~Marinette otthona~

Az apuka karjában vitte ki lányát a kocsiig, majd ugyanúgy cipelte be a kórházba.
Amíg a felméréseket végezték, a szülők idegesen számolgatták a perceket, viszont Marinette, csak egy két dolgot vett észre a körülötte zajló dolgokból. Gondolatai fénysebességgel  száguldoztak, az aznap történt balesete újra és újra lejátszódott fejében.
Pár óra elteltével, viszont megérkeztek az eredmények.
- A lányuk lába részlegesen lebénult. A gerinc nem tört el szerencsére, így mankóval és lábmerevítővel képes lesz járni. A csípő és a láb felső mozgató része nem sérült, a talpa is megtartja, csak a térde és a combi izmok rosszak. Természetesen tornáztatni is kell a lábat, hogy minnél jobban meggyógyuljon. De mi is történt egészen pontosan?
- A vacsoránál ültünk és Marinette vizet akart hozni, de összeesett.
- Délután leesetem az emeletes ágyról. Többször is nem éreztem a lábam, nem bírtam felállni. Nem törődtem vele, mert másodszori próbálkozásra mindig sikerült.- hadarta el gyorsan a lány.
- A gerincoszlopon sérülést fedeztünk fel, ami okozza ezt a bénulást. Mr. és Mrs. Dupain-Cheng, beszélhetnék magukkal négyszemközt?- vonultak félre a felnőttek.- Nem akarom, a lányukat hiú reményekbe taszítani, ezért nem is mondom előtte, de van esély a teljes felépülésre.
- Komolyan mondja doktor úr?- kezdett reménykedni Sabine és Tom.
- Igen. Egyre nagyon figyeljenek! Ne tiltsák meg neki ha menni akar bárhova is! Mikor elfárad le fog ülni, mert szó szerint nem tud majd tovább menni, viszont engedjék!
- Rendben!
Hamar hazaértek. Marinette az ágyán ült, hátát a falnak támasztva. Még mindig nem bírta megemészteni az eseményeket.
- Segíthetek valamiben még kicsim?- kérdezte az anyuka.
- Csak...Hagyj békén!- hajtotta le a fejét.
Sabine megfordult, és elment. Tudta, nehéz lehet ez most lányának.
Miután Mari magára maradt, Tikki röppent elő.
- Jajj, én annyira sajnálom! El kellett volna mondjam!- hajtotta le hordozójához hasonlóan buksiját.
- Te tudtad?- lepődött meg a lány.
- Persze! Szerinted hogy jártál eddig? Miután elestél, emlékszel nem tudtál felállni. Nos, mi kwamik ugye képesek vagyunk feltörni egy telefont, kinyitni egy zárat. A hőseinkre is rá tudunk kapcsolódni, még átalakult állapotban is, bár akkor hamarabb elfáradunk. Ez történt délután is. Rácsatlakoztam a gerincedre, izmaidra, te pedig jártál, mintha mi sem történt volna. A gondolataidat nem tudtam kitalálni, tehát beálltak a késések. Megpróbáltál feltápaszkodni, én nem tudtam, te meg nem tudtál felkelni. Miután megértettem mit is akarsz, gyorsan elrendeztem minden. El is akartam mondani, miután hazajöttünk, de te  elkezdtél ruhát tervezni, én meg arra gondoltam, hogy majd vacsora után, nyugalom lesz, akkor mesélem el neked, ha már figyelsz rám. Annyira sajnálom!
- Semmi baj!- ölelte át a kwamit.- Legalább nem kell titkolózzak a szüleim előtt. Csak egy baj van. Ugye az nem kizárható, hogy Fekete Macska az ismerősöm. Mármint úgy értem, lehet nem tudom ki az álarc alatt de, amikor nincs rajtunk a maszk, akár ismerhetem is. Nem lesz feltűnő, hogy Marinette és Katica is rokkant lett?
- Ne beszélj így magadról!- korholta a katica.- De mondtam rád tudok csatlakozni. Tudsz harcolni majd az akumával. Ha meg a találkáitok miatt aggódsz Macskával, akkor ne tedd. Rendezd mindig el, hogy üljetek. Olyankor nem kellek, mert nem mozgatod a lábad.
- Azt is mondtad, hogy hamarabb elfáradsz!- terelte a témát a hősnő.
- Akkor, majd többszöri nekifutásra győzitek le! Ez a helyzet nem végleges! Hallottam amint az orvos azt mondja, hogy van még esélyed, hogy száz százalékosan felépülj!- mesélte Tikki.
Marinette szemében megcsillant a remény.
- Tényleg lehetséges?- tátotta el a száját.
- Igen, viszont most ideje aludni! holnap nehéz napod lesz. Meg kell tanulj mankóval járni!
- Ne is mondd!- húzta magára csüggedten a takarót.

○○○○○

A mankókat csakugyan megkapta másnap, a lábmerevítővel együtt.
Felcsatolt magára mindent, majd a járdán kezdett bicegni. Sajnos nem tudott a merevítő miatt rendesen lépni, ezért, csak hajtotta magát a mankóval. Óvatosan előretette mindkét karját, majd előrébbhúzta magát. Három napig gyakorolt. Pénteken hiányzott az iskolából, így Alya fel is hívta.
- Hol voltál ma csajszi?
- Csak megfáztam. Fáj a torkom és fújom az orrom. Nem akartam, hogy bárki is megbetegedjen. Viszont hétfőn már megyek.
- Oké. Jobbulást!- köszönt el.
- Köszi, szia!- tette le Mari is a telefont.
Szívesen maradt volna még hétfőn is otthon, ha a gyakorlás szemszögéből közelítette meg a dolgot. Másrészt pedig beleőrült az egész helyzetbe. Nem bírta elviselni saját magát. Remélte barátai, majd jobb kedvre derítik.
- Holnap van a "nagy nap", izgulsz?- kérdezte Sabine, mielőtt vasárnap este jó éjt kívánt volna lányának.
- Kicsit félek, de nincs messze a suli. Megtennétek, hogy nem kísértek el?
Mrs. Dupain-Cheng ránézett a lányára. A szemében látta az igazságot. Nyomorultul érezte magát lába miatt, nem akarta, hogy szülei is kísérgessék, amitől még bénábbnak találja majd magát.
- Ha szeretnéd!- mondta végül ki, majd leoltotta a villanyt, és kiment.
- Jó éjt Tikki!- búcsúzott Marinette kwamijától is.
- Szép álmokat!

°°°°°

A lány reggel ébresztőjére ébredt.
Lemászott valahogy ágyáról. Nem akarta ebben is Tikki segítségét kérni. Be akarta bizonyítani magának, hogy nyomorék ként is el tudja végezni a mindennapi feladatait.
Lennt a padlón már várták is mankói, amik használatával, eljutott a gurulósszékéig, majd felvette ruháit. Aznap egy fekete farmerbe és egy szürkés-lilás pulcsiba öltözött. Haját a szokásos copfokba kötötte. Feltett egy egyszerű ezüst láncot, majd megnézte magát a tükörben. A segédeszközei nagyon elszomorították, de megfogadta magának, erős lesz.
Szép lassan elindult a csapó ajtó felé és leült. Kinyitotta az ajtót, aztán lépcsőfokról lépcsőfokra csúszva araszolt lefelé.
Mire leért eléggé elfáradt, de büszke volt magára, ám a felállás már gondokkal járt. Ha padon, vagy széken ült, fel tudta tornázni magát valahogy, ám az utolsó lépcsőn, ami szinte egyenlő magasságban van a földdel, már nehezebb dolga volt. Bárhogy próbálkozott, nem tudott lábbra állni.
Elkeseredve hagyta abba a próbálkozást.
- Van itt valaki?- kérdezett bele a csöndbe.
Meglepetésére apukája tűnt fel előtte.
- Jaj Marinette! Bocsánat!- segítette lábra gyorsan Tom.
- Köszi apa!- aktiválta Marinette újra lábmerevítőét.
Szülei egy kész vagyont költöttek rá lába miatt, amit kicsit szégyelt is a lány.
Végül leült az előre kikészített táskája mellé, bepakolta reggeliét és ebédjét, belebújt kabátjába, hátára vette táskáját és elindult az iskola felé.
Nehéz volt még a közlekedés mankóval, de már sokat fejlődött.
Lassan elért az iskola kapujáig. Alya nagyban bújta a telefonját, mikor Marinette köszönt neki.
- Hali!- próbált vidámnak tűnni.
- Szia csajszi! Te hogy-hogy ilyen hamar itt vagy?- üdvözölte barátnőjét, de szemét nem vette le a kis képernyőről, csak mikor meg akarta ölelni Marit.
- Vele....- próbált kérdezni, de torkán akadt a szó.
Beszélgetésükhöz Nino csatlakozott.
- Wao Marinette, mit csináltál?- nézett a mankókra majd a lányra.
- Én....l-leestem az ágyamról.- hajtotta le a fejét.
Ekkor egy fekete kocsi futott be.
Adrien kiszállt az autóból és barátai felé vette az irányt.
Mikor meglátta Marinette-et a lélegzete is elállt. Köszönés nélkül becsapta az ajtót és felszaladt a lépcsőn.
- Mi történt?- támadta le üdvözlés nélkül a lányt.
Mindhárman meglepődve néztek a fiúra.
- Leestem az ágyról...- törte meg végül a kínos csendet.- Megsérült a gerincem ezért részlegesen lebénultam.- nézte a földet. Érezte szemébe könnyek gyűlnek, így inkább elfordult. Nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz szembenézni barátaival.
Legszívesebben elfutott volna. Tehetetlensége elkeserítette, feldühítette és fájdalommal töltötte el.
Amilyen gyorsan csak tudott el akart menni, ám Alya visszatartotta.
- Ne segítsek?- nézett rá kedvesen.
- Csak hagyj békén kérlek! Mindannyian hagyjatok!- indult el döcögve a lány.

Sziasztok!😊

Meghoztam az új részt! Próbáltam minnél hamarabb megírni, hogy bepótoljam a szerdait. Szerencsére sikerült, de félek laposabb lett a sztori, vagy rosszabbul írtam mint szoktam a sietség miatt. Remélem semejik sem következett be és remélem tetszik.
Legyen szép hétvégétek!🐾

Annalulu🐞