~Marinette erkélye~

- Én vagyok Adrien.- vette le gyűrűjét.
Marinette tátott szájjal, figyelete. A fiút zöld fény ölelte át és egy pillanattal később már nem Macska állt előtte.
- Hello!- vakarta meg a tarkóját.
A lány csak elkerekedett szemekkel bámulta tovább.
- Tudom nem erre számítottál.- fordította el elkeseredetten fejét a srác.
- Igazad van, de nem értem, hogy miért vágsz ennyire szomorú arcot.- állt fel nehézkesen.
- Mert csalódtál...- válaszolt elhalóan.
- Én? Ugyan miért csalódtam volna? Tegnap megmentettél az akumától, meg este is....- itt tartott egy kis szünetet, ugyanis érezte elpirul.- megvígasztaltál. Nálad jobb szuperhőst Párizs nem kívánhat.
Adrien meglepve kapta fel a fejét, Marinette tekintetét keresve, de nem talált rá. A lány mereven a földet szemlélte.
- Ko-komolyan gondolod?- kérdezte Adrien.
Marinette bólintott.
- Köszönöm!- ölelte át Marinettet, aki csak állt továbbra is mankóira kapaszkodva.
Hosszú ideig álltak úgy, majd Marinette szép lassan elengedte egyik mankóját, és átölelte barátját, majd másik kezét is szabaddá tette.
A lány ölelése át kezdett menni kapaszkodásba, ezért Adrien elengedte fél kezével, majd óvatosan Marinette egyik karját felemelte és nyaka köré tette. A másikkal is megismételte.
Marinette nagy, kék szemekkel nézett a srác szemeibe.
Adrien még soha senkit nem talált eddig ilyen szépnek, mint akkor őt, talán még Katicát sem.
- Soha nem engedlek el!- suttogta.
Már majdnem összeért ajkuk, mikor Adrien érezte, Marinette remegni kezd, és látta, már nem sokáig képes állni a lábán.
Gyorsan kicsatolta térdén a merevítőket, felvette, és lement vele a szobába.
- Megnézem kész van e már a vacsora...- mosolygott zavartan a fiú, és gyorsan lesietett, magára hagyva a lányt összekavarodott gondolataival.
Marinette kábultan nézett egy pontot a szőnyegen. Nem akarta elhinni, ami történt. 

Adrien valóban meg akart volna csókolni?- gondolkozott- Nem! Biztos, hogy nem. Csupán barátként kezel.-törölt le egy könnycseppet.

Ha ráakaszkodott volna, csak Chloé rossz másolata lehetett volna. Nem volt más válsztása. Le kellett mondania Adrienről és Macskáról is végleg, de érzelmeit nem mutathatta ki, főleg a fiú előtt nem.
- Minden rendben Marinette?- röppent elő Tikki.
- Semmi baj.- mosolygott szomorúan. 
- Miért vagy letörve? Adrien majdnem megcsokólt az előbb.
- Ugyan...Kimehetnénk egyett levegőzni? Jó lenne egy kis futás. Baj lenne, ha átváltonék?
- Természetesen nem.- hagyta inkább békén a lányt.
Marinette lement a lépcsőn, ahol szembe találta magát az épp felfele tarató Adriennel.
- Hova mész?- kérdezte.
- Csak a parkba.
- Oké, én is veled megyek!- kapott az ötleten a fiú. Kettesben akart maradni Marinettevel.
- Kérlek, most ne! Egyedül szeretnék maradni....
- Dehát....
- Adrien, már így is nagyon sokat tettél értem! Nálad jobb barátot nem találhat az ember. Olyan kedves vagy, mintha testvérek lennénk.- mosolygott Marinette, de szemei mérhetetlen szomorúságot tükröztek.- Kérlek szólsz a szüleimnek, hogy elmentem?- vette fel nehezen kabátját, majd magára hagyta Adrient.
A srác úgy állt ott egyhelyben percekig, mint akit pofonütöttek.
- Azt hiszem kikosaraztak.- bújt ki Plagg.- Sajnálom főnök.
- De...
Adrien nem értette az egész helyzetet. Az erkélyen még nem volt semmi. Majd nem megcsókolta a lányt, aki nem éppen ellenkezett, pár perccel előtte, meg faképnél hagyta.
- Én nem értem.- ment fel lassan az emeletre.
- Plagg, karmokat ki!- mondta egy hirtelen ötlettől vezérelve.

~Valahol a Párizsban~

Marinette, amint tudott átváltozott. Jól érezte magát a háztetők átugrása és a futás közben. Sokkal szabadabbnak érezte magát, viszont tovább szomorította, hogy csak Katicaként képes erre, és akkor sem önerőből.
Észre sem vette, de azon a tetőn állt meg, ahol Macskával találkozgatott. Mikor észrevette a kéményt és az előtte heverő párnákat, plédeket, zokogva esett össze.
Soha nem volt még ennyire elkeseredve.
Nem tudta mennyi idő telhetett el, de fegyvere hívást jelzett.
Macska így is úgy is tudta, hogy át van változva, sőt még a tartózkodási helyére is rá tudott keresni. Mozgásban kellett maradnia, ha nem akarta, hogy túl közel kerüljön hozzá. Ha elutasította volna a hívást, akkor csak kíváncsibbá tette volna társát, és ezt nem akarta, így nem volt más választása, nem vette fel.
Mikor a csengés abbamaradt, Marinette egyből fegyvere után kapott, hogy megnézze társa tartózkodási helyét, viszont erre nem sok szükség volt, ugynis miután felpillantott Macska közeledő alakját vette észre.
Egyből futásnak eredt.

  °°°°°

 Adriennek ki akarta beszélni a dolgokat és jelenleg ezt csak Katicával tehette meg, ám mikor megpillantotta a lány távoli alakját, az elfutott. Látszott Katica észrevette, mégis ''menekülni'' kezdett.
Adrien elkeseredve torpant meg egy pillanatra, majd továbbindult, hogy beérje társát, azonban ez nem sikerült.
Marinette elkeseredetten lendült egyik tetőről a másikra, de a fiú nem maradt le soha.
Éppen egy magas épületen járt, amikor lábai nem mozdultak, ő meg a elesett.
- Tikki kérlek ne most!- mondta Marinette az egyre közeledő Macskát figyelve.- Ha ezt azért csinálod, hogy beszéljek vele, akkor megígérem, hogy fogok csak nem most. Időre van szükségem.
Szerencsére ez már hatott, mert lábai újra mozogni kezdtek, de már túl későn.
- Kivel beszéltél az előbb, és miért futottál el?!- landolt mellette.
- Csak a kwamimmal.- válaszolt rosszalló fennhangon, amit persze Tikkinek címzett, mire Marinette lába megmozdult, és kigáncsolta saját  magát, mire Macska karjaiba esett.
Ahogy meglátta a csodálkozó szempárt, könnyei ismét folyni kezdtek, ám elfordult és a srác nem vette észre.
- Most a kwamid mozgatta a lábad?!- hülledezett Adrien.
- Igen...- válaszolt a lány. Sajnos hangján nagyon lehetett hallani a sírást.
- Mi a baj?- lépett Katica mellé. 
- Se- sehemmi!- mondta, majd egyből a fiú karjaiba vetette magát.
- Nincs baj, nyugodj meg!- simogatta a lány hátát.
Marinette kezdett szépen lassan megnyugodni, és felnézett Macskára.
- Elmondod mi történt?- mosolygott kedvesen.
Marinette elgondolkodott azon, hogyan nem vehette észre eddig, Adrien és Macska hasonlóságát. Ha kinézetre nem, a gesztusokban és gesztikulálásban nagyon hasonlítottak egymásra.
- Most....nem.- hüppögte.- Máskor oké?
- Miért szaladtál el?
- Nem akartam senkivel találkozni.
Marinette érezte könnyei újra elő akarnak törni, de valahogy visszatartotta.
- Te miért hívtál?
- Semmi, nem akarlak traktálni vele.
- Nem, mondd el nyugodtan! Addig is nem gondolok a saját bajaimra.
- Hagyjuk, jobb lesz ha megyek, majd még találkozunk.- tűnt el a fiú.
Ekkor Marinette meghallotta a kilencórás harangozást. Kapkodva futott vissza a sikátorba, ahol mankóit hagyta.
Visszaváltozott, de nem bírt megállni lábain, összeesett, és nem tudott felállni.
Kis kwamija fáradtan hullot az ölébe.
- Most mi lesz Tikki?- kérdezte kétségbeesetten Marinette.
- Sajnálom Marinette.- csipogta.
- Nem ez az egész az én hibám. Túlhajtottalak, csoda, hogy eddig kibírtad, és még csak utánpótlásról sem gondoskodtam. Mégis mit csináljunk?!- kérdezte bele az éjjszakába.

~Marinette szobája~

Adrien gyorsan beugrott a csapóajtón, és visszaváltozott. 
- Ne is mondd, tudom akarsz camambertet.- mondta unottan.
- Látod kölyök, már egy rugóra jár az agyunk!
A srác lebattyogott a konyhába egy szeletért. Kwamija, nadrágzsebébe bújva tartott vele.
Lennt egyelőre nem volt senki, így Plagg nyugodtan falatozhatott.
- Tényleg, hol van a barátnőd??- kérdezte fél óra után a cica.
- Tessék? Jaj nee! -kapott észbe a fiú, mikor megpillantotta a nappaliba a lány telefonját.
Gyorsan lesietett a pékségbe, ahol az éppen záró, kellemesen beszélgető Dupain-Cheng házaspárral találta szembe magát.
- Igen To....- nevetett Sabine, amikor Adrien berontott.
- Marinette, visszajött már?- kérdezte.
- Marinette?- kérdezte az anyuka meglepődve.
- Körübelül két órája elment de a telefonja a nappaliban hagyta.
- Istenem!- kapott a szájához Sabine.
- Nem lehet messze, a karanténon kívülre nem mehetett.- mondta higgadtan Tom, de látszott rajta, csak magára eröltette.- Gyere, nézzük meg a parkban.- szólt feleségének.
- Én a fennmaradó kisebb utcákat fésülöm át, majd megyek a parkba én is.- közölte a fiú, és el is tűnt.
Jobbra-balra járkált, de sehol nem találta. Kétségbeesetten rogyott le a földre, mikor valami hangra lett figyelmes.
Valaki nagyon küszködhetett valamivel, ugyanis olyan hangot hallatott, mintha egy nagyon nehéz tárgyat húzna vagy tolna.
A hang bal oldali irányból jött, viszonylag közel a pékséghez.
Adrien odafutott, de legnagyobb meglepetésére Marinette-et pillantotta meg.
Szegény lány éppen próbált előrébb mászni, de lábai is csak akadályozva lógtak utána.
- Marinette...- szólította meg remegő hanggal.

Halii!😊

Remélem ez a rész is tetszett! Nem tudom mikor lesz folytatás próbálom tartani a szerda- hétvége 1-1 fejezetet.
Addig is Puszi!😘🐾

Annalulu🐞