2020. augusztus 2.

10:57

Kihallgatás Máriáss Zoltán és Mihályi Sándor közt.

- Olyan fél egy körül indultam el a Lógó Üvegből. Ittam. Nem sokat, de ittam. Indulás előtt lehúztam még egy felest, talán azt nem kellett volna. Balázst ott hagytam.

- Egy fiatal hölgy társaságában?

- Hát, akkor épp nem egy asztalnál ültek, de sokat flörtöltek az este. A lánynak bejött Balázs, de Balázs az exét várta.

- Hogy hívják az exét?

- Eszternek. Hartman Eszter.

- És Hartman Eszter nem érkezett meg?

- Nem, pedig Balázs tényleg remélte. Odaadta nekem a telefonját, nehogy fel tudja hívni Esztert. Megígérte neki, hogy ha nem jön, békén hagyja. Mindig összejönnek, aztán újra szakítanak, és most akarnak kimászni ebből. De ez nem is fontos.

- Folytassa csak. Szóval Balázs az exét várta?

- Igen. Mielőtt elmentem, visszaadtam a telefonját, mert megígérte, hogy nem hívja fel Esztert. Koccintottunk is rá. Gondoltam, ez elég lesz ígéretnek, de talán naiv voltam.

- És emlékszik a lány nevére, akivel Balázs flörtölt?

- Persze. Nóraként mutatkozott be, Futács Nóraként, de azt mondta, nevezzük Norkónak. Fura becenév, ezért is jegyeztem meg. Aranyos lánynak tűnt. Szerintem jobban járna Balázs, ha őt szedné fel, és elengedné Esztert. De ez tényleg fontos?

- Akkor folytassa onnan, hogy hazaindult.

- Az állomás előtt parkoltam. Nem éreztem, hogy bajom lenne. Nehézkes volt a fejem, amikor elindultam, de kiszellőztettem, míg a kocsihoz sétáltam. Hazafelé keresztülfutott előttem egy macska, de rögtön lassítottam. Nem volt baj a reakcióidőmmel. Az egyik partközeli utcában jártam, nem mentem gyorsan. Ott negyvennel is lehet menni.

- Nem volt lakóövezet tábla?

- Nem. - Megjátszott volt a magabiztosság a válaszában, mert nem tudta, volt-e tábla. Nem emlékezett.

- Jól volt kivilágítva az utca?

- Most, hogy mondja, az egyik lámpa nem égett. De azt már rögtön a befordulás után láttam. A baleset arrébb történt.

- Hogy történt?

- Szerintem a lány részeg lehetett. Dülöngélt az út szélén. - Az igazság az, hogy egy sörösüveg volt az úttesten, amit Sanyi próbált nem elkapni a kerekével, de túl gyorsan és túl nagy ívben kerülte ki, és így ütötte el az út szélén sétáló Annát. - Épp odaértem, és hirtelen elém dőlt. Szerencsére nem mentem át rajta, csak a feje koccant a szélvédőmön, de lökött rajta egy nagyot a kocsi. - Ez a része igaz volt.

- Ha nem ön volt a hibás, miért hajtott el megállás nélkül a helyszínről?

- Megijedtem. És alkohol is volt bennem.

- És miért nem hívott mentőt?

Sanyi nem válaszolt, lesütötte a szemét. Néhány másodperc csend után szólalt meg.

- Két napja nem alszom rendesen. Már az éjjel eldöntöttem, hogy ez nem maradhat így. Féltem, hogy romlani fog a helyzet, és rámennek az idegeim. A kocsival sem tudtam, mi legyen. Ezért jöttem ide. Mondják, kit ütöttem el?

- Jordán Annának hívják az áldozatot.

- Jordán Annának? Azaz... Úristen, ő Eszter szomszédja, ugye? Hiszen őt ismerem! Jól van?

- Annyira igen, hogy megtegye a feljelentést.

Sanyi belenyugvón fújta ki a levegőt. Azért jött ide, hogy jobban érezze magát, és talán így is lett, de még mindig szarnak találta a helyzetét.

- Egyedül volt az áldozat?

- Igen, egyedül sétált az utcán. Úgy vettem észre, senki nem járt rajtunk kívül arra. De nyaranta sosem lehet tudni Siófokon. Miért, talán jelentkezett egy szemtanú?

- Mondja, Sándor - folytatta Zoltán, figyelmen kívül hagyva a kérdést -, Hartman Esztert egyáltalán nem látta azon az éjszakán?

- Nem.

- És egy Faragó Míra nevű személyt?

- Faragó Mírát? Ezt a nevet még csak nem is hallottam soha.

*

2020. augusztus 2.

10:43

- Szia! - mosolygott Anna a laptop webkamerájába, miután fogadta Gábor hívását Skype-on. - Vagyis sziasztok... Azaz, izé, jó napot! - egészítette ki, ahogy meglátta Gábor mellett a bajszos idegent.

- Szia, kincs! Minden rendben, jól érzed magad?

- Jobban. Fájok, unatkozok, de megmaradok. Ki a vendéged?

- Anna, ő itt Cseh János.

- Kézcsók! - biccentett a bajszos férfi.

- Cseh úr buszsofőr. Azt mondta, látta Esztert pénteken kora este.

- És magácskát is láttam - tette hozzá Cseh János. - A buszomon utaztak.

- Azért hívtam át Cseh urat, hogy te is halld, mit látott. Elmagyaráztam neki a szitudat, és úgy gondoltuk, segíthet a memóriádon.

- Köszönjük a fáradtságát, Cseh úr! - nézett rá kedvesen a képernyőről Anna.

- Hát kérem, azért vagyunk, hogy segítsük egymást, nemdebár? Szóval aznap én vezettem a 17:40-es helyi járatos buszt. A Vécsey Károly utcáig mentünk a központból.

- Emlékszel, hova mentetek? - kérdezte Gábor. Anna megrázta a fejét, és kötése alatt összeráncolódott a homloka.

- A kórháznál tetszettek felszállni, és a Fokihegyi iskolánál szálltak le. Tetszik tudni, az ott az, annál az autóboltnál.

- Dereng valami - mondta Anna, és próbálta mentális ujjait összezárni az információ torkán, mielőtt elinalhatott volna.

- De nem úgy tűnt, mintha tényleg ott akartak volna leszállni, csak annak a másik hölgyikének...

- Eszternek - szúrta közbe Gábor. - Eszter a neve.

- Na, igen, annak. Szóval vérezni kezdett az orra a maszk alatt. Ezért is vagyok benne biztos, hogy őt láttam, mert ahogy leugrottak a megállónál, leszedte a maszkot, és így láthattam az arcát is.

- Igen, Széplakon akartunk leszállni, a vasútállomásnál - mondta Anna.

- Miért? - kapott mohón az infón Gábor. - Hová mentetek?

- Kezd összeállni ez a rész. Rosszul értelmeztem az emlékeimet. Eszter mondta, hogy hozzá megyünk, de nem a házába. Tudtad, Gábor, hogy Eszter szüleinek van egy nyaralója a parton, amit ki szoktak adni a szezonban? Üres volt, és oda mentünk.

- De miért? - csodálkozott Gábor.

- Nem tudom. Messzebb van a belvárostól, Eszternek nehezebb lett volna bejutnia Balázshoz. Talán ezért. Vagy fürdeni akartunk. Várj! Igen, mintha fürdeni akartunk volna... Nem tudom, ez még nincs meg.

- Gondolod, hogy Eszter ott van? Végig lenn pancsolt a nyaralónál, míg mi szétaggódtuk magunkat?

Anna gondolkozott, de apró fejrázással jelezte, hogy nem tud választ adni a kérdésre.

- Hát, kérem - törte meg a csendet a segítőkész buszsofőr -, én ennyit tudtam segíteni. Remélem, megkerül a kisasszony, mert olyan kis vidámak voltak a buszon mindketten. Nevetgéltek, csicseregtek, talán már volt is magukban egy kevés. Na, persze nem ítélkezek! Fiatalon kell élniük és szórakozniuk.

- Köszönjük, Cseh úr! - nyújtott kezet Gábor.

- Kérem.

- Még egy pillanatra, Cseh úr! - szólalt meg Anna, mielőtt a sofőr elindulhatott volna.

- Parancsoljon.

- Randomnak tűnhet a kérdés, de nem ismer véletlenül egy Faragó Mírát?

- Mírát? Hm.

- Talán becenév. Mirtill, Mirabella, akármilyen hasonló név szóba jöhet.

- Nem, kérem, nem ismerek ilyen nevű embereket. A Faragó Pityut ismertem, annak az anyja volt a Faragó Irén, de hát az sem a leánykori neve, és meg is halt már rég. Marit ismerek, meg még Mariettát is, de azok nem Faragók.

- Értem. Köszönöm még egyszer a segítségét.

- Hát, akkor remélem, megkerül a kisasszony. Magácskának pedig jobbulást kívánok!

*

2020. augusztus 2.

12:03

- Én is épp hívni akartam magát, fiatalember!

- Jó napot, asszonyom!

- Jó napot, jó napot! Mondja meg, kérem, mi van a lányommal!? Mit gondol, milyen érzés nekünk, hogy idegen országban vagyunk, és itt tudjuk meg, hogy Esztikét plakátokon keresik? Ha nem hívnak fel a barátok, hogy érdeklődjenek, tán meg sem tudjuk? Milyen szülőnek tűnhetünk a szemükben, hogy tudatlanul nyaralunk, miközben ők az elveszett kislányunkról kérdezősködnek?

- Ezért is hívtam, asszonyom - mondta Gábor Eszter anyukájának, hisz közöttük zajlott a beszélgetés.

Felzárkóztatta az aggódó anyát. A telefon túloldalán hallani lehetet, ahogy az asszony próbálja elfojtani a sírdogálást.

- Jaj, az ember eljön hazulról egy hétre, és mik történnek... Sajnálom a barátnőjét, de hogyhogy Esztike eltűnt? Hát mit csináltak ezek ketten?

- Asszonyom, két rendőrnyomozóval lemennénk a nyaralóhoz. Nem tudja esetleg...

- Ha Esztike ott van, nyitva lesz a kapu. Van a ház hátuljánál egy biciklitároló, mellette egy felfordított virágláda. Ha annak kő van a tetején, akkor az alá dugta Esztike a kulcsát. Így szokta, ha fürdeni megy. Mondom is neki mindig, hogy figyelje meg, ott fogják először keresni betörők, de hát beszélhetek én neki. Deák sétány 4/B a cím. Kérem, szóljon, ha ott sem találja Esztit, és akkor a férjemmel azonnal hazaindulunk!

- Rendben, asszonyom. Köszönöm a segítségét!

- Kérem. Viszonthallásra.