...

-Tessék?!Halálfej is felakarja támasztani az Anyukádat?...De neki ez miért cél?!...Vagy talán...Ne...ne...Neeem!!!A...az nem lehet...hogy...az......te ap...ap...apád...Halálfej?!

-Bólintok.Nem tudom,mit is gondoltam amikor elmondtam...már most megbántam...Nem kéne neki erről is tudnia...főleg nem így egyszerre.Főleg nem ilyen körülmények között...nem bírom befejezni a gondlat menetemet,mert katica megint közbe szól.

-De akkor...Halálfej azért zúdít ránk akumákat,hogy visszahozza a feleségét...-erre már nem kapok választ...De közbeszól.
...

-Miért?!Miért kell ezt neked tudod?Miért jó neked az az érzés,hogy tudod,mire is kell nekem a talizmánod?Nem elég neked annyi,hogy add nekem? Miért kell tudnod az okát is?Kezdesz felidegelni engem Katica!Ráadásul még Halálfej kilétét is tudod.Miért jó ez neked?Én nem akartalak bántani téged.Én csak békés úton el akartam venni az,ami engem illet.De te ezt nem tetted nekem lehetővé!Te ellenem szegültél!Úgyhogy most utoljára mondom el neked.Jól figyelj!Egy egészen kis egyszerű dologról lenne szó.Te nekem adod a kiegészítődet,én elmegyek.Neked soha többé nem kéne gonoszokkal harcolnod.Élhetnéd tovább zavarás mentesen a kis gimnazista éveidet.Párizsnak nem kéne rettegnie az akumáktól és végre én is boldog lehetnék.Egy teljes családban.Hogy lehetsz ennyire önző,hogy csak magadra gondolsz.Párizs és az én érdekeimet figyelembe se veszed!

-De én...

-Hallgass!-Ismerős volt nekem ez a féle felszólalásom.Amikor Funál jártam is hasonlóan vetettem véget a beszélgetésnek.Nem lett belőle jó vég.

Odasétálok a tető széléhez.Államat felszegezem.Hátra biccentem a fejemet.Ezzel együtt a szemhéjamat is lefedem lila szemeimre.Kellemesen csiklandoz az esti,kicsit már hidegebb szellőfuvallat.Végigjár az arcomon.Libabőrös lesz a hátam.Mintha...valaki cirógatná az arcomat.Anyukám esti puszijára emlékeztet ez az érzés.

Körülöttünk már minden fele fel vannak kapcsolva a jellegzetes és ironikus Párizsi aranyló fényei.Mintha millióm egy kis szentjánosbogarak venne körül minket.Ám de az a sikátor,ahol az az említésre se méltó rovar van,oda már nem érnek el a fények sugarai.Ott már a titokzatosság és a félelem uralkodik.Ez rendben is van így.

Majd előre lépek egy nagy lépést és lezuhanok.Ez is egy ismerős tettem.Korábban ezt a toronynál tettem meg,ahol találkoztam ezzel a lánnyal ma.De itt nem estem olyan sokáig.Itt éppen csak úgy 15 méter volt a tető és a föld között.Bár végig csukva volt a szemem,így is láttam,meddig van fény,melegség,világosság és mikor érek el arra a pontra,ahol már egy kicsivel hűvösebb van.Az egész hely,olyan visszataszítóan nézett ki.De ez most pont jól jött a hatás kedvéért.Had rémüljön meg egy kicsit az ellenfelem.

Amikor lábam elérte a talajt még léptem már lépést.Ekkor eszembe jutott,hogy valahogyan még kéne fokoznia hangulatot a lányban.Ekkor eszembe ötlött,hogy amikor még a Trocadéro Gardensnél voltunk,ott látszólag megrémítette a kinéztem.Így most is ezt a képességemet akarom használni.Lefelé hajtom a fejemet,mintha éppen keresnék valamit.

Majd felnyitom a szememet.

-Rettenetesen megrémisztett a külsejével.De ami azt illeti a belsejével is.Mintha nem is egy ember állna előttem. Inkább egy szörnyetegre hasonlított.Szemei ragyogtak a félhomályban.De a pupillája össze volt húzva.Így a már amúgy is félelmetes lila szeme még jobban aggasztó volt számomra.Egyre csak közeledett felém.De volt neki mondani valója még.Láttam rajta,hogy szólásra akarja még nyitni az ajkait.Még akart beszélni.

-De Te nem adtad oda a fülbevalóidat amikor erre megkértelek. Ellenem szegültél.Ezt most viszont nagyon meg fogod bánni.Innen már nincsen semmi viasza vezető út.Kivéve persze ha legyőzöl engem.De hát valljuk be,erre egyikünk se lát túl sok esélyt,de azért egészen nyugodtan lehet próbálkozni.Én nem bánom.A Te bajod.De az biztos,hogy innen nem megyek el addig,amíg meg nem szerzem a...

-Tudom,tudom,már vagy ezerszer hallottam tőled.Nem unalmas még számodra egy kicsit,hogy egyfolytában magadat ismételgeted?!Én már biztos unnám.

-Rendben,akkor nem mondom el többször,hidd el,nem is mondogatnám ennyiszer,ha már elsőre megetted volna nekem azt,amit szerettem volna.

-Soha!Neked is így kellet volna dönteni.Csak téged elcsábított a tudat,mit is tudnál tenni ezekkel az egyszerűnek tűnő ékszerekkel.

-Te is ezt tetted volna a helyemben.

-Nem akarok olyan helyzetbe kerülni,amilyenben Te most vagy.

-Hidd el,Én sem akartam.De most mégis itt állok...veled szemben.-megint kezdem érezni,hogy a bolondját akarja járatni velem.Megint csak beszélgetünk és nem történik semmi sem.Csak az időt húzza.Én meg ezt hagyom neki.Pedig nem kéne.Lassan,feltűnés mentesen a kezem szépen lassacskán a hátam mögé kerül.Közben persze folyamatos kontroll alatt tartom Őt.Figyelem,vajon észre veszi a kis tervem kezdő fázisát.Rá akarok támadni,úgy,hogy Ő ebből ne vegyen észre semmit se.Szerintem működik a tervem,mert Ő még mindig csak pampog nekem miden féléről,hogy ezt nem kéne,meg hogy hagyjam abba.Mind hiába.

Már majdnem elérem a botomat,amikor ő is a háta mögé nyúl,hozzám hasonlóan.Mivel Ő most Dragon Bug,ezért a yoyóján kívül{nyugi,tudom,hogy amikor ebben a formájában van,akkor csak a kardja van,de a történet elején így írtam meg,hogy neki mind a kettő van,szóval most már marad így}a kardja is ékesíti a lányt.

-Azzal,hogy a talizmánokat öncéljaidra használod,rossz következményeket szülhet.-Megforgatom a kezemben a kardot.Ilyet utoljára a vívó edzésen csináltam.De elsőre sikerül.Egészen meglepődik,hogy ilyet is tudok.

-Na most már jobb,ha elkezdek félni a nagy Katicától!-gúnyolódok rajta.Majd felszökkenek és elkezdek felé irdatlan sebességgel futni.Lépteimet megnyújtom.,kezemben lévő botot kicsit oldalra szegezem,így nagyobb a lendületem,ez által legnagyobbat tudok lesújtani a pöttyös ruhás hősnőre.

Ő is így teszi.Ugyan olyan erővel közeledünk egymás felé.Ám akkor észre veszek valamit,ami furcsa módon,még csak most tűnt fel nekem.Egy szépen kifaragott,fa keretű tükröt.Ez lóg az oldalán.Gondlom még a szerencse talizmánja dobta neki előzetesen.De ezek szerint még nem használta fel semmire sem.

Majd csak pár méter különbség lesz kettőnk között.

10m

8m

5m

3m

1m

És végül már össze ütköztünk volna.Csak hogy mind a ketten a kardjainkkal érintkeztünk a másik fegyverén.Ő neki a kardja az én botomon és ez kölcsönös volt. Mind a ketten hárítottuk a másik támadását.Az első összecsapás döntetlennek bizonyult.

De nem ez lesz az utolsó.Ez után Ő teljes mellbedobással akarta felém vágni a kardját,de én nyilván hárítottam ezt is.Gyenge próbálkozás tőle.Én vívásra járok,már nem tudom mi óta.

Én egy oldalütéssel próbálkozok nála.De ő ezt egy kisebb késéssel később kivédi a keresztbe tett kardja miatt.

-Szánalmas vagy!Ez még hozzád képest is önön aluli volt.Miért teszed ezt?Semmi esélyed és ezt Te magad is látod.Add fel!Nekem jelentéktelen vagy.Nem jelentesz nekem semmit!

-Nem tudom eldönteni,melyik fájt jobban;az ütése vagy az,amiket most hozzám vág.Próbálom elhitetni magamban,hogy ez nem Ő.Hogy most nincsen magánál,de rettenetes.Sokáig cseng még a fülemben ez a mondat;jelentéktelen vagy...erre most mégis mit kéne mondanom.

Közben folyamatosan harcolok a fiú ellen. egyre erősebb ütések érnek.Némelyiket nem tudom kivédeni,de volt egy pár,amit Ő se.

Egyre jobban gyötör,szinte már kínoz az érzés,a felfogás érzése,hogy én most bizony tényleg ellene harcolok.Egy pillanatig megállok és kimondom magamban azt,hogy igen,én most tényleg Macska ellen harcolok.

Arcom eltorzul.Sírásra kényszerülök.Borzasztó érzés ez.Nem akarok itt lenni.De főleg nem akarom őt bántani.Ki akarom sírni magamat.Nem akarom elnyomni az érzést.Jó sok minden kikívánkozik most belőlem.De ez a rengeteg minden csak könny formájában távozik belőlem.

-Na mi történt?!-Veszem észre könnycseppeket az ellenfelem szemében. Eléggé megsérthettem őt.Na mindegy.-Jobb vagyok nálad-teszek rá még egy lapáttal a dologra.-Te komolyan azt hitted,egy pillanatig is,hogy le tudsz győzni engem?!Te?!A nagy Chat Blancot?!Ugyan kérlek!Ne nevettess!

-Ma...Macska?-Nézek rá segélykérően.

-Igen,az vagyok.Mondd!Mesélj!Hahahah!

-Tudod mi jár a fejemben?

-Tudod én nem vagyok gondolat olvasó.De tudod mit?Próbáljuk meg.-Mind a két kezemen a mutató és a középső ujjamat össze érintem a halántékomhoz szegezem,ezzel is mutatva,hogy én most naaagyon gondolkozok. Hahah!-Szerintem arra gondolsz,hogy feladod és átadod nekem a talizmánodat.-Nézek rá tekintélykövetelő szemekkel.

-Nem.Arra gondolok...hogy mi miért is harcolunk egymás ellen?!

-Hahahahah!Jaj hát ez nagyon szánalmas húzás volt tőled.Jaj bocsánat. Hahah!Nem bírom.Hjaj!Nagyon vicces vagy ám!

-De nem...nem úgy értem...Azon még nem gondolkodtál el,hogy miért pont mi ketten lettünk,Párizs szuperhősei.Miért pont mi ketten vagyunk a kiválasztottak?Katica és Macska.Mint társak...nem mint ellenségek.Ugyan annyi pusztítás és ugyanannyi teremtés.Ugyan olyan erősek vagyunk. Csodálatos egyensúly van kettőnk között.De mégis ellentétek vagyunk.De...mégis összeillünk...

-A kis agyszüleményednek az egyik fele igaz.Igen.Ellenségek vagyunk....Ellentétek...Nem tudom miért pont mi ketten lettünk,de nem örülök neki.

-Tudod,mielőtt Fu...-azt akartam mondani,hogy meghalt,de nem voltam képes kimondani ezt a szót.-azt mondta,hogy Te és én...

Na ciasztóóók!!!Mint már észre vehettétek,szokásommá vált,hogy mindig az izgalmas részknél hagyjam abba.Izé,bocsánat.A kövi részen szerintem én még az írása közben is sírni fogok.Soooo készüljetek!

Ciasztóóóók!