...

-H!!Neked meg mi van a szád szélén?-Nyúlt oda a számhoz

-Először azt hittem,hogy ez egy nagyon gyenge próbálkozás arra,hogy megcsókoljon engem.De aztán elvette az ujját a számról és felém mutatta ujjbegyét,kérdő tekintettel.Igaza volt...mert ami az ujján volt,az nem más,mint vér.Az én számból...Erre most mégis mit feleljek.Hogyan került az mégis oda?Az igazságot,ami az lenne,hogy;Igen,az te voltál,amikor neki vágtál teljes erődből a földnek,miközben akumatizálva voltál ?! Vagy mi?!Nyilván ezt nem mondhattam még el neki.Nem itt és nem ilyen körülmények között...

Túlélem...-feleltem kicsit lenézően,de ugyanakkor mégis csak biztatva társamat,hogy nem lesz semmi baj.

...

Ahogy a karjaim között foghattam Párizs szuperhősét egy elég vicces képet adhatott a járókelők számára,hogy mégis miért Katica hurcibálja a szuperhősfiút.Pedig a valóság közel sem volt ennyire vicces...A harcunk során mid a ketten csúnyán megsérültünk.Én lelkileg is elég rendesen. Macsek nem,mert Ő nem emlékszik ezekből a borzasztó dolgokból semmit se.Én viszont igen,és még egy jó darabig tuti,hogy velem fog élni ez az érzés.De viszont én már nem érzek semmi féle fizikai fájdalmat,hála az én csodálatos katicabogaramnak.De sajnos az erőm ezek szerint kevés ahhoz,hogy Macskát is meggyógyítsa.Vagy nem is tudom.Eddig még soha sem fordult elő olyan,hogy valakire esetleg ne hatott volna a gyógyító erőm...Nem is értem,Ő miért érez még fájdalmakat.

De erre majd még lesz elég időm rájöjjön.Most Vele kell foglalkozzak.

Későre jár.Nagyjából olyan este 9-10 óra fele lehet.Kevesebb már sokkal a járókelők száma is.

-Szerintem,ha leraksz engem a városközpontban,akkor onann már egyedül is megtudom oldani a hazamenetelt.

-Biztos,hogy nem.Hazaviszlek.

-De azt nem lehet.Hiszen Te mondod állandóan,hogy nem fedhetjük fel egymás kilétét.

-Igazad van-mosolyodok el,mert már sokkal felszabadultabban beszél fozzám.Olyan jó Őt újra boldognak látni.

-De ha úgy gondolod,akkor esetelg elmondhatom,miért is dobog így a szíved...-mosolygok rá komiszul.

-Ezt hogy érted?

-Hát most hallom a szívverésed és nem éppen a legnyugodtabb a szívritmusod-nyilván a miért dobog a szíved alatt,nem konkrétan az igazi szívére gondoltam,hanem arra,hogy kit is szeret igazán.De inkább hagytam,hogy rágódjon még rajta egy kicsit.

-Ja oké értem.-nyilván még felfokozott érzelmi állapotban vagyok és azért ilyen gyors a szívem.Meg...szeretem ezt a kis butus Cicát is...de Ő ezt még nyilván nem tudja...ahogyan számos más dolgot sem...Nem tudja még azt sem,hogy sokkal többet látok benne mint egy sima társban.Többet egy nagyon jó barátnál...

Akkor,ha itt leteszlek,akkor az úgy jó?-kérdtem tőle kicsit zavartan.

-Igen,természetesen...Izé,köszönöm,hogy elhoztál ideáig...

-Ja semmiség...Bármikor...

-Bólintott egyet.Ezzel érzékeltetve velem,hogy jól van és hogy mehetek is.Ő jól lesz.De én nem tudtam tőle csak így simán elválni.Egy ilyen nap után...Ezért még gyorsan mellkasába fúrtam a fejemet...Szorosan átöleltem.Ma már 3. alkalommal.Először,amikor találkoztunk az Eiffel-torony előtt...Majd amikor sikerült felszabadítanom Őt.Majd pedig most.Mind a két alkalommal ledermedt,és kicsit megilletődött.Ez alól a szabály alól a mostani eset se volt különb...De aztán persze viszonozta,mint mindig.

-Soha többet ne csinálj ilyet...-Suttogtam a fülébe.Gondolva a mai napra.

-Mit?-kérdeztem óvatosan,miközben lassan elengedtem az ölelésemből. Fogalmam sincsen,mire próbál ezzel utalni.

-Hagyjuk...-mondtam elszotyolodottan.

-Te sírsz?-leszek figyelmes az egyre jobban fényesedő szemeire. Alapból is gyönyörű azúrkék szemeire.Mi baj lehet,Miért sír?

-Ja...é-én most...nem...nem sírok.De ígérd meg nekem!

-Erre a mondatra mellkasom elé helyezem a jobb kezemet és a kisujjamat kinyújtom.Várom,hogy Ő is hasonlóképpen tegyen.

-Ha bármi féle bajba kerülsz vagy esetleg rosszul érzed magad,akkor szólsz nekem és megbeszéljük a történteket.Együtt.

-Valójában nagyon meglepett,hogy ezt mondta nekem.Mármint nyilván megbízok benne vakon és szerintem ez az érzés kölcsönös,de ugyanakkor mégis meglepődtem,hogy ezt így most ki is mondta. Fogalmam sincsen,miért ennyire közvetlen most velem...mi történhetett?

De mindenesetre elfogadtam a felajánlását.Szerintem élni is fogok vele.Még akkor is,ha nincsen semmi baj.Csak vele akarok lenni. Számomra nincsen ennél fontosabb dolog.

Bólintok egyet.

-Én is a szívem elé helyezem a kezemet,ahogyan az előbb Kis Cicám is tett.Ezzel érvénybe léptetve az új szabályt.

-Akkor Én most...

-Igen,te most...

-Öömm...szia.-intettem a pöttyös álarcos szerelmem felé,miközben kicsit zavarba jöttem és bal kezemmel a tarkómat masszíroztam,mert nem nagyon tudtam mit kezdeni a fennálló helyzettel.

-Szia Macsek!-Te jó ég,miket beszékel mégis?Miért hívtam így?Teljesen hülyét csinálok magamból. Nevetségesen viselkedek.Na mindegy.Majd egyszer lehet elmesélem neki,mi is történt...Ha csak nem tudja mg valaki mástól...Várjunk...Valaki mástól...Ne!A TV mindent közvetített.Ne ne ne ne!!!Ezt nem éppen a televízióból kéne megtudnia.

Nadja!El kell mennem hozzá és megkérnem,hogy a tévében ne legyen ez a téma és hogy a régebbi videókat se lehessen visszanézni ezzel kapcsolatosan.De már este 10 fele lehet.Bent van még ilyenkor  a munkahelyén?Már sokáig bent szokott még maradni.Én már csak tudom,mivel én vigyázok néha kisebb-nagyobb sikerekkel a kislányára.

Gyorsan még beugrok hozzájuk a adásba és megkérem őket a feladatra,mielőtt még Macska hazaérne.Remélem nem fog semmit se látni.Semmi olyat,amit nem kéne neki.

-Társam már felkapta piros alapon fekete pöttyös yoyóát és már nem is láttam merre szeli a várost.mert olyan gyorsan ugrált egyik háztetőről a másikra.Ez azt jelentett,hogy most már nekem is illene haza mennem.Őszintén fogalmam sincsen mennyi is lehet az idő.De ősz van és az esték fokozatosan hűlnek lefele és a szél is egyre intenzívebb .Ideje lesz nekem is haza ténferegnem. Elfáradtam ma,csak azt nem tudom,hogy miben.De haza kell sétálnom,mert nekem viszont holnap iskola van mint a többi társamnak is.

Viszont biztos,hogy Macska képében fogok hazamenni.Az éjszaka állata.Remélem még nem keresnek engem,hol is lehetek.Gyorsan besurranok az ablakomon és senki nem tud semmit se,hogy voltam.Bár Én magam se tudom...

Már annyira nem fájnak a lábaim mint amikor felkellet kelnem abból a sikátorból.Mit kerestem Én egyáltalán ott? 

Majd holnap megkeresem az én kis Bogárkámat.Megbeszéljük vele.

Hátra nyúltam a botomhoz és megnyomtam rajta azt a gombot amitől meghosszabbodik.Érdekes érzés volt a saját erőmmel szelni Párizs utcáit.Valamiért nagyon deja vu érés fogott el.Nyilván azért,mert mindig így szoktam közlekedni,ha ebben az alakomban vagyok.

Már látom is a házunk ablakát.Egy kecses szaltóval be is vágódok a szobámba.Szerencsére valamiért nyitva volt az ablak,így azzal nem is kellet bajlódjak.

Leolvadt rólam a szuperhős ruha. Visszanyertem az átlagos külsőmet.

Kék farmer fekete pólóval társítva amin sárga,zöld és lila csíkok futottak végig.Majd egy magasabb árkategóriájú fehér inget és az Apám által tervezett narancssárga magas szárú tornacipő.

Hulla fáradtam estem be a mindig tökéletesen beágyazott ágyamba.majd reggel úgy is fürdök.De most nem nagyon lenne hozzá energiám,hogy még meg is fürödjek.

Aludni akarok.Bár a holdvilág besüt az ablakomon keresztül és kellemesen simogatja a hulla fáradt arcomat.

Marinette

Szélsebesen száguldok Nadjához és csak imádkozok,hogy még mindig ott vannak.

...

Szerencsére már csak haza fele kell mennem és akkor végzetem is a mai napra. Gyorsan megfürdök és átmosom az arcomat.Beérkezek a szobámba a tetőajtón keresztül és rögtön veszem is az irányt a fürdőszoba felé.

Bele nézek a tükörbe.Hát...lehet jobban tettem volna,ha ezt a lépést inkább hanyagolnom.Ugyanis a hajam rosszabb,mint egy szénakazal.Több tincs is kilóg az amúgy mindig szépen fésült copfomból.Tiszta por vagyok.Sokszor voltam ma a földön.Mint lelkileg,mint fizikailag is.Szemeim már vörösek a rengeteg sírás miatt.Reggel felkent szempillaspirál maradékomról pedig inkább nem is ejtenék szót.

Szerintem életem eddigi legrosszabb napja volt.Soha,de tényleg soha többet ilyet.

Meleg víz fájdalmasan csapódik átfagyott,vékony testemre.Mintha kis tűcskével szurkálnának minden egyes porcikámat.Kiráz tőle a hideg.Nem is maradok sokáig a tus alatt.

Gyorsan lemosom a szemeimet és megtisztítom az arcbőrömet.

Felveszek egy selyem hosszú ujjú hálóinget és bevackolom  magamat a puha pokrócaim közé.Próbálok elaludni,de nem nagyon sikerül.

Nem jön álom a szemeimre. Sehogy sem kényelmes.Mindenhogy érzek valami kis fájdalmat,amit simán,álló helyzetben nem éreztem,de így,hogy az egész testsúlyommal ránehezkedek az azért már érzem rendesen.

Végül a háton alvást választom.Teljesen szimmetrikusan.Majd rájövök,hogy nem húztam le a redőnyt a fejem fölötti kis ablakon,így pont rám vetül egy kis  fény. De nem zavaró.Inkább kellemes érzés.Mintha valaki őrizne.

-Jó éjt Macsek.-mondom félálomban.Mintha itt lenne.

-Neked is,Bogárkám.-köszönök el én is a mai napra szerelmemtől.Bár egyedül vagyok a szobában,de mégis kötelezetségemnek érzem.

Ciasztóóóók!

Na nem nagyon akarok itt magyarázkodni nektek,mert nem szeretm,ha ezt csinálja az író.De most mégis el szeretném mondani,hogy most a tovább tanulás miatt nem volt nagyjából semmi időm se aktívnak maradni itt Wattpadon.De már csak szóbelik vannak.Azokkal meg nem lesz semmi baj sem.Úgyhogy ezentúl kapjátok tovább a részeket

És még annyi,hogy nagyon szeretném megköszönni az elért számokat.Immáron az első 4 fejezet is 100 megtekintés fölött van.Lehet másoknak ez az alap.De Én mégis büszke vagyok rá...