Abban az évben hamar beköszöntött a tél, ezzel együtt a Karácsony is. Adriennel már nagyon vártuk. El is mentünk egy árushoz, és vettünk egy gyönyörű, hatalmas karácsonyfát. Egyre jobban izgultam, mivel Adriennek még mindig nem tudtam ajándékot venni. Anyukámnak egy tea készletet, apukámnak valami bagett tészta gyúró tálat vettem. De Adriennek még nem találtam meg az igazit. Fáradtan dőltem le az ágyunkra.
- Miaz, Marinette? - kérdezte tőllem Adrien.
Kicsit elgondolkodtam, mert úgy ki szerettem volna mondani... Csak hát Adrien előtt nem lehetett.
- Semmi! Semmi... Csak épp azon gondolkoztam, hogy felhívom Alyát - hát persze! Alya!
Rögtön odanyomultam a telefonomhoz és már ütöttem is a számot. A telefon kicsöngött.
- Haló?! - Üvöltött fülembe barátnőm.
- Szia! Én vagyok az, Marin... - kezdtem, de Alya a szavamba vágott.
- Oh! Marin... - szólt kicsit idegesítően, mivel a ... -ot is mondta. - Épp hívni akartalak, mert elveszett a tatyóm. Esetleg nincs nálad?!
Körbenéztem a kupis házunkban, és rögtön szemet szúrt Alya sötétkék "tatyó" - ja.
- De de, itt van - mondtam kicsit unottan. - Elhozom neked. Találkozzunk a Luvr előtt.
Beleeggyezett. Elköszöntem szeretett férjemtől, és felhúztam
kabátomat. Csoszogtam az utcán, még el nem értem a Luvr - hoz, ahol pedig találkoztam Alyával. Mindent megoldottunk. Vettünk Adriennek egy baseball sapkát amin egy fekete macska fül volt. Gondoltam, ha vissza akarunk emlékezni a múltra. Eldugtam, és hazamentem, miután elköszöntem barátnőmtől. Ledőltem a tévé elé és kikiáltottam Adriennek.
- Lassan behozhatnánk a fát!
Majd, mikor már bent volt, bekapcsoltam egy kis zenét és elkezdtük díszíteni. Fél 11 lehetett amikor ledőltünk aludni. A sötétségben belegondoltam, hogy milyen stresszes volt ez a napom.

***

Karácsony reggel. Kb. egyszerre keltünk fel a párommal. Leszaladtunk és megnéztük az ajándékainkat. Nagyon örültünk nekik! Bár... Adrien ezt nem tudta annyira kifejezni, ezért ezt szóvá is tettem.
- Nem tetszik? - kérdeztem, majd kicsit felemeltem a hangom. - Te semminek se tudsz örülni!
Ő kérdőn nézett rám. Majd kicsit lenyugodtam.
- Bocsi, bocsi... Nem tudom mi ütött belém - sajnálkoztam mire Adrien megölelt.
Eszembe jutott valami, de inkább elhesegettem. De... mindenképp tudni a kartam, így másnap vettem egyet. Elmentem a mellélhelyiségbe. A frász tört ki rajtam! Úristen! Ez nem lehet! Kirontottam az ajtón, Adrien elé.
- Terhes vagyok!