" - A kis szemét - mordul Emmácska. - Ahan! Fogadjunk, hogy most jön apa!

- Ugyan, kicsim! Ne mondj az emberekre csúnyákat! - szólt Marinette - Na de mostmár folytatom! "

Szomorúan ballagtam haza. Nem hiszem el! Adrien... és Chloé? Sóhajtottam egyet.

- Hát akkor, ennyi, Marinette - beszéltem magamban.

Elszaladt előttem egy fekete macska. Majd egy másik követte. Leültem a parkban egy padra. Nem voltam még álmos, így még nem akartam hazamenni. Szememből már kiszáradt a könny, de még mindig sírni akartam.

Szomorúan néztem a padon két kis katicát.

- Csak én vagyok egyedül - gondoltam.

Lassan elindultam, hazafelé. Majd mikor erőt vettem magamban, hogy felálljak, meghallottam egy ismerős gitárhangot. Megfordultam és megláttam Adrient aki szomorúan hangoltatta gitárát az egyik padon.

- Akit szerettem elhagyott, Mert rossz voltam és felklappolt... Ajj, milyen hülye vagyok! Ezzel sose fog megbocsátani, nekem... - Adrien arcán megláttam egy könny cseppet a földre zuhanni. - Úgyse hiszi el, hogy Chloé lerohant. Én próbáltam ellenállni... És pont akkor toppant be. Utána persze rögtön levetettem rólam Chloét, rászóltam, majd iderohantam.

- Ad- Adrien? - kérdeztem a hátranéző fiút - Ez- ez igaz?

A fiú felállt és megölelt majd megcsókolt.

- Minden egyes szavam...