Teljesen elfelejtkeztem az akumáról és az ezzel kapcsolatos dolgokról.Harcunk során már megállapítottam,hogy a kis lény minden bizonnyal,a hátán lévő  fekete rózsában van.El se kellet tőle ezt venni,mert ez már a földön volt.Még egyszer ránéztem az összeesett társamra.Majd emlékeztettem magamat,hogy Tikki mondta nekem,hogy jobban lesz és most inkább az akumára fókuszáljak.

Ott hevert mellette a virág.Oda is léptem.Eltörtem a rózsát.De nem a szokásos állaggal rendelkezett. Először mintha kőből lenne,olyan masszív és kemény volt.Amikor széttörtem akkor pedig ,mint egy marék homok,kifolyt a kezeim közül.Nagyon bizar látvány volt.Ki is repült belőle a fekete pillangó,amely annyi,de annyi bajt okozott nekünk...alig vártam,hogy végre elpusztíthassam és egy normális pillangó varázsoljak belőle.

Bár amikor elkaptam a lidércet éreztem,hogy sokkal sötétebb és erősebb,mint a társai.De még így is sikerült megtisztítanom.

-Viszlát kis pillangó!-azzal felszállt az ég felé és már olyan magasra szállt,hogy nem is láttam már a végén.

Ezek után már csak egy dolog tartott vissza,hogy vissza mehessek az én kis hülye Cicámhoz.

Ilyenkor mindig az a lépés szokott következni,hogy amit a szerencsetalizmánom adott nekem,azt a tárgyat feldobom az égbe és ezzel minden a helyére áll.

Bár itt megfogalmazódott bennem egy kérdés.Ha Én ezt megteszem,akkor ugye minden vissza áll az eredeti kerékvágásba...

De ha jobban belegondolok...Macska nem rongált szét semmit se.Nem tett kárt épületekben...Igazából csak engem akart...meg nyilván az őrzőt...

H!

Fu!

De szerintem Ő már jól van.Ennyi sok idő elteltével már biztos jobban van.Elvégre már 187 éves.Tud magára vigyázni.Bár tényleg elég rendesen adott neki Macska.De akkor nem is volt önmaga.Szerintem Fuval már nem kell foglalkozni.De persze ha minden vissza esik a normális kerékvágásba ,akkor minden képpen meg akarom Őt látogatni.El akarok neki minden mesélni,hogy mindenről pontosan tudjon.Azért egy nem minden napid dolog történt velünk...Meg akarom vele értetni,hogy ezt nem Fekete Macska tette vele,hanem Chat Blanc. Remélem megérti és nem fog rá haragudni...

Akkor most véget vessek mindennek,azzal hogy feldobom a tükröt.De akkor Macsek se fog emlékezni semmire se.Ami részben nyilván pozitív,mert akkor elfelejti azt a sok szörnyűséget,amit nekem mondott.De ha így hagyom,akkor meg fog emlékezni a csókra.Amit tőlem kapott...Egy álma vált valóra ezzel...

Mit tegyek?

Vagy emlékszik arra,hogy szerelmes vagyok belé,de fog a rossz dolgokra is emlékezni.

Vagy

Elfelejti a rossz dolgokat,de ugyan úgy fog sóvárogni utánam...Akár még egyszer akumatizálhaják ezért.

Nem!

Azt nem bírnám elviselni.Bele roskadnék a teherbe,ha miattam lenne gonosz.Most,hogy az Anyukája miatt tette ezeket.Akivel bár még nem tudom mi történt,de remélem jobban van már...

Melyiket lehetőséget válasszam?

Hogyan lesz helyes a döntésem.

Elviek szerint ezen nem is szabadna gondolkoznom,csuklóból vissza kéne állítani mindent a régi kerékvágásba...

De ha a szívemre hallgatok,akkor pedig nincs szívem elvenni tőle azt az örömöt,ami a szerelmemmel tudnék neki adni.

Inkább visszaváltoztatom és itt hagyom ezt az álom világot...lehet úgy jobb lesz.Hiszen ki tudja,milyen következményekkel járna az,ha ezt az idővonalat hagynám tovább létezni...ennek meg kell szűnnie.Még a végén valami nagyobb hibát követek el,mint amire valaha is tudnék számítani. Inkább teszem a dolgomat és elengedem ezt az egészet.

De az biztos,hogy nem fogok emlék nélkül maradni.Magamat sem értem,miért kell nekem emlék erről a küldetésemről.Igazából szerintem emlékezni akarok arra,amikor rájöttem,mennyire is szükségem van az én kis Macsekomra...

Letörtem egy kisebb darabot a tükörből.Eltettem a yoyóm korlátlan nagyságú rekeszébe.Ez velem fog maradni...

Vettem egy nagy levegőt és a szokott módon feldobtam a hiányos tükröt az égbe.Ekkor mindent elöntött a a rózsaszín szín.Minden helyre állt.Az ég is egy kicsit megváltozott,már még mindig este volt.Nagyjából olyan este 8-9. A pirosas rózsasínes dolog elért hozzánk is,miután átment azokon a helyeken,ahol a társam pusztított.Majd elért Macskához is.Ott egy kicsit megállt a folyamat.De aztán már vége is lett az egésznek.

Majd odarohantam hozzá.Sima volt az arca.Teljesen elengedtek a szemhéjai.Kiegyensúlyozottan nézett ki.Amikor leültem mellé éreztem meg csak a fájdalmat a lábam...meg igazából úgy az egész testem...nagyon kimerültem...de most Ő sokkalta fontosabb volt.Fejé az ölembe helyeztem.Aranyosan szuszogott.Nagy aranyos volt.elkezdtem finoman simogatni az arcát.Majd megakadt a szemem az állkapcsán...azta...nagyon vonzó volt...Lassan elkezdte ráncolni a szemöldökét...ebből következtettem,hogy hamarosan fel fog kelni és véglegesen is vissza kaphatom az én kis Macskámat.

Nem is tudtam,mit is kéne most kezdenem magammal...lassan kinyitotta a szemeit és ugyan olyan gyönyörűen magával ragadóan smaragdzöld volt,mint már a harcunk legvégén is.Még csak pislogott...

-K...Katica?!-kérdezte tőlem,nem mintha nem lenne egyértelmű,hogy ki vagyok.De nem akartam vele bunkó lenni.Soha többet nem akarom bántani.Tudom,hogy nem miattam lett gonosz,hanem az anyja miatt,de lehet Én is rá tettem egy lapáttal

-Macska!!-legszívesebben most azon nyomban megcsókoltam volna.De Ő még nem ért semmit.Úgyhogy inkább csak szorosan átöleltem.EZ nagyon emlékeztetett arra,amikor is először találkozunk és nem bírtam magammal.Még a harcunk legelején az Eiffel-toronynál.De Ő arra se emlékszik...Tényleg!Vajon mennyi ideig veszíti el a memóriáját.Mennyire visszamenően.Rám tuti emlékszik,hiszen az előbb említette a nevem.Őt egy kicsit szerintem váratlanul érintette az ölelésem,mert először csak lefagyva ült mellettem.Pontosabban félig az ölemben,de aztán rájött,hogy vissza kéne ölelnie.

-Mi történt?-Súgta bársonyosan sima hangjával a fülembe.A hideg rázott engem.El is mosolyodtam,mert minden egyes akumatizált ezt szokta mondani...De válaszoltam azért neki.

-Nincsen semmi baj!Itt vagyok...Mire emlékszel?-el akartam terelni a témát...nem akarok neki hazudni,de nem ilyen állapotban fogom neki elmondani.

-Hááát...egyik kezemmel a fejemhez kapok,mert eszméletlenül fáj és lüktet...mintha bevertem volna...de mégis mibe?!-nem túl sok mindenre...csak egy kertre...

-Nem tudom,milyen kertről beszél mégis,de gondolom ott lett gonosz.Ott tette gonosszá az apja,Halálfej.Így utólag bele gondolva elég aljas dolog volt ez Halálfejtől,hogy a saját fiát akumatizálja...

Rendben!

Most viszont már későre jár!Haza kéne menned...Talpra tudsz állni?

-Megpróbálom.-Katica olyan könnyedén feláll és megfogja a kezemet és megpróbál az szintjére emelni engem.Attól félek,hogy akkora erővel kapaszkodok belé,hogy véletlenül rám esik. De valahogyan csak sikerül megállnom a talpamon.Amikor keltem fel,úgy nézhettem ki,mint egy öregasszony,akinek már mindene fáj.De nekem is majd leszakadtak a karjaim.Nem értem,miért vagyok ennyire gyenge. Mi történt?

Mi történt velem,Bogárkám?

-Kicsit lefagytam.És nem csak a kérdés miatt.Hanem a megszólítás is zavarba ejtő volt.Ha így hívott volna tegnap,már biztosan kiabálnék vele,hogy ne hívjon engem így...Deee most már nem harapok érte.Sőt!Jól esik,hogy így hív.Bár ez is emlékeztet arra,amikor mondtam neki,hogy Ő soha nem tudná bántani  Bogárkáját.De ez már úgy is velem fog élni...A kérdés légyegére,pedig,hogy mi is történt vele,nem tudtam adekvált választ találni.Így csak annyit mondtam,hogy 

-Majd egyszer elmesélem...

-Ő erre csak egy aranyos mosollyal válaszolt nekem...elengedtem a kezét,hogy tudjon a saját lábán is járni.Sikerült neki.Bár látszódott,hogy minden egyes lépés rosszul esik neki. Legszívesebben felemeltem volna,és hazavittem volna és befektettem volna az ágyába.De nem tudom,hogy ki Ő.Nem is szabad tudnom.Ez is elég,hogy tudom,hogy az apja Párizs gonosztevője.Vajon Ő rendes állapotban tudja ezt?

-Haza tudsz menni?-kérdeztem kicsit nyálasan

-Szerintem igen,bár voltam már jobban is...-ekkor összeszorította a fogait és az arca is eltorzult.Nem voltam benne biztos,hogy így eltudna menni hazáig.

-Várj csak!-Felkaroltam. Yoyóm segítségével pedig már a házak tetején szaladtam.Ez látszólag meglepte,mert elpirult...

-Ja, nem kell.

-Dehogy is nem.Összeesnél hazafelé...

-H!!Neked meg mi van a szád szélén?-Nyúlt oda a számhoz

-Először azt hittem,hogy ez egy nagyon gyenge próbálkozás arra,hogy megcsókoljon engem.De aztán elvette az ujját a számról és felém mutatta ujjbegyét,kérdő tekintettel.Igaza volt...mert ami az ujján volt,az nem más,mint vér.Az én számból...Erre most mégis mit feleljek.Igen,az te voltál,amikor neki vágtál teljes erődből a földnek,miközben akumatizálva voltál?! Vagy mi?!Nyilván nem.

Túlélem...