Marinette először nem értette, mit lát.
Gabriel köté hirtelen a semmiből pillangók serege áramlott, és belepték a teste minden egyes négyzetcentiméterét. Erősen villogni kezdtek, majd a következő pillanatban szétszéledtek, de továbbra is ott lebegtek a szobában. Adrienre is rászállt néhány lepke, de ő néhány erős rázással elűzte őket magától. Hunyorogva nézett át a rovarok világos fénye között az apjára, de ő már nem volt ott, helyén teljes életnagyságában és rémisztő valójában Halálfej állt. A maszkja, a ruhája, sőt még a botja is tökéletes mása volt a könyvben látottaknak. Adrien azonban mégsem tudta elhinni, hogy az apja, Gabriel Agreste, Párizs híres divattervezője lenne Halálfej, Fekete Macska és Katicabogár legnagyobb ellensége. Hitetlenkedve meredt a férfira, aki győzedelmes arckifejezéssel figyelte a fia döbbenetét. Kihúzta magát, és a pillangóit magától ellegyezve megpörgette a kezében a botját.
Katica is teljesen le volt taglózva. Gabriel Agreste lenne Halálfej, a hírhedt gonosztevő? Az ő kedvenc divattervezője? Álmodna talán? Vagy a rémálom tényleg valósággá válik?
Halálfej fölényesen rámosolygott Adrienre, és közelebb lépett hozzá. A fiú döbbenetében meg sem próbálta tartani a távolságot. Tudta, meg kéne védelmeznie a gyűrűjét a férfitól minden áron, de megmozdulni sem tudott: megkövülten állt ott, miközben ősi ellensége egyre csak közeledett felé.
- Ez talán meggyőz téged arról, hogy nekem kell adnod a gyűrűdet, fiam - mondta Halálfej nyugodtan, ettől azonban csak még jobban futkosott Katica hátán a hideg, mintha kiabált volna. Adrien segítéségére kellett volna sietnie, ám, ahogy a fiú, ő maga is képtelen volt megmozdulni. A yoyojába kapaszkodva figyelte az eseményeket, miközben próbálta feldolgozni a látottakat, a hallottakat. Gabriel Agreste Halálfej... Adrien apja az ő fő ellensége...
A szobában fagyos csend uralkodott; Katica lélegzetet sem mert venni. Adrien szoborként állt az apja előtt, mintha az mozgásképtelenné tette volna őt. A gondolatai cikáztak a fejében; végiggondolta, hogy mit jelent ez számára, vagy akár a világ számára. Abban biztos volt, hogy már semmi sem lesz a régi. Halálfej tudta, hogy ő Fekete Macska, és addig nem nyugszik, amíg meg nem kaparintja a talizmánját. De ő semmiképpen nem adja oda neki! Tartozik ennyivel a világnak, hiszen ő egy szuperhős. Nem érdekli - nem érdekelheti -, ha akár a tulajdon apjával kell szembenéznie. Nem nyerhet a gonosz. És ő majd gondoskodik róla, hogy nem is fog.
Halálfej végül egy méterre megállt a fiától; újra a tenyerét nyújtotta, és várta, hogy Adrien átadja neki a gyűrűjét. A fiú belebámult az apja szemeibe, de nem mozdult, hacsak a kezét nem dugta el még jobban a háta mögé. Néhány percig megint nem történt semmi, aztán Halálfej íriszei kísértetiesen megvillantak. Mind Katica, mind Adrien tisztában volt vele, hogy most jött el a pillanat.
- Te akartad - sziszegte, akár egy kígyó.
Az ellenségükből csak egy elsuhanó árnyék látszott, ahogyan rávetette magát a fiúra, aki nem tudott időben elugrani a támadás elől. A földre zuhantak, ahol Halálfej, Adrien fölé kerekedve, próbálta megszerezni a talizmánt. A drága bútorok között hempergőzve igyekeztek győzedelmeskedni a másik felett, de a küzdelem nagyon kiegyenlítetlen volt. Halálfej sokkal erősebb volt Adriennél, és ezt ki is használta: több alkalommal gyomorszájon vágta, amitől a fiú minden alkalommal fájdalmasan felszisszent. Katica lefagyva nézte őket.
Adriennek végül valahogy sikerült kibújnia az apja szorításából, és egyet behúznia neki, ám a kijárattól el volt zárva. Egyetlen menekülési lehetősége az ablak, és az alatta tátongó mélység volt. Nem várhatta meg, amíg Halálfej összeszedi magát, meg kellett próbálnia időben átalakulni Fekete Macskává; ezt azonban csak nyugalomban tehette meg.
A nyitott ablakhoz ugrott, és igyekezve nem tudomást venni az alatta elterülő betonról, felállt az ablakkeretre. Nyelt egy nagyot, mielőtt a párkányt megragadva kilógatta a lábát a semmibe. Egy teljes másodpercig a levegőben lógott, aztán a tornacipője orrával sikerült megtámaszkodnia a ház egyik kiszögelésén. Erőteljesen kapkodta a levegőt, nagyon koncentrált, hogy ne nézzen le. Nem is értette, hogy Fekete Macskaként hogyan kezelte olyan jól a hasonló helyzeteket, és a képtelen magasságokban való mutatványokat.
Katica a yoyoján lógva megkövülten figyelte, ahogyan Adrien a levegőben lóg, magában imádkozva azért, hogy ne történjen semmi baj. A fiú a lábát megvetette, majd a következő lépés után kutatva körbenézett. Ekkor látta meg a ház oldaláról lelógó Katicabogarat, aki árgus tekintettel figyelte őt. Adrien olyannyira meglepődött, hogy majdnem lezuhant a párkányról, de az utolsó pillanatban sikerült stabilizálnia a helyzetét. A feje fölött látta, hogy Halálfej kiállt az ablakkeretre, és csak idő kérdése, hogy észrevegye ott, félig a semmiben lógva.
- Ka... Katica? - nyögte ki nagy nehezen. A döbbenettől kitágult, smaragdszín szemét Marinette-re meresztette, aki nyelt egyet, hogy leküzdje a vágyakozását a fiú iránt.
- Adrien... - Igyekezett a feladatára koncentrálni. A falon közelebb kúszott a fiúhoz, és a kezét nyújtotta felé. - ...fogd meg a kezemet, és kapaszkodj erősen belém!
Adrien kicsit tétovázva bólintott, és megragadta Katica karját. A lányon borzongás futott végig, ahogyan meleg ujjaival a ruhán keresztül a bőréhez ért. A fiú közelebb húzta magát hozzá, és finoman átkarolta a derekát, miközben igyekezte csitítani őrülten dobogó szívét. Buta szerelem, gondolta magában. Teljesen letaglózta, hogy Katicát ott találta, noha ez sokkal kellemesebb meglepetés volt számára, mint a felfedezés, hogy az ő apja Halálfej.
Remélem, több meglepetést nem tartogat már ez a nap, mondta magában keserűen.
Katica már éppen arra készült, hogy a yoyoja segítségével a levegőbe repítse magukat, amikor Halálfej észrevette őket. Az arcán még soha nem látott düh terjedt szét, a torka mélyéből frusztrált kiáltás tört elő.
- Katica! - csikorgatta a fogát. - Ezt még nagyon meg fogod bánni! Akumák, támadás!
A szobából végtelen mennyiségű lepke repült ki. Sem Adriennek, sem Katicának nem volt fogalma róla, hogy honnan került elő annyi, amennyi feléjük közeledett.
- Adrien! - kiáltotta a lány. - Most kapaszkodj nagyon!
Katica visszavonta a yoyoját, mire zuhanni kezdtek, de a lány még időben kilőtte újra a szomszéd ház tetőjére, így megmenekültek a beton félelmetes valójától. Ezután Adrien már csak annyit érzékelt, hogy Párizs fölött suhannak félelmetes magasságokban. Ugyan lassabban haladtak, hiszen Katicának mindkettőjük súlyát cipelnie kellett, plusz az sem segített neki, hogy a fiú olyan szorosan hozzábújt, a fiú számára (szupererő híján) mégis kicsit idegen és borzongató érzés volt.
Már éppen szólni akart, hogy nyugodtan megállhatnak, amikor a válla fölött egy villanást vett észre. Kicsit oldalra fordította a fejét, mire szembesült azzal, hogy Halálfej akumái még mindig üldözték őket. Halvány lila gőze sem volt arról, hogy mit tudnak tenni a lepkék velük, de nem nagyon érzett hajlandóságot, hogy kikísérletezze.
Mögöttük, egy száz métert lemaradva pedig megpillantott egy alakot, aki egy ismeretlen kilétű felhőn állt, és úgy tűnt közeledik feléjük. Adriennek nem kellett sokat törnie a fejét, hogy rájöjjön ki is az, s hogy a felhőnek hitt csoportosulás valójában újabb akumák rengetege. Katica is látta Halálfejt, amitől igyekezett kicsit gyorsabban haladni, de félt tőle, hogy Adrien nem tud elég erősen kapaszkodni.
- Hol a fenében van ilyenkor Fekete Macska?! - bosszankodott magában, noha tudta, hogy az semmit sem segít.
Adrien elhúzta a száját, és kicsit erősebben karolta át Katica derekát. A lány is érezte, és ettől zavarában majdnem elvétette a következő átlendülést, de még időben sikerült egyenesbe hoznia magukat.
- Öhmm, Bogaram... - Belepirult, amikor eszébe jutott, hogy Adrienként nem hívhatja így. Reménykedett benne, hogy a szél elvitte a hangját, ezért kicsit hangosabban szólalt meg. - Katica, Halálfej nem tudna követni, ha a házak között haladnánk.
- A földön nem lennénk elég gyorsak - felelte a lány, miközben egyszerre koncentrált a haladásra és arra is, hogy ne piruljon el.
- Nem kell gyorsnak lennünk, ha nem tudja, hol vagyunk.
Katica magában elismerte, hogy igaza van, ezért a következő pillanatban a földön landoltak.
- Húzódjunk be valahova! - ragadta meg a fiú karját, és berántotta az első épületbe, ami az útjukba került.
- Hmm, egy cukrászda remek választás! - jegyezte meg Adrien, miközben elengedte Katicát, és beljebb ólálkodott. - Kérsz valamit?
- Kösz nem, nem vagyok mérges... vagyis éhes! - Megrázta a fejét. - Ne haragudj, kicsit ideges vagyok.
- Érthető. - A fiú odasétált a pulthoz, és intett egyet az árusnak. - Jó napot, uram! Kaphatnék esetleg egy pohár vizet? Kicsit kiszáradtam.
A férfi jól végigmérte Adrient, majd gúnyosan felhorkantott.
- Vízzel nem szolgálhatok - mondta végül, bár nagyon látszott rajta, hogy más kívánkozik a nyelvére.
- Hogy bírsz te ilyenkor az ivásra gondolni? - mérgelődött Katica, miközben folyton az ablakon lesett ki, hogy nem jelenik-e meg Halálfej a napsütötte utcán.
- Oh, Katica! - döbbent meg a pultos, aki úgy tűnik, eddig nem vette észre a lányt. - Micsoda kellemes meglepetés! Öhmm... máris hozom a vizet az úrnak...
Adrien halkan felnevetett, majd legyintett egyet.
- Hagyja csak, hazáig már csak kibírom. - Keserűen elmosolyodott, amikor kimondta a haza szót. Hát, oda most egy darabig biztosan nem megyek vissza, gondolta.
Katica is észrevette az élt a hangjában, ezért biztatása jeléül rámosolygott, bár kicsit szomorúra sikeredett. A lényeg, hogy megpróbálta... És nem pirult el közben!
Határozottan fejlődőképes vagyok, jegyezte meg magában epésen. Néhány év, és képes leszek bevallani neki, hogy szeretem.
- Nem maradhatunk itt - jegyezte meg, miközben kifelé bámult az utcára, hogy addig is ne kelljen a fiú arcába néznie. -, tovább kéne mennünk.
- Ugyan ne siessetek annyira! - győzködte őket a férfi. - Nem kértek esetleg valamit? Egy finom süteményt vagy fagylaltot?
Adriennek nem kerülte el a figyelmét, hogy, bár többesszámban beszélt hozzájuk, végig Katicára nézett.
Igen, minden épeszű férfiból ilyen érzéseket váltana ki.
- Sajnálom, uram, de mozgásban kell maradnunk - hárította Katica, majd várakozóan a fiúra nézett. - Nincs valami ötleted, hogy hol lehetnél biztonságban? Egy rokon, vagy egy közeli barát...
Adriennek először Nino jutott eszébe, de aztán rájött, hogy nem akarja belekeverni a barátját a zűrös mindennapjaiba (főleg, hogy ő nem is tud semmiről, ami körülötte történik), ezért ezt inkább elvetette.
- Nem, nem tudok senkit - rázta meg a fejét végül.
- Esetleg egy barátnőnél? - Olyan nyomatékosan ejtette ki az utolsó szót, hogy a fiúnak akarva-akaratlan átfutott az agyán, hogy Katica tud valamit. Talán a való életben is ismerik egymást? De lehet, hogy már megint csak a képzelete játszik vele.
Végül kevés hezitálás után megkérdezte:
- Ismered Chloe Bourgeois-t? Talán ő tudna segíteni...
- Ki nem ismeri? - vonta fel a szemöldökét gúnyosan Katica, de aztán zavarában rögtön el is pirult, és elfordította a tekintetét. Koncentrálj a feladatra, Marinette!, korholta saját magát. Chloe tényleg tudna segíteni, most nincsen helye előítéleteknek - még ha négyéves tapasztalatokról is van szó. Megköszörülte a torkát, és így szólt: - Egyébként igazad van, nem hiszem, hogy Halálfej pont Chloe Bourgeois-nál keresne téged. Ott gond nélkül el tudnálak rejteni. - A cukrászhoz fordult, aki most halálra vált arccal nézte a pöttyös ruhába öltözött lányt. - Uram, nagy kérés lenne önnek, hogy ne mondjon senkinek semmit arról, amit itt hallott?
- Halálfej itt van a v... városban? - dadogta rémülten a férfi.
- Ne aggódjon, én és Fekete Macska mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél előbb rendeződjenek a dolgok. - Adrien őszintén csodálta, hogy Katica milyen nyugodtan tud beszélni. - Erről jut eszembe, Macska jöhetne már végre... - Katica szétnyitotta a yoyoját, és hívást kezdeményezett, de a telefon megint süket füleket talált. A lány frusztráltan felsóhajtott. - Nem hiszem el! Pont akkor nincs itt, amikor szükségem lenne rá. Mindegy, gyere, Adrien, menjünk!
- Viszlát, uram! - intett a fiú a cukrásznak, mielőtt Katica nyomában a kijárat felé indult.
Katica először óvatosan kikémlelt, csak utána merészkedett ki a napsütötte utcára. Adrien szorosan ott maradt mögötte. Érezte a lány finom eperillatát, ahogyan copfba kötött haját meglibbentette a szél. Ilyen lehet a mennyország illata, gondolta magában mosolyogva.
- Maradjunk a földön! - ajánlotta a fiú. Egyébként sem voltak messze a Bourgeois család hoteljétől. Katica csak bólintott, majd rövid tájokozódás után elindult az egyik irányba. Adrien követte, alig fél méterre lemaradva a lánytól. Ő így nem látta, viszont... érezte a jelenlétét. Noha Adrien nem ért hozzá, mégis olyan volt, mintha valahogy kontaktusban maradtak volna egymással. Még csak rá se kellett néznie a fiúra, máris zavarba jött.
Marinette, figyelmeztette magát, mielőtt túlságosan elkalandozott volna. Most nem engedhetett meg magának semmilyen pontatlanságot.Halálfej itt van valahol a közelben, figyelj már oda!
További néhány perc, csendes séta után meg is pillantották a monumentális épület díszített falait. Katica meggyorsította kissé a lépéseit, amikor a hotel előtti széles térhez értek. Itt könnyebben megtalál minket, gondolta, miközben a szemei sebesen cikáztak, ahogyan felmérte a terepet. Sehol senki.
Ez persze teljesen nem volt igaz, Katica igazából annak örült, hogy Halálfej nincsen a közelben. Az utcán mindenfelé emberek tolongtak, néhányan intettek is a lánynak, vagy távolról lefotózták. Ő ezzel mit sem törődve, Adriennel a nyomában bemasírozott a hotel bejáratán. Az őr, ahogyan meglátta a jellegzetes piros pöttyöket, rögtön útjukra engedte őket.
Odabent Katica nem teketóriázott sokat, rögtön a recepcióhoz lépett.
- Elnézést, nem tudná nekem megmondani, hogy hol találjuk a polgármestert és a lányát? - Adrien nyilván tudta, hogy merre kéne menniük, de nem volt lelkiereje ahhoz, hogy akár a fiúra is nézzen. Túlságosan erősen élt még benne, hogy milyen érzés volt, amikor átkarolta a derekát.
A pultnál ülő fiatalember először láthatóan valami mást akart mondani (vagy kérdezni?), de aztán lenyelte, látva a lány ideges arcát, és megadta a kért információkat. Ő gyorsan megköszönte, majd Adrien karját megragadva beszállt a liftbe.
- Ne haragudj, Adrien - mondta, miután már felfelé tartottak az épületben. - Általában nem vagyok ilyen, de most túl sok dolog jött egyszerre. - Remélte, hogy ezzel nem árult el túl sokat a fiú iránt táplált vonzalmáról. Félve nézett rá.
- Teljesen megértem. - Adrien elfordította a tekintetét, hogy ne kelljen Katica kéken csillogó szemeibe néznie. - Nekem is félelmetes érzés, hogy az egyik pillanatban még nagyjából gondtalanul élek az apám szuper villájában, aztán meg már... - Széttárta a karját, hogy érzékeltesse, mire gondol. - ... ez történik. Még mindig nem tudom elhinni.
- Minden rendben lesz - mondta a lány, noha elég satnya vigasz volt mind Adrien, mind saját maga számára.
Ezután nem szóltak semmit, csak elfordultak egymástól, és mindketten a lift falát kezdték el pásztázni. Az egyetlen hang, amit hallani lehetett, a felvonó egyenletes kattogása volt, ahogyan egyre feljebb emelkedett az épületben. Végül egy kis csilingelés jelezte, hogy megérkeztek; Katica mi mást várhatott volna, Chloe a legfelső emeleti, fényűző lakosztályban élt. Adrien előreengedte a lányt, ő azonban túlzottan ideges volt, hogy megköszönje az udvariasságot. Egyenesen az emeleten lévő kettő ajtó egyikéhez sietett, amelyről már az első pillanatban meg lehetett állapítani, hogy Chloe Bourgeois-hoz tartozik: a kelleténél több díszítés volt felhelyezve és a lány kedvenc színe, a sárga játszott a festésen.
Katica hármat koppantott, majd a válla fölött hátrapillantott Adrienre, mintha csak attól félne, hogy meglóg előle. Ahogy a tekintetük találkozott, mindketten egyszerre kapták el a fejüket, és pirultak el zavarukban.
Buta szerelem, gondolták mindketten. Koncentrálj a feladatra!
Az ajtó hamarosan kitárult, és egy szőke hajkoronával ékesített fej bukkant ki mögüle. Katicát leverte a víz, ahogyan Chloe kék, szemkontúrral ívelt szemébe nézett. Persze, a lány egészen máshogy reagált, mintha az iskolában találkozott volna Marinette-tel; az ajkán nyoma sem volt a gúnyos mosolynak, ellenben az arcán teljes extázis tükröződött. Semmi kétség, ő volt Katica legnagyobb rajongója.
Közvetlenül utánam, tette hozzá magában Adrien.
- Katica! - sikkantotta Chloe fájdalmasan magas és éles hangon. - El se hiszem, hogy itt vagy... várj! Hadd csináljak veled egy közös selfie-t! Mosolyogj!
Mielőtt Katica bármit is reagálhatott volna, a szőkeség máris előkapta a telefonját, és belecsücsörített a kamerájába. A kép összevetve borzalmas lett, a lány mégis lelkendezve nézegette a bálványával közösen készített felvételt. Amint megunta, és újra a vendégei felé fordult, észrevette Katica oldalán csendesen várakozó Adrient, amitől még hatalmasabbat sikított.
- Adriédes! - ugrott a fiú nyakába, és cuppanós puszit nyomott az arcára. Adrien igyekezte nem túl durván ellökni magától. - De jó, hogy itt vagy! Képzeld el, ma reggel elmentem vásárolni, és ne akard tudni, mit találtam! - kezdett csevegni. - Egy gyö-nyö-rű Prada táskát. Kicsit drága volt, de hát, Apucinak semmit nem jelentett az a néhány ezres. Egyébként is megérte. Az egész suli rám fog irigykedni! Bár mikor nem? Én vagyok a suli bálványa. Persze, veled egy cipőben. Mi vagyunk a gimi sztárpárosa! Természetesen, hiszen olyan jól mutatunk együtt... Akarod, hogy megmutassam? Naná, hogy akarod. Bent van a szobámban. Gyere!
Aztán, mielőtt még betuszakolta volna a fiút a lakosztályába, újra megakadt a szeme Katicán, aki egészen eddig a rá-rátörő féltékenységével nézte, ahogyan Chloe élete szerelmét ölelgeti.
- Katica, gyere be, neked is megmutatom - ragadta meg a lány csuklóját. - Imádni fogod! Igaz, nincsen piros színe, de akkor is csodálatosan néz ki! Érted? Cso-dá-la-to-san!
- Ne haragudj, Chloe, erre nekem most tényleg nincs időm. - Katica egy rántással kiszabadította a kezét a szorításból, majd Adrienhez fordult, aki éppen azon volt, hogy lehámozza magáról Chloe karjait, amelyek úgy fonódtak köré, mint egy polip csápjai. A lány torka elszorult egy pillanatra a látványtól, de megemberelte magát, és színtelen hangon azt mondta: - Adrien, kérlek, magyarázd el neki!
Mielőtt Chloe kinyithatta volna a száját, és megkérdezhette volna, hogy miről beszél, kiugrott az ablakon, és a yoyoját meglendítve már repült is Párizs utcái felett.
Adrien sokáig nézett utána.