~Dupain-Cheng lakás~

Marinette fáradtan ért haza. A barátai társasága nagyon jó volt, de nagyon sokszor agyalt a partyn, és még egy rögtönzött "pisiszünetet" is be kellett iktatnia a csepegtetés miatt. Szeme előtt megint megjelent egy rémkép.
Egyből lezuhanyzott, ami valamelyest felfrissítette, majd lement vacsorázni.
- Milyen volt a cukrászda?- érdeklődött kedvesen Tom.
- Jó!- felelt szűkszavúan Marinette.
- Mi a baj? Olyan lehangoltnak tűnsz.-kérdezte Sabine.
- Csak....lesz az a kirándulás.... Én meg a saját lábamon nem tudok megállni! Meg elhívtak a barátaim egy buliba... El tudtok képzelni egy rokkantat ott?
A szülők szótlanul bámulták az ételüket. Eddig is tudták, hogy lányuk számára már nem lesz olyan könnyű az élet, mint addig, de ez most elszomorította őket.
A vacsora fennmaradó részét csendben fogyasztották.
Marinette gondolta tervezget egy kicsit ruhákat, majd elmegy lefeküdni.
Nehezen felállt, és elindult a lépcső felé.
Már az első lépcsőfoknál tartott, amikor háta mögül csörömpölést hallott. Meglepődve fordult hátra. Anyukája villája esett nagy zajjal a tányérra.
- Marinette....
- Mi a baj?
- Te...te....nincs rajtad a lábmerevítő! Nincs rajtad a lábmerevítő, és úgy mész!
Marinette hitetlenkedve nézett le lábaira. Térdei ugyan remegtek, de állt és járkált.
A szülők sírva rohantak lányukhoz.
- Látod kicsim! Újra járhatsz majd! Induljunk is a kórházba. Az orvos azt mondta egyből menjünk ha valami változás van!

~a kórházban~

Marinette izgatottan ült az egyik. ágyon. Épp az orvosra várt. Egy kis idő után a szüleivel jött meg.
- Jó estét!
- Jó estét kívánok!- köszönt a lány is.
- Nos mi is történt egészen pontosan?
- Ma este a merevítők nélkül sétáltam.
A doktoron jól látszódott a meglepettség.
- Egyéb dolog esetleg?
- Nem.
- Rendben. Gyere be, végzek egy reflexvizsgálatot.
- Anya, megvártok addig itt?- kérdezte a lány.
- Persze kicsim.
Marinette követte az orvost, levette a nadrágját és lefeküdt az ágyra.
Az orvos többször is megütögette a térdét, illettve meleg és hideg dolgokat tett rá.
- A térdizmaid válaszolnak minden egyes külső hatásra. Nagyon meglepődtem, hogy ez történt, mert álltalában hamarabb szokott.
- De attól még van remény arra, hogy felépüljek nem?
- Nem akarlak hiú reményekkel ámítani. Ha valakinek ilyen későn kezdenek el az izmai újra működni, az álltalában nem tanul meg újra járni. Szinte elenyésző az esélyed. Mindenesetre felírlak fizikóterápiára, hogy erősödjenek az izmaid.
- Értem.- mondta szomorúan Marinette.
Végül felöltözött, majd visszament szüleihez.
Az autóban mindent elmesélt, amit az orvos mondott. Anyukáján látszott a letörtség, de bizakodott, ami valamivel jobb kedvre derítette a lányt.
Amint hazaért egyből szobájába vette az irányt, majd egyenesen ki az erkélyre, természetesen Tikki segítségével.
- Marinette b.....
- Nem beszélhetjük meg holnap?
- De.- válaszolt szomorúan a kis kwami.
Remélte legalább nyugodtan gondolkodhat, de tévedett. Éppen azon gondolkodott, hogy másnap merevítő nélkül menjen e, amikor egy újabb rémkép jelent meg szeme előtt. Minden egyes ilyen szörnyű bevillanás egyre rosszabb és rosszabb volt. A legtöbb folytatólagosan mutatta az eseményeket, mintha egy régi nap emlékét élné újra, de voltak teljesen függetlenek is.
- Tikki!- szólt elhaló hangon. Lila szeméből ömlöttek a könnyek, torekát a sírás folytogatta.- Segíts lejutni!- nyögte végül ki valahogy.
A kis kwami egyből rákapcsolódott. Már épp felállt, mikor Macskát látta meg közeledni.
- Ne!- mondta, majd amilyen gyorsan csak tudott, lesietett. Csak fél szemére látott, így meglehetősen lassan haladt, néha-néha neki is ment valaminek.
- Szia Marin....- kezdte boldogan Macska, bár meglátta barátnőjét, és egyből elakadt a szava.
A lány ide-oda támolyogva sétált el asztaláig, majd elővett egy szemcseppet, és becsepegtetett a szemébe.
- Marinette jól vagy?- kérdezte végül a srác.
- Adrien?- fordult hátra Marinette tetetett meglepődéssel.- Hát te hogyhogy itt?
- Mi volt ez az előbb?
- Mármint mi?- mondta, majd felvette mankóit.- Tikki elengedhetsz köszönöm!
- Ide oda estél szinte.
- Oh....elaludtam az erkélyen Tikkivel, de felébredtem, mert fájt a szemem. Amikor felébredsz nem hiszem, hogy olyan fitt vagy. Na meg Tikki is aludt, nehéz volt így, de megvan.
- És miért fájt a szemed?
- Mostanában néha kiszárad. Az orvos írta fel.- válaszolt, és elindult ágya felé.
- Marinette, lábad.....- tátotta el a száját a fiú.- A-a merevítők.
A lány szomorú mosollyal fordult hátra.
- Reméltem hamarabb észreveszed!- próbált boldognak tűnni.
- Hisz ez csodálatos!- vette ki barátnője kezéből a mankókat a srác, és átölelte.
Marinette hirtelen majdnem összeesett, csak Adrien tartotta meg.
A lány olyan erősen kapaszkodott, hogy ezt már barátja is megérezte.
- Azért ennyirre ne félj! Remegnek a lábaid és.....Mari mi a baj?- kérdezte, miután meghallotta a lány halk zokogását.
Leültette a lányt ágyára, ő meg mellételepedett.
- Plagg, karmokat be! Mi a baj?- fogta meg két kezével a lány arcát.
- Semmi csak, annyira örülök! Van esély, hogy újra járjak!- hazudta.
A fiú olyan boldognak látszott. Már a szüleinek sem kellett volna elmondania az igazat, de barátját már végképp nem akarta letörni.
Adrien közelebb hajolt, és megcsókolta.
- Aludj! Holnap fáradt leszel.- állt fel.- Én is megyek!- indult el, de valami visszahúzta.
- Nem maradsz még egy kicsit?- fogta a srác pólóját Marinette.
- Csak egy kicsit!- mosolygott kedvesen.
Adrien befeküdt. Marinette olyan szoroaan hozzábújt, hogy a fiú tudta, leghamarabb reggel szabadulhat. Na, nem mintha zavarta volna.
Adrien átölelte barátnőjét és elaludt.
Éjjszakájuk nem lehetett nyugodt.
Marinette akármennyit csepegtetett a szemébe, álmait nem tudta elrejteni.
Majdnem minden éjjel sírva ébredt. Néha Adrien is tanuja volt ezeknek, ezért taszította magától.
Napközben próbált vidámnak tűnni, de akkor is a magányt szerette jobban. Sajnos ez Adriennek is kezdett feltűnni, ami már zavarta.
Aznap éjjel is ugyanazt álmodta mint mindig. Legalább is egy töredéket abból a napból, amit remélt, soha nem kell átélnie.
Miután leesett az ágyról rémülten tekintett fel. Az álomkép még mindig előtte lebegett, és Adrient sem úgy látta, ahogy kellett volna.
Gyötrelmesen próbált elhátrálni, de bénán lógó lábai megnehezítették haladását.
Adrien próbált közeledni barátnőjéhez, aki rémült tekintettel próbált elmenekülni.
Marinette látása kitisztult. A félelmetes alak helyett ismét barátja állt.
Előtte guggolt és próbált beszélni vele.
- Marinette jól vagy?
A srác arcán ijedtség és aggódás látszódott.
Marinette csak előre vetette magát egyenesen Adrien karjaiba.
- Semmi baj!- simogatta a lány fejét.- Nyugodj meg!
- Olyan szörnyű volt!- zokogott.
- Semmi baj!- mondta, majd elengedte, felvette ölébe, és ágyába fektette, majd ő maga is mellé feküdt.
Marinette átölelte, és szorosan a fiúhoz bújt.

°°°°°

Reggel, miután felébredt, Adrien még mindig mellette volt. Csak Marinette ébredt fel ébresztőjére.
Akármennyire nem akarta, de fel kellett keltenie, mert tudta tíz perc, és a barátjához benyitnak, az Agreste házban.
- Adrien, ébresztő!- szólongatta mosolyogva.
Válaszkép egy csókot kapott.
Marinette Adrien felé hajolva keltegette, amikor a fiú szája csintalan mosolyra húzódott, és megcsókolta.
Amint elváltak Adrien csikizni kezdte barátnőjét.
- Megadom magam!- nevetett a lány.
- Remek! Akkor kérem a jutalmam!- mutatott ujjával szájára, de Marinette csók helyett egy puszit adott az orrára.
- Arról álmodhatsz!- nyújtotta ki nyelvét a lány, de arcvonásai nagyon hamar megváltoztak. Egy újabb rémkép jelent meg előtte.
Érezte szeme még nem lila, de egy könnycsepp lepergett arcán.
- Tikki, segíts felállni!
A kis lény látott mindent és egyből segített is.
Marinette az asztalához rohant és becsepegtetett szemébe. Rémképe elmúlt, szeme, már száz százalék, hogy kék volt, de valami így sem volt jó.
Jobb szeme előtt minden elhomályosult, nem látott a feketeségen kívül semmit. Rémülten kapkodta jobbra balra tekintetét, pislogott. Valahonnan messziről Adrien hangját hallotta.
Vett egy mély levegőt, és mosolyogva barátja felé fordult.
- Jobb ha indulsz!- pár perc és benyitnak a szobádba. Ha nem találnak ott, apád kihívja az FBI-t!
- Mi volt ez?
- Csak nagyon fájni kezdett a szemem.....tudod amit tegnap mondtam, de siess!- nevetett, bár eröltetve.
- Fél óra múlva találkozunk!- köszönt a srác és elment.
Marinette fáradtan dőlt ágyára.
- Ez mi volt Tikki?- kérdezte rémülten.
- Nem tudom!- látszódott aggódás a kis kwami szemiben.
- És miért nem látok?!- kérdezte még rémültebben a lány.- A-azt hogy nem tudok járni, már megszoktam, de nem akarok megvakulni! Az lesz a legjobb ha felkeresem gyorsan a mestert! Tikki, pöttyöket fel!

Sziasztoook!😊

Remélem mindenkinek tetszett a rész!
Elnézést, hogy nem tettem ki pár részt, de német vizsgám volt. Végre vége, úgyhogy megpróbálok visszatéri a rendes kerékvágásba.
A következő részig sziasztoook!🐾

Annalulu🐞