~a mesternél~

Marinette riadtan rontott be az öreg férfi házába.
Amíg elért nekiment két háztetőnek, és minimum nyolc kéménynek.
Fu mestert felkészületlenül érte a lány érkezése. Épp reggeliét fogysztotta, amikor Katica feltépte az ajtó és berontott.
- Fu mester segítsen!
- Mi történt?
- A szemem! Ma reggel épp belecsepegtettem és azóta nem látok a jobb szememre semmit.- hadarta el, majd, hogy megnyugodjon vett egy mély levegőt és kifújta.- Tud valamit tenni?- kérdezte sokkal nyugodtabban.
- Hadd nézzem! Oh már értem! Wayyz kérlek, a kistálkával.
Ekkor egy apró teknőskwami jelent meg egy parányi tállal, bár ez a kis lényeknek egy nagy lavornak felelhetett meg.
- Tartsd nyitva a szemed!- szólt a teknős kwami..
Egy pillanat alatt a tál tele volt egy átlátszó löttyel és Marinette szeme előtt minden kitisztult.
- Mi tör...- akadt el a lány szava.
- Csak felgyülemlett abból a szemcseppből egy kisebb adag a szemedben. Erre mindig figyelj oda! Ha ilyen történik, gyere nyugodtan hozzám! Mi van a látomásokkal?
- Szörnyűek. A csepp segít, de....
- Dolgozom a problémán!
- Köszönöm! Viszont, jobb lesz, ha megyek. Viszlát!
- Szervusz!
Marinette hazarohant, felöltözött, elrendezte magát. Éppen időben ment le. Adrien megérkezett, indulhattak az iskola.
Marinette még mindig a vakság lesokkolt állapotában, kábán sétált barátja mellett.
- Marinette, minden rendben?- kérdezte meg végül a fiú.
- Igen, persze, csa-csak fáradt vagyok.- próbált hazudni.
- Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz?
- Persze, de tényleg, csak fáradt vagyok.
- Rendben!- válaszolt Adrien, majd megcsókolta a lányt.
Marinette egész napja normálisan tellt, a rémképektől eltekintve.
Alya nagyban tervezte a buli.
El is vonszolta Marinette-et vásárolni.
Alya sorra próbálgatta a ruhákat, járt boltról boltra, míg barátnője már a második boltban megtalálta amit keresett. Egy egyszerű farmer rövidgatyát egy halvány piros, félvállas pólóval. Nem nagyon foglalkozott a ruhákkal, inkabb kiegészítőkkel szerette feldobni ruháit, ha egy partira ment.
Alya a százezredik üzletben végre megtalálta a számára tökéletes ruhát. Egy fehér rövidgatya, egy fekete pántosblúz, egy sapka, valamint egy fekete pulcsi, amin neon zöld-lila csíkok vannak.
Marinette mosolyogva nézett barátnőjére.

Mindig ilyen bolnodos marad remélem!- gondolta.

Ám ekkor érezte, ideje hazamenni.
Mielőtt egy-egy rémkép megjelent, érdekes érzés kerítette hatalmába, amivel egy idő után tudott számolni. Ha ezt érezte, maximum húsz perce maradt.
- Alya, sajnálom, de.....
- Már itt is vannak!- kiáltott a lány.
- De mégis kik?- értetlenkedett Marinette.
- Sziasztook!- integetett.
Marinette is abba az irányba nézett, ahova barátnője, és meglátta Adrient Ninoval.
- Végem van!
- Tessék?- kérdezte félvállról Alya.
Ezután Marinette sarkon fordult és sietni kezdett. Nem volt ideje ezt megvárni.
Átkozta a lábát a mankót, mindent, hogy nem futhatott.
Már nem messze volt a kijárattól, mikor meghallotta barátai hanját, ahogy őt keresik, majd el is indulnak felé.
Még gyorsabb tempóra váltott. Ahogy kiért, a legelső utcában átváltozott és a háztetőkön futva sietett haza.

°°°°°

Adrien boldogan mondott igent, amikor Alya meghívta Ninoval együtt fagyizni, miután a lányok végeztek a vásárlással.
Épp azon gondolkozott, hogy mennyire rossz lehet szegény Marinettenek. Ahogy Alya mellett állt a mankóival..... Adrien torka ödszeszorult. Nem tudta elképzelni, hogyan lehet ennyire mosolygós, még úgy is. A fiú akkor látta először igazán nyomoréknak barátnőjét, ami elszomorította.
Gondolataiba mélyedve követte Ninot, amikor észrevette, hogy barárnője sietősen távozik.
- Hova megy Marinette?- kérdezte Adrien, amint Alyához értek.
- Hisz ő itt van...- kezdte a lány, majd mikor barátnőjét sehol sem látta, csodálkozva fejezte be.-...mellettem.
- Ott van!- kiáltott fel Nino.
A három fiatal el is indult Marinette irányába, de mire kiértek, már nem találták sehol.
Adrien nyugtalanul nézett jobbra, balra, mikor egy piros elsuhanó alakot vett észre. Egyből tudta, hogy ki az.
- Megyek megkeresem Marit, majd felhívlak titeket, ha megtaláltam. Addig fagyizzatok!- búcsúzott és választ sem várva elfutott.
Természetesen első dolga volt, hogy átalakuljon.

°°°°°

Marinette épphogy hazaért, a szörnyű rémképek megjelentek. Gyorsan cseppentett szemébe, majd megfordulva társával találta magát szembe.
- Hát te miért siettél el ilyen gyorsan?
- Macska, mit keresel itt?!
- Téged kerestelek! Aggódtam érted!
- Nyugi, csak itthon hagytam szemcsepoem és egy idő után nagyon fájni kezd a szemem.
- Rendben, de legalább szólj! Nagyon megijesztettél!
Aznap délutánjukat együtt töltötték. Marinette megmutatta a ruháját amit vett és elmesélte a terveit.
- Arra gondoltam, hogy már nem fogom felvenni a merevítőt a bulira.
- Ez ragyogó!- ölelte át a lányt Adrien.- El sem hiszem, hogy újra járni fogsz!
Marinette alig láthatóan elhúzta a száját, ugyanis tudta, soha nem fog mankók nélkül újra sétálni.
Estefele Mr. Agreste kocsija futott be.
Marinette nem kísérte le barátját, Adrien ugyanis nagyon sietett.
- Hogy-hogy ennyire boldog vagy?- kérdezte mosolyogva Sabine Adrient.
- Már hogy ne örülnék? Mari újra járni fog!
Mrs. Dupain-Cheng arckifejezése hamar megváltozott.
- Hát nem tudod?- kérdezte letörten.
- Micsodát.
- Már több mint valószínű, soha nem fog járni! Sajnálom!- közölte végül Tom.
- Dehát......miért nem mondta?!- döbbent meg a srác.
Kérdés nélkül is rájött az igazságra. N
Barátnője nem akarta, hogy ő maga elszomorodjon, vagy szánalmat érezzen.
Érezte könnyek lepik el a szemét, és inkább kisietett a boltból és egyből beült a kocsiba.
Nagyon remélte apja nem lesz benn, de hiába.
- Szia apa!- köszönt elfordulva.
- Szia! Mi a baj?- nézett fiára érdekesen Mr. Agreste.
- Semmi!- válaszolt elhaló hangon Adrien.
- Te sírsz? Mi történt?! Összevesztél Marinette-tel?
- Nem, csak.....megtudtam, hogy több mint valószínű soha nem fog normálisan járni.
- Sajnálom!- mondta komoran Gabriel.

°°°°°

Hamar elérkezett a péntek délután. Marinette vegyes érzelmekkel várta az eseményt. Egyrészről örült, hiszen barátaival bulizhatott egyet, másrészről félt, hogy milyen lesz így ''lábak nélkül'', és harmadrészről kicsit izgatott is volt, ugyanis Adrienéknél aludt. Valamint ott volt a negyedik indok. A merevítőket már nem tervezte magávalvinni. Bár némileg nyugtatólag hatott rá a tudat, habár tudta Tikki vele lesz bármi is történjen, attól még félt egy kicsit.
Időre kész lett és indulhatott is. Adrien egy kicsivel hamarabb érkezett, ezért felment a lányért.
- Szia Mari!- nyitott fel a srác a csapóajtón.
- Szia! Hát te?
- Remélem nem baj, hogy kicsit hamarabb jöttem!
- Dehogy! Márcsak Tikkinek szeretnék betenni pár kekszet és kész is vagyok!
Pár percen belül a két fiatal már lenn is volt a pékségben.
- Érezzétek jól magatokat!- köszönt az apuka.
- Írj, ha megérkeztek Adrienékhez!- mondta az anyuka.
- Rendben! Sziasztok!- puszilta meg szüleit a lány.
Adrien besegítette Marinette-et az autóba, majd elindultak.
A lány hosszas ideig csendben tanulmányozta barátját. Adrien az elmúlt pár napban nem volt önmaga. Folyton szomorkás mosoly volt arcán, tekintete valamiféle fájdalmat tükrözött, de aznap különösen nem volt önmaga.
- Mi a baj?- kérdezte meg végül Marinette.
- Mi lenne?- jelent meg pontosan ugyanaz a szomorú mosoly a fiú arcán mint addig.
- Mindig olyan szomorúnak tűnsz, csendesebb is vagy. Nem így szoktál viselkedni.
Adrient nem érte villámcsapásként a kérdés. Remélte el tudja titkolni érzelmeit, de számított arra, hogy nem fog menni. Nem akarta, hogy barátnője rájöjjön, hogy tudja az igazat, végképp nem, hogy tudja mennyire mélyen érinti.
- Semmi! Csak....semmi!- válaszolt, de tekintete önkéntelenül is a lány élettelenül lógó lábaira nézett.
- Hát tudod!- komorodott el a lány.- Gondolom a szüleim mondták, hisz csak ők tudnak róla. Nem akartam elmondani. Pontosan ettől féltem! Szomorúbb lettél és még naggyobb nyomoréknak tartasz.- hajtotta le a fejét.
- Hogy mondhatsz ilyet!?- emelte fel gyengéden barátnője fejét Adrien, hogy lássa a szemeit.- Igen elszomorodtam, de nem látlak nagyobb nyomoréknak, főleg, hogy eddig sem voltál az! Igen elvesztetted a lábad, de életvidám maradtál, és lehet, hogy segítséggel, de Párizs hőse! Már egyszer megmentetted az életem, mankóval a kezedben emlékszel? Nem érdekelt, hogy megsebesülhetsz, hogy leleplezed magad. Szerintem egy nagyszerű lány vagy! Az én Bogaram, hogy lehetne más!
- Komolyan így gondolod?
- Igen!- mondta és közellebbhajolt, hogy megycsókolja.
Marinette jobb kedvre derült, bár nem tudta, hogy az az este még milyen fura dolgokat tartogat számukra.

Sziasztook!😊

Remélem tetszik ez a rész is!
Lenne egy kérdésem hozzátok. Úgy gondolom, hogy kevés az akumás rész, így arra lennék kíváncsi, hogy ez zavar e titeket, akartok e többet.
A következő részig sziasztoook!🐾

Annalulu🐞