~Dupain-Cheng lakás~

Marinette fáradtan ébredt ébresztőórája csengésére. Az éjjel, miután nagy nehezen elaludt, nem egy rémálom miatt ébredt sírva, amik mind a délutáni eseményeket játszották újra.
Miután felvette a ruháit a tükörbe nézve, alig ismert magára. Szeme beesett volt a sírástól, arca pedig nyúzott. Egy kis alapozó és korrektor után jobban nézett ki, így már kevés alvásra foghatta.
- Hogy vagy Marinette?- kérdezte aggódva Tikki, amíg lefelé tartottak a lépcsőn.
- Nem jól!- válaszolt kicsit morcosabban, mint tervezte.- Bocsánat, csak....- csuklott el hangja és szemeibe újra könny szökött, de gyorsan letörölte, és továbbment.
- Biztos minden rendben lesz!
- Már hogyan lesz minden rendben? Adrien érthető módon dühös volt rám, viszont nagyon megrémített. Nem tudtam, hogy így is tud viselkedni. Meg az a tehetetlen érzés, amikor kikapcsolta a térdmerevítőm.
- De miért nem vallottad be?
- Mert fé-féltem.
- Féltél?- nézett rá furán a kis kwami.- Mitől?
- Nézz rám! Talán én vagyok az egyetlen szuperhős, aki lebénult. Ha nem is az egyetlen, akkor biztosan nem azért sérült meg a többi, mert fogócskázott a társával, és nekiment egy kéménynek. Féltem, hogy csalódna bennem. A nagy Katica, aki járni sem tud.
- Biztosan helyrejössz! Ez csak átmeneti helyzet!
- Ja persze, mert rossz dolog, csak másokkal történhet...- mondta gúnyosan.- Négy hét eltelt a baleset óta, és semmi változás.- folytatta, majd benyitott a pékségbe.
- Jó reggelt!- köszönt Sabine.- Jól vagy?-kérdezte aggódva.
- Persze!- próbált egy mosolyt eröltetni magára.- Nem dől össze a világ, csak szakított velem.
- Értem, attól még nem lehet jó érzés. Elmondod mi történt?
- Összevesztünk egy dolgon. Viszont most mennem kell, nehogy elkéssek!- ment ki gyorsan az ajtón. Nem akarta, hogy szülei sírni lássák.

~Agreste lakás~

Adrien szemét könnyek csípték, amikor hazafele igyekezett, de igazán csak azután kezdett sírni, hogy beugrott szobájába és visszaváltozott.
Másnap fáradtan ébredt. Nyúzott volt, és semmit nem akart csinálni.
Nem tudta elhinni, ami azelőtti nap történt. Marinette nem bízott benne és hazudott. Szomorúsága mellett ott volt bűntudata is, amiért kikapcsolta a térdvédőit. A lány ki volt szolgáltatva neki, és az a rémült tekintete is beleégett az agyába. Bár akármekorra is volt bűntudata, a szomorúság felülmúlta. Szerette a lányt, és úgy érezte, mintha a szívéből maradt darabkák egyenként sajognának.
Miután elkészült lement reggelizni, ahol apja várta. Újjabban együtt ettek, és több időt fordított fiára.
- Jó reggelt Adrien!- köszönt mosolyogva, de a srác arcát látva aggodalom ült ki az arcára.- Valami baj van?
- Nem!- válaszolt.
- Mondd el nyugodtan!
- Se-semmi!- törölte meg könnyes szemét.- Marinette, meg én összevesztünk.- mondta dühhel átitatott hangon.
- Értelek, majd mesélj róla, ha jónak látod, viszont ideje menned!
Adrien az iskola felé menet, egyre mérgesebb lett. Már csak keserű fájdalmat érzett és mérges volt.
Az iskolához érve épp Marinette-tel és Alyával találta szembe magát.
- Mi a baj csajszi?
- Semmi!- mondta szomorúan a lány, majd hátrafordult, úgy hogy pont a fiúval találta szembe magát.
Pár pillanat volt az egész, de Marinette könnyei ömleni kezdtek.
A lány el akart futni, és mankóját talán akkor érzete a legsúlyosabb tehernek.
- Mi történt?- kapta el Alya barátnője karját, mielőtt leléphetett volna.
- Kérlek haggy!- tépte ki a karját Alya szorításából, majd rémült tekintettel menekülési útvonal után kutatott. Végül a lánymosdóban talált menedéket egy időre.
Adrien utána akart szaladni, de dühe felülkerekedett ezen az érzésén.

Még ő sír?!- háborodott fel magában.

Alya szinte egyből Marinette után ment.
- Mi történt?- futott Adrienhez.
- Semmi!- válaszolt mogorván a fiú.
- Ezt te művelted?!- mordult fel Alya.
- Méghogy én?! Ő rendezte így az egészet!
- Marinette teljesen beléd volt zúgva, te pedig összezörted a szívét! Ezért még számolunk!- futott barátnője után.
A mosdóban Marinette egy wc lecsukott fedelén ült, és zokogott.
- Nyugi!- ölelte át Alya barátnőjét.- Mi történt?
- Én és Adrien tegnap összevesztünk.- mondta pár perc után.
- Jaj kislány! Hát miért nem mondtad? Tomporon billemtettem volna már a bejáratnál!- próbálta vidítgatni barátnőjét.
Marinette elképzelte, ahogy Alya "tomporon billent" valakit, és önkéntelenül is elmosolyodott.
- Gyere, moss arcot, és menjünk be a terembe!- segített felállni a lánynak, majd tartotta, amíg bevizezte az arcát.- Na, így sokkal jobban nézel ki! Viszont várj egy pillanatot!- vette elő Marinette sminkkészletét.- Már csak fáradtnak tűnsz!- hajolt félre pár perc után. Jobb lesz sietni, márcsak öt percünk van!- mondta, majd elsiettek.
Marinette hálás volt, amiért ilyen rendes barárnője van.
Pár másodperccel a tanár előtt érkeztek, így volt idejük helyet foglalni.
Marinette egész nap szomorkásan bámult ki a fejéből. Robotszerűen jegyzetelt, nem figyelt oda semmire.
- Ez így nem lesz jó!- jelentette ki Alya a nap végén, amikor elbúcsúztak.- Nagyon összeveszehettetek.... De tudod mit? Pénteken elmegyünk Nino bulijába! Mit szólsz?
- Oké!- próbált mosolyt eröltetni arcára Marinette.
Ezután elköszöntek, és elindultak haza.
Marinette amint hazaért megírta a leckét, és rázuhant az ágyára.
Ismételten sírni kezdett. Az iskolában nem akart több kirohanást, így visszatartotta könnyeit, de nem lehetett egész nap bírni.

~Agreste lakás~

Adrien fáradtan ért haza. Megírta a házi feladatát, majd úgy döntött, hogy kimegy egy kicsit levegőzni.
- Plagg, karmokat ki! - mondta egyszercsak.
A kis kwaminak még a szelet sajtját sem volt ideje befejezni.
Könnyektől áztatott arccal szelte át Párizs utcáit.
Körbe körbe járkált a háztetőkön, amíg meg nem pillantotta azt a háztetőt, ahol Katicával találkozott.
- Miért hazudtál? Miért nem tudtad elmondani?!- kérdezett bele a levegőbe, bár legnagyobb meglepetésére válasz is jött rá.
- Féltem....- hallotta Katica magabiztos hangját.- Figyelj tu...
- Ne is szólalj meg! Nem akarlak meghallgatni!- izzott fel Adrien szemében ismételten a harag.
-  Én ezután békén hagylak ha akarod, de most meg fogsz hallgatni!- jelentette ki erőteljesen a lány.- Megértem, hogy mérges vagy, viszont az igazság az, hogy féltem.
- Most mit vársz?! Hogy átöleljelek, és azt mondjam, hogy semmi baj? Ma is játszottad a nagy hattyú halálát az iskolában!
- Hogy lehettem ilyen vak?- látszott az ijedtség Marinette szemében.- Azt hittem, hogy te más vagy, mint a többiek! Azt hittem, hogy talán.... De mostmár mindegy! Sajnálom! Viszlát Adrien!- adott a fiú arcára egy puszit, majd elfutott.
A hős meredten bámult maga elé.

Vajon tényleg sajnálja?- fordult meg egy pillanatra a fejében.

Ám ez a gondolat nem sokáig motoszkálhatott gondolatai között. Meghallotta a nyolcórát jelző harangot, így kapkodva indult haza.
Szerencséjére senki nem hiányolta. A vacsoráig még volt húsz perce, ezért gyorsan befejezte a háziát, és a maradék tíz percben csak nézett ki a fejéből.
Végig Marinette járt a fejében.

Olyan hihetőnek tűnt!- próbálta magát győzködni.

Nagyon szeretett volna kibékülni vele, mégis hirtelen harag fogta el. Eszébe jutottak az előző nap történt események. Keze ökölbe szorult, szemeit könny mardosta. Vett egy mély levegőt, letörölte a ki nem buggyant könnycseppeket, és lement vacsorázni.
Gabriel látta a fia szemében a fájdalmat. Nem akarta kérdezni, hiszen tudta mi a baja. Marinette bántotta, mégsem értette a dolgot. Olyan boldognak tűnt még pár napja. Nem bírta elképzelni, hogy mivel bánthatta meg a lány, de azt is sejtette, hogy a kérdéseknek sincs helye, ezért inkább csendben maradt.
Adrien evés után elköszönt apjától és rögtön a szobájába ment.
Éppen fürdéshez készülődött, amikor sikítást és robbanást hallott.
Tudta mi a dolga. Macskának jelenése volt.

Sziasztook!😊

Remélem ez a rész is tetszik!
A következő fejezet szokásos időben várható.
Nem tervezem egyhamar abbahagyni, viszont nagyon remélem, hogy nem laposodik a sztori.
Szerdáig sziasztoook!🐾

Annalulu🐞