Istenem, miért kell mindig mindenkinek engem néznie?! És ha akarva-akaratlanul felszisszenek odakapva a púphoz a fejemen, szinte az egész osztály egyszerre kérdezi:

- Minden rendben?

Azért csak szinte az egész, mert ugyebár Chloe-nak esze ágában sem volt az aggódás legkisebb jelét is mutatnia. Bárcsak a többiek akár csak feleannyira ne figyelnének. Csak egy púp, emberek! Jó, nem mondom, fáj, de majd elmúlik.

Remek. Most a tanár is rákezdett erre. Sóhajtottam, majd már vagy századszorra elismételtem, hogy jól vagyok.

Most szünet van és a lánymosdóban vagyok. Szerencsére lebeszéltem őket, hogy elkísérjenek. Kicsit rendbeszedtem magam, felfrissítettem hideg vízzel az arcomat. Mielőtt a víztől még hideg és nedves kezemet megtöröltem volna, előtte odaraktam a púphoz. Jól tettem, mert teljesen jólesett.

- Sajnálom Lucille, hogy így megsérültél - mondta halkan kedves kwamim, amin elmosolyodtam.

- Nem a te hibád, Belle. Én voltam ügyetlen. Mint mindig.

- Ugyan! Te sem gondolhatod komolyan! Macska többször van bajban - vigasztalt, amin nevetnem kellett.

Igaza volt. Én meg Katica voltunk több alkalommal a helyzet magaslatán, míg Macska szokott bajba kerülni. Bár, ezeken az alkalmakon kívül, sokat segít mindig. Katica és Macska egy összeszokott páros, de mikor jöttem én, akkor kellett egy kis idő mindhármunknak míg összeszoktunk. De azóta már elválaszthatatlan társak és barátok lettünk.

Mosolyogva gondoltam erre vissza, miközben Belle ölelt meg az arcomnál. Hirtelen viszont nyílt az ajtó, így a kis kwamimnak el kellett gyorsan bújnia a fehér táskámba. A belépő Marinette volt.

- Jól vagy? - kérdezte aggódóan, mire sóhajtottam.

- Mindenki ezt kérdezi és mondom mindig, hogy igen. Mi vagyok én, valami nebáncsvirág? - mérgesen válaszolom, mire húgocskám felemelt kézzel:

- Jól van, jól van. Nem kell leharapni a fejem.

Sóhajtottam.

- Bocsi. Csak már kicsit sok nekem - mosolyogtam, mire ő is és végül megöleltük egymást. Majd mentünk vissza az osztályba.

~Suli után~

Hazaérve rögtön ledobtam a fehér táskám az ágyra, a sulisat meg az asztalomhoz. Belle máris kireppent a kistáskából és mellém repült. Szerencsére Marinette most Alyával volt, így nem kellett Belle-nek bujdosnia.

- Végre itthon! - dőltem le fáradtan az ágyamra, amit Belle mosolyogva figyelt mellém ülve a párnámra, amin a fejem volt.

- Igen. Kapok koktélparadicsomot? - kérdezte - Éhen halok!

Kicsit felnevettem, majd bólintva egyet, felkeltem és lementem a konyhába, ahonnan egy kis tálkányi koktélparadicsomot hoztam fel a kwamimnak.

- Jó étvágyat - mosolyogtam rá és újra a lustálkodásnak szentelhettem az életem.
Volna.