Carly miután felrakta az övcsatot, megjelent egy aprócska majomszerű lény, amitől a lány eléggé megijedt. A lény el kezdett beszélni hozzá.
-Szia! Én Zabou vagyok! A te kwamid! A segítségemmel tudsz átváltozni, csak annyit kell mondanod, hogy Zabou: majomkodjunk! A feladatod, hogy segítsd Katica és Macska munkáját - mesélte barátságosan.

A lány megdöbbenve hallgatta a lényt, de végül jól fogadta az eseményeket, lévén, hogy sehol sem találta Savvy-t inkább ő is lefeküdt, de egyáltalán nem várta a másnapot.

Reggel korán kelt és egyedül indult útnak, mert senkivel sem volt kedve találkozni. Egy jó ideig csak céltalanul bolyongott a városban, majd érezte hogy nem ártana elindulni az iskolába. Eközben Savvy és Adrien már mindenhol keresték a lányt. Aztán ők is elindultak a suliba, ahol már mindenki ott volt.

Carly egész nap furcsán viselkedett, a mosolya is erőltetett volt, mikor a többiek kérdezték, hogy mi a baja, akkor ő csak hárított.

Hazaérve a lány szomorúan és lehangoltan ment fel a szobába, szegény Zabou nem tudott egy szót sem kikényszeríteni a lányból. Ekkor azonban kopogtak és Adrien állt az ajtó előtt, miközben aggódó tekintettel nézett végig az előtte álló aprócska csajon.

- Mi történt Carly? Ma olyan más vagy! - érdeklődött a szőke srác, mire a lány először nem akart válaszolni, de aztán eltört a mécses.

- Ma van 3 éve annak, hogy az öcsém meghalt! Ez a nap mindig fájdalmasabb a számomra, nekem ő volt a minden - sírta a lány, mire a srác, hogy kicsit megnyugtassa megölelte és a fejét kezdte el cirógatni, ettől a barnahajú percek alatt elaludt.

- Ne félj, nem vagy egyedül! Elvesztetted az öcsédet, de lett egy bátyád! - jegyezte meg magában a fiú, majd ő is nyugovóra tért.