~Dupont iskola~

- Adrien!- szólt a tanár már harmadszor a fiúra.
- Bo-bocsánat tanárnő! Csak elbambultam...
- Igen tudom! Mostanában sokszor elgondolkozol így órán.- mondta még mindig mérgesen, de hangja egyszercsak meglágyult.- Tudom, hogy szomorú vagy Marinette miatt, de hidd el tudom mit érzel!
- Dehogy tudja! Még csak bele sem tud gondolni!- jelent meg keserű mosoly a srác arcán.
- Nekem valóban nem volt a barátnőm, de....
- Azt hiszi, hogy jártunk? Azt hiszi, hogy a barátnőm volt?
- Nem?
- Nem!- válaszolt és érezte könnyek gyűlnek a szemébe.- Ott voltam! Láttam, amikor történt, de csak álltam és nem tettem semmit! E-egyszerűen lefagytam....Nem bírtam megmozdulni....me-megmenthettem volna, de....
A teremben néma csend volt. Mindenki lesokkolva bámulta a fiút. A tanár sem bírt megszólalni.
Hirtelen megszólalt a csengő, mire mindenki összerezzent.
- Jól van gyerekek menjetek!- mondta a tanár miután gyorsan felírta a házi feladatot. Adrien kérlek maradj egy percre!
- Megvárunk az ajtó előtt!- mondta Nino és Alya, majd kimentek.
Szépen lassan minden diák kiment, így egyedül maradt a tanárral.
-Nem tudtam, hogy ennyire mélyen érintett ez a dolog persze érthető módon. De nem szabad magadat vádolnod! Láttad, hogy egy barátodat foglyul ejtik, amitől megrémültél. Ez normális! Ne legyen emiatt bűntudatod! Menj haza, pihenj! Ezt a napot meg a holnapit igazolom neked, így lesz négy napod a hétvégével együtt. Rendben?
Adrien némán bólintott, majd megköszönte és kisétált a teremből. Nem köthette a tanár orra alá, hogy egy szuperhős nem eshet kétségbe, ezért hagyta annyiban a dolgot.
Barátai csakugyan az ajtó előtt várták.
- Mi volt?- kérdezte Nino
- Elmondta, hogy ne legyen bűntudatom, meg hogy menjek haza meg holnap se jöjjek.
- Igaza van!- fogta meg a srác vállát Alya.- Nem te tehetsz róla!
A válasz egy szomorú mosoly volt, majd Adrien elindult ki a kapun.
- Jó pihenést!- szóltak utána barátai.

~valahol Párizsba~

Macska nagyon meg volt rémülve, miután társa öt perc múlva sem került elő. Nem szaladhatott utána, hisz harcolnia kellett, sőt még az emberek is számítottak rá. Még több idő telt el. A fiúnak ki kellett tartania.
- Macska!- hallotta Katica hangját.
Boldogan fordult a hang irányába, de nem azt látta, amire számított, bár egyből megértett mindent. Ellenfelét kiütötte, épp feltápászkodott egy csomó kartondoboz közül, így a lányhoz szökkent.
Tudta mit akar tenni, tudta ki ő.
Marinette hozzá beszélt, de egy szót sem értett belőle, csak halk, távoli duruzsolás volt.
Meg akarta állítani, szólni, hogy ne tegye, majd megoldják valahogy, csak ne tegye. Torka cserben hagyta, mikor kinyitotta száját, egy hang sem jött ki rajta.
Megfogta a lány arcát, homlokukat összeérintette. Marinette ugyanúgy körülölelte kezeivel a hős arcát. Szemében könnyek csillogtak. Látszott rajta a rémület, de elszántságot is tükrözött. Mosolygott, bár félt, mégis próbálta magabiztosnak mutatni magát.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!- mondta.- Meg kell mentenem az áldozatokat, de a kwamimat nem vihetem magammal! Neked kell vigyáznod rá! Kérlek bocsáss meg!- miután befejezte, megfogta társa kezeit és fülbevalóit Tikkivel együtt a fiú tenyerébe helyezte és megcsókolta. Érezte, hogy már nem bírja tovább sírás nélkül.- Sajnálom!
Ezután Macska lefagyva nézte, ahogy a lány eltűnik a szeme elől. Nem tudta mennyit állt ott, csak azt vette észre, hogy az emberek lassan előmerészkednek és köré gyűlnek. Mindenki azt kérdezgette, hogy mi történt, miért romos minden.
A fiúnak össze kellett szednie magát.
- Az ellenséget egyelőre nem tudtuk legyőzni, de dolgozunk rajta! Esküszöm, többet nem esik bántódása senkinek! A bajba jutottakat pedig ki fogjuk a lehető leghamarabb szabadítani!- válaszolt és elszökkent. Tudta hova kell mennie.
Megállt a Dupain- Cheng pékség előtt. Nem gondolt bele, hogy esetleg a házaspár őt fogja okolni, persze teljesen jogosan.
A szülök furán néztek a fiúra,majd derült égből villámcsapás ként rájöttek mindenre.
- S-sajnálom!- küszködött a sírással. A földre rogyott és sírni kezdett.- Nem tudtam megmenteni!
Nem vette észre, hogy a szuperhős ruha leolvad róla, és a szülők legnagyobb meglepetésére Adrien került elő.
Ekkor vette észre, hogy amit Katica adott neki, még mindig a tenyerében volt. Megnézte és a lány fülbevalóját pillantotta meg és a kwamiját.
Tikki ezután felrepült és megölelte Adrien arcát.
- Nem tudtam lebeszélni róla.-mondta szomorúan.
A felnőttek kérdőn, már már kicsit félve nézték az eseményeket.
Ezután Adrien mindent elmagyarázott. Elmondta, hogy Marinette Katica, és hogy pontosan mi történt. Mikor végzett sírása kicsit alább hagyott, de tudta egy ideig még nem fejezi be.
Sabine ekkor leguggolt és átölelte a fiút. Tom is hasonlóan cselekedett.
Adrien lesokkolva nézte őket. Megbocsátottak neki.

~Dupain-Cheng pékség~

Adrien gondolataiba merülve sétált ki az iskolából. Fejében ismét újrapörgette az eseményeket. Egyik pillanatban még az iskolánál volt, a másikban pedig Marinette-ék pékségében.
Azt vette észre, hogy Sabine öleli.
Az anyuka felkísérte és leültette a nappaliban, majd főzöt neki egy teát.
- Mi történt?- kérdezte, mikor a fiú zokogása kissé alább hagyott.
Adrien elmesélt mindent.
- Erősnek kell lenned!- mondta ekkor határozottan Sabine és, hogy nyomatékosítsa, amit mondott fel is állt.- Marinette is ezt szeretné! Ma még lehetsz gyenge, de holnaptól legyél erős
Adrien lassan bólintott. A nőnek igaza volt. Nem lehetett gyenge. Meg kellett találnia a lányt. Amég volt egy kis esély arra, hogy él, muszáj volt keresnie.

Hátha megszökött! -próbált lelket önteni magába.

Meg ott volt a többi bajba esett is. Tudta önzőség, hogy csak Marinettere gondol, de azzal nyugtatta magát, ha a lány még életben van és megtalálja, akkor több mint valószínű, hogy a többi ember is vele lesz.
- Köszönök mindent!- mondta Adrien, majd hívta Nataliet és hazament.
- Hogy-hogy ilyen hamar kellett jönnünk?- kérdeze a nő.
- Nem voltam jól, ezért a tanár hazaküldött. Holnap se kell bemenjek.
Azt senki nem tudta, hogy mi történt vele, még apja se, bár már a férfinak is feltűnt, hogy fia rosszkedvű.
Mikor hazaért egyből szobájába sietett. Ledobta a táskáját, leült az ablakához és csak bámult ki a fejéből.
- Adrien?- röppent elő Tikki hirtelen.
A srác meglepődve fordult a hang irányába.- Minden rendben?
A fiú egy pillanatra elgondolkodott azon, amit Sabine mondott neki és rájött, hogy igaza volt. Nem fordulhat magába, ugyanis akkor időt veszt. Minden erejét a keresésre kellett felhasználnia.
- Azt hiszem minden rendben lesz!- mosolygott szomorúan a kis katicára.- Holnaptól minden más lesz! De ma még.....
- Ahogy Marinette anyukája mondta?
- Igen! Várj, most jut eszembe, hogy nem hoztam nektek semmit!- mondta, majd felállt és kiment a konyhába.
Visszafele apja állította meg.
- Szia!- köszönt szomorúan Adrien.
- Állj! Adrien, beszélnem kell veled! Elmondta Natalie, hogy ma nem érezted jól magad, ezért hazajöttél.
- Igen? Mi van akkor?
- Mostanában sok időt töltesz egyedül a szobádban, az ablaknál ülve. Csak bámulsz ki és néha.....néha....egyszer láttam, hogy sírtál.
A srác majdnem kiejtette kezéből a tányért, amin a sajt és a sütemény volt.
- Honnan....- nyögte ki.
- Natalie mondta. Nem egyszer benyitott és ezt látta. Miután többször is beszámolt erről, én is megnéztelek párszor. Minden rendben?
Adriennek nem volt kedve beszélni arról, ami vele történt. Főleg az apjának nem.
- Persze! Viszont mennem kell zongorázni!- fogta meg a kottáit és megpróbált kisietni.
- Adrien!- fogta meg a fia vállát Mr. Agreste.- Tudom nem vagyok egy minta apa, de mondd el ha bánt valami! Nem ülhetsz folyton órákat az ablakodnál!
Adrien elgondolkodott egy pillanatra, azon mit is tegyen, de egyszerűbbnek látta, ha elfut a problémák elől.
- Se-semmi bajom!- válaszolt és elment, leült a zongorához, majd elkezdett egy lassú, szomorú dallamot játszani.

Sziasztoook!😊

Visszatértem! Végre van új telefonom, így tudok írni!😄
Nos, úgy terveztem, hogy ezen a héten két részt teszek ki, jövőhéttől, pedig visszaáll a szokásos pénteki rendszer.
Remélem tetszett ez a fejezet!
Sziasztook!🐾

Annalulu🐞