~Dupain-Cheng lakás~

Hamar eltelt a nap. Marinette épp már elaludni készült (már el is búcsúzott Adrientől),  amikor észrevette, hogy nem akar jönni álom a szemére.
Annyira izgatott volt a másnapi találkozás miatt, hogy nem tudott aludni.
Idegesen nézte meg a telefonján az időt, ami majdnem éjfélt mutatott.
Több mint egy órája hánykolódott az ágyban.
Mérgesen elfordult. Pár pillanat múlva paplana megmozdult, és valaki befeküdt mellé.
Ijedten fordult meg, és szembe találta magát Adriennel.
- Látom te se bírsz aludni.- mosolygott kedvesen a srác.
- Megijesztettél!- korholta.- Viszont igazad van...annyira izgatott vagyok a holnap miatt... Mi lesz ha apukádnak nem leszek szimpatikus?
- Ugyan! Biztosan kedvelni fog! Ha meg nem, nem ő kell időt töltsön veled, hanem én!
- Miaz hogy ''kell"?! Csak egy....
- Nem úgy gondoltam!- tette a lány szájára, az ujját Adrien.- De jobb lesz ha elaszunk, apa holnap tízre itt van! Jó éjt!- adott egy puszit a lány homlokára.
Szépen lassan, de elaludtak.

°°°°°

Reggel Adrien kinyitotta a szemét és maga előtt egy kart látott.
A végtag barátnőjéhez tartozott. Éppen az ébresztőt akarta kinyomni.
- Jaj, annyira sajnálom! Nem akartalak felébreszteni!
- Semmi baj!- mosolygott a fiú.- hány óra?
- Nyolc. Még össze kell pakolnod, meg minden, úgyhogy jobb lesz sietni!
- Jaj ne már anya!- játszotta a dúrcás kisfiút.- Még nem akarok!- ölelte át a lányt.
- Naaa! Fel kell kelni!- próbált kiszabadulni.
Végül addig kérlelte, és ütögette a srác hátát, hogy az elengedte.
- Jó!- ült fel, hogy nyújtózzon egyet, majd felsegítette a Marinettet.
- Felöltözök, és elkészülök, addig pakolj össze mindent, abba böröndbe!- mutatott egy nagy táskára, ami egyik szekrénye tetején pihent.
- Értettem hölgyem!- szalutált katonásan.
- Látom Macska mindig jelen van!- forgatta meg a szemét.
Adrien összepakolt, Marinette, pedig lerendezte magát.
Mikor kijött, haja félig ki volt engedve, a teteje, pedik egy piros szalaggal volt megkötve. Egy fekete topánkát, egy fekete nadrágot, egy púder színű pólót és egy szürke kardigánt viselt.
- Milyen?
Adriennek a szava is elállt.
- Gyönyörű, gyönyörű vagy!- nyögte ki végül.
A lány erre elvörösödött, és lehajtotta a fejét.
- Menj öltözni, addig befejezem a pakolást, ha kihagytál valamit.- mondta végül, és elindult, hogy szétnézzen.
Mire Adrien elkészült, Marinette is befejezte a pakolást.
- Hozdd a fürdőből a dolgaid, és be is fejeztük! Van még fél óránk reggelizni.
Adrien kivitte a dolgokat a fürdőből, behúzta a bőröndöt, és levitte az előszobába.
Csendben ették a reggeliüket. Majdnem végeztek, amikor Sabine nyitott be.
- Adrien, apukád tíz perc múlva itt van!- mosolygott kedvesen, majd eltűnt a konyhába.
- Egy perc, és jövök!- állt fel Marinette, amilyen gyorsan csak tudott.- Anya! - indult a konyha irányába.- Anya, Mr. Agreste áthívott magukhoz. Mehetek?
- Jaj, már hogy mehetnél! Mr. Agreste, csak udvariasságból hívott át, nem pedig komolyan. Majd este!
- Tudom, én is ezt mondtam Adriennek, hogy most csak vele akar lenni, de ragaszkodott ahhoz, hogy menjek.
- Adrien drágám! Biztosan nem baj ha Marinette veletek lesz délelőtt?- szólt ki az anyuka a fiúnak.
- Apám kérte...meg szeretné ismerni Marinette-et.- állt fel az asztaltól.- Köszönöm a reggelit, nagyon finom volt!- tette be a mosógatóba a tányérját.
- Igazán nincs mit!- kezdte el mosogatni a tányért Sabine.
- Azt hiszem jobb lesz ha leülök.- indult el Marinette a nappali irányába.
- Megjött apám.- nézett ki az ablakon Adrien.
Lementek a pékségbe, ahol Mr. Agreste, épp Mr. Dupain-Chenggel beszélt.
Az apuka amint meglátta a fiát, egyből odarohant hozzá, és megölelte.
- Jól vagy?- kérdezte, miután elváltak.
- Persze!
- Köszönök mindent Sabine!
- Igazán nincs mit!
- Bizonyára te vagy Marinette!- nézett a férfi a háttérben lévő lányra.
- Igen. Sajnálom, de nem tudok kezet nyújtani!- lépett előrébb.
Ezután kimentek, és beszálltak az autóba.
Gabriel és Adrien beült már a kocsiban ült, mikor Marinette próbálta beszenvedni magát.
- Bocsánat!- hajtotta le a fejét, miután becsukta maga után az ajtót.
- Ugyan, semmi baj!- válaszolt kedvesen Mr. Agreste.- Nagyon örülök, hogy nálunk töltöd a napot. Ti osztálytársak is vagytok?
- Igen apa.
Marinette úgy ült Adrien mellett, mintha össze akarna zsugorodni. Ezt a fiú észre is vette, és kérdőn nézettt rá. Erre a lány, csak megrázta a fejét.
Adrien látta Marinette-en, hogy bántja, vagy zavarja valami, így közelebb húzódott hozzá, és kezét a barátnője kezére tette, mire a lány összerezzent, mintha megijedt volna.
Marinette nagyon izgult. Félt, hogy az apuka nem fog szimpatizálni vele, bár eléggé meglepődött. Adrien egy rideg, nem túl engedékeny, maximalista embernek írta le, mégis, olyan szívélyesen fogadta, mintha egy régi jó barát lenne.

~Agreste lakás~

Hamar megérkeztek. Marinette már látta a házat, sőt járt is benn, mégis elámult rajta, de nem volt egyedül, ugyanis Adrien is rendesen eltátotta a száját, miután beléptek.
A hall nem sokat változott, mióta utoljára ott járt. A bútorok a régiek voltak, mégcsak el sem mozdították őket, viszont több volt a növény, egy-két váza és egyéb dísz is díszítette a szobát, és máris otthonosabbnak tűnt, valamint több fény jutott be.
- Azta!
- Bizony, egy kicsit átalkult itt minden. Így, hogy egy hónapig távol voltál, elég idő állt rendelkezésemre, hogy átalakítsak ezt azt.
Adrien és Marinette köpni nyelni nem tudott.
- Egy egész hónap?!- hüledeztek.
- Annyi biztos, hogy nem!- tiltakozott a srác.
- Mond jól vagy?- nevetett az apja.- Ennyire jól érezted magad?- nézett előbb a lányra, majd fiára, és kacsintott egyet.

౨Adrien౨

Egyre több és több fura dolog történt. Először is: apám kedves lett. Másodszor: otthon éreztem magam abban a nagy lakásban. Na és harmadszor: egy egész hónap?!
Hiszen csak pár napnak tűnt.

Nem, ez valami vicc lesz!- gondoltam.

Kérdőn néztem Marinettere, de ő is ugyanolyan magatehetetlenül bámult az apámra.
- Milyen dátumot is írunk egész pontosan?- kérdezte végül barátnőm.
- Március 17.
- Tikki?- mormolt valamit alig érthetően, de nagyon hasonlított valamire, amit még Katicától hallotta.
Magamban kezdtem el találgatni, mi lehet a társam kwamijának a neve: TikTak, Tikkurát, Tikka, Tequila?
Aztán eszembe jutott: Tikki!
Márcsak az volt hátra, hogy kiderítsem, mit mondhatott Marinette.

Vajon ő Katica?- fogalmazódott meg bennem a kérdés, de azonnal elvetettem. Ha ő lenne, biztosan elmondta volna.

౨Írói szemszög౨

Adrien és Marinette, még beszélgettek egy ideig Gabriellel, majd felmentek a fiú szobájába, amíg Mr. Agreste egy munkai ügyet intézett.
Marinette az ajtóban állt, amíg barátja a holmiját pakolgatta. Olyan nagy volt a szoba, hogy azt se tudta mit kezdjen magával.
- Nem ülsz le?- ütött a maga mellett lévő helyre Adrien.- Mi volt az a riadt tekintet a kocsiban?- kérdezte.
- Semmi...- harapott bele alsó ajkába a lány.
- Nem tudsz becsapni. Amikor hozzád értem, összerezzentél. Mi a baj?
- Csak....jobb lenne ha nem lennék itt! Apukád veled szeretne lenni, és annyira félek, hogy nem vagyok neki szimpatikus, é....
- Azt hittem már megbeszéltük.- vágott a szavába. Az, hogy itt vagy, nagyon jó! Apám meg kedvel!
- Honnan tudod?
- Mondta, hogy kedves lánynak tűnsz. Nyugi!- ölelte át a lányt.- Van kedved, akkor venni egy szoknyát?
- Rendben, de apukád?
- Minimum két órára elvonult.
- Oké!
Hosszú ideig járkáltaj ide-oda, főleg, hogy Marinettenek, a ruhapróba is nehézséget okozott, így csak a legfontosabbakat vitte magával a próbafülkébr.
- Mindjárt jövök, csak elmegyek a mosdóba!- állt meg Adrien, mielőtt egy újjabb üzletbe sétáltak volna be.- Nyugodtan menj be, nézelődj, körübelül tíz perc és itt is vagyok!
- Rendben!- sétált be Marinette.
Nem tudta mennyi időt tölthetett egyedül, ugyanis elmerült a sok ruha között. Egyik pillanatban, egy sötkék, virágmintás szoknyát pillantott meg egy hasonlóan sötétkék egyszerű topánkával, aminek a tetején egy masni volt.
Szívesen felpróbálta volna, de mégcsak leakasztani sem tudta a helyéről.
Megnézte a telefonján az időt. Adrien már huszonött perce elment.
Éppen indulni akart, hogy megkeresse, amikor megfogta valaki a vállát.
Ijedten fordult meg, de csak barátja mosolygott rá.
- Bocs a késésért, de nem találtam a mosdót.
- Semmi baj! Segítenél?- biccentett a szoknya és a cipő felé.
A fiú segítőkészen levette a ruhadarabokat, és elvitte a próbafülkéig.
Marinette valahogy felvette a szoknyát, belebújt a cipőbe, és levette a boleróját, majd megnézte magát a tükörben.

Nem rossz!- gondolta, és kiment a sráchoz.

- Ez hogy tetszik?
- Mari, nagyon jól nézel ki!
- Köszi!- pirult el a lány.
- De mi lesz ha fázol?
- Van otthon egy hasonló, kék színű kardigánom, megkérem a szüleimet, hogy hozzák el.- vonta meg a vállát.
A lány visszavette saját ruháit, majd a pénztárhoz mentek.
- Csak a ruha, és a cipő lesz?- kérdezte a pénztáros.
- Igen!- válaszolt Adrien és odanyújtotta a pénzt. Megkapta a szatyrot, és elindultak egy kávézó felé.
Lassan, csöndesen sétáltak  egymás mellett.
- Mennyibe került? Mennyivel tartozom?- törte meg végül a csendet a lány.
- Ajándék!- mondta szűkszavúan a fiú.
Ebből természetesen vita lett, de ismételten Adrien nyert.

Sziasztoook!😊

Remélem ez a rész is tetszik! Egyelőre nem tudok nagyon új dologgal szolgálni. A következő rész még mindig a vacsora előtt játszódik majd, utána lesz az a hétfőn játszódó rész, amit nagyon várok már, mert régóta tervezek.😊
Addig is, további szép estét!🐾

Annalulu🐞