"-Várjunk csak!-szólt Emma- Fu mester, tényleg meghalt!?

A lány várta, hogy mégis csak visszaéledjen Fu a következő részben, de nem így történt.

-Igen, igen-bólogatott türelmetlenül Marinette- Fu sajnos meghalt...

-Már bocsi, apa, de-fordult lánya apja felé- olyan izgi ez a story, hogy most inkább Adriennek szurkolok, mivel te még fel se tüntél!

Anyja és apja együtt nevetett fel."

Másnap reggel korán keltem. Tegnap este megmosott égfekete hajamat felkontyoltam, felöltöztem valami trendi ruhába és elindultam dolgozni. Már nagyon vártam az este hat órát, így mindig az óra felé néztem. De sajnos nagyon lassan haladt az idő. Amikor hat előtt öt percet ütött az óra: nem bírtam ki, bezártam. Elindultam a közeli fagyizóba. Alya már ott várt engem.

-Szia, kislány! - köszönt nekem.

- Hali! Hol van? - kérdeztem türelmetlenül.

Alya nagyot nevetett.

- Még nem jött meg - szólt, de láttam rajta, hogy izgul.

- Hát te? Nem te találkozol rég nem látott szerelmeddel, akkor minek izgulsz? - furcsálkodtam.

- ŐŐ, ami azt illeti, de - felelte Alya.

Kitátottam a szám:

- Tetszik neked Adrien? - kérdeztem.

- Behalok, kislány! Dehogy! Tudod... Őő... magával hozza Ninot - mondta ki végül.

Mostmár én nevettem.

- Hát ez remek! - röhögtem.

Ekkor lassan befutott egy szürke limuzin. Vágyakozva figyeltem. Majd kiszállt belőle egy nyurga szőke srác. Haja lobogott a szélben. Vidáman mosolygott a járókelőkre. Fekete pólót viselt egy inggel, farmert és egy pirosas, narancsos színúű tornacipőt. Felénk nézett és azt kívántam bárcsak láthatatlan lennék. Majd kiszállt mellé egy kb. egy szinten lévő szemüveges fiú aki egy basedball sapkát viselt egy kék pólóval, farmerral és hosszú szárú deszkás csukával.

-Sziasztok! - köszöntek a fiúk és megöleltek minket (barátilag).

-H-hali! - nézelődtem, majd felszedtem a bátorságom - Vagyis... inkább üljünk le.

A javaslatomra mindenki leült. Rendeltünk négy fagyit és elindultunk sétálni.

- Miújság? - mosolygott kicsit zavartan Adrien.

Örömmel vettem tudomásul, hogy nem én vagyok az egyetlen akit felkavar, hogy a volt barátommal (pasimmal) találkozok. Végül addig beszélgettünk, hogy mi történt az elmúlt 10 évben, hogy besötétedett. Alya rosszul lett ezért Nino hazakísérte. Egyedül maradtam Adriennel. Csak mosolyogtunk egymásra, zavart pillantásokkal.

-Húú, de hideg van - mondtam egyszercsak.

- Oda adjam? - vette le hátáról a kabátját amit nem rég kapott elő.

-Ó... köszi - vettem át.

Már annyira besötétedett, hogy csak az utcai fény tartotta számunkra a világítást. Hamarosan megérkeztünk a házam elé.

- Azt hiszem megérkeztünk - szóltam.

- Szép kis ház! - nézett a fiú a lakásra.

Egymásra mosolyodtunk. Elkeztünk egymás felé közeledni. Szívem hevesen vert. Már egy centire voltunk egymástól amikor egy fekete macska előbúlt nagy csörömpöléssel az utcai lim- lomok közül egy sebesen repkedő katicabogarat kergetve. Mi pedig hátra emeltük a fejünket.

- Ez biztos valami jel - szólt Adrien a macskát és a katicát figyelve.

- Hát igen... Régi, szép idők- gondoltam vissza- Na... őhm... most én... megyek.

Mutattam hátrafelé a házamra. Majd egy pilanattal később eltűntem benne. Mikor beértem nekivertem a fejem a polcnak:

-Ajj! Majdnem megcsókolt!

Majd hátradőltem az ajtónak és lecsúsztam, majd álmodozva Adrienre gondoltam... <3