~az iskola előtti park~

Marinette, egyedül maradt, ami őszintén megrémítette. Tudta át kellene valahol változnia, ahhoz viszont tanácsos lenne valahova elbújnia, búvóhelyre futni, viszont nem tudott. Majd felrobbant, annyi mindent érzett akkor!
Aztán eszébe jutott az a sok ember, aki Katicára vár, hogy megmentse a várost. Rájött nem engedheti meg magának, hogy hisztizzen lába miatt, így amilyen gyorsan csak tudott elindult.
Nem sokat haladt előre. Hirtelen Macska termett elötte.
- Üdvözlöm hölgyem! Felajánlhatok egy fuvart? Egy szőke hajú fiú kért meg, hogy segítsek önnek!- csókolt kezet, és gondolatban is pacsit adott magának utolsó mondatáért. Így volt némi esélye, arra, hogy a lány megbocsátson neki.
- Igen, köszönöm!- vidult fel a lány. Így volt esélye, átváltozni.
A hős már épp fel akarta kapni, amikor Marinette megállította.
- Várj! Lábmerevítőm van!- figyelmeztette, és elhajtotta magát egy padig, ahol kikapcsolta, majd megengedte, hogy a fiú felvegye.
Becsukta szemeit, amint felértek a magasba. Már járt Macska botjának segítségével fennt, de az más volt. Akkor Katica volt, valamint a yoyo-ja is sokat segített.
Egy Pillanat alatt az erkélyen termett.
- Ne vigyelek be?- kérdezte a hős.
- Nem kell köszönöm, valahogy lemegyek! Köszi a segítséget!- nézett fel a földről, az álló fiúra.
- Nem láttad Katicát?- fordult vissza még egy pillanatra.
- De!- vágta rá Marinette.- Pár gyereket ment meg, utána megy az Eiffel toronyhoz. Menj oda te is!-
- Rendben! Viszlát hölgyem!- villantott egy mosolyt, majd eltűnt.
- Oké Tikki, azt hiszem eljött a mi időnk! - húzódott a balkon egy olyan pontjába, ahol nem láthatták meg.- Pöttyöket fel!- kiáltotta.
A kis kwami rácsatlakozott választottjára, így ő könnyen járkálhatott fel-alá.
- Huhúúú!- kurjongatott örömében. Nagyon jól érezte magát. Végre járhatott, ugorhatott.
Hamar a torony tetejére ért, ahol már társa várta.
- Szia Macsek!- köszönt vidáman.
- Mi ez a nagy öröm?!- lepődött meg a fiú.- Mondjuk velem öröm találkozni, azt tudom, de azon kívűl?
- Jobb ha nem tudod!- öltötte ki a nyelvét Katica.- Mi az akuma?- tért a lényegre.
- Egy mumus azt hiszem. Megbújik az árnyékokba, onnan támad. Egy fekete hajcsatt van a hajába, az relytheti az akumát, de vigyázz vele! A kis kiegészítő valamilyen kátrányfélét lő ki magából, amibe ha beleragatsz nincs menekvés.
- Akkor indulás, nincs sok időm!- jutott eszébe gőzerővel dolgozó kwamija, így ellendítette yoyo-ját és keresni kezdte az ellenséget.
Nem kellett sokáig kutatniuk. Egy kis sikátorból (ahol természetesen egy kicsi fény sem volt) kiáramló sötét ködfelhők, hamar megmutatták számukra a helyes utat, ám a kis eldugott helyen, a sötétség olyan mértékű volt, ami teljesen áthatolhatatlannak tűnt. Ennek tetjébe a lány mégcsak nem is látott.
- Ilyenkor jók a macskaszemek!- ledűlt támadásba a fiú, de nagyon hamar lepattant a lányról.
Még jópárszor megpróbálkozott ezzel. Egyszer azonban egy kis csipogást hallott, amitől, azonnal hátraugrott Katicához ijedtében, és gyűrűjére nézett, de az teljesen tele volt. Ezután szeme társa fülbevalójára vándorolt, ahol márcsak négy pötty feketéllett.
- Felhasználtad a talizmánod?- kérdezte Macska miután felugrottak egy tetőre.
- Mostanában hamarabb fárad a kwamim.- húzta el aznap már oly sokadszorra a száját a lány.
Adrienben ez deja vu érzést keltett. Annyira hasonlított ez az arc valakire, de nem tudta megmondani kire.
- Siessünk, már nem bírom sokáig!- lendült vissza a sötétségbe Katica, de legnagyobb meglepetésére az akumatizált már nem volt ott.
A fekete füstnyalábok most az Eiffel torony tetéjrők kezdtek mindenfele kígyózni.
- Franc!
- De miért merülsz ilyen gyorsan? Beteg a kwamid vagy?
- Nem ő teljesen jól van.... Én voltam felelőtlen, ami miatt most ő dolgozik többet. De siessünk!- ugrott már is tovább.
A torony tetjén csakugyan megtalálták a gonosztevőt, viszont most nem volt mindehol sötétség, így alakalmat kaptak együtt is támadni.
- Hé Sötétagy!- vonta fel magukra a figyelmet Macska.
- A nevem nem Sötétagy, hanem Nüx!
- Éjszaka.- mormolta maga elé Katica.
- Hogy mi?- kérdezte a fiú.
- Nüx a görögöknél volt istennő.- türelmetlenkedett a lány.
Ekkor azonban egy fekete füstnyaláb csapott közéjük, így mindkettőjüknek muszáj volt elugrani, ám Marinette yoyo-ja kiesett a kezéből, ő maga pedig átesett a korláton.
Két kézzel kapaszkodva próbált felmászni, de lábai nem mozdultak.
Teljesen lebénult a félelmtől.
- Katicaaaa!- hallotta társa üvöltését, ami kicsit visszarázta.
- Macska segíts!- kiabált vissza, de válaszul csak csatazajt kapott.
Lába továbbra sem akart megmozdulni, kezei viszont már nem bírták sokáig tartani.
- Tikki, kérlek!- kérte küszködve könnyeivel.
Még utoljára megpróbált, feljebb mászni, de belátta reménytelen.
Karjai égtek, már alig kapaszkodott.
- Tikki, Macska!- kiabálta elkeseredve.

Itt a vég?- ötlött fel fejében a gondolat.

Agya vadul kattogott menekülési tervet kutatva. Lábait újra és újra mozgatni próbált, kezeivel jobb fogáspont után kutatott, ám minden egyes próbálkozása sikertelenül végződött.
Ekkor az utolsó pillanatban társa hajolt át a korláton, kezét nyújtva.
Adrien ebben a pillanatban egy igen érdekes dologra figyelt fel, mely nem abban a momentumban okozott neki sok fejfájást. Katicabogár lába úgy lógott a levegőben, mint két gumirongy.
Marinette gyorsan elkapta, majd érezte a fiú felfele húzza.
A lány lihegve esett a földre.
- Jól vagy?- kúszott közelebb a fiú Katicához.
Arca falfehér volt, teste erőtlen, szája is alig mozgott.
- Én igen. Köszönöm! De te?- rémült meg a lány.
A fiú elvette kezét a hasáról, ami vöröslött a vértől.
- Istenem!- kapott szája elé Marinette.
- Gyorsan, amíg eszméletlen!- mutatott ellenfelükre Adrien.
A lány kétségbeesve próbált meg felállni. Tudta a fiú rájöhet ki ő, ha ismeri Marinette-et. Hirtelen viszont ismételten megérezte kwamija erejét és sikeresen felállt.
Gyorsan eltörte a hajcsattot és megtisztította a fekete, lila lepkét, majd gyorsan társához futott.
- Mi történt?- szöktek könnyek a lány szemébe.
- Hát kicsit jobban célzott, mint gondoltam.- húzódott Macska szája félmosolyra.
- Ne viccelj ezzel!
- Mi mást tehetek? Menjek be a kórházba és fedjem fel magam?!
- Nem ez....- akadt el hirtelen Marinette szava.- Ez egy jó ötlet!
- Micsoda?
- Elviszlek egy barátnőmhöz. Nem fog felfedni és segít! Fel tudsz valamennyire állni?
- Ha segítesz, talán.
- Már m csak azt kell kitaláljam, hogy hogyan jutunk hamar.... A lift! Gyere!- fogta meg gyengéden a fiút, majd óvatosan elvezette a lifthez, ami szerencséjükre pont ott volt, így arra, legalább nem kellett várni, a fiú oldalából, viszont még mindig szivárgott a vér.
- Végre lenn vagyunk, de hogyan tovább?- intézte magának Marinette a kérdést.
Tuta a yoyo-jával nem mehetnek, mert lendülés közben a fiú nem tudna összegörnyedve maradni.
- Majd a botom!- emelkedtek hirtelen a magasba.
- Macska nem fáj?- kérdezte a lány, de választ már nem kapott, ugyanis egy pillanattal később csak a fütyülő szelet hallotta, majd újra keményet érzett a talpa alatt.
Mire kinyitotta szemeit, az erkélyén álltak.
- Honnan tud...- kezdte Katicabogár, de társa közbeszólt.
- Marinette mesélte, hogy jóban vagytok.
- Pillanat és hívom!- segítette le Macskát a nyitott csapóajtón, ő maga pedig a nappaliba sietett.
Miután várt egy kicsit és elővette az elsősegély dobozt, felszaladt a sráchoz.
- Mindjárt jön, csak előkészíti a holmikat.
Ekkor egy újjabb csipogást hallott, fülbevalóján márcsak egy pötty volt. Csak pár pillanattal később eszmélt a bajra.
- Sajnálom mennem kell, de még jövök!- tűnt el.
Felkapta a makókat, melyeket erkélyén hagyott, beszaladt velük egészen a szobájába vezető utolsó lépcsőfokig, leült és visszaváltozott.
- Köszi!- tátogta kwamija felé, majd egy sütivel megjutalmazva a táskájába tette.
Ezután kinyitotta a csapóajtót, felrakta az elsősegélydobozt és mankóit. Nem kis erőfeszítésbe került, mire feltornázta magát.
Áldotta okosságát, hogy Macskát a földön hagyta, nem az ágyon.
- Mi történt?!- játszotta meg a tudatlant.
- Csak egy kis sérülés!- erőltetett magára egy félmosolyt a fiú.
A lány nem vesztegette tovább az időt. Kitisztította a sebet, bekötötte és elővett egy fájdalomcsillapítót is.
A sérülés nem volt olyan súlyos, mint Marinette először gondolta, aminek külön örült.
Kicsit kifáradva nyúlt el a földön barátja mellett.
Pár perc hallgatás után Macska törte meg a csendet.
- Mi történt a lábaddal?- tette fel Marinette számára a legérzéknyebb pontot érintő kérdést.
Adrien nem szívesen kérdezgette Marinette-et a lába miatt, mivel jól tudta mennyire bántja, de Macska ugye nem tudott az esetről.
- É-én....
- Bocsánat! Nem kellett volna.
- Nem én... Azt hiszem, jobb lesz ha legalább egy embernek elmondom.- válaszolt a lány.
A fiú fejében szöget ütött az érdekes kijelentés.
,,...legalább egy embernek..."
Az egész osztály tudta mi történt, mégis ezt, úgy mondta, mintha legsötétebb, de inkább féltve őrzött titkát akarná megosztani.

Sziasztok!😊

Íme a következő rész!
Próbálom hozni minnél hamarabb a fejezeteket, ne féljetek!😉
A részek hosszúságán nem akarok változtatni (itt a rövidítésre gondolok) , ezért remélem, mostmár minden visszaáll a normális kerékvágásba és tudok majd biztosan kettő folytatást hozni!
Addig is sziasztok!🐾

Annalulu🐞