~Dupain-Cheng lakás~

Marinette komolyan azt gondolta, hogy Macskában megbízhat. Plusz mellette szólt, hogy Katicán kívül nem sok embernek mondhatta el.
- Mindenki úgy tudja, hogy leestem az ágyamról.- mutatott az emeletre.- Még a szüleimnek és az orvosnak is ezt mondtam. Igazából futás közben ütköztem neki egy...oszlopnak. Az egyik barátom elől szaladtam, és....jobban kellett volna figyeljek. Nagyon idegesít a tudat, hogy egy kis figyelmetlenség volt mindössze.- fordította el a fejét.- Sajnálom! Nem akartalak ezzel fárasztani!- szedte össze magát pár perc után.
- Ugyan! Nem fárasztasz vele! Hogy-hogy nekem mondtad ezt el?- értetlenkedett Macska.
- Nem tudom. Talán, mert...te nem sok embernek adhatod tovább, csak ha ismelek a maszk alatt, aminek nem túl sok esélye van.

Pedig ha tudnád, mennyire ismersz!- gondolta Adrien.

- Hogy van a seb?- váltott gyorsan témát Marinette.
- Már nem fáj annyira, viszont nagyon gyengének érzem magam.- vágott egy grimaszt a fiú.
A vicc ellenére Marinette látta az igazat. A srác arca beesett volt, szemei fáradtan csillogtak. Rendesen kimerítette ez a dolog, és nem úgy mint egy normális akumatámadás.
- Jobb lesz ha alszol egyet!- döntötte el a lány.- Nyugodtan használd a régi ágyam.
- A régi ágyad? Már nem fennt alszol?
- Nem. Minden nap fel és lemászni nehéz lenne, így ott alszom!- mutatta az ablak alatti egyszemélyes pihenőt.
Adrien már nem egyszer látott a filmekben ilyet. Az ágy pont az ablakba volt szinte beleszerelve, de az emberek (legalábbis a filmekben), inkább rajzolósaroknak vagy elmélkedősaroknak használták.
- Értem, de nem zavarok?
- Dehogy! Én addig lemegyek tanulni, majd felnézek.- mosolygott olyan kedvesen a lány, mint utoljára anyukáját látta.- Ha pedig felkeltél kapsz egy meglepetést!- kacsintott, majd magáravette hátizsákját és elnidult a konyha irányába.
Adrien szeme hamar lecsukódott.

~a nappaliban~

Marinette buzgón írta a házi feladatait, ám kis kwamija segítségével hamar kész lett velük.
Éppen a dolgait pakolta vissza táskájába, amikor beugrott neki korábban látott látomása.
- Tikki, kérdezhetek valamit?
- Persze!
- A hősöket kiválasztják, és abban a pillanatban döntenek el mindent róluk, vagy már előre tudják, és csak letesztelik őket?
- Hogy micsoda?- esett le a kis katica egy párnára.- Ezt honnan veszed?
- Amikor Adrien járkált velem láttam egy kislányt. Piros, fekete pöttyös ruhája volt kicsi fekete haja. Járni tanult. Én voltam az a kisgyerek ugye?
- Igen.- nézett komolyan Marinette szemébe Tikki.
- Ez azt jelneti, jobb lesz ha szólok a mesternek.- komolyodott el Tikki hangja mégjobban.
- Mi a baj Tikki?- akadt ki Márinette.
- Rádcsatlakoztam a lábad miatt, viszont te nem voltál teljesen "immunis" rám, ami annyit takar, hogy kaptál egy "plusz képességet". Ez hamarosan Macskánál is meg fog jelenni, csak nem a múltba, hanem a jövőbe fog látni. Sajnos nem jó, ha látjátok a jövőt és néha a múltban is rábukkanhattok valami olyan dologra, amit valóban jobb ha gyerekkorotok homálya fed.
- Értem, de....miért én látok a múltba? Én ugye a teremtés vagyok, ami a jövőben jó, Macska, pedig a rombolás, mindent ráhagy a múltra.
- Értem a kérdésed. Egyszerű a magyarázat. Így egészítitek ki egymást az ellenpólusok. Ha Katica teremtene és előre látná a dolgokat, az nagyon erős és veszélyes lenne. Ugyanez a helyzet Macskával is.
Ilyenkor az az eljárás, hogy a mester "karantén alá helyezi" azt a városrészt, ahol a hős lakik.
A lakosok tudni fogják, hogy nem szabad arrafele menni, és hogy jobb ha otthon maradnak. A hírekben is be fogják mondani. Senki nem mozdulhat semerre. Az iskolába szünet lesz, minden elrendeződik. Az a legfontosabb, hogy te a "karanténon" belül maradj. Küldök Fu mesternek egy üzenetet. Több mint valószínű holnap megkapom a tervet: meddig mehetsz, mit csinálhatsz...stb.
Marinette bólintott, de nem nagyon fogta fel a dolgokat.

~Marinette szobája~

Mikor Macska elaludt, világos volt, de felkelése után ez már nem volt elmondható.
Az ablakon át látta, hogy már a lámpákat is felkapcsolták.
Nem akart még felkelni, fáradtnak érezte magát.
Már épp csukta volna vissza a szemét, amikor eszébe jutott Katica lába.
Az Eiffel toronyról lógva a hősnő meg sem próbált felmászni. Jobban mondva úgy tűnt, mintha nem tudott volna. Akkor ott úgy nézett ki, mint Marinette.
Térde nem, de combjánál továbbra is mozgott minden.
Viszont, miután felhúzta a torony tetejére, semmi baja nem volt.

Áááá ennek semmi értelme!- adta fel.

Ám ekkor valaki benyitott.
Bebújt az ágy egyik sarkába, hogy ne egyből vegye észre, ha nem Marinette keresi, de szerencsére csak a lányt pillantotta meg.
- Macska alszol még?- kérdezte halkan.
- Igen!- termett lenn egy ugrással a fiú.
- Hoztam egy kis péksütit, még meleg. Kérsz?
- Természetesen igen hölgyem!- vett el egyett.
- Te kis haspók!- nevetett Marinette.
Adrien számára Mari nevetése egyre jobban hasonlított pár harangcsengettyű csilingeléséhez.
Minnél több időt töltött vele, annál jobban megkedvelte.
Ezt ő is jól tudta, de ott volt neki Katica, és az aznapi baleset, ahogy viselkedett vele.... Meg az a fura dolog a lábával.
Mindketten mélyen gondolataikba temetkezve ettek.
- Mennyi az idő?- kérdezte végül Macska.
- Fél hat lesz öt perc múlva. Miért?
- Ennyire elment az idő? Mennyit aludtam?
- Két órát. De ne csodálkozz, a seb nagyon lefárasztott. Viszont jobb is, ha megnézem.
Leültek a földre és a lány kicserélte a kötést, újra bekente fájadolmcsillapítóval, majd újra betekerte a hasát.
- Kész! Tényleg, Katicabogár itt járt, és megkérdezte, hogy jól vagy e. Gondoltam jobb ha tudod.- jutott eszébe hősként tett ígérete.
Adrien ezen nagyon meglepődött.
- Mondott még valamit?
- Nem...mármint, hogy jobbulást és hogy majd feltétlenül találkozzatok. Ma este kilencre gyere ide, és megmondom mikor jó neki.
- Miért nem közli velem?- akadt ki egy kicsit a fiú.
- Hogyan tehetné? Ha át vagytok változva elér téged, amúgy nem, és hacsak nincs támadás nem nagy a valószínűsége, hogy pontosan egy időben legyetek átalakulva.- magyarázta higgadtan Marinette.
Adrien nehezen, de beletörődött az észérvekbe.
Marinette telefonjára jött egy SMS és a fiú meglátta az időt. Majdnem háromnegyed hat volt, érte a suliba, pedig pár perc múlva mentek, a kardvívás edzése miatt.
- Köszönöm a sok segítséget, de azt hiszem jobb lesz ha megyek, de kilencre mindenképp jövök.
- Ha gondolod!- hagyta rá Marinette.- Akkor szia!- intett.
- Köszönök mindent!- ölelte át gyorsan a lányt.
Érezte előszőr teste megfeszül a meglepődöttség miatt, majd elengedte magát és fejét a fiú melkasára hajtotta, jelezve, hogy visszaölelne.
- Holnap gyere el újrakötésre!
- Igenis, főnökasszony!- tisztelgett katonásan, majd kiugrott az ablakon.
A lány csak megforgatta a szemét és elnevette magát.

~Dupont iskola~

Adriennek nehezére esett sietni sérülése miatt, szerencse, hogy közel volt az iskola. Gyorsan befutott egy fiú öltözőbe, visszaváltozott.
Pont a kocsija előtt pár másodperccel sétált ki.
- Szia Adrien! Milyen volt a a kardvívás?- fogadta szárazan Nathalie.
- Klassz,- mosolygott a fiú, miközben eszébe jutott a napja- csak kicsit rosszul léptem, ezért meghúzódott a....kezem!- talált ki gyorsan valamit, bár ő maga sem tudta, hogy van e értelme.- Megnézették egy orsvossal, és azt mondta nem komoly, csak hagyak ki két hetet mindenféle zongorázás, vívás és egyéb tevékenységeimből.
- Rendben!
- Tényleg, nem mehetnék fel Marinettehez?
- Hogy hova?- értetlenkedett a nő.
- A pékségesek lánya. Van pár házi, amit meg kéne beszéljek vele, így örülnék, ha kivételesen eltölthetnék vele egy órát. Szegény lány lába részlegesen lebénult, ezért nehezen mozog.
- Felhívom az apád.- közölte.
Pár perc telefon után Mr. Agreste szerencsére megengedte a kis kiruccanást a jó jegyek érdekében.
Adrien kiszállt a kocsiból, majd egy gyors köszönés után bement a pékségbe.
- Jó estét!
- Szia Adrien! Mit adhatok?- üdvözölte Sabine.- Vagy Marinettet keresed?
- Igazából igen.- vakarta a fiú idegesen tarkóját.- Egy leckét szeretnék vele megbeszélni... Közösen kell megcsináljuk.
- Igen-igen!- mosolygott kedvesen az anyuka, de kedvessége mögött ott lapult a kicsit gúnyos, mindenttudó mosoly.- Fenn van a szobájába, és Adrien! Hogy viselte a mai napot?- változott komolyra a hangja.
- Sajnos nem egyszer kibukott.- komorodott el a fiú is, majd gyorsan elmesélte mi volt aznap, persze a kínosabb dolgokat nem részletezte.

~Dupain-Cheng lakás~

- De Tikki, mi ez az egész?- kérdezgette Marinette kwamiját, miközben a híradót bámulta.
- Dehát már elmondtam, és a lényeg, hogy nem láthatjátok se a múltat, se a jövőt. Már elküldtem a levelet a mesternek, holnap életbe lép a karantén.
- Akkor sem bírom felfogni!- állt fel a lány, hogy kivegyen egy fagyit a fagyasztóból.- Segítesz?- kérte kis barátját, aki egyből felröppent, és az étkezőasztalra tette az édességet, egy kanállal együtt.
- Köszi!- indult volna el Marinette az asztalhoz, amikor kopogtatást hallott.- Ki lehet?- indult az ajtóhoz.
Mikor kinyitotta, lábai megroggyantak.
- A-Adrien? Há-hát te milyen dögös vagy...akarom mondani, hogy-hogy itt?- pirult el.
- Gondoltam megnézem, hogy vagy.... Sajnálom, hogy csakúgy ott hagytalak a parkban!- kezdte bocsánatkérését.

Sziasztok!😊

Meghoztam a következő részt!
A következő fejezetbe próbálok egy kis csavart beletenni, remélem tetszeni fog!
Addig is sziasztok!🐾

Annalulu🐞