Adriennek és nekem különváltak az útjaink. Ő modell lett én ruha tervező. Azóta elég magányos voltam. Csak Alya volt nekem, de vele nem együtt laktam, így nem volt lakótársam. 26 éves voltam. Alyából riporter lett. Így nem találkozhattunk minden nap...

-Csss-csörgött az ébresztőm.

Fáradtan keltem ki az ágyból és mentem a két utcával arrébbi La Dupain-Cheng ruhaszalonba. Rajzolgattam, terveztem, méregettem, varrtam és végül bezártam hatkor. Alya hívott:

-Szia, Kislány! - üvöltött a fülembe - Remélem, már bezártál! Mi lenne, ha megennénk egy fagyit?

-Szia, Alya - köszöntem fáradtan - Tudod, nagyon fáradt vagyok és...

-Oké, akkor megbeszéltük! - vágott közbe - A La Paris Mérie-ben megfelel? Szia!

Tette le végül. Sóhajtottam egyet majd fáradtan elindultam. Hamarosan megláttam Alyát.

-Szia! - köszöntem.

-Hali!

Leültünk. És rendeltünk egy fagyit. Miközben ettünk, beszélgettünk.

-Mizu, kislány?

-Hát semmi különös. Veled?- kérdeztem.

-Elájulsz, ma kivel találkoztam! - kezdte - Épp riportot készítettem egy modellről és aztán megjelent még egy! Találd ki, hogy kicsoda!

-Nem tudom - szóltam fáradtan.

Alya a fejét rázta miközben mosolygott.

-Hát nem más mint, Adrien Agreste!

Nagyot néztem és elpirultam.

-T-tényleg?

Alya fürgén kanalazta a fagyit:

-Ajj, Kislány! Ne mond, hogy még mindig tetszik!

-ÁÁ! Neem-neem - álmodoztam.

-Hajajj! Te még mindig szereted!-sóhajtott.

Elkaptam a tekintetem és vissza gondoltam arra az időre: de jó volt még... kamaszok voltunk és szerettük egymást... Régi szép idők...

-Ja, és megbeszéltem vele egy találkozót, holnapra! - vágott közbe a barátnőm.

-Mi? Még nem mostam meg a hajam!! Áá! - szaladtam haza.