~Valahol Párizsban~

Ment mert mennie kellett. Minnél messzebbre akart kerülni attól a szörnyű helytől.
Az elején még futtot, de kifáradt, így tempója gyors séta, majd még lassabb lett. Egy idő után, már járni is nehéz volt, de ment, mert mennie kellett.
Soha nem félt még annyira, mint akkor.
Nem tudta mennyi ideje van úton. Az idő mérhetetlen fogalom volt, minden egybefolyt.
Délnek kellett mennie, bár nem tudta, honnan veszi ezt az ötleltet. Csak tudta.
Késő ősz volt, és hideg ezért mozgásban kellett maradjon, hogy ne fagyjon át.
Örült, hogy elhagyhatta azt a helyet, de rettegett, hogy követik.
Aztán meglátta Párizst és az Eiffel tornyot. Akkor már nem volt annyi ereje, hogy örüljön, csak el akart érni valahova, ahol biztonságban lehet.
A városban folytak az újjáépítési munkálatok, sok oszlop, lámpa, néhány ház is megsérült.
Nem akarta, hogy bárki meglássa, ezért kisebb mellékutcákba, sikátorokba ment. Félt, hogy megtalálja, aki üldözi.
Egy felettébb kihalt utcára tévedt. Mindössze egy ember sétált előtte. Nem volt messze, így Marinette ki tudta venni, hogy ki az.
- Adrien!- szólította meg alig hallhatóan.
Nem volt már ereje semmihez, és ekkor elesett.
A fiú hátrafordult, és alig hitt a szemének. Marinette előtte küszködött, hogy felálljon.
Lesokkolódva nézte, majd miután magához tért a kábulatból, odafutott hozzá.
A lányon már nem volt cipő, talpait felsértette a sok ág, kő és egyéb dolog.
Ruhája tépedt volt, haja kocosan omlott hátára. Több helyen is karcolások borították, hasán egy csúnya seb éktelenkedett.
- Adrien? Tényleg te vagy?- kérdezte, de nem mert hinni a szemének.
- Hát te élsz?- csillogott könny a szemében.- Már azt hittem...olyan sok ideje eltűntél, és bárhogy is kerestelek nem találtalak!
- Kerestél?
Ekkor Tikki röppent elő.
- Marinette, te hogy?- röppent arcához, hogy megölelje.
Marinette elmosolyodott, amikor meglátta a kis kwamit.
- Annyit kerestünk Macskával! Hol voltál, mi történt veled?
- Macskával?- nézett kérdőn a kis katicára, majd Adrienre.
- Annyira hiányoztál!- ölelte át a fiú.- Mit tennék én nélküled Bogárkám?- jelent meg halvány mosoly az arcán.
- Te vagy Macska?- kérdezte, de egy köhögőroham jött rá. Szája megtelt fémes ízzel, ajkai között vér folyt ki.
- Ne!- kiáltott fel Adrien.
- Sajnálom!- emelte fel kezét Marinette, de az is véres volt hasától.
- Ne add fel!
Ölébe vette a lányt, és felállt.
- Plagg, karmokat ki!- mondta és felszökkent egy háztetőre.

~a kórházban~

Adrien a kórház közelében visszaváltozott, hogy, ne Macska ként kelljen bemennie, mert úgy nem volt annyira fura, hogy benn marad.
Minden egyes perc idegörlő volt számára, alig tudott egyhelyben ülni. Csak Marinettere gondolt, és arra, hogy túléli e. Nem bocsátotta volna meg magának, ha valami baja esik a lánynak.
Apja fél egy után felhívta. Nem örült, de miután a fiú mindent elmagyarázott, megengedte, hogy benn maradjon, bár ötre haza kellett érnie.
Akármennyire is hosszú volt, de az orvos végül kijött.
- Összevarrtuk a hasát és a többi sérülést is elláttuk, pihennie kell, és felépül de...megkérdezhetném, hogy mi is történt pontosan?
- Az utcán találtam rá, és már így nézett ki. Az utolsó támadásnál tűnt el.
- Már mindent értek. Jelenleg még kába az altatás miatt, de bemehet hozzá. Addig értesítem a családját.
Adriennek csak akkor jutott eszébe, hogy nem is hívta fel a szüleit, de nem volt ideje gondolkodni, be kellett mennie.
Marinette már kinyitotta a szemét, de látszott rajta, hogy még nincs teljesen magánál. Tikki egyből odaröppent a lányhoz, miután Adrien kicsit behúzta a függönyöket.
Marinette elmosolyodott, majd nagy kék szemeit Adrienre emelte.
A fiú még mindig az ajtóban állt. Még akkor is félt közelebb menni. Félt, hogy amikor odaér Marinette füstté válik.
Hirtelen lábai megindultak és megölelte a lányt.
- Már azt hittem soha nem látlak viszont Bogaram!- suttogta könnyes szemmel.
- Én is!- válaszolt.
Tíz percen át ölelték egymást, bár ők maguk nem érzékelték az időt.
- Adrien én sajnálok mindent!- mondta Marinette, miután elváltak.
- Ezt, hogy érted?- ült le egy közeli fotelre a srác.
- Azt, hogy eltűntem, és ezzel gondot okoztam és azt, hogy én....én....
Ekkor a lány szülei rontottak be.
Adrien jobbnak látta, ha távozik. Senki sem vette észre, kivéve Tikkit, aki akármennyire is barátnőjével akart maradni, mégis beszállt a fiú kabátzsebébe.

~Agreste lakás~

Négyre haza is ért, majd felment a szobájába. Magányra vágyott, hogy gondolkodni tudjon.
- Miért rohantál el?- röppent elő Tikki.
- Hát, te hogy-hogy nem Marinettel vagy?- lepődött meg.
- Elrohantál, és féltem, hogy valami baj van esetleg.
- Kedves vagy!- simogatta meg a kwami fejét.- Csak nem gondoltam, hogy ott kéne maradjak, elvégre miattam tűnt el Marinette.
- Nem a te hibád volt! Viszont, jobb ha visszamész valamikor.
- Ezt hogy érted?
- Először is beszélned kell Marival! Sok kérdése lehet, így is elég összezavarodott. Kell neki egy barát, aki megérti. Másodszor, pedig vissza kell vigyél! Nyugodj meg, semmi baj nem lesz!
- Félek Tikki! Hogyan nyugodjak meg így? Félek, hogy újra elvesztem, félek, hogy ugyanolyan magatehetetlen leszek!
- Nem lesz semmi baj!- csipogta.- Ma este, miután minden látogatót elküldtek menj be hozzá!
- De bennt lesznek a szülei!
- Akkor menj, úgy, hogy leváltsd őket! Biztos haza fognak menni pihenni, amég te vigyázol rá!
A fiú inkább beletörődött, és addig is lefoglalta magát.

°°°°°

Miután már tízkor bejelentette, hogy lefekszik, már nem zavarták.
Éjfélkor átalakult és a kórházba ment.
Meg is találta a jó ablakot, és bekopogott.
Sabine és Tom is benn volt. Az anyuka bár furán nézett, de kinyitotta az ablakot, Adrien, pedig bemászott.
- Miért vagy itt ilyen későn?
- Meg akartam nézni, hogy minden rendben van e....
- Kedves tőled! Adrien....hogy találtál rá?
A fiú visszaváltozott, csak azután felelt.
- Igazából ő talált rám. Éppen hazafele mentem, és akkor pillantott meg...
- Köszönjük!- léptek közelebb a szülők, és megölelték a fiút.
- Esetleg maradjak én itt vele? Fáradtnak tűnnek!
Sabine először nemet akart mondni, de ránézett a srácra és mindent megértett. Bár lányával akart maradni, megértette Adrient, és nem félt vele hagyni Marinettet.
- Megtennéd?
- Szívesen! Menjenek haza, aludjanak pár órát!
- Rendben! Hétre visszajövünk!
Adrien bólintott, és elbúcsúzott a házaspártól, majd leült az egyik közeli fotelre.
Marinette aludt, ezért nem akarta felébreszteni, némán figyelte.
Két óra telt el így, de nem volt álmos.
Gondolataiból Marinette hangja ébresztette fel.
Az ágyához sietett, de a lány nem volt ébren. Szemöldöke össze volt húzva, kezeit ide-oda mozgatta, sírt és beszélt álmában.
- Kérlek ne!- hallatszott a rémület hangján.
Adrien az ágya szélére ült, és csitítani kezdte, amíg Marinette hirtelen fel nem ébredt.
Hirtelen azt sem tudta hol van. Csak kábán pislogott, majd eszébe jutott minden és meglátta Adrient. Megpróbált felülni, de a fiú gyengéden visszanyomta.
- Össze van varrva a hasad!- figyelmeztette.
Marinette szomorúan bólintott, és csak üveges szemekkel nézett ki a fejéből. Meg akarta ölelni a srácot. Egyszerűen rettegett, és egy olyan személyre vágyott, akit ismer, és megvédheti.
- Tényleg te vagy Macska?- kérdezte meg ekkor.
Adrien bólintott, és egyből átölelte társát. Látta a rémületet a szemében, és nem bírta nézni, a könnyes szemeit.
- Sajnálom!- érezte, hogy a lány remeg.
Marinette is átkarolta és sírt.

Sziasztoook!😊

Itt lennék ezzel a résszel! Nos azt, hogy még hány fejezetet csinálok, nem tudom....🤔
De jövőhét pénteken jövök a követlezővel!
Addig is szép hétvégét!🐾

Annalulu🐞