Sziasztok, itt egy új rész! Már tudjátok, ki is lesz nálam az igazi Volpina. Remélem tetszeni fog ez a rész! Jó olvasát!❤

Marinette szemszöge:

Reggel nyugodtan átgondoltam a napomat: Suliban letesztelem, hogy tényleg Alya lesz-e a tökéletes választás, majd mikor már biztos leszek benne, a táskájába csúsztatom az amulettet, abban reménykedve, hogy csak otthon veszi észre.
Hát... Ez a tervem már az elején meghiusult. Első sorban azért, mert elbambultam és fél másodperccel becsengő előtt estem be a terembe. Ez még a kisebbik baj lett volna, de Alya nem volt sehol. Megböktem Nino vállát.
- Hol van Alya?- kérdeztem suttogva, mivel a kémia tanárnő már bent volt.
- Neked nem írt üzenetet? Mondta, hogy beteg és pár napig nem fog jönni suliba.
- Nem emlékszem- a zsebembe nyúltam, de a készülék nem volt ott. A táskámban sem találtam. Ekkor beugrott a kép, ahogyan Adrient akartam felhívni, majd amikor leraktam az asztalra. És ott is hagytam.
- A csodába, otthon hagytam a telefonomat!- csaptam a padra a fejemet. A tanárnő odakapta a fejét, de nem jött rá, mi volt a koppanás, mert már felnéztem.
Következő óránk tesi volt. Adrien éppen kifelé indult, amikor kis gondolkodás után elkaptam a karját. Hátrafordult.
- Beszélnünk kell- mondtam kicsit idegesen, és csak reméni mertem, hogy veszi a célzást. Szerencsére Adrien okos és egyből rájött, hogy valami titkosról van szó.
Megvártuk, amíg mindenki kimegy. Adrien kedvesen nézett rám, várva a kérdésemet:
- Baj van! Mégis hogy adjam oda Alyának a medált, ha nincs iskolában?- kérdeztem idegesen.
- Nyugi- mosolyodott el.- Miért nem viszed el hozzá?
Furcsán néztem rá:- Azt mondod, menjek el hozzá és csengessek be, hogy szia Alya, hoztam neked egy amulettet, vagy mondjam, hogy a földön találtam?
- Egy fenét- nevetett fel.- Úgy gondoltam, hogy mint Katica menj el hozzá.
Így már értettem, a baj csak az volt, hogy nem ezt terveztem. Nem teszteltem le biztosra...
- És mi van akkor, ha csak nekem segít? Mi van, ha csak azért segítőkész, mert barátok vagyunk és tudja, milyen kétballábas vagyok!?
- Először is nem vagy kétballábas. Másodszor pedig beszéltem Ninoval, aki azt mondta, hogy Alya él-hal a szuperhősökért...
- Igen, ez igaz. Már egyszer megkérdeztem, hogy szeretne-e szuperhős lenni és igent mondott.
- Na látod! És Alya szerintem nagyon jó választás. Ő is kiáll Cloéval szemben és megvéd másokat is, ha szükséges. Ezt te tudod a legjobban, hiszen a legjobb barátnőd!
- Igazad van- mosolyodtam el.- Suli után meglátogatom. Először mint én, aztán mint Katica.
- Hé- szólt utánam, miközbenkifele indultam a teremből. Visszanéztem rá.- Mind a kettő te vagy- kacsintott rám. Elmosolyodtam, majd elkaptam a tekintetem, nehogy meglássa, hogy elpirulok.

Adrien szemszöge:

Kicsit kellemetlenül éreztem magam, miközben mentünk át a stadionba: Marinette már megtalálta a tökéletes Volpinát. Nekem pedig még ötletem sincs, hogy ki legyen Fitta. Már a neve is kétségbe ejtő: ,,Szúró fájdalom". Elég rossz előjel, ha egy szuperhősnek ilyen neve van.
Amikor elértünk a stadionig, úgy éreztem, mintha leszakadt volna a vállam, mivel izomlázam volt a legutóbbi vívás edzésem óta. Letettem a táskámat a pálya szélére és óvatosan megmozgattam a fájó testrészt. Ez a legrosszabb része az edzéseknek: az izomláz.
Marinette tőlem kicsit távolabb melegített be. Rose- zal és Julekaval beszélgetett. Arra eszméltem fel, hogy (sajnos) társaságot kaptam...
- Adrien- nyávogta Cloé.- Mi újság?
Legszívesebben azt mondtam volna, hagyjon békén, de egyszerűen nem tudok vele bunkó lenni. Elmotyogtam egy ,,semmit". Persze Cloét nem lehet ennyivel lerázni...
- Mit csinálsz?- faggatott tovább. Ebben az volt a rossz, hogy Marinette bámulásán kívül semmit nem csináltam, azt meg mégsem mondhattam.
- Állok. És bambulok- mondtam szűkszavúan.
- Valami baj van?- kérdezte még közelebb lépve hozzám.
- Nem- léptem hátrébb- csak izomlázam van.
- Szegény!
- El szokott múlni...
- Valami rosszat csináltam? Eddig nem voltál ilyen- biggyesztette le a száját.
- Ööö... Nem, csak nincs jó kedvem. Majd máskor igyekszem kedvesebb lenni- bólogattam meggyőzően.
- Ó, értem. Majd később beszélünk... Meg ugye ott a koncert- mosolyodott el, majd elment. A fenébe! A koncert!
Plagg kukucskált ki a kabátom alól:
- Minden oké, Adrien?- mivel sem kedvem, sem időm, sem lehetőségem nem volt rá, hogy elmagyarázzam, csak megráztam a fejem.
- Majd elmondom.
Órák után jött értem a testőröm, hogy elvigyen a kínai órámra. Szerencsére nem buktam le a tegnapot illetően.
Marinette elment mellettem, míg én a kapuban vártam a testőrömet. Összenéztünk, ő pedig egy apró bólintással és kedves mosollyal jelezte, hogy megy Alyához.
- Szia- köszönt oda nekem.
- Szia. Majd mesélj- kacsintottam rá, mire bólintott, majd elsietett.

Marinette szemszöge:

Alyáék háza előtt álltam. Úgy döntöttem, hogy először, mint Marinette köszönök be hozzá. Gondoltam személyesen viszem el neki a házit. Alya anyukája nyitott nekem ajtót.
- Szép napot- mosolyogtam kedvesen.
- Marinette! Gyere csak be. Alyahoz jöttél, igaz- bólintottam. A barátnőm kistesói még nem voltak otthon.- Felmegyek, megnézem, nem alszik-e, aztán majd szólok neked- majd elindult Alya szobája felé.
Leültem az étkezőbe. Alyáék lakása jóval nagyobb, mint a miénk, de ezt nem csodálom, hiszen többen is laknak benne. Az étkezőjükben rengeteg festetlen, lakkozott fabútor van. És mindig friss illat terjeng a levegőben. Vettem egy mély levegőt és lehúnytam a szemem. Egy virágosrét jelent meg a szemhéjam alatt.
- Ébren van, felmehetsz hozzá- mutatott a fából készült lépcső felé Alya anyukája. Megköszöntem neki és felmentem. Az első ajtó nyílt az ő szobájába. Alya az ágyában feküdt. Az éjjeliszekrényén egy bögre állt, a szobájában volt egy kisebb rendetlenség.
- Szervusz, kislány- mosolygott rám kedvesen, de fáradtan.
- Szia, mi bajod van?- húztam az ágy mellé a forgószékét.
- Nátha. Meg valami vírus. Semmi jó- motyogta orrhangon.
- Szegény. Csak hogy jobb kedvre derülj,- vettem elő a tabletemet a táskámból,- elhoztam neked a házit.
Alya elmosolyodott. - És mi volt ma? Valami érdekes?
- Hát... Semmi... Majdnem elkéstem és otthon hagytam a telefonomat.
- Ó, így már értem miért nem válaszoltál!
- Mire?- döbbentem meg.
- Tegnap este láttam Lilát az utcán sétálni. Olyan volt, mint egy zombi. Céltalanul sétálgatott jobbra, balra!
- Tényleg?
- Igen. Sőt, mintha mormogott is volna valamit. De már nem emlékszem mit, csak azt tudom, hogy nem volt értelme.
- Nem?
- Nem! Pont mellettem ment el, de észre sem vett, pedig direkt nekimentem!
Kattogott az agyam. Ez biztos nem jó előjel! Valami készül.
- Izé... Ne haragudj, de nekem lassan mennem kell- motyogtam neki, mert tudtam jól, hogy Alya nagyon szeret beszélni, így sosem végeznék.
- Hát jó. Majd jössz holnap is?- kérdezte reménykedve, hogy lesz társasága.
- Persze, ha nem tudok jönni, majd elküldöm Ninot.
- Oké- bólintott kedvesen. Felkaptam a nyúlcipőt, elköszöntem tőle is és lent az anyukájától is. Elbújtam egy kuka mögött és kivettem a kistáskámból a Volpina nyakláncát tartó dobozt. Magam mellé tettem, hogy ne tűnjön el, amikor átváltozom.
Már Katicaként újra a kezembe vettem a kis hatszög alakú dobozt és a jojóm segítségével felugrottam Alya ablakáig. A barátnőm éppen ült és teát kortyolgatott.
Próba szerencse, gondoltam, majd bekopogtam az ablakon.