...

-Ő Alya,a legjobb barátnőm.Egy osztálytársam...de biztos nem ismered...-oké,most tényleg kimondtam a nevét?!Lehet meglett volna a név nélkül is.De most már mindegy.Legalább így nem kell azt mondanom,hogy tudod,a legjobb barátnőm,hanem egyszerűen Alya. Meg amúgy is,Párizsban több száz Alya élhet.Nem hinném,hogy pont az én barátnőmet ismerné.Ha meg pont igen,akkor sincsen baj,mert kizártnak tartom,hogy Macska a baráti társaságunkból lenne,hogy tudja,hogy ki Alya legjobb barátnője.

-Marinette?

...

-Tessék?-kérdezek vissza,mert nem hallottam tisztán,mit is mondott Macska.

-Nem hiszem el...teljes sokk...az agyam egyszerűen egy akkora információ tömbkeleget kapott,amit nem bírok felfogni...Katica legjobb barátnőjét úgy hívják,hogy Alya,aki egyben az osztálytársa is...nekem is van az osztályomban Alya...akinek a legjobb barátnője...Marinette...Nem hiszem el...Marinette lenne...Katica?Várjunk...akkor én szerelmes vagyok Marinettebe?!

-Macskaaa!!Itt vagy?-kérdezem tőle,mert már jó pár másodperce nem szól semmit és teljes sokkos állapotban ül mellettem. Teljesen le van hagyva az arca...Csak bámul ki azzal az egyébként gyönyörű smaragdzöld szemivek a fejéből és semmit nem tudok leolvasni az arcáról.Teljesen megdermedt...Most mi van Vele?MI történt?

-Mi?Ja...igen-kicsit megijedtem,hogy a semmiből megszólalt Katica.Remélem nem tűnik fel neki,hogy most éppen életem legnagyobb rejtélyére jövök rá.Majd ezek után tettem valamit,ami teljesen megváltoztatta az egész jövőmet...szép lassan felnéztem rá ...egy kicsit féltem is ettől az egésztől...és akkor...ott...nem tudom szavakba önteni.Ott ült mellettem álmaim lánya...a kedvenc és számomra sokat jelentő helyen.Nagyon furcsa volt.Majd valami megtört bennem...nem Katicát láttam magam mellett...hanem Marinettet egy pöttyös álarcban.Többé már nem tudtam tovább úgy ránézni,mint Párizs titokzatos szuperhősnőjére.Nem...Ő már örökre Marinette marad nekem...majd hirtelen elkezdtek emlékképek,monumentumok bekattanni nekem,amikor a semmiből eltűnt Marinette és rögtön utána megjelent Katica,amikor megkérdeztem Tőle Macskaként,hogy szeretne-e lenni az én Katicám,amikor szintén csak Macskaként megkérdeztem Tőle,hogy szerint ismerjük-e egymást civil emberekként.Hát hogyne ismernénk egymást.Sokkal jobban,mint az én bármilyen álmomban is reméltem volna.Majd utoljára az a kép,amikor először győzedelmeskedtünk Chloè felett és elfutott mellettem,majd mind a ketten mélyen egymás szemébe néztünk...Miért nem vettem korábban észre,hogy ugyanolyan a szem és a hajszínük?!Meg minden ugyanolyan.Kivéve a vélekedésüket. Mármint Marinette viselkedését,aki igazából Katica...na jó,ezt még szoknom kell...

-Halooo??-elkezdek a kezemmel integetni előtt.hátha így jobban magamra terelem a figyelmét.Nem tudom,hogy hol jár most,de nagy nem itt.Vajon most mire gondol?

-Öm...ne haragudj,de nekem most mennem kell.-ez volt az első dolog,ami eszemben jutott.Lehet kicsit előre kéne gondolkoznom,mert így csak idióta válaszokat adok Neki.Amikor meghallottam a hangját,akkor a hideg rázott ki.Teljesen Marinette hangja volt. Nyilván,mivel a két ember egy és ugyan azon személy.Miért nem tűnt fel ez nekem előbb?

-Mi?Hova?Miért?-bombázom szét ő a kérdésem tömkelegével, mert tényleg nem értem,hogy mi van most Vele.Mi történt?

-Meeert...mennem kell haza.

-O...azt hittem,hogy maraduk még egy kicsit.

-Hát én is-dörmögöm magamban

-Tessék?

-Semmi...

-De mond!-mondom Macskának bizalmasan.

-Tényleg mennem kell...

-Megértelek...-egy kicsit rosszul esik,hogy ennyire a semmiből fogja magát és eltűnik.Még alig beszélgettünk.Sőt,még el sem mondta a véleményét arról,hogy elszeretném mondani Alyának a titkomat.Mi ez a nagy kapkodás?

-Ne haragudj...-látom rajta,hogy egy pillanatig sem esett Neki jól ez,hogy lelépek.Soha nem akartam Vele ilyet tenni.De egyszerűen olyan az most,ami ellen nem tudok mit kezdeni és...alig bírom feldolgozni,hogy mi történik.Túl sok információ van és Ő nem tudja,hogy most lepleződött le előttem...a tudta nélkül.Sokkal romantikusabb és meghittebb pillanatra számítottam...de még be tudom pótolni.Felállok a helyemről majd mélységekig egyenesen a szemébe nézek.Ő erre látványosa elpirul.Majd udvariasan odanyújtom neki a bal kezemet,hogy segítsem Őt is felemelni az n szintemre.Ő elfogadja a kezemet és én gondolkozás nélkül a lendületnek köszönhetően jó szorosan a karjaimba zárom a lányt.Na meg a szívembe is,oda,ahová már soha,senki nem tud hasonló szerepet betölteni...csak Ő...

-Milyen szép lett volna,ha megcsókol,miközben felhúz.

-Milyen szép lett volna,ha megcsókoltam volna,miközben felhúzom.Majd Katica fülembe súg valamit.

-Rád soha...-hiszen egymásnak vagyunk teremtve,de ezt már csak magamban gondolom.Ezek után ellépünk egymástól pár lépést.Tudom,hogy mennie kell,ezért nem akarom sokáig marasztalni,hiszen otthon várja Halálfej Őt,de jó lehet Neki..

-Majd még csináljuk ilyet!

-Minden képen!Szia!

-Szia!

Marinette

Miután fél Párizs háztetejét végigugráltam egy kecsen és jól kiszámolt mozdulattal érkezek meg a pékségünk előtti parkba.Mivel látom,hogy nincs már senki se itt,ezért visszaváltozok,mert nem kell attól aggódnom,hogy esetleg valaki rájönne,hogy ki is Katica valójában.Majd teljesen természetességgel besétálok a házunkba.Már nem fogadunk vevőket,de még nyitva van,mert pont most várnak be Anyukámék.

-Szia Kincsem!-köszön Anyukám elsőként

-Sziasztok!

-Hol voltál eddig?-kérdezi Apukám.Mindig egy kicsit túlféltenek engem,de igazuk van most,mert nem is szóltam,hogy elmegyek.Igazuk van.

-Ömm...Juleka sokat hiányzott mostanában és nem értette a földrajz leckét és felajánlottam Neki,hogy segítek.

-Ó,ez igazán kedves gesztus Tőled.Legközelebb azért szólj,ha elmész.

-Mivel ilyen jó barát vagy és még földrajzból is ilyen ügyes vagy,ezért raktam Neked félre egy kis csokidarabos kekszet.Tudom,hogy szereted,mert folyton viszel fel a szobádba.-mosolyodik el egy kicsit Apukám.Ige,ez igaz,hogy Tikkivel nagy süti evők vagyunk.

-Ó.köszi Apu!-nyomok egy puszit az arcára.Majd elveszem az előre nekem kikészített sütiket.-Viszont én felmegyek,mert elég fárasztó napom volt most is.

-Rendben,Kicsim.Ha kell valami csak szólj!-mondja Anyum kedveskedően.Őszintén gondolja.

-Oké,köszi,de szerintem megleszek!-Majd felsétálok a kék falú lépcsőházban,felérek a házunknak azon részére,ahol lakunk,majd még egy emeletet felmegyek,ahol már csak az én kis tetőtéri szobám van.Lehet egy kicsit kislányosnak tűnik,de én nagyon szeretem.Divattervezői énemnek köszönhetően otthonosan berendeztem.Nekem tetszik és ez a lényeg.

Megkeresem a rózsaszín pizsamámat és a cuki fehér nyuszis bolyhos mamuszomat.Ezt a tökéletesen stílusos és divatbemutatóra szánt darabokkal vágtam neki a fürdésnek.

Bemegyek a fürdőbe.Amikor megnyitom a csapot a meleg irányba,elfog egy nagyon ismerős érzés.Egy emlék.Tegnap ugyan így álltam itt,csak akkor pont eddigi életem legnehezebb napja után. Chat Blanc...soha nem felejtem el ezt a nevet.Még mindig látszódnak a hegek az egész testemen. Rendesen megütöttem magamat számos helyen.De ezek egy idővel elmúlnak.Nem úgy,mint a lelkemből.Ott örök nyomot hagyott.

A meleg víz hatására bepárásodott az egész szoba.Olyan,mintha minden ködös lenne.Alig látok el messzebbre,mint 2 méter.A tükörben sem látom a saját arcomat.Mindent körülölel a pára.Fülledt és meleg van.Nehezen veszek levegőt a nagy nyomás miatt.Nyom a szívem.Szédülök.Alig kapok levegőt.Légszomjam van.Forog velem a világ.Mintha már órák óta futnék és beszúrna az oldalam.Még inkább a szívem.

-ELÉG!

Kiáltok fel!

Majd gyorsan elzárom a meleg vizet és kiszaladok a fürdőből.Még nem fürödtem meg,de olyan félelmetes volt az egész,hogy nem mertem visszamenni.

A semmiből egy sírógörcs kap el,aminek nem értem az okát és nem éreztem az elejét.a semmiből könnyim tömkelege hagyja el az arcomat.Teljesen összetörök a semmitől.Nem történt semmi.Csak megnyitottam a csapot.D ez az egész bennem egy olyan hullámot indított el,amit ez előtt csak tegnap érzetem,amikor megtudtam,hogy Macskát akumatizálták. Most ugyan ez az érzés kerített magába.Pedig nem ugyanolyan egy szupergonosz,mint egy kis pára.

Mi történt?Mi volt ez?

Nyitva hagyom az ajtót,hogy a gőz kitudjon szökjön a kis szobából.A légzésem kezd szépen lassan visszaállni a normális ritmusba.Azt hittem bent,hogy ott fogok elájulni.

Miért volt ez?

Mintha csak egy pánikbeteget láttam volna magamban.Mitől ijedtem meg ennyire?

Veszek egy mély lélegzetek s próbálok lenyugodni és kiüríteni a fejemet a tegnap esti emléktől.

Olyan fáradt vagyok,hogy inkább be se pakolok az iskolatáskába a holnapi órákra,hanem rögtön az ágyamba megyek.Ma már nincs erőm semmihez se.

Nagyon fárasztó egyszerre 2 teljesen mértékben eltérő személy életét élni egy időben.Mind ezt 15 évesen.

Lekapcsolom a villanyomat és befekszek az ágyamba.Majd becsukom a szemet,de ekkor egy ismerős kopogásra leszek figyelmes a tetőablakomon keresztül,ami pont felettem van...

Ciasztóóóóók!Itt is lennék az új résszel.Mint látjátok,sikerült betartanom a heti egy rész tervemet.Remélem,hogy tetszik Nektek,ha ez így van,akkor csillagozzátok a részt.

Legyen szép napotok!!!!

Ciasztóók!