~a pékségben~

Amint bemondták a hírt a híradóban, Adrien telefonja megcsörrent.
A fiú meglepődve vette elő mobilját. A kijelző apját jelezte.
- Szia!- vette fel a telefont.
- Szia! Hallottam, hogy holnap reggel feloldják a karantént!
- Igen.- húzta el a száját.
- Még megírom, hogy mikor, de odamegyek érted azonnal!- hallatszott Mr. Agreste boldog hangja.
Marinette nem értette a beszélgetést, csak annyit látott, hogy barátja arca megrándul, és olyan lesz, mintha behúztak volna neki, majd elkomorult. Ez aggasztotta a lányt.
- Rendben!- válaszolt szomorúan a fiú.
Az apuka nem tudta mire vélni fia bánatos hangját. Tudta, nem bánt valami fényesen eddig gyerekével, de soha nem gondolota volna, hogy egy idegen családnál jobban érezné magát.

Meg persze ott a barátnője, vagy mi.....- gondolkozott.

- Esetleg elhívhatnád azt a lányt, hogy megismerjem. Kíványcsi vagyok rá, este pedig a családja is átjöhetne vacsorára, hogy megköszönjek mindent.
A fiú kedve egyből megváltozott, elmosolyod.
-Köszi! Akkor holnap! Szia!- tette le a telefont.- Apám már tud is a hírről, és szeretne meghívni holnap vacsorára mindenkit, hogy megköszönje az elmúlt napokat.- fordult a családhoz.
- Jaj, igazán nem kell, szívesen tettük! Nem hagyhattuk, hogy kinn maradj!- pironkodott az anyuka.
- Apám ragaszkodik hozzá, és én is!
- Akkor ott leszünk, köszönjük a meghívást!
- Nem megyünk fel a szobába? Már kezdek fáradni.- szakította fébe a beszélgetést Marinette.
- De, gyere!- ugrott a lány segítségrére Adrien.
- Látod Tom? Megmondtam, hogy összejönnek, és még cukik is!- szólt hangosan az anyuka, de inkább a fiataloknak címezte ezt a mondatot mint férjének.

~Marinette szobája~

Lassan, és nehézkesen értek fel. Marinette többször is majdnem összeesett.
Sajnos valóban nem tudta már tartani magát, egy bozonyos idő után, de azt vette észre, hogy ez az idő, folyamatosan kitolódott, már több időt tudott sétálgatni.
- Köszi!- rogyott le ágyára.
- Igazán nincs mit!- ült le a fiú is.
- Mi volt az az arc, amit vágtál, amikor apukád felhívott?
- Mármint milyen?
- Hirtelen olyan let az arcod, mintha jól gyomorszájon vágtak volna, és szomorú lettél.

Hát ezt hogy magyarázom ki?- kattogtak fejében a fogaskerekek.

- Nem tudom miről beszélsz...
- De jól tudod, ne hazudj! Nekem nyugodtan elmondhatod!
- Csak....Holnap hazamegyek, és minden olyan lesz mint régen. Mikor felébredek majd, nem lesz az a kellemes érzés, mint amikor veled, vagy a közeledbe aludtam. Apám egy elég rideg ember, és az anyukád kedvesebb volt velem, mint ő valaha is, mióta anya elment.
Marinette szomorúan hallgatta végig barátját. Nem gondolta volna soha, hogy nem akar haza menni. Meg persze meglepte, hogy Adrien szeretett vele aludni.
Lassan kinyújtotta a fiú felé a kezét, és átölelte.
- Mi mindig szívesen látunk. Én még akár éjjel is cicuskám!- próbálat utalni (Macska számára) a körübelül öt perces távra közöttük.
- Köszönöm!- karolta át a lányt.
Talán percekig is így ültek, de nem számított semmi. Jól érezték magukat.
- Van kedved játszani?- mutatott kontrollerjeire Marinette.
- Igen!- csillant meg Macska pajkossága Adrien szemében.
Nem sok idejük volt játszani, ugyanis amint leültek, Sabine benyitott az ebéd miatt.
- Gyere segítek!- ajánlotta fel Marinettenek.
- Köszi, de nem kell! Még elmegyek mosdóba, majd max szólok, ha kell segítség, de nagyon köszönöm.- utasította vissza.- Ja, és szólj anyuéknak kérlek, hogy nyugodtan ehettek nélkülem!- tűnt el a fürdőszobában.
Miután megbizonyosodott, arról, hogy a fiú kiment a szobájából a kwamiját kezdte szólongatni.
- Tikki! Tikki ébren vagy?
- Igen, miért?- hallotta az édes csipogást.
- Mi van ezzel a karanténfeloldással? Ezután minden a régi lesz?
- Remélem...
- Hogy micsoda?! Nem úgy volt, hogy lezárjuk?
- De, de ez most elég rövid volt. Hosszabb szokott lenni, de bízok a mesterben. Tudja mit csinál. Ha nem volt elég, legfeljebb újra elzár na és?
- Rendben, remélem igazad van. Viszont ideje menni.- húzta le az üres wc-t, hogy úgy tűnjön, valóban csak mosdóba ment, majd kezet mosott, és elindult lefele.
Adrien, ahogy megpillantotta barátnőjét, felpattant az asztaltól, és ledegítette a lépcsőn.
Leültek, és Marinette, csak a levesét bámulta. Azon gondolkodott, amit kis kwamija mondott neki. Kellett már olyan történjen amikor nem sikerült, különben nem állította, volna, hogy ledfeljebb újra "bezárják" őket.
- Mi a baj kicsim?- figyelt fel az anyuka.
- Se-semmi!- rázta meg a fejét.- Csak elgondokodtam.- nyúlt egyből kanala után.
Az ebéd hátralévő része  kínos csendben telt tovább.
Mindenki némán kanalazta levesét.
Evés után a szülők folytatták a másnapra való előkészületeket. Az új kinyitás (jó értelemben) izgalommal töltötte el őket, az ebéd csendjét pedig betudták zavarnak, amit szerintük a két fiatal érzett, miattuk.
- Min gondolkodsz?- kérdezte meg Adrien, miután együtt maradtak.
- Csak azon, amit Tik....- hallgatott el gyorsan.- ...amit te mondtál. Tényleg nem lesz olyan jó nélküled.
- Ugyan ne félj, majd jövök, és a suliban, így is úgy is találkozunk!- ölelte át barátnőjét.- Rendben?- ült vissza helyére.
Marinette csak egy szomorkás mosollyal bólintott, majd befejezte a levesét. Ezután felmentek a szobába és leültek az ágyra.
- Tényleg, el ne felejtsem, ugye apám meghívott vacsorára titeket, de.... Szeretne veled külön is megismerkedni, ezért arra gondoltunk.....hogy átjöhetnél már reggel.- vakarta a fiú zavartan tarkóját.
A lány elkerekedett szemekkel nézett barátjára.

Adrien meghívott!- újjongott magában.

- Köszönöm, de nem fogadhatom el a meghívást, majd este találkozunk!- válaszolt mosolyogva.
Eszébe jutott Mr. Agreste. Amikor megtudta, hogy a fia is a karanténban maradt, teljesen kiborult. Nem akart semmi képpen sem belerondítani a napba.

Mr. Agreste biztosan csak kedves volt, de igazából a gyerekével akar lenni.

- Miért?
- Mert apukád veled akar lenni. Nekem meg semmi kedvem elrontani a napját. Hazavisz, legyetek együtt, majd este találkozunk. Oooo basszus!
Milyen ruhát vegyek fel?!
Adrien a hirtelen témaváltás miatt röhögőgörcsöt kapott.
- Te meg....?- fordult felé meglepődve Marinette.
Pár percig a fiú meg sem tudott szólalni, csak fogta a hasát és nevetett.
- Bocsánat!- törölgette könnyeit.- Csak beszélgetünk, erre te meg "hisztérikusan" kirohansz, ahogy Chloé szokott, hogy mit veszel fel.
- Ezt....- dobott barátjához egy párnát "felháborodva".- Tudd meg, hogy nem volt szép tőled!
- Bocsi!- nyomott egy puszit Marinette orrára Adrien, mire a lány teljesen elpirult.- Cuki vagy, amikor elvörösödsz!
- Mert zavarba hozol, és ne monddj ilyeneket, mert mégjobban elpirulok!-
- Mármint mire gondolsz? Nem mondjam, hogy tüneményes vagy? Vagy azt, hogy elragadóan gyönyörű?
- Fejezd be!- nézett a Adrien szemébe, de csak mégjobban hasonlítani kezdett egy paradicsomra.
- Nekem mindent elmondhatsz, és nem kell elpirulnod!- halkította le a hangját a srác, majd megcsókolta.
Miután elváltak, távolabb húzódott, hogy belenézzen a megszeppent lány szemeibe.
- Oké?
- Rendben!- vetette Adrien nyakába magát, részben, mert jó érzéssel töltötte el, amikor a fiú átkarolta, másrészt, hogy eltakarja a könnyeit.

Hogy mondhatnék el neked mindent? Csak csalódást okoznék...- gondolt Tikkire és Katicára.

Gyorsan letörölte a ki nem buggyant könnyeit, majd elengedte barátját.
- Nos, akkor hogy legyen a holnap?- vetette fel újra korábban elmondott ötletét.
- Így végképp nem megyek! Kell valami ruhát vegyek, mert nincs időm már varrni.
- Ugyan, biztos van valami jó ruhád!
- Nem...túl elegánsak. Egy szoknyát kell vegyek egy felsővel, mert sajnos ősszel kidobtam az enyéimet, mert kinőttem őket.
- Akkor holnap elmegyünk vásárolni!
- Nem, azt már biztos nem! Holnap otthon maradsz apukáddal!
Sokáig vitáztak még ezen. Adrien ragaszkodott Marinettehez, viszont a lány sem tágított saját elképzelése mellől. Végül úgy, mint Tikkivel szemben, most is alul maradt.
- De, biztos nem baj?- kérdezte meg utoljára.
- Nem dehogy! Akkor nem ajánlotta volna fel. Valamint elmegyünk, és veszünk valamilyen ruhát!
- Az már igazán sok lenne!
- Akkor mit veszel holnap este fel?
- Majd megveszem magamnak, és ebédre nálatok vagyok!
- Marinette, nem! A minimum, hogy megveszem!
- Jó hagyjuk, majd meglátjuk jó?
- Oké! Tényleg!- jutott eszébe Adriennek valami.- Hétfőn iskola.
- Ne is mondd! Nekem már most hiányzik a karantén!
- Ne, csak....az osztálytársaink...
- Mi van velük?
- Vajon mit szólnak, majd ahhoz hogy te meg én....szóval tudod.
- Nem tudom!- harapott bele ajkába a lány.
- Bármi is lesz,- vett egy nagy levegőt a srác.- nem érdekel! Nem érdekel!- csókolta meg újra a lányt.
Marinette izgatottan várta a hétfőt, bár még magának sem akarta bevallani. Várta már, hogy Alyaval találkozzon, és Chloé arcát is szívesen megnézte volna, amikor megtudja az igazat.
Bár nem tudta, hogy az a nap több "izgalmat" is fog számukra tartogatni.

Sziasztook!😊

Remélem ez a rész is tetszeni fog, és bocsánat, ha az ebéd utáni rész nyálas lett egy kicsit. Valamiért elfogott egy cukisághullám, és egyszerűen muszáj volt beleraknom! Nos az első izgalmasabb jelenet (amit az előző fejezetnél említettem)egy akumatámadás lesz. Ez A hétfői napra fog esni. Úgyhogy ha valakit érdekel, hogy mit rejt az utolsó mondat, akkor még várhat.😅
A következő részig puszi!😘🐾

Annalulu🐞