Lucille Dupain-Cheng vagyok. Párizsban élek a családommal: a szüleimmel és az ikertestvéremmel, Marinette-el. Kétpetéjűek vagyunk, így ezért lehet, hogy míg Marinette sötét, fekete hajú és kék szemű, én szőkésbarna, inkább barna hajú, viszont én is kék szemű vagyok.

Egészen idáig külön iskolába jártunk Marival, viszont idén átmegyek az ő osztályába. Ami azért jó lesz, mivel együtt lehetek vele és az ottani barátaival. Hogy miért megyek át a sulimból? Egyszerű. Nem szeretem az osztályt. Ezzel mindent elmondtam szerintem.

- Lucille! Reggeli! - kiáltja fel a testvérem és lemegyek.
- Már itt is vagyok - nevetek ahogy meglátom Marit, aki úgy eszi a zabpelyhet tejjel, mintha az élete múlna rajta.
Odaülök mellé és anyu nekem is odaadja a salátámat. Ebben is különbözünk Marival. Ő sokszor eszik édességet, míg én inkább csak egészségesebb, ám inkább csak salátát eszek. Na jó, ebédre meg vacsorára finom sülthúsokat is.

Végezve az étkezéssel, felmentünk a szobánkba. Meg volt felezve, az egyik részén az ő bútorai, a másikon az enyéim. De még így is láttam a falán Adrien Agreste képeit. Csak mosolyogtam ilyenkor a húgomon.

Jaj, a legeslegfontosabbat elfelejtettem! Szuperhős vagyok. Nevezetesen én vagyok Szitakötő. Eléggé nehéz titokban tartani ezt úgy, hogy közben egy szobám van a testvéremmel, de megszoktam oldani ezt. Kwamim, Belle, általában a fehér kistáskám lakója és ott eszik mindig koktélparadicsomot. Ő szokott emlékeztetni arra, hogy jól csinálom azt ami a dolgom, ne legyek ennyire kemény magammal. Emlékszem arra a napra, amikor Belle megérkezett hozzám…

Aznap futottam a suli felé, mert késésben voltam. Szerencsémre pont zöldre váltott az iskolám előtti zebránál a lámpa, így villámgyorsan átfutottam a másik oldalra, ám ekkor észrevettem egy idős urat, aki épp akkor esett el egy kiömlött üdítőtócsán. Bár késésben voltam, segítettem az öregembernek felkelni.
- Köszönöm kisasszony - mosolygott hálásan.
- Ugyan nincsmit. Oh, már tényleg elkésem! - és elrohantam, köszönve az úrnak.
Miután az óráimnak vége szakadt, az utolsó óra után bementem a mosdóba, mielőtt hazaindultam volna. Ekkor észrevettem, hogy a táskámban van egy ékszeresdoboz. Pedig eddig megesküdtem volna rá, hogy nem volt nálam eddig. Bezárkóztam az egyik wc-be, majd lassan kinyitva a dobozt először egy kékes fény tört elő belőle és ezután egy kis lény jelent meg a szemem előtt. Kinyitotta a szemét és rám mosolygott.
- Szia.
- Szi..a. - tágra nyílt szemmel néztem a lényt - Te..mi vagy? - a lény mosolygott még mindig és így válaszolt:
- Én egy kwami vagyok. A Szitakötő szuperhős talizmánja. És ezt a hajpántot kell viselned hozzá - míg beszélt én csak ledermedve hallgattam, hogy szuperhős vagyok.
- És ha át akarsz alakulni csak annyit kell mondanod, hogy: "Belle, repkedjünk!" - bólintottam, majd még megtudtam, hogy van egy sminktükre a Szitakötőnek, melytől bármit kérhet, majd miután felvettem a hajpántot, úgy léptem ki a még mindig üres mosdóból, hogy Belle már a fehér táskámban lapult.

Mosolyogva gondoltam vissza erre, azután felvettük a ruhánkat, majd Marinette-el felkaptuk a táskáinkat és indultunk az iskolába.

Lucille ruhája a szuperhősi hajpánt-talizmánjával😆:

Ennyi lett volna az első rész. 😆