~A pékség közelében~

Adriennek úgy tűnt, mintha órákig kereste volna a lányt. A háttérben megszólalt a tizenegy órát jelző harang, de a fiú nem hallotta meg, mert valami más kötötte le a figyelmét.
- Marinette...- szólította meg remegő hanggal a földön fekvő alakot.
A lány felkapta a fejét. Látszott rajta, hogy teljesen kimerült volt, már régóta próbálkozhatott előrébb haladni.
Valahogy feltornázta magát ülő helyzetbe, de karjai remegtek.
Adrien leguggolt hozzá, és csak akkor látta meg a sérüléseket.
Marinette arcát karcok fedték, ruhája szakadt volt. Az anyagdarabok véres cafatokba lógtak a lányon. Fél kezében valamit tartott, de a fiú nem tudta megmondani mi az, sak azt látta, hogy piros, valamint Mari úgy tartotta, mintha az élete árán is meg akarná védeni.
- Istenem, mi történt?- kérdezte a fiú, de választ meg sem várva, karjaiba vette a lányt, és olyan szorosan szorította magához, mintha meg akarná védeni valamitől.
- Annyira sajnálom!
- Nem a te hibád!- válaszolt Marinette.
- Nagyon sokat jelentesz számomra!
Adrien közeledni kezdett a lányhoz, de szeme sarkából meglátta a közeledő szülőket, ezért felállt, mintha csak ölébe venné a lányt.
- Mi történt édesem?!- futott oda az anyuka.
- Kérlek, hozzod a mankóim?
- Marinette, miért vagy tele ütésekkel?- kérdezte az apuka.
- Csak elestem. Megpróbáltam többször is felállni, de nem ment.
- Mebjünk gyorsan!- nézett a fiúra Mrs. Dupain-Cheng.
Adrien elindult, és felvitte a szobájába.

~Marinette szobája~

Marinette lefürdött, majd lekezelte anyukája segítségével a sebeket. Mikor végzett látszott, sérülései nem vészesek, csak a szakad véres ruha hatott megtévesztően, végül pár sebtapasszal megúszta.
Míg Marinette a fürdőszobában volt, Adrien magában örlődött. Mérges volt saját magára, hogy elengedte egyedül.
- Jó éjt kicsim! Neked is jó éjt Adrien! Köszönöm a segítséged!- köszönt el az anyuka.
- Jó éjt anya!
- Jó éjt Mrs. Dupain-Cheng!- búcsúzott a fiú is.
Miután egyedül maradtak a szobában, Marinette az ágyán ülve bámult ki az ablakon, Adrien pedig a kerekesszéken ücsörgött.
- Mire volt ez jó?- kérdezte a srác.
- Ezt hogy érted?
- Elmentél egyedül. Komolyabban is megsérülhettél volna!- emelte meg kicsit hangját.
- Semmi közöd hozzá!- fordult el Mari, mielőtt Adrien megláthatta volna, hogy sír.
- Ennek mégis mi értelme volt?!- beszélt ingerülten a fiú, de mikor meghalotta a lány halk zokogását, elszégyelte magát. Marinette-en töltötte ki a dühét, amit maga miatt érzett.
- Kérlek bocsáss meg!- hajtotta le végül a fejét.- Nagyon megijedtem, és belegondoltam, hogy mi történhetett volna. Nem voltam veled és ez dühít.
Marinette meglepődve nézett a fiúra. Nem gondolta, hogy Adrien ennyire törődik vele.
- Te ko-komolyan gondo-gondolod?
- Már hogy ne gondolnám komolyan?
- Nem a te hibád.-fordult a fiú felé.- Én döntöttem úgy, hogy elmegyek, és itthon felejtettem a telefont. Minden miattam van, ne okold magad! Igazán jó barát vagy!- jelent meg Marinette arcán ugyanaz a mély szomorúságot tükrőzö mosoly, mint amikor először nevezte nagyon jó barátnak a fiút, mielőtt elment.
Adrien nem bírt kapcsolatot találni Marinette mondandója és a szeme között. Egy jó barátnak tartotta, mégis a tekintete egy lemondást tükrözött, ami nagyon fájhatott neki.

Ha az ember ilyet gondol nem boldognak kéne lennie?Vajon miért ilyen szomorú?- fogalmazódtak meg benne a kérdések.

A srác nem tudott tovább várni, közölni akarta Marival az érzéseit. De tudta, ha visszautasítja, egy ideig együtt kell lakniuk, és ez iskolába is egy osztályban járnak, tehát teljesen elrotaná a barátságukat. Inkább akart a lány legjobb barátja lenni, mint semmi sem. Nem ronthatta el.
Döntenie kellet. Vagy bevallja, vagy nem, és az utóbbit választotta.
- Köszönöm, hogy ezt mondod!- válaszolt végül.- Azt hiszem én sem kívánhatnék jobb barátot!- eröltetett magára egy mosolyt.
E mondat hallatán, a lány arcvonásai megremegtek, és inkább elfordult ismételten.
- Jó éjt!- suttogta, hogy ne lehessen hallani zokogását.
- Szép álmokat!- köszönt a fiú, és felmászott az ágyára.
Hosszasan gondolkodott még Marinette-en. Mikor elmondta, hogy ''barátként tekint rá'', a lány olyan arcot vágott, mintha egy hirtelenül jött halálhírt hallott volna. Szeme lemondást és bánatot tükrözött.
Ám az álom csak rátelepedett, és szempillái egyre nehezebek lettek, míg be nem csukta őket és el nem aludt.

°°°°°

Marinette sokat gondokodott, amíg Adrien elalvására várt, de nem azon ,amit a fiú mondott, hanem Tikkin. Amikor a lány a sikátorba küszködött, hogy felálljon, az így is kifáradt kwami ragaszkodott ahhoz, hogy változzon át, és próbáljon meg a yoyo-jával felkapaszkodnin valahogy, mert rácsatlakozni a lány izmaira a kis katicának már nem volt ereje, de bizonygatta, hogy pár percnyi átváltozást még kibír.
Mari át is alakult, de mikor az ideje lejárt, Tikki rettentő rossz állapotban esett az ölébe. Repülni sem volt ereje, mint amikor beteg lett, viszont, most nem mehettek el a mesterhez.
- Tikki!- szólította meg a kis kwamit.
- Igen Marinette?
- Hogy vagy? Nem ébresztettelek fel?
- Nem dehogy!- repült elő a kis életerős katica.
- Ilyen hamar megerősödtél?- csodálkozott.
- Csak ki voltam merülve, semmi egyéb!- mosolygott édesen.
- Jaj Tikki!- ölelte magához.- Annyira féltettelek!
- Semmi baj!- mosolygott.- Van kedved egy kicsit kimenni?
- Dehogy! Most fárasztottalak ki, erre meg ki akarsz menni?!
- De látod hogy jól vagyok!- csinált egy szaltót a levegőben.
- Szó sem lehet róla!
Hosszú ideig tartott kettőjük közt a vita. Marinette hajthatatlan volt, de persze Tikki is makacsul ragaszkodott saját ötletéhez.
A kis kwami jól tudta mennyire szeret futni Marinette. Szerette volna boldognak látni. Nem hazudott arról, hogy jól van, bár lehet ráfért még a pihenés, viszont ismerte már annyira hordozóját, hogy felismerje, ha szomorú.
Adrien ott volt, és a lány lekoppintotta, amit Tikki teljesen érthetetlennek találta. A fiú majdnem megcsókolta(kétszer is!!).
Egy szó mint száz, fel akarta vidítani.
Végül Tikki elérte a célját, és "kinn száguldozott Marinette-vel".

~Valahol Párizsban~

Marinette nem tudott kikapcsolódni. Akármennyire is gyorsan futott, akárhányszor is lendült át egyik helyről a másikra, nem tudott elfutni a problémák elő.
Két olyan fiút is elvesztett, akit nagyon kedvelt. Helyettük két barátot kapott, akiknél ugyan jobbat nem kívánhatott, de nem bírt sírás nélkül rájukvnézni.
Újra és újra visszatért a kéményhez, ahol találkoztak, de mindig szomorúbb, és fáradtabb lett, majd sírva esett rá a párnákra.

~Marinette szobája~

-Marinette!- ébredt fel rémálmából Adrien.
Szaggatottan lélegzett. Körülnézett a szobában, de Marinette ágya üres volt, a mankói, pedig szokásos helyükön hevertek.
Nagyon rossz érzése támadt. A lány mankói nélkül magatehetetlen volt, nem sétálhatott ki csak úgy.
- Hé Plagg!
- Sajhmmmmm...- motyogta a kwami.
- Plagg kellj fel!- szólt kicsit hangosabban, és erőteljesebben.
- Mi?!- riadt fel a fekete kismacska.
- Ébredj, Marinette nincs itt.
- Miért kell abból nagy ügyet csinálni, ha kimegy valaki éjjel a mosdóba?- akadt ki.
- De itt vannak a mankói!- türelmetlenkedett a srác.- Jobb lesz ha megkeresem! Karomkat ki!

~Párizs háztetőin~

Már fél órája kereste Marinettet Macska. Nem tudta elképzelni, hogy mi történhetett vele, kezdett egyre jobban félni.
Már minden tagja átfagyott, ezért úgy döntött, hogy elmegy a kéményhez, ahol a takarók vannak, ám Katicát is ott találta.
- Katicabogár?- kérdezte.
A lány ijedten kapta fel a fejét.
Szemei be voltak dagadva a sírástól. Amint felismerte társát, harag csillant meg a szemében.
- Te mit keresel itt?- kiabálta gyűlölettel teli hanggal.

Sziasztooook!😊

Egy kérdésem lenne: Nem laposodik el a sztori? Próbálom a heti két rész hozni, de sajnos jövőhéten elutazok, nem lesz időm írni, így ezen a héten írok meg mindent, és nem akarom, hogy eröltetett legyen. Két héttel ezelőtt is ez volt mert múlt héten egy cserediák volt nálam. Ezért szeretnélek titeket kérdezni, hogy nem  lett rosszab?
A válaszokat előre is köszönöm!
Ma vagy holnap még kiteszek egy részt és így a jövőheti két fejezet is meglesz, mert ahova utazok nincs internet.😅
További szép napot!🐾

Annalulu🐞