~valahol Párizsban~

- Szép volt!- érintette öklét össze újra a két hős.
- Bár ez még Halálfejtől is gyenge próbálkozás! A szerencsetalizmánom sem használtam fel.- gyanakodott Katica.
- Én sem a macskajajt....De ha már így alalkult, nincs kedved beszélgetni?- ajánlotta fel Macska. Nagyon reménykedett abban, hogy valamikor (talán) társa beleegyezik egy találkába.
- Sajnálom, de nem mehetek! Sok a leckém.- szontyolodott el a lány. Szívesen megismerte volna jobban társát, de valóban sok házi feladatot adott a tanár. "Szerencséjére" matekból kapta az összeset. A tanár úgy megelégelte a folytonos késéseket, hogy külön, beadandó házi feladatokat kapott és nem is keveset!
- Esetleg segíthetnék Bogaram?
A hősnő hinni sem akart a fülének. Persze megfordult a fejében, hogy egy újabb flörtölési lehetőséget ad társának ezzel, ám a jó jegyek fontosabbak voltak. Így is le volt mindig szidva otthon a késések miatt, nem hiányoztak a rossz osztályzatok.
Meg persze a társa. Nem mondta, hogy nem kedves vagy rosszul néz ki, de nem ismerte. Főleg, hogy Adrien is ott volt, nem engedhette meg magának, hogy érezzen bármit is Macska iránt, mégis szíve mélyén ez máshogy játszódott le.
- Tényleg megtennéd?- adott hangot csodálkozásának.
- Érted bármit!- ült ki levakarhatatlan mosoly arcára.
- Oké, akkor tíz perc múlva találkozunk az Eiffel-torony előtt. Hozom a cuccom és szólok a szüleimnek, hogy ne zavarjanak. Talán nem veszik észre, ha eltűnök.
- Ott várlak!- csókolt kezet a fiú, mire Katica enyhén elvörösödött, de társa előtt próbált, csak egy szokásos szemforgatást produkálni.

~Dupain-Cheng lakás~

Marinette kapkodva szedte össze holmiját és etette meg kwamiját.
- Milyen gyorsan készülsz! Csaknem várod a randit?- jegyezte meg Tikki.
- Meg se forduljon a fejedben!- nézett rá szúrós szemmel.- Tudod, hogy Adrient szeretem! Csak a jegyek miatt teszem, hátha megérteti velem a matekot.
- Természetesen egy cseppet sem vagy kíváncsi arra, hogy milyen ember is, és véletlenül sem akarsz közelebb kerülni hozzá.
- Tökéletesen igazad van abban, hogy nem akarok közelebb kerülni hozzá, de.....érdekel, hogy milyen a jelleme. Tényleg ilyen bolondos mindig? Vagy csak előttem játsza az eszét?
Gyorsan befejezte a pakolást, majd lement és szólt szüleinek.
- Leülök tanulni, lehetne, hogy ne zavarjatok?
- Persze kicsim. Matek?
- Honnan tudtad?
- Általában akkor kéred!- kacsintott az anyuka.
A lány erre, csak a nyelvét öltötte ki.
- Felvihetek péksütit?- kérdezte mielőtt elindult volna.
- Igen, nyugodtan.
Felkapott egy ribizlis-túrós crossantot és indult is volna, de valami megállította. Eszébe jutott, hogy Macskára is gondolnia kellett volna, ígyhát még egyet felmarkolva sietett fel szobájába.
- Tikki, ideje indulni! Pöttyöket fel
Sietve távozott szobája ablakán.

~Eiffel toronynál~

Adrien, már türelmetlenül várta Bogárkáját. Szerencsére csak öt percet késett, mégis óráknak tűnt.
- Szia, bocsi!- landolt melette.
- Nincs baj!- füllentett a fiú.
Ugyanolyan csodásnak találta, mint mindig. Fekete haja két kis copfban, azurkék szeme derülátó volt. Nem sokszor látta ezt az oldalát, ugyanis általában akumatámadásnál találkoztak, és ha valaki olyankor derülátó tud lenni, akkor annak kijár a dícséret.
- De hol írjuk meg a leckét? Itt elég hideg van.- nézett körbe aggódva a lány.
- Valóban.- gondolkodott el társa.

Miért nem voltam okosabb? Végre kaptam egy lehetőséget, hogy vele legyek, erre pont az időjárás zavar meg?!- korholta magát.

Kis töprengés után, viszont mégis megtalálta a megoldást.
- Gyere!- kapta fel Katicát, majd egy közeli háztetőre lendült vele.
- Hé Macskaaaaaa!- emelkedett egyre hangszíne a rémülettől.- Tudok járni, és hidd el a yoyo-m is működik még, ha fel akarok jutni egy magasabb helyre!- nézett csúnyán a fiúra, mikor letette.
- Bocsi, de így gyorsabb volt! Várj itt, egy perc és jövök!- váltott gyorsan témát, és azzal már el is tűnt.

Remek! Mi jöhet még? Esetleg megpróbál lekoppintani?- kérdezte magától Marinette.

De Macska igazat mondott. Alig telt el pár perc és két párnával, pléddel valamint forrócsokival a kezében tért vissza.
A párnákat egy kémény végébe helyezte el ülőalkamatosságoknak, a takarókat és italokat azok mellé.
Meg kell mondani ügyesen kitalálta. A háttámlának a kémény szolgált, ami nem volt épp hidegnek mondható, illetve a pléd is meleg és puha volt. A kilátásra is ügyelt, ugyanis az Eiffel torony, a lemenő nap és a felgyúló lámpák fénye tökéletes panorámát biztosított számukra, a forrócsokoládé pedig nagyon ízlett a lánynak.
- Kezdhetjük a matekot?- kérdezte kedvesen a fiú.
- Igen. Jaj, majd' elfelejtettem, tessék! Ugyan nem olyan nagy szám, mint amiket te hoztál, de remélem ízleni fog!- nyújtotta át a péksütit.
- Köszönöm!- fogadta el.
Lassan eszegették ételüket a lecke írása közben. Marinette nem tudhatott óriási sikert maga mögött a matematika terén, így barátjának sok dolga volt vele, bár mindig türelmesen válaszolt minden egyes kérdésére, mégha ezredszerre is tette fel azt. A türelmesség nem megjátszott, hanem valódi volt. Dehát hogy is fordulhatott volna türelmetlenül Bogárkájához Adrien? Olyan édes volt, miközben száját csücsörítette, amikor gondolkozott.

Sok időbe telt, viszont megérte.- nyugtázta a fiú.

Katica bármennyire is lassan tanult, egyszer megértette és egész ügyesen belejött az egyenletek megoldásában.
- Ezaz!- csukta be a könyvét.- Köszönöm!- cirógatta meg nevetve a fiú állát, ahogy egy igazi cicának szokás.
- Igazán nincs mit! Látod, ennyire egyszerű!- válaszolt.
Macskának ekkor feltűnt egy igen éredekes dolog. Katica matekkönyve nagyon hasonlított a sajátjára. Nem, nem ez lehetett rá a megfelelő szó. Teljesen ugyanolyan volt.
Adrien nem ismerte az iskolákat, hiszen neki is a Fraçoise Dupont volt az első, de tudta, kevés suli használ ilyen matekkönyvet.

Vajon egy iskolába járunk? Talán egy osztályba is?- fogalmazódtak meg benne a kérdések.

Mindenesetre úgy döntött, nem rontja el az estét. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fog foglalkozni vele, sőt! Előre tudta, az éjszaka nem fog aludni.
- Hahó Macskaa! Itt vagy?- rántotta vissza társa a való életbe.
- Te-tessék? Ja, igen bocs. Csak azon gondolkodtam, hogy helyesen magyaráztam e. Amúgy ez a péksüti isteni volt! A Dupain- Cheng pékségből van igaz?
- Igen, a sz.....akarom mondani vettem.
- Már el is képzeltem, ahogy besétálsz és leborulnak elötted: Ó Katicabogár, Párizs hőse, vigyél amit akarsz!- viccelt Macska.
Ezen jót nevettek.
- Ugyan!- kacagott a hősnő, fejét a fiú vállára hajtva.
Adrien gyomrában, ezer pillangó szabadult el.
Ezután néma csend telepedett rájuk.
Katica nem tudta, mit lehetne mondani. Ugyanolyan zavarban volt abban a percben, mint a másik hős
Megnyugtató volt számára társa közelsége, mindazonáltal próbálta elnyomni az előtörő érzelmeit.

Ott van Adrien!- korholta magát.

De az igazi oka nem ez volt. Felhozhatta magának, hogy mi lesz ha szakítanak, hogyan bízhatnának úgy egymásban, vagy, hogy Adrien miatt nem teheti, vagy hogyan oldják meg a "ki vagy a maszk alatt témát, de ugyan! Bemesélhetett bármit magának, az igazság az volt, hogy félt. Félt feltárni valódi kilétét a fiú előtt, és ezt ő is jól tudta.
- Sajnálom, de mennem kell! Nem vehetik észre, hogy eltűntem.- vette el fejét a válláról.
- Már is?- szomorodott el a fiú.
Ezt nem bírta nézni Marinette. Nem akarta, hogy miatta akumatizálják, vagy hasonló. Erre egy lapáttal csak rátett a társa iránt táplált érzelmek.
- Megismételhetnénk?- nyögte ki végül.
- Tényleg?- virult fel Macska arca.
- Mikor érsz rá?- kezdeményezett a lány.
- Holnap ugyanígy?
- Legyen! Remélem nem lesz annyi házim.
- Ha igen, állok szolgálatodra Bogaram!- pattant fel és hajolt meg szokásos csintalan vigyorával a fiú, majd talpra állította társát is.
Erre egy kis mosolyt eröltetett az arcára Katica, majd valami képtelen ötlettől vezérelve, odahajolt a másikhoz, és nyomott, egy puszit, az arcára.
- Köszönök mindent!- csatolta le derekáról yoyo-ját, és elrohant.
Adrien bambán állt a tetőn egy ideig. Nem tudta elhinni a történteket.
Miután felócsudott a kábulatból, fura melegség öntötte el. Utoljára anyukája közelében érzett hasonlót. Igen csak hasonlót. Ez egy kicsit más volt, mert szerelemmel volt fűszerezve.
Nagyokat kiabálva indult céltalan futásnak.

○○○○○
~Marinette otthona~

Elkeseredve rogyott le a földre Marinette, miután visszaváltozott.
Könnyei önkéntelenül is megeredtek.
- Mi a baj?- röppent mellé kwamija.
- Hagyjuk Tikki!- válaszolta. Mindig értékelte kis barátja segítségét, mégsem vágyott, most bátorítására.
Hogy is segíthetett volna? Mindig lelket öntött belé, de ezen nem tudott segíteni. Saját magától senki nem menthette meg.
- Mi a baj?- hallott egy ismerős hangot háta mögül.

Sziasztok!😊

Sajnálom, hogy ennyit várattam magamra, de ez a könyv befejezés, kezdés nekem egy kicsit nehéz volt.
Remélem ez a történet is elnyeri majd a tetszéseteket.
A következő részig sziasztok!🐾

Annalulu🐞