már bepótoltam a legtöbbet, a maradékot pedig este gondoltam.
- Add be Natalienak azokat, amiket bepótoltál, ha jók mehetsz!
Adrien bólintott és gyorsan befejezte az ebédjét.
Amint befejzte a titkárnő az ellenőrzést, Adrien azonnal elindult.
Kivételesen inkább bevitette magát kocsival, mert elég necces lett volna átalakulni, majd a kórház közelében vissza. Nem akarta, hogy észrevegyék.
Mielőtt bement volna a lányhoz, látta, hogy jó hangulatban beszélgetnek, aminek őszintén örült.

°°°°°

Marinette már reggel letudta a kényes köröket szüleinél. Elmesélte (persze nem túl részletesen), hogy mi történt. Tudta, hogy így sem örülnek majd szülei, hogy ő Katicabogár, a hős, így próbálta valamelyest szépíteni a történteket.
A szülők láttak, hogy lányukat rendesen megrázták a történtek, ezért inkább hagyták a témát és kellemesebb dolgokról cseverésztek.
Délután fél négy fele Adrien is visszaért. Marinette már mikor meglátta közeledni, elpirult.
- Csaknem visszajött Adrien?- kérdezte kacagva Sabine.
- Miből gondolod?
- Paradicsomvörös vagy drágám!
Marinette kezeit egyből arcához kapta.
- Szép napot!- köszönt a belépő Adrien.
- Szia! Nos Sabine, azt hiszem jobb ha megyünk!- állt fel Tom, és már vette is kabátját, majd feleségére is felsegítette sajátját.
- Két óra múlva jövünk drágám!- puszilta meg lányát az anyuka.- Jó szórakozást!- búcsúzott és már el is tűntek.
- Egy pillanat és jövök!- ment a szülők után Adrien.
Marinette csak annyit látott, hogy beszélgetnek, többet nem tudott kivenni.
- Milyen volt a napod?- ült le a fiú, miután visszaért.
- Jó, bár....attól félek a szüleim nem nagyon örülnek, hogy én vagyok Katica....mármint....féltenek, és félek, hogy többet nem....
- Ne gondolj erre! Majd kitalálunk valamit, de hacsak te nem akarod befejezni, mindenképp Katicabogár maradsz!
Marinette félmosolyra húzta a száját.
- Te mit csináltál?
- Aludtam....Arra gondoltam, hogy ma este is én lennék itt, ha nem zavar!- vakarta meg feszengve a tarkóját.- A szüleid egész nap itt voltak, elfáradhattak...
- Örülnék!- mosolygott a lány.- De neked nem baj, hogy holnap iskola?
- Nem...csak az első két órán leszek, mert megyek fotózásra, ami négyig minimum eltart! Kicsit messze van...
Marinette, kicsit szomorúbb lett, mert ez azt jelentette, hogy hétfőn Adrien nem látogatja meg, így inkább megpróbált az aznap estére koncentrálni

Sziasztook!😊

Elnézést a késésért!
Természetesen még ezen a héten hozom az eheti részt, szóval ez csak pótlás😉
Addig is szép hetet!🐾

Annalulu🐞