Az óra lassan telik. Nem is nagyon figyelek rá. Csak gondolkozok az élet dolgain. Adrienen. Macskán. Látom amint Macska leveszi előttem az álarcát....

 De ekkor a tanárnő egy szava belemegy a fülembe, át az agyamon, mire felkapom a fejem. Páros munka. E két szó miatt eldobnám az agyam. Komolyan. Kívánkozok, hogy Alyával legyek. Csak Alyával legyek!! De ekkor...

- Fiú-lány páros lesz - neee! 

Akkor mégis ki legyen?? Nino! Nem, Nathaniel. Nem! Akárki, csak ne Adrien, csak ne Adrien! A pad alatt összeteszem a két kezem és imádkozok, hogy ne Adriennel legyek. 

- Szóval... Adrien Agreste...

Ima, ima, ima. 

- Marinette Dupain-Cheng. 

Neee!!!!! Reszketek. Adrien hátrafordul, de én másfele fordulok, hogy ne kelljen a szemébe néznem...

                                                                                      ***

Adrien utolért és megbeszéltük, hogy nálunk csináljuk. Miért? 

Ma van az a nap. Izgulok, nagyon. Otthon ugrálok, majd meghallok egy sípolást: a csengőnket. Gyorsan lerohanok. Anyáék valami estre mentek. Adrien van az ajtóban. 

- Szia! - mosolyog. 

- Heló - elhúzódom, hogy bejöjjön, és ideges mosolyt eröltetek az arcomra. 

Felmegyünk és leülünk. Csönd. Hú, de ciki. Adrien már nyitja is a száját.

- Én... én... bocsi - nyögi ki végül. - Az egész úgy volt, hogy először láttam, hogy te és Macska... jártok - ezt halkan, elcsukló hangon mondja. - És... és féltékeny lettem. Majd pár napja hallottam, hogy szakítottatok. És belédszerettem. Vagyis, már akkor is tetszettél amikor Macskával voltál. És... ma elvesztettem a fejemet, megcsókoltalak. Bocsánat, bocsánat. Szeretlek Marinette, még ha te nem is szeretsz, és egyet szeretnék kérni tőled: Nem kell, hogy járj velem, csak legyünk megint barátok... mint régen... 

Tágra nyílt szemmel hallgatom a történetet. Nem hiszek a fülemnek. Adrien azt kéri, hogy legyünk csak barátok, de a szíve mélyén szeret engem? Mintha a szívemből szólna, - pedig nem -megcsókolom. Ő visszacsókol. Kezdem élvezni és kezdem SZERETNI ezt a srácot. Felidézem Macskát, de Adrien elhúzza a tekintetemből. Most őt szeretem. 

 És most, az előbb kicsit füllentettem. Azért csókoltam meg Adrient, mert a szívemből szólt, úgy igazán...

Sziasztok! Bocsi, hogy ennyit kellett várni, csak soha nem értem rá. Sajnálom! De mostmár igyekszek sietni, mert minél hamarabb be akarom fejezni ezt a könyvet, hogy a többivel is tudjak haladni. Főleg a kis Potteres követőimet nem szeretném megváratni, mert nekik már régen csináltam fejezetet. Na sietek!!! Remélem tetszett!