Sziasztok, amint mondtam, már hozom is a következő részt, bocsánat, ha lassan írom, de sok a tanulni valóm. Jó szórakozást ehhez a részhez is!❤

Marinette szemszöge:

Egyáltalán nem féltem attól, hogy esetleg gyanús leszek a bénázásaimmal, hiszen mindig ezt csinálom, de nem szoktak segíteni nekem. És éppen ez aggasztott: mi lesz, ha senki nem akar majd segíteni? Mi lesz, ha már annyira megszokták, hogy béna vagyok, hogy meg sem fordul a fejükben, hogy felsegítsenek?
Aznap reggel pont időben indultam el otthonról, ezért nem késtem el. Amíg arra vártam, hogy zöldre váltson a lámpa, eszembe jutott Fu mester tesztje. Az, amelyikkel engem választott ki. Átszaladt az agyamon egy olyan gondolat is, hogy megismétlem, de senkit nem ismertem onnan, túl kockázatos lett volna és amilyen ügyetlen vagyok, még segítséggel is ott hagyom a fogamat. Szóval ezt a gondolatot gyorsan elvetettem.
Átmentem az inmáron zöld lámpán és a sulim felé vettem az irányt. Sokan álltak előtte. Mint mindig. És, na milyen az én szerencsém? Hát persze, hogy Adrien kocsija is pont akkor ért a suli elé, amikor én ott álltam, mint egy rakás szerencsétlenség a tömeg kellős közepén. Egy nagyon gyors mozdulattal beugrottam a lépcső mögé. Ott persze már átgondoltam, hogy semmi értelme, hiszen közös küldetésünk van. Jaj, a csodába! Olyan buta vagyok!
Éppen a hátizsákomba ütöttem a fejemet, mikor valaki megállt mellettem.
- Mit csinálsz itt, kislány?- kérdezte Alya.
- Ja... Semmit... Én csak ellenőriztem, hogy beraktam e a... Tankönyvemet.
- A fejeddel?- mosolyodott el gúnyosan, mint aki egy szavamat sem hiszi.
- Igen, mert a matek a legkeményebb tankönyv és azt érzem, hogy máshogy fáj.
- Zseniális, de Adrien sosem fog veled beszélgetni, ha elbújsz előle!- ennyi, lebuktam. Meg sem próbáltam tiltakozni.
- Tudom, de én nem vagyok ilyen bátor- sütöttem le a szemem.
- Nem baj, de nem is vagy gyáva, csak találnod kell olyan dolgot, amiről tudsz vele beszélni.
- Ne már, Alya, hiszen te is tudod, hogy képtelen vagyok vele beszélni! Se élőben, se mobilon, se sehogy!- szomorúan álltam mellé. Mivel a táskám cipzárja félig ki volt húzódva, ezért kiesett belőle a mobilom. Alya reflex szerűen elkapta:
- Erre valahogy számítottam- adta vissza a kezembe.- Amúgy irhatnál is neki valamit. Emlékszel, Valentin napon is...
- De az más volt!
- Miben?
- Mert az Valentin nap volt!- szedtem elő egy abszolút értelmetlen kifogást.- Meg az írás olyan személytelen! Gondolj bele: megírhatná Cloé is, csak hogy bosszantson, ha az én szignómmal írná alá, onnantól kezdve azt én írtam, érted már?
- Őszinte legyek, kicsit sem! Túl sok a bajod. Olyan egyszerű lenne, ha megírnád neki, mit érzel! Nem dadognál és nem is kéne ellopnod a telefonját.
- De az a levél már nem jutna el hozzá!
- Miért?
- Mert amint megírnám, szét is tépném!
- Miért?
- Mit miért, hát nem érted? Nem vagyok elég bátor, hogy odaadjam neki!- mondtam keservesen, mikor az iskola kapujához értünk.
- Jó, nem kényszerítelek. De gondold át.- felsóhajtottam és csak bólintottam. Tudtam, hogy Alya csak jót akar, de képtelen vagyok elmondani Adriennek, hogy mit érzek iránta. Még úgy is, hogy tudom, hogy ő Fekete Macska! Főleg úgy! Hiszen a küldetésünket is tönkre tudná tenni egy szerelmi vallomás! Már nem is annyira Adrien, inkább ez aggaszt... Na jó, ez ebben a formában nem igaz, de nagyon aggaszt, hogy esetleg Katica és Macska titkos kiléte is veszélybe kerülne. Így is félő, hogy vagy ő, vagy én elszóljuk magunkat, de úgy még veszélyesebb lenne. A gondolataimból akkor zökkentem vissza a valódi világba, mikor beléptünk a terembe és találkozott a tekintetem Adrienével. Elvörösödtem és megszaporáztam a lépteimet a székemig. Az egyik lépcsőben megbotlottam, de nem volt szükségem segítségre. Pontosabban későn jutott el az agyamig, hogy igazából lehetne is szükségem rá, hiszen most pont ez lenne a feladatom, de ekkor már a helyemen ültem.

Adrien szemszöge:

Reggel arra ébredtem, hogy szörnyen büdös van. Olyan bűzt éreztem, hogy azt hittem, ott fulladok meg.
Felültem és hunyorogva néztem körbe, az orromat befogva. Kisebb puffanást hallottam magam mellől.
- Hé, vigyázhatnál!- szólt rám Plagg, aki fáradtan röppent fel az ágyam sarkából, ahova majdnem beesett.
- Bocs, de... Tudod te, mi az a fogmosás?- jöttem rá hírtelen, hogy a kwamim valószínűleg az arcomon aludt.
- Persze, az egy olyan dolog, amit azok az emberek szoktak, akik nem kwamik- motyogta, majd bebújt a párnám alá. Meg sem próbáltam kijavítani az értelmetlen mondatát, inkább csak felkeltem és készülődni kezdtem.
- Mit csinálsz? Még van negyed órád- nyöszörögte Plagg.
- Tudom, de szeretnék viszonylag hamar beérni, hogy többet töprenghessek a feladaton!
- Letagadlak Adrien!-fejelt bele a párnába, majd kénytelen- kelletlen felkelt.
Szerencsére sikerült időben elindulnunk.
A testőröm az iskoláig meg sem állt, így tényleg elég korán beértem. Amikor kiszáltam a kocsiból, megláttam Marinette- et, legalábbis azt hittem...
- Szia tesó- pacsizott össze velem Nino, akire rámosolyogtam és viszonoztam a köszönését. Mikor vissza néztem oda, ahol Marinette- et láttam, a lány már nem volt ott. Talán csak képzelődtem... Vagy valaki eltakarta a tömegben... Vagy sietett és már régen az épületben volt...
Ilyen tippek keveregtek bennem. Nino folyamatosan beszélt hozzám olyanokról, mint hogy az a sóműsor meghozta a sikerét és mióta szerepelt a tévében, azóta sokkal többet hívják rendezvényekre, meg bárokba DJ- skedni. Azon kaptam magam, hogy kicsit sem érdekel, mit mond nekem Nino. Természetesen örültem a sikerének, de nekem más kötötte le a figyelmemet. És ez a valami nem a feladatom volt. A tekintetemmel Marinette- et kerestem. Arra gondoltam, hogy a terembe ment, de nem volt bent, mikor Ninoval felértünk. Sajnos Cloé viszont ott volt.
- Szia Adrien, drágám- pattant fel a helyéről és mielőtt bármit is reagálhattam volna a köszönésére mellettem termett, odébb lökte Ninot és belém karolt.- Képzeld, apuci vett két jegyet a hétvégi Jagged Stone koncertre! Én pedig úgy gondoltam, téged viszlek el- vigyorgott boldogan.
- Ó, köszönöm, Cloé- mosolyodtam el.
- Igazán nincs mit- nevetett fel furcsán, majd visszaült Sabrina mellé. Mosolyogva megráztam a fejem, majd leültem a helyemre.
- Miért nem pattintod már le?- fordult felém Nino.
- Kit?- néztem rá kérdőn.
- Hát Cloét!
- Miért kéne?
- Mert nyomul rád?
- Mi? Ne már! Dehogy is!- tiltakoztam.
- Ne butáskodj már Adrien, mindenki látja, csak te nem! Neked miért nem tűnik fel, hogy Cloé mindent megtesz, hogy kisajátítson téged? Tényleg ennyire vak vagy?
- Én... Mármint- akadtam meg- Nem hiszem, hogy Cloé nyomulna. Szerintem csak kihasználja, hogy híres vagyok.
- És te Cloét olyannak ismered, aki beéri annyival, hogy egy ,,híres" sráccal megy el egy koncertre?- igaza volt. Lesütöttem a szemem.- És Cloé érti a dolgát. Tudja, hogy szereted Jagged zenéjét, ezért elvisz egy koncertre. Érted már?
Mivel elég rosszul esett a hír, ezért inkább csak lehúnytam a szememet és bólintottam.
Kinyílt az osztályterem ajtaja. Marinette és Alya lépett be rajta. Az előbbivel egy pillanatra összenéztem, de ő elkapta a tekintetét. Hogy nem vehettem észre, hogy Marinettenek pont ugyan olyan szép szeme van, mint Katicának?
Ezen a kérdésen nem volt időm agyalni, ugyanis ekkor Lila lépett be az ajtón. A fejére húzta a kapucniát és a földet nézve battyogott hátra. Egy pillanatra rám sandított, de nem nézett a szemembe. Hátra fordultam, követve őt a tekintetemmel. Összenéztem Marinettel, aki most teljesen máshogy nézett rám, mint az előbb. Csupán szemkontaktussal megbeszéltük, hogy figyelnünk kell Lilát. Jelen pillanatban mindenki utálja az osztályban, éppen ezért lelkileg labilis. Marinette, mintha csak hallotta volna a gondolataimat, bólintott, majd felállt és hátra sétált.

Egyenlőre ennyi, de nem sokára hozom a folytatást!😘