Másnap reggel újra magányosan ébredtem. Elvégeztem a napi rutinomat, majd este hatkor hazatértem. Becsuktam az ajtót és rádőltem, majd lecsúsztam és Adrienre gondoltam. Mellém repült Tikki.

- Marinette! Ugyan! Mond meg Adriennek mit érzel! Egyszer már sikerült - próbálkozott.

- De, Tikki! Tudod, hogy akkor nem is én mondtam el neki, hogy szeretem! Haj! - sóhajtottam.

NA... ITT LESZ EGY OLYAN JELENET AMIKOR ADRIENNÉL VAGYUNK. IGAZ EZT MARINETTE NEM TUDJA, HOGY ADRIENNÉL MI TÖRTÉNIK. DE VÉGÜLIS EZT MESÉLIK! :)

Adrien ugyanúgy az ajtóra támaszkodva ült a padlón. Egy kis bőrlabdát dobált a falnak, unatkozva. Rám gondolt. Plagg mellette röpködött és még mindig camambert zabált de csak fokozottan!

- Mond el neki! - csámcsogott a Kwami.

- De mivan, ha van már neki pasija? Egy ilyen szép lánynak úgyis van minimum egy pasija, ha nem egy férje... - szólt Adrien.

A labda halkan dübörgött a falon. Eközben a fiú úgy döntött elmegy levegőzni.

NA MOST VISSZATÉRÜNK MARINETTEHEZ! :D

Tikki szeretett volna kimenni, hogy sétáljunk (legalábbis ő repüljön) egy kicsit. A sötétség ilyesztően köszöntött be. Majd egyszercsak meghallottam egy kocsi kerekét nyikordulni az aszfalton. Elkezdtem futni. Majd valakibe beleütköztem. Egy szőke fiú állt előttem.

- Marinette! - ismert fel Adrien.

- Szia! - köszöntem, majd arréb néztem, hogy lássam, mi történt.

Két kocsi karambolózott és egy halott feküdt az úton. Tágra nyílt szemmel néztem ahogy a mentősök elviszik.

- Úristen! - suttogtam.

Adrien bíztatóan a vállamra tette a kezét.

- Hazakísérjelek? Gondolom sokkot kaptál... - mondta az ugyanúgy sokkot kapott fiú.

Bólintottam és elindultunk. A sötétség szomorúan borult az Avenue Gustave Eiffel utcára. Az Eiffel toronyhoz ez az utca, vagyis az én utcám van a legközelebb.

- Szép ez az utca! - szólalt meg egyszercsak Adrien. - Ha lehetett volna én itt laktam volna. De úgy tűnik beelőztél.

Felnevettem:

- Nos, ez igaz! - kacagtam.

Adrien is mosolygott, de ugyancsak szomorúság ült a szemében.

- Sajnos én most egy koszos és büdös albérletben lakok - szomorkodott.

Hamarosan oda is értünk a házam elé.

- Ha- Ha gondolod... Itt aludhatsz... - böktem ki végül.

- Nem, nem kell köszi - szólt - gondolom zavarná a pasidat, ha egy idegen aludna nálatok.

Újra elmosolyodtam.

- Nincs is pasim!

- Tényleg? - kérdezte. - ÁÁ! De akkor is vissza kell mennem.

Elköszöntünk és én elindultam befelé, majd meggondoltam magam: Most vagy soha! Vissza futottam az utcára:

- Adrien! Adrien! Várj! - kiálltottam utána és futottam.

A fiú csodálkozva fordult hátra és Ő is elkezdett felém futni. Majd mikor egymáshoz értünk mindketten elmosolyodtunk és megcsókoltuk egymást... Miközben csókolóztunk kinyitottam a kaput, majd a bejárati ajtót. Adrien beletúrt a hajamba. Leültünk az ágyra és egy kicsit abbahagytuk a smárolást.

- Tudod, mit? Meggondoltam magam! Itt alszok! - mosolygott.

Megfogtam kétoldalt az ingét és magamfelé húztam. Újra csókolóztunk. <3