...

Ahogy jött be  Adrien az osztályba láttam őt.Mint minden normális ember,láttam azt,ami előttem történt.De néha meg az a kép ugrott be,ahogyan megcsókolom Macskát.Teljesen tisztán láttam előttema képet,ahogy átkarol engem.Láttam kettőnket,ahogyan véres szájjal karolom át szerelmemet.

Majd Adrien a valóságban,ahogy megfordul 90°.

Majd Macska mosolya.

Majd Adrian,ahogy közeledik a padhoz.

Majd Macska édes ajka...

Fekete minden...

...

-Szia Marinette!-köszön rám.Mindenkinek ezt szokta csinálni reggelente. Így nem is veszem nagyon magamra,amiért ezt tette.

-Csá...-Nem tudom,miért vagyok ma ennyire nyugodt és flegma vele.De nem vagyok a hangulatomban,szóval most inkább hagyjon engem békén.Ma nem fogott el ez az ,,Úristen,itt van a csodálatosan-egyedülálló-megismételhetetlenül-káprázatosan-ragyogóan-fenségesen-eszméletlenül-szépségesen szép Adrienem. Ma csak annyi volt,hogy megjött az egyik osztálytársam.Gondolom ez Macska miatt van.Tegnap miatt.Mert hát Macsekkal nem vagyok együtt,nem járunk,de megcsókoltm,amire Ő valószínűleg nem is emlékszik.De az akumatizálódása óta még mindig szerelmes belém...Ahogy én is belé,csak Ő ezt még minden bizonnyal nem tudja,mert már több mint egy éve mindig elutasítom.Ez egy kicsit bonyolult...

-Hé!-Oda lép a padomhoz és megfogja a vállamat Adrien. Először teljes sokk ér.Nem tudom,mit és kéne kezdenem.Miért csinálja ezt?!Hagyjon már kékén!Majd egy másodperccel később bevillan egy emlék arról,amikor Macsek ugyan így megfogta a vállamat az első közös csatánk elején,az Eiffel-torony előtt.Amikor Kőszívet kellet felszabadítanom az akuma vonzó szorítása alól.-Nekem elmondhatod,a barátod vagyok.

-Na nekem ennél a mondatnál fogyott el az utolsó cseppnyi türelmem.De most komolyan.-Hagyj  most egy kicsit békén engem,jó?!-szólok rá egy kicsit ingerültebben,mint azt én a fejemben elgondoltam.

-Haragszol rám?-kérdezi tőlem,miközben összeráncolja a szemöldökét és kérdő arcot vág felém.

-A kérdése teljesen jogos.Neki semmi köze nincsen ahhoz,hogy ilyen a hangulatom.Ő nem tett semmi rosszat ellenem,csak köszönt...-Nem,nem haragszok és bocsánat az előbbi hangnemért.-bánom meg az előző mondatomat.Olyan kettős.Számomra teljesen egy értelmű lett tegnap,hogy kibe vagyok szerelmes.Macska.Adriennél nem lenne és nem volt semmi esélyem. Leblokkolok előtte és alig tudok vele normálisan beszélgetni,anélkül,hogy totális idiótát csinálnék magamból.Kész csoda,hogy ennyi ideig még elvisel engem!

Csing-csing-csing

Megszólal a második jelzőcsengő,ami az órának a kezdetét jelenti.

Az első óránk irodalom óra volt Ms.Bustierrel. Őszintén szólva megpróbáltam figyelni Jean Anouilh rendkívül izgalmas és lehengerlő életére,ugyan is hamarosan dolgozatot írunk az önéletrajzából.

Sokkal jobban belemélyedtem abba a gondolatmenetbe,hogy Alya nagyon kis lépésre van attól,hogy felfedje titkos kilétemet.Na még csak az kéne a nyakamba.

Az óra közepe fele,amikor az elektronikus munkafüzetben kellet dolgozni jött egy értesítés a padtársamtól.

Természetesen  a mi iskolánkban is tilos másra használni  tableteket,mint a tanulás.De mégis válaszoltam neki.

Alya üzenete: Mi volt ez az előbb Adriennel?

Marinette üzenete: Semmi

Alya üzenete: Ne kezd!Na mond már!

Marinette üzenete: Azt tudod,hogy nem lehet beszélgetni a tabeleken?!

Na erre már nem érkezett válasz.Nem akarok megint az igazgatóiban  kikötni,mint múltkor is.De ezt hullámos hajú barátom is megértette.

Majd elérkezett az általam általában nagyon várt csengetés.Ez minden egyes diák számára a szünetet jelenti.Bár ezen az órán egy csöppet sem fáradtam el,jól esett mégis kimenni egy kicsit levegőzni,ezen az őszi reggelen.

Következő óránk rajz lesz,így elmegyek a 127 terembe,ahol lesz az óra.Ez az egyik kedvenc órám,hiszen itt lehet kreatívkodni. Divattervezői vénámat is tudom fejleszteni a tanóra keretein belül.Laza az óra és nincs akkora hajtás.Tökéletes kikapcsolódás számomra az osztályommal alkotni valami szépet. Lepakolom a cuccomat az összefordított asztalok egyikére és indulok is ki az udvaron lévő padokhoz beszélgetni a többiekhez.

Alapvetően egy társasági lénynek gondolom magamat.Próbálok mindenkivel kedves lenni és nyitott.

Amikor fordulnék is az ajtó felé veszem észre Alyát. Egymásra nézünk és ebből már mind a ketten megértettük,hogy menjünk egy kicsit arrébb a többiktől.Ez amolyan legjobb barátnős szokásunk.Mindent megértünk egyetlen kis mozdulatból is.

Sokat el vesz a szabadidőmből szuperhősnek lenni.Az utóbbi pár hétben botrányosan kevés időm maradt a barátaimra.Teljesen elzárkóztam tőlük és még chaten is inaktívabb vagyok,mint valaha.De ma be akarok pótolni minden eddig kimaradt témákat vele.Megérdemli a minőségi időt,mert rengeteget segít nekem,a tudta nélkül is.Nagyon motiváló emberről van szó.

Az elképzelt módon le is ültünk a padokra. Alya törte meg előbb a csendet.

-Na,akkor mivel nem óra közepén akartál nekem erről az egészről beszélni,ezért inkább itt tegyük ezt most meg.Mi van ma veled Kislány?Mi történt veled tegnap?

-Már pont akartam volna kibújni a kérdése alól,valami olyasmi kaliberű dologgal,hogy segítenem kellet a szüleimnek.De ezek szerint túl jól ismer és megakadályozott engem ebben a tervemben.

- Marinette!Ne akard velem elhitetni azt,hogy már megint  a szüleid hívtak téged.Ismerem Őket és tudom,hogy nem hívnának haza egy kirándulásról,amiről pontosan tudják,hogy már nagyon vártad.

-Oké.Most már 2 dolog egészen biztos. Alya tényleg egy nagyon okos lány.A másik az az,hogy most már tényleg igazán itt lenne az ideje  újabb kifogásokat keresnem,amikor le kell lépnem Párizs megmentése érdekében.Mert ha barátnőm ezt a tendenciát mutatja továbbra is,akkor tényleg nem sokáig marad meg a kis titkom.

-Szóval nézz a szemebe és valld be nekem végre.Mit szoktál csinálni,amikor így hirtelen lelépsz a semmiből.

-Bevallom,egy kicsit meglepődtem,hogy ezt ennyire nyersen kérdezte meg itt most tőlem.Semmi felvezetés,hanem rögtön a közepébe csapott bele.Nem számítottam erre e kérdésére.Igazából zsákutcában vagyok.Mert ha hazudok neki,akkor azt úgyis tudni fogja.De az igazat meg mégsem mondhatom el neki.Azt...nem lehet.Gondolkoznom kellet volna korábban már ezen a kérésén.Mert most nincsen semmi féle jó ötletem...Döntenem kellet.Vagy elmondom az első embernek a titkomat,ezzel valószínűleg óriási galibát okozva.Bele se akarok gondolni a következményekbe.borzasztó lenne.Vagy a másik opció,hogy valahogyan találok egy adekvált választ adni neki,amit vagy elhisz,de nagyobb az esély arra,hogy nem fogja.Ezzel romolna a kapcsolatunk,vitákat szülne,nekem is rossz lenne,hogy már megint a szemébe hazudok,mikor nincs egy perce,hogy mondta nekem,hogy őszinte legyek...Irtózatosan nehéz ez egy 15 éves lánynak.Megpróbálom azt tenni,ami helyes.Legalábbis általában ezt szoktam tenni.De itt...mi a jobb?!Hazudni a legjobb barátnődnek vagy megszegni a törvényt,ami óriási problémákhoz vezethet egész Párizsnak...Nem lehetek ennyire önző.Nem mondhatom el neki.-Alya nézd...Én teljesen megértelek téged...Én is ugyan ezt tenném a helyedben,amit most Te.Igen...tudom.Ez így nem helyes...-tördelem az ujjaimat-De nem mondhatom el...Ne haragudj...

-De miért nem mondhatod el?Mi az,amiről én nem tudok?!Azt hittem,hogy Mi Ketten mindent megbeszélünk egymással...

-Igen.Ez így is van.Csak ezt...meg kell értened,hogy nem tehetem meg.Kérlek-nem azt mondom,hogy elsírtam magamat,de jócskán elérzékenyültem és már megint kezdtek felgyülemleni az érzelemcseppek a szememben.Nagyon rossz érzés ez.annyival egyszerűbb lenne,ha nem lenne ez az idióta szabály.

-Ez akkor sem fear így.Most mennem kell.

-Csak úgy elment...Odasétált Ninóhoz és a többi lányhoz.Én pedig ott maradtam tehetetlenül.Mit kellet volna tennem?!Nem akarok mindenki szeme előtt így kinéni,ezért inkább a WC-t használom búvóhelynek.

-Ahlj Tikki!Olyan szerencsétlen vagyok!

-Ez nem igaz,Marinette.Te vagy Katica,ezt is valahogyan megfogod oldani.Biztos vagyok benne.-Majd odaröppen az arcomhoz és átöleli azt.Nagyon kedves volt tőle ez a gesztus.

-Köszönöm Tikki.Te vagy az egyetlen,aki előtt tényleg magam lehetek,bárki is vagyok.Nem is tudom,hogy mit kezdenék nélküled.

-Hát,Katica nem lehetnél,az biztos.-Nevet fel.Tudom,hogy ezt csak viccnek szánta,de mélyen érintett.

-Tudod,néha napján elgondolkozok,hogy milyen is lenne az életem,ha nem én segítette volna fel Fu mestert a zebránál...

-Biztos nem lenne ennyire izgalmas.Szerintem sokat segít  a kicsit szétszórt és szeleburdi személyiségeden.

-Az biztos.De...sokkal több szabad időm lenne és élhetnék egy normális tiniként.

-E felől nincs semmi késég sem.De Te kiválasztott vagy Marinette,Macskával együtt.Minden idők legjobb Katicája vagy.

-Igen...

-Alyával meg nem lesz semmi baj sem.Csak adj neki egy kis időt.

-Rendben Tikki.Köszönöm,hogy vagy nekem.

-Én is!

-Erre már nem mondok semmit,mert csöngettek.Ami azt jeleni,hogy itt az ideje,hogy újra vissza menjek az emberek közé. Alya mellet ülök rajzon is.Nyilván.Már  csak azt az egyet remélem,hogy valami csapat munka lesz.Mert ha csak a padtárssal kell dolgozni,akkor az nagyon kínos lenne.Ez előtt nem nagyon kaptunk össze semmin se.Ezt így is akartam tartani.Remélem azért még fognak javulni közünk a dolgok.

Köszönöm,hogy végig olvastad,ha tetszett,akkor azt jelezd nekem egy csillaggal. Hamarosan érkezek a folytatással,ami szerintem elég sokatoknak fog tetszeni. Ciasztóóók!