~Agreste lakás~

- Marinette! Marinette!
Adrien órák óta szólongatta kedvesét, de mind hiába.
A lány lefagyva meredt szemeivel a semmibe. Üveges tekintete borzalmas látvány volt, szemeiből ömlöttek a könnyek.
- Kérlek! Marinette ébredj fel!- mondta már ezredszerre is a fiú.
Zokogva ölelte barátnőjét, miközben attól félt benyitnak.
Ekkor Plagg tűnt fel.
- Az egész házat átnéztem, senki sincs itt Natalien kívűl, ő pedig nagyban dolgozik! Semmi változás?
- Semmi....és köszönöm!
- Érted bármit kölyök!- ült le egy polcra.
- Adrien, elmúlt egy újabb óra. Csepegtess újra a szemébe!
A fiú karjaiba vette Marinette-et, és reményvesztve csepegtett újra szemeibe. Várt pár pillanatot, majd visszafektette az ágyra, majd felállt és az ablakon kibámulva próbált kitalálni valamit.
Könnyei kis patakokban csorogtak le arcáról.
Hirtelen mély lélegzetvételt hallott háta mögül. Ijedten fordult hátra. A hang olyan volt, mintha valaki túl sokáig tartotta volna vissza lélegzetét, és hangos levegő beszívással töltené meg tüdejét oxigénnel.
Marinette hangos lélegzetvétel közepette ült fel. Feje felett egy félig lila, félig fehér pillangó csapdosott.
Adrien és kwamik szájtátva bámultak maguk elé.
A lány hitetlenkedve nézett körbe, majd amikor meglátta maga felett a lényt....
- Tikki, pöttyöket fel!- mondta, de hangján hallatszott a kimerültség.
Csak mikor fegyverébe zárta a pillangót vette észre, hogy az félig volt csupán akuma, bár nem volt mit tenni, már csak tisztán engedhette szabadon.
Kimerülten esett össze. A maszk és szuperhősruha leolvadt testéről.
Adrien odarohant szerelméhez és karjai szorítása közé zárta a fáradtságtól élettelen testet.
- Marinette kérlek! Kérlek....
- Semmi baj főnök, csak fáradt!- röppent közelebb Plagg.
A fiú ágyára fektette barátnőjét, ő maga pedig melléült.
- Adrien, jobb lenne, ha ennél!- ült le a srác vállára Tikki.- Nem reggeliztél, az ebéd is kimaradt. Gyanút fognak fogni! Kéresd ide mindkettőtök vacsoráját!
Adrien bólintott, majd elhagyta a szobát.
- Plagg, te is arra gondolsz, amire én?
- Kétségtelenül!- jelent meg halvány mosoly a kwami arcán.
- Végre vége!- lelkendezett a kis katica is.
- Még ne örülj ennyire, ez nem több 65%-nyi esélynél.

°°°°°

Éjjel Marinette hirtelen ébredt fel. Pár percig azt sem tudta mi történt, de azután is azt kívánta, bácsak maradt volna az édes tudatlanság bűvkörében.
Mellette barátja feküdt.
Marinette lassan lecsúsztatta lábait. Fizikoterápiás kezelései miatt már lábait mozgatni tudta, ugyan terhelni még nem(vagy soha többet), de ide oda mozgatgatni már szépen.
Ülve mélyedt gondolataiba.

~korábban~

Katica egy utcán sétálgatott. Körülötte köd terjengett, orráig is alig látott. A nyirkos levegőben a  csend ijesztő volt,mármár tapintható, szinte csontig hatolt.
Marinettte felismerte az utcát amelyben volt. Balra szülei péksége tűnt fel. Berohant, de az üzlet üresen állt.
Hitetlenkedve nézett körbe. Felszaladt házukba, szobájába, de sehol senkit nem talált.
Erkélyérők kémlelve Párizst próbált kitalálni valamit. A sűrű ködben, csak az Eiffel torony kivilágított, elmosódott alakját tudta kivenni, így yoyo-ját ellendítve, az építmény felé sietett.
Mikor elért a nagy térhez, a köd egy része hirtelen felszállt és embereket pillantott meg.
Előszőr osztálytársait:Kimet, Alexet Natanielt, Julekát, Roset és a többieket. Mindenki a téren feküdt. A hősnő szólongatni kezdte őket, ébreszgette és rázta az embereket. Karjaikat is felemelte, de a végtagok élettelenül hulltak vissza a földre.
A lány szája elé kapta a kezét.
- Halottak?- kérdezett a levegőbe.
Szemeibe könnyek gyűltek, futni kezdett a torony felé. Maga mellet egyre több ismerős alakot pillantott meg, az osztályfőnökét, a polgármestert, Sabrina apját, Mrs. Chamakot, a kicsi Manonnal, legvégül Ninot és Alyát.
- Ne!- kiáltotta és barátaihoz szaladt.- Alya kérlek! Nino!
Percekig ölelte barátnőjét, és sírva könyörgött. Hirtelen felnézett és két újabb embert pillantott meg.
Szája tátva maradt. Lefektette óvatosan Alyát és rohanni kezdett
Amíg szaladt magában fohászkodott, hogy ne azok legyenek, akikre gondol.
- Anya, Apa?- kiáltotta, de nem kapott választ.
- Neee? Ébredjetek fel! Kérlek! Nem, nem lehet! Mi történt é-és-és miért?
Marinette zokogva kiabált.
Egy óra, kettő nap, pár perc? Nem tudta mennyi idő telt el, mire megpillantotta egy újabb személyt.
- Macska!- kiáltotta.
Partneréhez sietett és arcát kezei közé vette.
- Nem lehet ez a vég! Nem! Mi történt itt?! Macska szólalj már meg! Mondj egy béna viccet, vagy szólíts Bogaramnak, vagy csókolj kezet! Kérlek! Adrien kérlek!- suttogta.
A lány ezután egy hirtelen ötlettől veszérelve levette a fiú gyűrűjét.
A hős visszaváltozott, a kis kwami élettelenül landolt Katicabogár ölében.
- Mi?! Tikki, pöttyöket le!- kiáltotta. Tikki is ugyanúgy termett ölében, mint Plagg.
Marinette értetlenül nézett körbe.
- Mi tör.....Mi történt?!- kérdezte sírva.- Miért nem mozdulsz meg?- fordította vissza fejét kedvese irányába.- Nem! Még nem halhatsz meg! Nem engedem!- pofozgatta.- Kérlek!
- Ma-Marinette?- szólalt meg ekkor Macska.
- Hát te élsz?- bámult társára.
- Úgy....úgy sajnálom!- nyögte fájdalmas arccal.- Cserb-cserben hagytalak!
- Dehogy hagytál cserben! Meggyógyulsz! Majd a-a mester segít!- tette saját arcára a fiú kezét.
Erősnek akart mutatkozni szerelme előtt. Mosolygott és magabiztos hangon beszélt, de könnyei előtörtek.
- Szeretlek! Nem halhatsz meg!- mondta, de csak ezután vette észre, hogy Adrien szemi már üvegesen a semmibe bámulnak.
- Neee!- ordított fel.
Pár pillanat múlva egy szívó erőt érzett, ami mintha teljesen kiszippantotta volna tüdejéből a levegőt.~ Marinette hangosan, levegő után kapkodva ült fel.

°°°°°

Marinette szem előtt újra és újra lejátszódott ez a képsor, amit mintha átélt volna abban a pár órában, pedig csak varázslat volt.
Halk sírásba kezdett ott az ágy szélén ülve.
Halk zokogására hirtelen Adrien ébredt fel.
- Marinette? Mi a baj?
- Olyan szörnyű volt! Mintha valóban megtörtént volna.
Adriennek hamar eszébe jutott minden. A több órányi magatehetetlen ücsörgés, a lány hasztalan kérlelése, az aggodalom.
- Már vége!- húzta közelebb kedvesét, hogy óvó karjai közé zárja.- Annyira aggódtam érted!- jelentek meg könnyek a srác szemében is.- Nagyon szeretlek! Nem akarom, hogy bármi bajod legyen!
De bármekkora is volt a fájdalom és félelem a fáradtság mindkettőjüket legyőzte. Egymás karjaiban aludtak el.

°°°°°

Másnap a fiatalok sokáig aludtak. Csak délután egykor ébredtek fel.
Marinette feje zsongott, úgy érezte, mintha forogna vele a világ.
Adrien nem érzett hasonlót, csak fáradtságot. Rendesen kiszívta energiáját az azelőtti nap.
- Jobban vagy?- eröltetett magára egy fáradt mosolyt.
- Igen, valamivel!- felelte a lány, de maga is meglepődött milyen üres a hangja.- Ma el kell mennem a mesterhez!
- De hisz vihar van!
- Nem érdekel! A tegnapi után el kell mennem!
- Akkor veled tartok!
- Nem! Nem engedhetem, hogy bármi bajod legyen!
- Marinette! Tegnap tétlenül néztem, ahogy nyitott szemekkel fekszel és valami borzalmasat élsz át! Szemeidből ömlöttek a könnyek, de nem szóltál egy szót sem, a lélegzésen kívűl életjelet sem adtál! Nem engedhetlek el!- zárta le a témát Adrien.
- Rendben! Jobb lesz ha minnél hamarabb indulunk!
Marinette és Adrien tíz perc alatt felöltözött, megmosakodott és átalakult, majd útnak is indultak.
A heves viharban nem sokat láttak, Marinette egyszer meg is csúszott, Adriennek kellett elkapnia. Így valamivel lassabban értek el Fu mester házához, de valahogy csak elkeveredtek odáig.
Az öreg férfi meglepődve nyitott ajtót.
- Katica, Fekete Macska? Hát ti hogy-hogy itt? Ugye nem a látomásid miatt Katocabogár?
- De! Bemehetnénk?
- Persze! Gyertek gyorsan, van még egy kis tea, melegedjetek át.
Szerencsére a hősruha megvédte őket az esőtől, így visszaváltozásuk után, csak hajukat törölgették.
- Mi történt?
Marinette mély lélegzetet vett, és belevágott. Mesélt a ködös Párizsról, az emberekről az Eiffel toronynál, a halott kwamikról és a félig akumatizált pillangóról is.
- Ez nem sokat jelenthet! Csak egyet, hogy pontos legyek! A rémképek nem fognak meglátogatni többé!- jelentette ki a Mester, de gondterheltebb volt, mint a lány várta.- A legszörnyűbb félelmeidet élted át, és ez nem jó! De szerencsére vége.
- Ez azt jelenti, hogy nincs több rémkép, vagy szemcsepp?
- Pontosan! De ne örülj! Ezek a szörnyűségek nem maradhatnak meg emlékezetetekben, ezért kitörlök mindent!

Sziasztoook!😊

Van egy rossz hírem! Tudom, azt mondtam, még nem akarom befejezni a könyvet, de ha megnéztétek a 26. fejezethez írt kommentválaszom, megtudhattátok, ezt a történetet még régebben találtam ki, és papírról másolom be. Nos ezzel nincs is baj, de elolvastam a történet további részét. Itt, ott hiányzott egy-két fejezet. Még ezzel se lenne baj, de írtó nagy marhaságokat írtam benne, így azt gondoltam, hogy ennek a történetnek véget vetek! A következő részben befejezem és újabb történetek után nézek, amiket korábban írtam.
Remélem ez a rész is tetszett!
A következő fejezetik sziasztook!🐾

Annalulu🐞