Alya szemszöge:

- És most mi lesz?- kezdett el pánikolni.
- Nyugi, az enyém még megvan- mondtam, majd tüsszentettem egyet. Ezután felhasználtam az erőmet. A fuvolámba fújtam.
A saját hasonmásom állt velem szemben.
- ... És most melyik az igazi?- kérdezte a méh csaj bizonytalanul.
- Én- mondtam. A tükörképem nem mozdult.- Szólj Katicának!- adtam ki az utasítást, mire a báb életre kelt és elszaladt.
- És hogy fog neki szólni?- kérdezte karba fonva a kezét.
- Azt nem tudom- vontam vállat.- De teljesíteni fogja a feladatát.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy én nem vagyok olyan kétbalkezes, hogy bezárjam egy feltörhetetlen burokba az akumatizált tárgyat- zártam rövidre a témát kicsit ingerültebben, mint terveztem.
- Hé, én így kérdeztem- emelte ki a hangnemem, ami kicsit sem volt barátságos.
- Bocs, de igaz- vontam vállat.

Marinette szemszöge:

Elköszöntem Adrientől, mert még rengeteg házim volt. A házunk előtt megálltam, mert az utcán láttam, hogy Alya rohan felém Volpinává változva.
- Mi a baj?- kérdeztem tőle, mikor megállt előttem.
- Volpina üzenete: Katica, segíts- mondta, majd eltűnt. Szó szerint porrá vált. Akkor esett le, hogy ez Volpina igazi ereje. Elbújtam egy fa mögé és átváltoztam.
Felugrottam egy ház tetejére, hogy jobban lássak, de mivel nem láttam semmi szokatlant, ezért elindultam abba az irányba, amerről a küldönc jött.
Szerencsére nem tartott sokáig a keresés. Az egymással veszekedő szuperhősök nem éppen a mindennapi város látványát képezik. Főleg, ha középen egy masszába csomagolt ember áll talpig feketében.
- Mi a csoda folyik itt- kérdeztem dühösen.
- Mézecske- fintorgott Alya.
- Rókavér- morogta Cloé.
- Elég legyen. Úgy értettem, hogy mi történt?- Alya elmesélte a véletlen balesetet a bezárt tárgyról.
- Nem direkt volt!- nyafogta Fitta.
- Jó, nyugi, semmi baj- használtam az erőmet. Egy kötél termett a kezemben.- Nagyszerű- húztam a számat, majd körülnéztem, hátha találok valami magyarázatot. Mikor megláttam Fitta fullánkját, rájöttem, mit kell tennem.
- A... Volpina kérlek fogd meg a végét- adtam oda neki. Egy hajszálon múlott, hogy nem Alyát mondtam. A kötelet körbetekertük a fekete ruhás lányon. Vagyis a méz burkon, ugyebár. A kötelet szorosan tartottuk, hogy alkalom adtán elkaphassuk a gonosztevőt.- Fitta, törd össze a burkot a fullánkkal- utasítottam Cloét, aki amint összetörte a mézből készült kényszerzubbonyt, elvette a lánytól a táskáját, amit megszállt az akuma. Odadobta nekem, én pedig széttéptem és elkaptam a kiszálló gonosz pillangót.
- Sikerült- ujjongott Cloé.
- És nem buktattál le minket- lökte oldalba Alya kedvesen.
- Öhmm... Én a helyetekben gyorsan elbújnék- mutattam két külön irányba. Mind a két lány bólintott, majd elszaladtak.
De hol lehet Macska? Miért nem jött segíteni?

Alya szemszöge:

Elbújtam egy fa mögé. Még pont időben, mert lejárt az öt perc. A nyakamban lógó bojtos rókafarok alakú nyakláncról eltűnt a fehér szín.
- Szép volt- bólogatott elismerően Shassi.
- Köszönöm! Csapatmunka volt- nyújtottam a kezem, hogy belepacsizzon. A kwamim a szemeit forgatva tenyerelt bele a mutatóujjamba.
Nagyon kimerült voltam. Nem is szabadott volna kimennem a lakásból, mégis megtettem. Így megmentettem egy embert és egy hőst. De lehet, hogy még egy hétig beteg leszek!

Cloé szemszöge:

Bármennyire is futottam, láttam, hogy nem érném el a távolban látható hírdetőtáblát, ha futok, így elővettem a fullánkomat, beleállítottam, majd oda ugrottam. Kivételesen nem csapódtam bele a célpontba. Mivel már majdnem visszaváltoztam, inkább a mellette lévő lépcsőházba szaladtam be, mert nem értem volna be a hirdetőtábla biztonságos takarásába.
Szerencsére senki nem volt bent. Ellie kirepült a fésűből, ami a copfomra volt illesztve.
- Ez meleg helyzet volt- mondta Ellie kimérten.- Legközelebb jobban figyelj oda.
- Rendben, ígérem- bólogattam.- De azért mondhattad volna, hogy elsőre nem volt rossz...- vágtam be a durcát.
- Nem, de lehetett volna jobb is. Ezt el kell, hogy ismerd.
- Igaz - sütöttem le a szememet.- Majd legközelebb- msolyodtam el, majd haza indultam.

Adrien szemszöge:

Miután elváltam Marinette-től hazafelé indultam. Gondoltam, úgysem történhet semmi különös.
Azonban ahogy hazafelé sétáltam, az egyik sarkon megláttam Lilát. Rákiáltottam. Mintha nem is hallotta volna. Lehet, hogy tényleg nem hallotta, mert mikor másodszorra mondtam és megindultam felé, menekülni kezdett.
- Ne szaladj el, Lila!- kiabáltam utána, de ennek csak annyi értelme volt, mint amikor a rendőrök a bűnöző után kiabálják, hogy le van tartóztatva; az attól még menekülni fog, mert ha megáll, már semmi esélye nem lesz. Lila sem állt meg, esze ágában sem volt.
A kergetőzés közben elhaladtam a házunk előtt, de úgy gondoltam, nem árt, ha utolérem és szóra bírom. Már legalább öt perce kergettem, amikor eltűnt. Pedig így nem lehetett optikai csalódás, ugye? Az illúziói csak átváltozva működnek!
Még körbenéztem a környéken, de nem találtam sehol.
Miután már sokadszorra néztem meg mindenhol, úgy döntöttem, hogy feladom és inkább haza megyek.
Otthon elterültem az ágyamon. Plagg előrepült az ingem belső zsebéből.
- Miért nem kérsz segítséget Katicától?
- Meghibbantál?- ültem fel.- Már így is túl gyakran zaklatom őt. Nem akarom...
- Gyáva féreg, ha már randira nem mered őt elhívni, legalább a munkátokról merj vele beszélni!- felsóhajtottam.
- Plagg, ez nem ilyen egyszerű.
- De! Pontosan ilyen egyszerű! Túlbonyolítod, ahogy mindig mindent. Menj el hozzá és beszélj vele!
- De a szüeinek is gyanús lehet, ha...
- Akkor menj Macskaként a tetőn át!
- Miért forszírozod te ezt annyira?- néztem rá gyanakvóan.
- Hát, tudod... Marinette szülei cukrászok és... Biztosan fincsi sajttortát csinálnak!
- És Tikki- a név hallatára Plagg összerezzent. Felnevettem.
- Nem röhög! Együtt érez!- mondta durcásan- Ez is a te hibád!
- Hát persze, tudom én- nevettem fel.
- Na! Ne nevess már ki!- petsze eszem ágában sem volt abbahagyni a nevetést. Mondjuk, ha akartam volna se tudtam volna, mert nevetőgörcs tört rám. Plagg olyan arcot vágott, mintha éppen a fogát húznák. Bár nem hinném, hogy egy kwami járna fogászatra, de ez igazából mellékes.
- Befejezted már?- fonta össze a karjait.
- Hogyne! Máris sokkal jobban érzem magam- mosolyogtam Plaggra, aki nagyon dühösen nézett rám.- Plagg, karmokat ki- mondtam, majd átváltozás után elindultam Marinette- ék háza felé.

Sziasztok! Most sajnos csak ennyit sikerült, de ígérem, a legközelebbi izgalmasabb lesz és hosszabb is! Puszi😘