~A kéménynél~

- Te mit keresel itt?- kiabálta gyűlölettel teli hanggal Katica.
- Hogy mi?!- hökkölt hátra a fiú.
- Jól hallottad! Miért vagy itt?
- Bogaram, mi a baj?
- Te csak ne nevezz a "Bogaradnak"! Ne gyere a gyerekes flörtjeiddel, rossz vicceiddel és bájolgásaiddal!
Macska teljesen lesokkolva állt ott. Nem értette mi üthetett Karicába, hiszen, mikor elváltak, még semmi sem volt. Jó ez erős túlzás, de vele legalább is nem, és inkább tűnt szomorúnak, mint mérgesnek.
- Nem értem mi történt! Megbántottalak vagy mi, mert én nem emlékszem semmi ilyenre!- fogta meg a lány kezét
- Csak hagyj békén!- kiabált rá, és elrántotta karját.
Soha nem gondolta volna a fiú, hogy társa ilyen gyűlölettel fog rá valaha is nézni.
Ezután a lány elfordult, és zokogásban tört ki.
Macska nagyon kíváncsi volt mi lehet vele, de jobbanak látta, ha nem szólal meg, és nem ér hozzá.
Pár percig néma csendben álltak, majd hirtelen Katica megfordult, és olyan erővel csapódott Macskának, hogy majdnem elesett.
Egy pillanatig a srác kábultan tekingetett mindenfelé, hogy tisztuljon a látása, utána, pedig lenézett a lányra, aki őt ölelte.
- Annyira sajnálom!- sírta.
- Semmi baj!- vezette a kéményhez, majd leültette.
Háromnegyed órán keresztül vígasztalta, nyugtatgatta, mire kicsit alábbhagyott a sírással.
- Mi a baj?- kérdezte végül meg.
- Ma két olyan srácot vesztettem el, akiket nagyon kedvelek. Helyettük két megbízható barátom lett, de nem tudok többet rájuk nézni anélkül, hogy el ne sírnám magam.- mondta végig, hol szipogva, hol meg-megállva.
- Tudom mit érzel.- szomorodott el Adrien.- Ma én is elvesztettem egy lányt, aki sokat számított nekem. Csak barátként tekint rám, hogy az ő szavaival éljek, nálam jobb barátot nem kívánhat.- fejezte be keserűen.- Hogy lehetnék a legjobb barátja? Szeretem, de ő engem nem viszont.
Marinette csodálkozva hallgatta végig társa monológját.

Hát Adrien mégis szeret? Ennyire félreértelmeztem volna a dolgokat?

A lány annyira megörült a hír hallatán, hogy alig bírta ki mosolygás nélkül, de tűrtőztetnie kellett magát. Nem hagyhatta, hogy kiderüljön ki Katica.
- Valld be neki mit érzel!- javasolta végül a lány.
- Hogyan tehetném? Ha nemet mond...
- Akkor nemet mond, de meg kell próbálnod!
- Fura, hogy épp neked mondom.
- Miért?
- Mert....mielőtt megkedveltem azt a lányt, téged is kedveltelek.- húzódott félmosolyra a szája.
Marinette eddig nem is gondolta, hogy Macska, valóban érez valamit iránta.

Mármint Adrien, is, akkor...aaaaahhhh!- keveredtek össze gondolatai

- Hogy hívják?- váltott gyorsan témát, de magában örömújjongott egy sort.
- Mari....- hagyta abba rémülten a mondatot.- Nekem teljesen kiment a fejemből! Nem tudod hol van? Nem találtam az ágyában, a mankói az ágya mellett voltak!- mondta kétségbeesetten.
Ide oda kapkodott, miközbe magyarázott, és néha össze-vissza beszélt.
Katicának nagyon gyorsan ki kellett valamit találnia, hogy elvonja a társa figyelmét, amíg ő hazamegy.
- Menj el arra és keresd!- mutatott valahova.- Én addig azon a környéken nézem át a dolgokat! Indulás!
A két hős hamar elvált egymástól.
Marinette lélegszakadva sietett haza, hogy felhívja Macskát, és visszaváltozzon.

~Marinette erkélyen~

Miután leült, csörgetni kezdte társát.
- Katica megtaláltad?- jelent meg Macska a kis képernyőn.
- Igen, elfelejtettem, hogy az erkélyén van, én segítettem felmenni oda neki.
- Oké megyek, de hogy felejthetted el?
- Macska nekem is megvannak a saját bajaim, azt hiszem te is láthattad.- tette le a fegyverét, és gyorsan visszaváltozott.
- Pöttyöket le!- szólt a kwaminak.
Pár perc múlva a fiú is befutott.
Némán a lány mellé sétált, leguggolt hozzá és megölelte.
- Nagyon féltettelek!- súgta a fülébe.
- Semmi baj!- simogatta a hátát Marinette.
Adriennek eszébejutottak Katocabogár szavai. Kocsit bátrabbnak érezte magát, de még mindig ot volt benne az a "ha", így eldöntötte, vár egy megfelelőbb pillanatra.
Adrien hallotta Marinette megnyugtató duruzsolását, ami nagyon fura érzéssel töltötte el. Olyannal amit már rég nem érzett.
Megnyugodott.
- Plagg, karmokat be!- szólalt meg halkan és visszaváltozott.
- Adrien...- szólalt meg a lány.
- Igen?
- Te....mi-miért fé-féltél annyira, a-amikor nem ta-ta-találtál az ágyamban?- pirult bele a lány.

Hát van megfelelőbb alkalom?- kérdezte magában.

- Mari, nekem te....- itt megállt, és vett egy mély levegőt, majd közelebb hajolt a lányhoz, és megcsókolta.
Marinette annyira kimeresztette szemeit , amennyire csak tudta. Teste megfeszült.
Nem gondolta volna, hogy Adrien megcsókolja. Egy vallomás, esetleg egy ölelés de egy CSÓK?!
Ám pár másodperc után, mikor a fiú kicsit eltávolodott, megölelte. Úgy szorította, mintha soha nem akarná elengedni.
Most Adrienen volt a sor. Annyira meglepődött, ugyanis nemleges válaszra, ha elfajul a helyzet egy pofozásra számított, de erre?!
- Te-te is így érzel?- tolta el magától a lányt, hogy szemébe nézhessen.
- I-igen...Lá-láttam, hogy közeledni akarsz felém, de nem hittem el....Mármint nem akartam elhinni. Én már régóta kedvellek, de te rám csak barátként tekintettél. Én...- kezdett bele egy új mondatba, de nem tudta befejezni, mert Adrien újra mecsókolta, de mostmár Marinette is visszacsókolt.
- Ideje lefeküdni!- szólalt meg Marinette, miután elszakadtak.- Holnap fáradtak leszünk, és tanulnunk is kell.- mosolygott kedvesen.
- Oké....-mondta Adrien, de látszott rajta, még szívesen maradt volna kinn.
Felvette az ölébe, és óvatosan levitte, egészen a lány ágyáig, viszont ott nem eresztette el.
- Szeretlek!- súgta Adrien, miközben szorosan ölelte barátnőjét.- Soha nem foglak bántani, és soha nem engedlek el!
Marinette érezte, hogy a srác ezt komolyan gondolja, és mikor belenézett a szemeibe biztos lett benne.
Adrien pillantása elszántságot és szeretetet árasztott, mégis volt benne valami szomorúság. Valóban meg akarta védeni a lányt, és édesanyja elvesztése után, nen hibázhatott.
- Jó éjt!- nyomott egy puszit a lány homlokára.
- Ne menj még!- húzta vissza Marinette, látva barátja bánatát.
Újra átölelte, de figyelt arra, higy a fiú ne tudjon "megszökni".
- Szép álmokat!- mondta Marinette óriási mosollyal az arcán.

°°°°°

Adrien hamarabb ébredt, mint Marinette.
Kábultan gondolkodott, hogy mit keres a lány ágyaban, ám eszébe jutottak az éjszaka eseményei.
Szája széled mosolyra húzódott, és magához szorította a akarjai közt alvó lányt, majd megpuszilta az orrát.

Milyen aranyos miközben alaszik!- gondolta.

Pár perc múlva Mari szempillái megrezzentek, és kinyitotta a szemét.
- Jó reggelt!- köszönt a srác.
Egy pillanatig a lány furán nézett Adrienre. Arckifejezése gyorsan megváltozott, mikor rájött mindenre.
- Jó reggelt!- köszönt ő is mosolygva, majd felült, felvette térdmervítőjét, és megpróbálkozott a felállással, de Adrien egyből ugrott, és felsegítette.
- Köszi!- mosolygott, bár szemében bánat csillogott.
Elindult a mosdó felé.
Adrien tudta van húsz perce, így egy kicsit rendet csinált a szobában.
Kiszellőztett, megigazította az ágyakat, és rendberakta a cuccait.
Marinette már majdnem kész volt, mikor meghallotta telefonja csöngését.
-Ki az?- kiabált ki a fürdőszobából.
- Alya hív.- szólt neki Adrien.
- Kérlek megmondod neki, hogy egy perc és megyek?
- Persze!-vette fel a telefont.
- Hello csajszi, hogy vagy?- kiabálta szinte a telefonba.- Sajnálom, hogy a ti házatok is beleesett a karanténövezetbe.
- Szia Alya, Adrien vagyok.- szólalt meg végül a fiú.- Marinette épp a mosdóban van, de mindjárt jön.
- Adrien?!- sikkantott egy nagyot a lány.- Hát te mit keresel Marinettenél?
- Itt lakom jelenleg?- kérdezte elbizonytalanodva.
- Micsoda?! Mármint Marinette-éknél? És ott alszol, eszel, meg minden? Hogy-hogy?
- Igen Alya az itt lakom az azt is jelenti, hogy itt eszem, alszom, és a többi, mindez azért, mert itt voltam amikor bejelentették a karantént.
- És Marinette tud róla?- tette fel a lány újabb kérdését, amit Adrien elég furának talált.

Sziasztok!😊

Remélem ez a fejezet is tetszik.
Ez a rész is a jövőheti "bepótolása", így akkor ha jól gondolom(nem emlékszem már😅) kiraktam 4 részt ezen a héten és, akkor meg is van a jövőheti kettő is.
Szép hetet nektek!🐾

Annalulu🐞