2020. augusztus 2.

13:02

Gábor saját autóján ment le a Hartman-család nyaralójához, ott várta Mata Ágnest és Máriáss Zoltánt. A kapu nem volt zárva, de a bejárati ajtó igen. A kulcs ott volt a virágláda alatt, ahogy Eszter anyukája mondta.

Eszter kulcsa. Egy jel, hogy tényleg itt járt, és a közelben lehet. Gábor testében minden ínat feszesre húzott a vágy, hogy körülnézzen odabenn, de nem akart a rendőrök nélkül bemenni.

Körbesétálta a házat. Ő is látta a koszos, kopott csónakot, amit Annáék nem használtak. A teraszon odaállított matrac száradt. Az a matrac, amit Anna és Eszter két nappal ezelőtt bevittek a vízbe. Mélyedéseiben még látszott is a felgyűlt iszap porrá száradt rétege.

A teraszról valamelyest be lehetett látni a nappaliba, de a függönyök elhomályosították a helyiséget. Gábor nem látott semmi érdemlegeset, különösen nem egy emberi test árulkodó mozzanatait. Ha Eszter benn is van, nem a nappaliban.

Meleg, csendes kora délután volt. A levegő állt, a víz alig mozgott. Halk csobogását elnyomta a közeli strandról odaszálló, halovány ricsaj.

Végre megérkezett a két rendőr. Gábor eléjük sétált.

- Régóta vár? - érdeklődött Mata Ágnes.

- Alig tíz perce. Nehezen álltam meg, hogy ne menjek be.

- Hartmanné felhatalmazta rá - mondta Zoltán. - Nyugodtan bemehetett volna nélkülünk is.

Gábor szégyenkezve bólintott, mert ez kiment a fejéből.

Előhozta a kulcsot a láda alól, és bementek a nyaralóba.

- Az ott Anna táskája! - mutatott Gábor a kanapé mellé. - Az meg biztosan Eszteré - bökött a kanapén fekvőre.

Mindkettőt átnézték. Csak egy fél üveg pálinkát és összelapított sörös dobozokat találtak. És a szokásosat: zsebkendőt, napszemüveget, régi papírfecniket, vásárlási blokkokat, naptejet. Valamint előkerült a két lány igazolványtartója is.

- Bárhol is van Eszter - mondta Ágnes -, nem volt szüksége a papírjaira.

Ha viszont Annánál ott lettek volna a sajátjai, kevesebbet izgultam volna, gondolta Gábor, hisz már Pesten tudta volna, mi történt a barátnőjével. Mindamellett örült, hogy nem kellett a pesti hajnalon az Anna balesetéről tájékoztató telefonhívásra ébrednie.

- Szétnézünk idelenn. Gábor, addig tegyen egy kört az emeleten, legyen kedves - adta ki az utasítást Zoltán.

Nyikorgott a lépcső a talpa alatt. Jobbra az első ajtó mögött volt a fürdőszoba. Ott egy polcon megtalálta Anna melltartóját és tangáját. Itt öltözött át a strandoláshoz. Ezek szerint a vízből kijőve még csináltak valamit, amihez a ruháit visszavette a bikinire. Különben a ruhák is itt lennének, okoskodott.

A fürdőszobán kívül még két egyágyas hálót talált. A szekrények üresek voltak, csak ruhaakasztók lógtak bennük. Ágyneműt sem talált. A takaró és a párna huzatjától megfosztva feküdt a lepedő nélküli ágyon. Egyik szobában sem volt jele, hogy valaki itt aludt volna mostanában. Ha Eszter itt is töltött egy éjszakát, alaposan eltakarított maga után.

A két rendőr sem járt szerencsésebben. A lenti kétágyas szobákban ráleltek az egymásra halmozott, mosott ágyneműkre, ám az ügy szempontjából semmi relevánsra nem akadtak. Csak Eszter fehérneműjére. Ezek szerint ő sem vette át a fürdőruháját a Balatonból kijőve.

Senki sem tartózkodott az üres nyaralóban.

- Az a helyzet - vakargatta kelletlenül az orrát a férfi detektív -, hogy kezd egy nagyon rossz gondolatom lenni. Ági?

- Azt hiszem, tudom, mire gondolsz. Alkohol, éjszaka, Balaton. Ha részegen ment be a sötét vízbe...

- Igen, én is erre gondoltam - mondta Zoltán. - De nincs törülköző a parton. Ha bement volna fürdeni, idekészített volna egyet, nem?

- És Anna biztos jelentette volna telefonon, hogy Eszter eltűnt a vízben, bármilyen részeg is volt - szólt közbe Gábor.

- Hacsak nem a baleset közben ment be Eszter a vízbe. Talán elment fürdeni, és Anna úgy gondolta, addig sétál egyet - érvelt Zoltán.

- De hát teli van a Balaton. Megtalálták volna a testét, nem? - Gábor úgy érezte, kezd elszállni a feje.

- Nem feltétlenül - törte le a reményét Ágnes. - De ez csak feltételezés.

- Így van - értett egyet Zoltán. - Még mindig benne van a pakliban, hogy két településsel arrébb bulizik, és hazaérve kinevet minket, amiért ennyire túlaggódtuk az ügyet. És talán Annának is eszébe jut valami, amin továbbindulhatunk.

- Ráadásul még mindig nem tudjuk, ki az a Faragó Míra - tette hozzá Ágnes. - Ha tényleg ennyire lényeges az a név, akkor... - Megvonta a vállát, jelezve, hogy semmi sincs lefutva.

- Akkor egyelőre ennyi?

- Igen - bólintott Zoltán. - Ha lejár a három nap, hivatalosan is eltűntnek nyilvánítjuk Esztert. Mehetünk, Ági?

A fiatal nő válasz helyett a kapu felé indult. Gábor kikísérte őket, de a kocsifelhajtón megállt.

- Ön még marad? - kérdezte Ágnes.

- Járok egyet a parton - felelte Gábor. - Szép az idő.

- Rendben van - biccentett Zoltán, félig már az autóban ülve. - Minden jót!

Gábor utánuk intett.

Úgy gondolta, becsönget a szomszédba, a sövény túloldalán lévő 4/A-ba, hátha látott vagy hallott valamit a lakó.

A kapu résnyire nyitva volt, de Gábor ahelyett, hogy beengedte volna magát, a csengővel próbálkozott. Nem jött ki senki.

- Nincs itthon a Gyuri bácsi - szólította meg egy hang. A Deák sétány 2 kerítése mögött állt egy öreg néni, egyrészes fürdőruhát, napszemüveget és nyári kalapot viselve.

- Nem tetszik tudni, mikor érkezik vissza?

- Már régóta nincs itthon - mondta a néni. - Nem itt él, ez csak a nyaralója. Tudja, hogy van ez: jön és megy, amikor kedve tartja. A hét elején még itt volt, néhány napja ment el.

- Ó - mondta csalódottan Gábor. Akkor innen sem fog információhoz jutni. - Köszönöm. Kérdezhetnék valamit?

- Tessék, fiatalember.

- Nem tetszett látni két lányt abban a nyaralóban, tegnapelőtt este? - bökött a Hartman-ház felé.

- Dehogynem, az Esztike volt itt egy barátnőjével. Lejöttek fürdeni.

- És tetszik tudni, hogy fürdés után mentek-e valahova?

- Reggel már nem voltak itt. Nem tudom, hova mehettek. Tudja, fiatalember, ebben a korban már korán fekszek. Amikor aludni mentem, még hallottam őket, de reggelre eltűntek.

- Mikor tetszett aludni menni?

- Kilenc óra tájékában. Ők akkor még az udvaron beszélgettek, italozgattak. Melyiküket tetszik keresni?

- Esztert - mondta Gábor. - Őt próbálom elérni.

- Nem itt lakik, hanem valahol a városban. Ott is kereste már?

- Igen, de nincs otthon. Azért próbálkoztam itt.

- Jaj, most jut eszembe, fiatalember! Volt a közelben valami baleset azon az éjjelen. Elgázoltak egy leányzót. Na, csak nem adja az Úristen, hogy éppen az Eszterke volt az? - emelte a szája elé göbös ujjait.

- Nem, ne tessék megijedni, hallottam én is a dologról - mosolygott Gábor. - Nem Esztert ütötték el.

- Akkor próbálja meg később is a lakásán. Biztos csámborog valahol. Jól is teszi, fiatalon kell eljárnia ide-oda, mert aztán munka mellett ideje, nyugdíjasan meg ereje nem lesz hozzá.

- Rendben van! - mondta Gábor. - Köszönöm szépen a segítségét!

- Kérem - emelte fel a kezét búcsúzóul a néni, és visszaballagott a dolgához.

Hát, előrébb most sem vagyok, gondolta Gábor.

Rosszkedvűen indult sétálni. Csillapítani szerette volna agyának csalódott kavargását, mielőtt hazavezet. Elment a Helikon utcába. Meg akarta nézni, hogy látszik-e, hol ütötték el Annát. Tudtán kívül elsétált a sörösüveg mellett is, aminek a kikerülése közben Sanyi elcsapta a lányt. Az üveget azóta arrébb rugdosta valaki, és már az árok nyíratlan füvéből csillogott elő, ahogy visszatükrözte az augusztusi délután tüzelő napját.

Egy helyütt a fű laposabb volt az út szélén. Itt fekhetett Anna? Felszórták az úttestet homokkal, úgyhogy valószínűleg igen, hisz a homok a vérre kellett.

Ahogy Gábor ott guggolt, hirtelen nagyon nehéz feladatnak érezte, hogy kiegyenesítse a térdeit és felálljon. A helyszínen valósabbá vált, hogy mi is történt az elmúlt két nap folyamán: a barátnője sérült koponyával, zavaros emlékek közt gyötrődik a kórházban, mert egy ittas hülyegyerek elütötte. Meg sem látogathatja. Egyetlen percet sem lehet mellette, mert látogatási tilalom van a kibaszott pandémia miatt. A szomszédja, az életvidám, pörgős Eszter eltűnt, és az a legmagabiztosabb tippjük, hogy belefulladt a vízbe. És akkor ott van egy név, ami látszólag sehogy sem illik a történések folyamába, ám mégis úgy lóg a levegőben, mint egy rugóra akasztott súly, ami folyamatosan árnyékot vet az eleve megválaszolatlan kérdésekre. Ki az ördög lehet az a Faragó Míra? Meg kellett volna kérdeznem az öregasszonytól a nevét, gondolta Gábor. Hátha ő az.

Heves lihegés ütötte meg a fülét. Oldalra pillantott, és egy kóbor kutyát látott közeledni.

A Border Collie a Facebook-posztból!

A kutyus odasétált Gáborhoz, engedelmesen ült le a guggoló férfi mellé.

- Hát te azóta sem kerültél meg? - vakargatta meg a kutyus füle tövét. - Jaj, de jó kutya vagy, milyen szépen leültél! - A Border Collie nyitott szája kedves vigyorgásra emlékeztette Gábort. Mintha megértette volna a dicséretet, farka gyors oda-vissza mozdulatokkal súrolta az út menti füvet. - Bárcsak hazavihetnélek magammal.

Végül is miért ne?, ötlött fel Gábor fejében. Üres a ház Anna nélkül, szívesen elszállásolja a kutyust, míg elő nem kerül a gazdája. Nem kell mást tennie, mint odaírni a Facebook-poszt alá a címét, hogy ha a gazda látja, tudja, hova jöjjön érte.

Úgy döntött, megpróbálja. Ha a kutya hajlandó lesz beugrani a kocsija hátsó ülésére, akkor hazafelé megáll a Lidlnél, vesz neki kutyaeledelt, és együtt mennek haza.

A Border Collie engedelmesen állt fel, és lógó nyelvvel követte a férfit. Gábor kinyitotta neki a hátsó ajtót.

- Szállj be! - A kutya előbb körbeszaglászta az autó kerekét. Gábor várta, odapisil-e, de a Border Collie csak elfordította érdeklődve a fejét. - Na, szállj be! - parancsolta újra, és a kutya behuppant. - Okos!

A Border Collie kényelmesen elhelyezkedett. Látszott rajta, hogy nem először utazik kocsiban, és hozzá van szokva a dologhoz.

- Látod, látod, én is úgy keresek valakit, ahogy a gazdáid keresnek téged - szólt hátra vezetés közben Gábor. A kutya nem figyelt. A centire leengedett ablakrésen keresztül szívta a friss levegőt. Nagyokat prüszkölt, és jól érezte magát.

*

2020. augusztus 2.

21:38

Megcsörrentek a karperecek az öregasszony foltos, eres csuklóján, ahogy vörösre lakkozott körmeivel a klaviatúrát ütögette. Szemüvegének lencséje visszatükrözte a monitor kékesfehérségét. Az asztalon hársfatea gőzölgött egy méretes bögrében, amit az egészsége megőrzése miatt, és a jó alvás elősegítésére ivott. Része volt az esti rutinjának. Magaspartra épített házából gyönyörű kilátás tárult a Balaton víztükrére, de estére már csak a part körüli települések fényei látszottak.

Nyugalmas este volt. Kint ciripeltek a tücskök. A tiszta égen nem csak a csillagok, de a Szaturnusz és a Jupiter is remekül látszott. Odabent a kedves, enyhén melankolikus homályban bele-beleszólt a számítógép zümmögésébe az egér lomha kattanása, görgőjének kerregése.

A néni rákönyökölt az asztalra, állát a tenyerébe fektette. Céltalanul böngészett. Semmi érdekeset nem látott. Mígnem aztán...

- Te, öcskös, gyere csak ide! - kiáltott át egy másik szobába. Kopaszodó, koros férfi lépett elő, orra hegyén olvasószemüveggel. - Nézd csak, ez nem a te kutyád?

A férfi a helyére tolta a szemüvegét, úgy hajolt a monitorhoz.

- Ej, a szentségit, dehogynem! Hogy szökhetett ki?

- Nem tudom, de már megtalálták. Nézd csak! Szepes Gábornál van. Itt a címe meg a telefonszáma. Felhívod?

- Nincs túl késő hozzá?

- Ébren vannak még ilyenkor ezek a fiatalok.

- Akkor mutasd a számot - mondta az idős férfi, magához véve a telefonját. - Köszi!

Míg a kicsöngő telefon búgását hallgatta, értetlenül szentségelt magában. Hogy szöktethette ki ez a lány a kutyáját, és miért nem szólt róla? Pedig eddig olyan megbízható lány volt ez az Eszter-gyerek.