A reggel cseppet sem alakult jobban, mint ahogy Lucille várta.

Hasogatott a feje és az sem segített, hogy a púp, amit tegnap szerzett csak még nagyobb lett és kékes színt öltött fel. Ahogy a fejét fogva felült, látta, hogy Marinette már az ágyában van és békésen szuszogva alszik.

Legalább valakinek jó volt az éjszaka.
Emlékezett vissza az álmára a lány, ahol újra a Gonosz Varróhölggyel harcoltak és szinte mindig kapott valami sérülést.

Miért velem történik ez?! Sóhajtott egyet, majd óvatosan felállt és kinyitva az ajtót, lement reggelizni. Még csak hat óra volt, így nem csoda, hogy ő volt fenn a családból egyedül.

Leült az asztalhoz és öntött magának egy kis gabonapehelyre tejet, majd nekilátott annak elfogyasztásának.

Nem sokkal később hangokat hallott a lépcső felől és meg is jelent utána rögtön egy vidám Marinette. Ám ahogy meglátta nővérét, azonnal mellette termett.
- Veled meg mi történt? Honnan van ez a nagy púp? - nézte a fejét a lánynak, aki kicsit zavarba jött, de válaszolt:

- Öh..leestem éjszaka az ágyról. Biztos attól van.

- De én nem hallottam semmit - húzta össze Mari a szemét, ám Lucille kivágta magát, való igaz, kicsit vicces kifogással:

- Biztos halkan estem!

- Halkan? Estél? - ha lehet még furcsábban nézett a lány, majd mutatni kezdett egy kettest a kezével - Hányat mutatok most? - Lucille nevetni kezdett.

- Nincs agyrázkódásom, ha arra akarsz kilyukadni. Egyébként kettőt. Kettőt mutatsz - erre már a másik is nevetni kezdett és leülve nővére mellé, ő is nekilátott a gabonapelyhének.

Miután végeztek mindketten a reggelivel, felmentek átöltözni az aznapi ruháikba. Lucille most fehér csőnadrágot vett fel piros rövidujjúval, rá felvett egy laza bordó-fehér felsőt, bordó sálat, cipőnek pedig piros edzőcipőt vett fel. Átvetette a vállán a kis fehér táskáját, melyben Belle már ott lapult, majd a kezében tartva az iskolatáskát, várta húgát, hogy ő is elkészüljön.

Nem is telt bele pár perc, el is tudtak indulni. Szerencsére nem felejtett el Lucille kicsit sminkelni, hogy ne legyen annyira kék a púpja, bár még így is látni lehetett. Így a teremben Alyáék rögtön azzal kezdték:

- Te jó ég! Mi történt veled, Lucille? - a lány legszívesebben a föld alá süllyedt volna.

- Le..leestem az ágyról. - szerencsére annyiban hagyták, bár még furcsa nézéssel fürkészték a lányt. Majd utána kezdődött az óra és elkezdődött a tanulás.