~Agreste lakás~

Három hét, négy nap és két óra.
Adrien ismét az ablaknál ült és csak bámulta Párizst. Azóta, hogy eltűnt sokszor csinálta ezt. Csak visszagondolt azokra az időkre, amikor még vele volt. Sok emlék mosolyt csalt az arcára, de amint megjelent rajta az öröm halvány jele, szemei megteltek könnyel és sírni kezdett.
De ez a gondolatai egyik részét tette ki csupán. A jó emlékek felidézése mellett sok időt töltött utolsó találkozásuk felelevenítésével is. Újra és újra lejátszódtak fejében a események.
Három hét, négy nap és két óra.
Mikor utoljára hallota a hangját nagyon boldog volt. Pár percig azt hitte, hogy baja esett, de amikor újra meghalotta, mosolyra húzódott szája és nagy kő esett le szívéről. Megkönyebbült, hogy jól van, és amennyire az adott helyzet engedte, biztonságban is.
Három hét, négy nap és két óra.
A hang irányába fordult, de teljesen mást látott, mint amire számított, bár szinte egyből megértett mindent. Hirtelen rémület futott át agyán és odaszaladt hozzá.
Könnyei folyni kezdtek. Kérlelni akarta, hogy ne tegye meg de a sírástól elakadt a szava. Körbefogta kezeivel arcát, homlokát a sajátjához döntötte.
Nem tudta, hogy Ő mit mondott akkor. Csupán elmosodott zajokat érzékelt.
Ő hozzá beszélt. Mosolygott, de szemeiben, amik tele voltak könnyel, rémület és fájdalom csillogott, bár egyfajta bátorság is megjelent bennük.
Ekkor Ő megfogta a fiú kezeit és azokat levette arcáról. Adrien abban a pillanatban valami keményet érzett tenyerében. Ezután elengedték egymást. A srác csak állt dermedten, amíg eltűnt a szeme elől.
Három hét, négy nap és két óra.

~másnap~

Adrien szokásos reggeli rutinját végezte. Felöltözött, megmosakodott, fogat mosott. Indulás előtt még ránézett Párizsra. Minden percben azt várta hátha felbukkan, de soha nem jött.
Beszállt a kocsiba és elindult az iskolába.
Az autóból azóta minden nap a Dupain-Cheng pékségnél szállt ki. Akkor sem tett kivételt. Elköszönt Natalietől és testőrétől, majd benyitott az üzletbe.
- Jó reggelt! - köszönt a házaspárnak.- Szia Tikki!- intett a kwaminak is.
- Szia Adrien!- mosolygott Sabine szomorúan.- Hogy vagy?
Adrien bűnbánóan ránezett a szülőkre, majd elkapta fejét, mert szemeiben ismét könnyek gyülekeztek.
- Nem a te hibád!- lépett mellé Sabine és megsimítota a fiú karját. Tudod milyen önfejű volt mindig  is.- próbálta  vigasztalni, de végül ő is zokogásban tört ki.
- Annyira sajnálom!- mondta Adrien.
- Ne érezd felelősnek magad!- lépett elő Tom is.
Mrs. Cheng is erőt vett magán, és mosolyt eröltetett az arcára.
- Ma is a szokásos péksütit kéred?
A srác bólintott. Elvette a a zacskót a férfitól, majd elindult a kijárat  felé. Azóta, hogy Marinette eltűnt, csak azt a péksütit ette reggelire, ami a lány kevence volt.
- Várj egy Percet!-szólt utána Sabine.- Nem tudnád magaddal vinni Tikkit? Látom  rajta, hogy aggódik és itt nem tud csinálni semmit. Biztos hasznát vennéd az őrjárataidon! Ha más nem a te kwamid biztosan jobban lekötné. Legalább  egy időre. Kérlek ne értsd félre Tikki, örülünk, hogy itt vagy, de látom rajtad, hogy csak őrlődsz magadban! Jót fog tenni neked egy kis környezetváltozás!
A kis katica bólintott és hálásan nézet a szülőkre. Valóban nagyon aggódott Marinette-ért, és a semmit tevés néha már az őrületbe  kergette.
- Szívesen elviszem!- válaszolt a fiú, majd intett a kwaminak, hogy bújjon el a kabátjában.

○○○○○

Adrien sokszor nem figyelt az órákon. Egyszerűen képtelen volt, így délutáni szokásává vált Nino zaklatása, mert mindig tőle kérte el a jegyzeteket és a házit.
Sokszor próbált rászólni magára, kényszerítette agyát a figyelésre, de nem járt sikerrel. Gondolatai visszavándoroltak Marinettere, és nem tudott figyelni arra, amit a tanár mond.

~Az utolsó csata~

Katica egy háztetőn várta társát. Macska sem sokat késett, a hősnőnek mindössze pár percet kellett várnia.
- Mi a mai menü? -kérdezte landolás közben a fiú.
- Nem tudom! Nagyon gyorsan mozog, ezért nem tudom kivenni pontosan. Megtámadni nem akartam, hiszen mire lecsapnék elmenekülne. Kell valaki, aki lefoglalja! Csak anyit tudok, hogy Elszívónak nevezi magát.- nézett kihívóan társára, mire az csintalanul elmosolyodott.
Egy ideje sokkal jobb volt köztük a légkör. Katica mosolygott, és titkon Macska minden egyes bókjának örült. Macska pedig.....hát Macska maradt. De félreértés ne essék, ha kellett, ugyan olyan komoly tudott lenni, mint Katica. Mikor akcióra került a sor, a lány még az életét is rábízta volna.
- Nem gondolod, hogy romlott a színvonal?- kérdezte a srác,  mielőtt elindultak.
- Ezt hogy érted?- nézett rá kérdőn Katica.
- Halálfej most egy "Elszívót" küldött, de mi lesz a következő? Melyik konyhai dolog? Esetleg a Hűtő, vagy a Gáztűzhely?
- Őszintén, mennyit gondolkodtál ezen a poénon?- húzta fel a szemöldökét Marinette, majd továbblendült.
Adrien sem tétlenkedett, egyből társa után vetette magát, és belekezdett az eleterelő hadműveletbe.
Így, hogy Macska lekötöttek az akumatizált férfi figyelmét, a fickó lelassult, és Katica meg tudta figyelni.
Egy füstzsákba zárta az embereket, amit maga mellett lebegtetett valahogy. Katica nem is nézte meg jobban ellenfelüket, tudta, először az áldozatokat kell kiszabadítania.
Yoyoját nekdidobta a zsáknak, de a fegyver úgy pattant le a felületről, mint a lövedék egy golyóálló üvegről. A lány már  már tanácstalanul állt meg. Nem akarta még felhasználni a szerencse talizmánját, így egy lehetőség maradt, a nyers erő.
Marinette a füsthöz futott, és teljes erejével elkezdte húzni, ráncigálni, mire kiesett pár ember. A "ketrec" mindössze pár pillanatra nyílt meg, de látta, belülről nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik, és sok embert tart foglyul.
Még párszor nekiveselkedett, megpróbálta szètfeszíteni. Újabb emberek estek ki.
- Túl sokan maradtak benn!-szidta magát, majd a kiszabadított embereket fedezékbe vitte és visszaszaladt társához.
Nem kérhette meg Macskát, hogy használja az erejét, hisz kockáztatta volna az emberek biztonságát, így egy választása maradt.
-Szerencsetalizmán!- dobta fel yoyoját, mire egy cetli hullot a kezébe.
,,Sajnálom nem tudok semmit! Tanácstalan vagyok!"- olvasta el, ami a cetlin állt.
Lesokkokva nézte a darab papírt. Nem tuta, hogy mit kezdjen. Ekkor vette észre, hogy a srác már nem sokáig bírja, ezért segítségére sietett.
- Na kitaláltál valamit?- kérdezte harc közben Adrien.
- Nem igazán!- válaszolt gondterhelten a lány.
- Ezt, hogy érted?- pilantott a hősnőre, de nem figyelt és ellenségük egy ütése telibe találta a hasát, mire nagyot nyekkenve terült el a földön.
- Macskaaaa!- hallotta Katica kiáltását, de mikorra feltápászkodott már nem látta sehol.
Egy ideig nem is félt, de miután jó pár perc eltelt, elkezdet aggódni.

○○○○○

Marinette csak azt látta, hogy társa hirtelen elterül az aszfalton.
- Macskaaaa!- szakadt ki belőle egy ijedt kiáltás.
Az akumatizált férfira rontott, de az egy könnyed lendítéssel félresöpörte.
A lány egy kis mellékutcában landolt, és szinte egyből vissza is változott. Teljesen ki is ment a fejéből, hogy felhasználta képességét. Talizmánja lemerült és kwamija az ölébe hullott.
- Sajnálom Marinette, nem tudtam semmit kitalálni!- kezdte Tikki.
- Semmi baj! De egyél gyorsan, hogy vissza tudjak menni!
Amíg a kis katica evett, Mari kinézett az útra és azt látta,  amitől a legjobban tartott.
Macska több sebből  is vérzett, a gonosztevő, pedig egyre több ártatlan embert fogott el.
Ekkor döntött. Felállt és kisétált.
- Macska!- szólította meg a srácot.

Sziasztook!😊

Elnézést a késésért, de nem fogjátok  elhinni, hogy mi történt velem! Én a telefonomon írom javarészt a novelláimat, és sokszor nem vagyok internet közelben így nem mentem el a munkám azonnal, mindössze arra figyelek, hogy ne zárjam be a programot. Most is ez volt, de a telefonom alkatrészeit "kimostam" wc lével, így sok dolog elveszett....Najó szinte az egész novella. Szóval mostanra tudtam pótolni. Most tabletről írok, ami elég lassú, mert vírusos,úgyhogy elnézést a helyesírási hibákért....néha úgy gondolja, hogy nem ír be random betűket...
Emojik sincsenek rajta, úgyhogy a szokásosakat sem tudom kitenni:/.
A következő részig sziasztook!

Annalulu