~valahol a bevásárlóközpontban~

- Tíz perc, és itt van Natalie meg a gorilla.- ment vissza Marinettehez Adrien.- Mi az még mindig dúzzogsz?- ült le nevetve a lány mellé.
- Persze! Már tegnap este megmondtam, hogy nem fizethetsz, te meg.....arghhh!
- Nyugi, az idegeskedés árt az idegeknek!- viccelődött a fiú, majd odahajolt, hogy megcsókolja kedvesét, aki egy laza mozdulattal eltolta magától, pont úgy, ahogy eddig Katica tette Macskával.
Adrien gyanakodva dörzsölte az orrát.

Az a fura Tikki név, most, meg ez! Mégiscsak Mari lenne Katica? Dehát az nem lehet! Katica tud járni, és....és távolról sem olyan ügyetlenke mint Marinette! Na meg biztos elmondaná!- próbálta meggyőzni magát.

- Miért vágsz ilyen furcsa képet? Min gondolkodsz?- enyhült meg a lány hangja.
- Se-semmi.
Csenben ültek tovább egymás mellett, amíg megjött a kocsi.
- Sziasztok! Találtatok valamit?- érdeklődött Natalie monoton, unalmas hangon.
- Igen!- mosolygott kedvesen Marinette.
Adrien nem tudta elképzelni, hogyan lehet ilyen vidám a lány. Az a baleset, ami vele történt, gyökerestül felfordította az életét, mégis, még egy ilyen rideg emberrel is, mint a titkárnő(vagy az apja, bár ő akkor nagyon érdekesen viselkedett) kedvesen, életvidáman beszél. Csodálta emiatt, és remélte, hogy nem megjátsza.

~Agreste lakás~

Miután visszaértek Adrienékhez, Gabriel már nem telefonált.
- Sikerült?- kérdezte, amint megpillantotta a fiatalokat.
- Igen, vettünk egy topánkát, és egy szoknyát.- emelete fel a szatyrot a srác.
- Megnézhetem?- nézett a lányra kérdőn Mr. Agreste.
Marinette bólintott, és az apuka elővette a vásárolt holmit.
- Anyáék még hoznak nekem egy ilyen színű kardigánt is,- mutatott a sötétkékszínű szoknyára-, és ez a blúz, ami rajtam van, majd feldobja. Kicsit sötét lesz, de sajnos nem találtam jobbat, és a helyzet sem nagyon engedte. Nem szeretek mostanában ruhákat próbálgatni.- húzta el egy pillanatra a száját Marinette.
- Nem lesz rossz, bár igazad van egy kicsit sötét, de szerintem jó!- válaszolt tömören Gabriel.- Kész az ebéd! Van kedvetek enni?
- Persze!- vágta rá Adrien.- Mari?
- Igen, köszönöm. De előtte elmehetnék a mosdóba?
- A lépcsőn fel, majd balra és a második ajtó balra. Segítsek felmenni a lépcsőn?
- Köszönöm de nem. Megoldom.
A lány már egész ügyesen közlekedett a lépcsőkön is. Szerencsére sok ideje volt gyakorolni.
- Kedves lány!- mondta Mr. Agreste, mikor Marinette hallótávolságon kívűl került.
- Igen.
- Szereted?
- Persze!
- Akkor bánj vele kevesen!- mondta szomorú mosollyal az apuka.
Adrien jól tudta mire gondol. Az anyukája fájó pont volt apja életében.
Lassan Marinette is visszaért, így elkezdtek enni.
Az ebéd lasagne volt. Marinettenek nagyon ízlett, így hamar meg is ette.
- Köszönöm, nagyon finom volt!
- Igazán nincs mit.- mondta Gabriel, majd csengetett, elvitték a tányérokat, és hozták a desszertet.
A választék nagy volt, Marinette az tészták különféle fajtái, vagy akár a fagylaltok  közül is választhatott.
- Azta!-tátotta el a száját a két fiatal.
- Ne egyetek sokat, mert vacsorázni is kell!- kacsintott az apuka.
Miután befejezték, még egy órát beszélgettek az asztalnál, majd Mr. Agrestét ismét munka miatt keresték, ezért sajnos vagy nem sajnos, de csak a vacsoránál találkoztak vele újra.
A vacsoráig hátralévő időt Adrien szobájába töltötték.
- Mit gondolsz, milyen lesz visszatérni a suliba?- kérdezte egyszercsak Marinette.
- Hát visszazökkenni biztos nehéz lesz, de ha arra gondolsz, hogy mit fognak szólni ahhoz, hogy együtt vagyunk, nem tudom.
- Igen ez a visszatéréses dolog valóban nehéz lesz, a másik témához pedig, szívesen megnézném Chloé arcát! De nem ezeket akartam tudni, hanem azt, hogy ilyen hosszú időt távol maradtunk, nem lesz más? Nem fognak kívűlállóként tekinteni ránk?
- Nem hinném! Viszont, neked nem fura ez a három hét? Én azt hittem pár nap volt mindössze, sőt először nem hittem apámnak.
- Egyáltalán nem fura!- vágta rá már már túl gyorsan a lány.
- Ezt hogy érted? Te is elég furán néztél apámra, amikor elmondta, hogy három hét volt.
- Mert....mert azt hittem, ho-hogy két hét volt, de elszámoltam magam.- vonta meg a vállát, hogy hitelesebbnek tűnjön.
Adrien tudta, Marinette titkol valamit. Túl sok volt az enyhén szólva is gyanús dolog a lány körül. De ekkor bevillant valami Adrien agyában. Marinette azt mondta neki, hogy Katica barátja. Ez megmagyarázna egy-két dolgot, viszont elmondhatná neki, hiszen ő Fekete Macska.
Adrien kezdte úgy érezni, hogy felrobban. Szerette barátnőjét, és bántotta, hogy ennyire nem bízik benne, de ott volt a gyanúja, ami kezdett egyre jobban elhatalmasodni rajta.
- Valami baj van?- kérdezte a lány.- Olyan furán nézel magad elé. Bánt valami?- ült ki aggodalom az arcára.
Adrien, ahogy nézte Marinette arcát megnyugodott. Arckifejezése komoly aggodalmat sugárzott.

Hogy lenne képes eltitkolni előlem valamit is, ha ennyire törődik azzal, mi van velem?- fogalmazódott meg a fiúban a kérdés.

Ekkor odahajolt a lányhoz és megcsókolta.
Marinette elkerekedett szemekkel bámulta barátját. Nem volt még teljesen hozzászokva a gondolathoz, hogy Adriennel járnak, ehhez a "hirtelenmegcsókollakmertmiértne" dologhoz meg végképp nem.
Miután elváltak Marinette teljesen vörös arccal bámult a fiúra.
- Nincs semmi baj!- mosolygott kedvesen Adrien, majd átölelte barátnőjét.- Szeretlek!
Marinette is átkarolta barátját, de már nem szorongott. Érezte, a fiút bántja valami.
- Tényleg! Akartam adni neked valamit!- nyúlt a zsebébe, amiben egy ékszeresdobozka lapult.
Adrien kinyitotta és egy ezüstnyaklánc tárult a lány szeme elé. Nem volt túldíszítve, csupán egy kis rózsa lógott a láncon.
- E-ez gyönyörű, de.....de nem fogadhatom el!
- Ugyan miért?
- Már megvetted nekem a ruhát, amiatt még mindig nem békéltem meg! Ez egy kisebb vagyon lehetett, ahogy a készítést nézem. Várjunk csak! Ez egy kézzel készített darab! Nem, nem! Így végképp nem!- tiltakozott.
- De igen! Ezt nem azért vettem, hogy ne hord!
- Felejtsd el!
- Marinette!- próbált kiscica szemekkel nézni a lányra.
- Sajnálom de ez most nem jött be!- próbált meg felállni.
Adrien tudta ez az a pillanat. Rácsatolta barátnője nyakára az ékszert.
- Hé!- nézett a láncra, de mielőtt tovább tiltakozhatott volna, megszólalt a telefonja.
Még korábban állított be magának egy figyelmeztetőt, hogy legyen egy órája elkészülni.
- Jobb lesz, ha elkezdünk készülődni! Használhatnám a mosdót?
- Persze!- adta oda a lánynak a táskáját, amelyben a ruhái voltak.
Mikor Marinette kijött a fürdőből, már háromnegyed hét volt. Hajának ugyanúgy csak a felét engedte ki, viszont a tetejét befonta. A fonat végét egy kis szalaggal kötötte meg, ami olyan színű volt mint a pólója. Nem sok sminket használt, csak egy kis szájfényt, és szempillaspirált.
- Milyen?
- Nagyon szép!- adott egy puszit a lány arcára Adrien.- Mehetünk?
Marinette bólintott, és elindultak.
- Ugye tudod, hogy ezt a nyakláncot vissza fogod kapni és visszaviszed a boltba?
- Ugye tudod hogy nem fogom engedni?- mosolygott sunyin a srác.
- Nem is értem, hogy eddig miért nem jöttem rá, hogy te vagy Macska! Pontosan ugyanolyan idegesítő, mint te!- nyújtotta ki Marinette a nyelvét.
Mire leértek hét óra lett, és a lány szülei megérkeztek.
- Szia anya, szia apa!
- Sziasztok!- adott egy puszit Sabine lányának.- Hoztam a kardigánt.
Sabine megpróbálta odaadni a ruhát, mert nem szokta még meg Marinette sérülését. Szerencsére Adrien (mielőtt Mari bármit is észrevett volna) elvette. Mrs. Dupain-Cheng hálásan nézett a fiúra. Nem akarta, hogy Marinette észrevegye az ilyen "hibáit", hisz elszomorodott volna tőlük. Bár az orvos azt mondta van valamennyi esélye, hogy újra járjon, nem tartotta valószínűnek. Sabine több szempontból is hálás lehetett lánya barátjának. Látta hogyan viselkedik Marinette-tel és teljesen megnyugodott. Ha Adriennel volt Marinette, sokkal felszabadultabbnak és boldogabbnak tűnt.
Adrien felsegítette Marinette kardigánját, és elindultak az étkezőbe, ami hangulatosan ki volt világítva.
Egy két gyertya itt és ott és alacsony fényű lámpák csodálatos hatást keltettek.
Az egész este remek hangulatban tellt. A finom vacsora után a társalgóban folytatták a beszélgetést.
A felnőttek nagyban mesélték a gyerekkori emlékeiket, beszélgettek a politikáról, így Adriennek és Marinettenek volt ideje a hétfői nap eseményeinek behatárolását, de egy dologgal ők sem számoltak.

Sziasztok!😊

Remélem ez a fejezet is jó lett!🌹
Elnézést a késésért!
A következő részben jön egy számomra már nagyon várt jelenet, ugyanis már nagyon rég tervezem azt a hétfői eseményt!
Addig is sziasztok és jó éjt mindenkinek!😘🌙🐾

Annalulu🐞