2020. augusztus 1.

15:46

- Tessék, Hartmanné Ilona.

- Jó napot kívánok, Szepes Gábor vagyok. Eszter barátja.

- Miben segíthetek? - Nem volt barátságtalan a kérdés, Gábor mégis érzett benne egy kis hűvösséget; mint amikor megcsapja a lábszárát a nyitott hűtőből jövő hideg.

- Eszterrel szeretnék beszélni, de ki van kapcsolva a telefonja. Gondoltam, önöknél próbálkozom, hátha Eszter épp ott van. Egy közös barátunktól szereztem meg az ön számát. Remélem, nem probléma.

- Az a közös barát véletlenül nem egy Balázs volt?

- De, igen, Kucsera Balázs.

- Aha. - A hűvös hang jéghideg fémhez lett hasonlatos. - Nézze, én a férjemmel épp Horvátországban nyaralok, keddig. Esztikét a hét közepén láttam utoljára.

- Esetleg elképzelhető, hogy az önök lakásán van?

- Mi ennyire sürgős? - kérdezte az anya, akiben Gábor tolakodása felkeltette a gyanakvást.

Gábor vacillált. Nem tudta, elmondja-e a nőnek, hogy Esztert sehol sem találják. De a rendőrpáros azt mondta, szerintük előkerül, és talán Anna mindent megmagyaráz, ha magához tér. Minek ijesztgessen egy idegen házaspárt külföldön, távol az otthonuktól?

- Nem, nem sürgős. Elnézését kérem, valóban udvariatlan voltam.

A nő sóhajtott.

- Megkértem Esztit, hogy egyszer-egyszer menjen fel meglocsolni a virágokat. Kulcsa nincs a lakáshoz, és enyhén szólva sem olyan ügybuzgó, hogy már délelőtt felmenjen locsolni. Miért nem keresi otthon?

- Voltam már ott, nem nyitott ajtót.

- Esetleg próbálja meg a szomszédban, egy Anna nevű lánynál. Néha együtt vannak.

Gábor keserűen elmosolyodott.

- Rendben, köszönöm a tanácsot.

- Kérem. De estére biztosan otthon lesz. Valószínűleg lement a strandra, vagy Zamárdi környékén csámborog. Nem könnyű elérni, de hát maga is ismeri.

- Igen. - Gábor próbált egy kis álvidámságot sulykolni ebbe az egy szóba, és sikerült is meggyőzően megszólalnia. - Biztos hamarosan elérem. Jó nyaralást kívánok!

- Köszönöm. - És bomlott a vonal.

*

2020. augusztus 1.

18:32

A betegségét pánikként diagnosztizálta. Tünetek: heves szívverés, céltalan járkálás, és a telefon képernyőjének negyven másodpercenkénti feloldása. Eszter nem írt, és ami még fontosabb, Anna felébredéséről sem tájékoztatták. Tünetei tehát súlyosbodtak, míg meg nem találta a gyógyszert. A neve Clip Studio Paint volt. Digitális festőprogram. Gábor úgy gondolta, soha jobb alkalma nem nyílik rá, hogy valós erőfeszítést tegyen arra, hogy kipróbálja magát az animáció világában.

Hosszan kutakodott az interneten, rengeteg hozzászólást olvasott az nCore-on is, majd arra az elhatározásra jutott, hogy nem csalja el a dolgot; előfizetett a Clip Studio Paint Pro-ra. Mi baj lehet belőle, amikor meg is engedheti magának? Pénze van, és ha már motiválatlan monotonitásra cserélte az álmait, legalább egy kicsit visszavásárol belőlük most, amikor a világ minden ideje nyomasztó holtidővé változott.

Fogalma sem volt, meddig tart egy animációs videó elkészítése. Gyakran nézte Jaident a Youtube-on, és ha az ő szavára lehet adni, rengeteg ideig. Ő csak egy néhány másodperces szösszenetet akart alkotni, ami Jaiden videóinak apostola sem lehet. Éppen csak annyit szeretett volna, hogy egy rajzolt, esendő nő összeszedi magát, és felül a kórházi ágyon. Nem ezzel fog Chuck Jones, vagy Dan Povenmire babérjaira törni, Kecskeméten sem fogják alkalmazni, mégsem részesülhetne soha nagyobb sikerélményben, mint ha meg tudná csinálni a kis videót.

Eleinte esetlenül formálódott az ágyon fekvő lány az egere alatt, de minden javítással letisztultabbá vált a fejében a kép, és kiéleződött, mit is szeretne látni a digitális papíron. A kezdők lelkesedésének iramára mozgott az egérkurzor a képernyőn, és összeálltak az ilyen-olyan vonalak valamiféle kezdeti stádiumú vázlattá. Minél több részlet jelent meg a digitális papíron, annál halványabbá vált elméjének papírján az egész nap ott éktelenkedő, sűrű, vörös vízfestékkel odamázolt sziréna tolakodó, hangos színe.

Először ritkábban, majd már egyáltalán nem nyúlt a telefonjához, míg be nem futott egy hívás, ami kizökkentette alkotókedvéből. Máriáss Zoltán volt a név a képernyőn, és Gábor felvidult.

- Felébredt? - kérdezte köszönés nélkül. Utólag bocsánatot kér majd ezért az illetlenségért, amire a rendőrdetektív teljes megértéssel fog legyinteni, de itt még túl izgatott volt ahhoz, hogy törődjön a formaságokkal.

- Fel. Hamarosan odaérünk önhöz. Várjon minket készen!

Később ezért is elszégyellte magát - nem annyira, hogy mélyen gyötörje a lelkiismeretét -, de ezekben a pillanatokban Eszternek a puszta létezéséről is megfeledkezett, de ha emlékezett is volna az eltűnt lányra, akkor sem nagyon érdekelte volna öröme perceiben, hogy mi van vele. Hisz Anna felébredt, még előbb is, mint a rajzolt verziója a monitoron!

Korábban már összekészített pár ruhát Annának, és a laptopját is beviszi neki, hogy egészen biztosan tartani tudják a kapcsolatot, hisz tudta, hogy a pandémia idején nem látogathatja a kórházban. Abban pedig egyáltalán nem volt biztos, hogy Anna telefonja nem fekszik-e egy árok szélén, megrepedve a balesettől.

*

2020. augusztus 1.

19:11

És ott volt. Épen maradt szemei alatt ekézett fáradtság barázdái, fején turbánszerű kötés. Mosolya a szomorúságban is barátságos és szerető. A meghurcolt fiatalság szimbóluma egy kórterem ágyán, ahol senki sem szeretne lenni, és ahol senkinek sem kellene lennie.

- Ó, Istenem, köszönöm, hogy jól vagy! - ült le Gábor az ágy melletti székre. Szerette volna megpuszilni Anna száját, de maszkja miatt nem tehette.

- Megijedtél reggel, hogy nem vagyok otthon, mi? - mosolygott rá élcelődő aggódással Anna. - Jól vagyok, csak furán érzem magam.

- Mi történt, emlékszel rá?

- Nem. Ködös az este. Emlékszem, hogy Eszterrel voltam, aztán... Te Gábor, Esztiről tudsz valamit?

- Azt reméltük, hogy majd te. Kint van két rendőr, ők is bejönnek később, hogy kikérdezzenek.

- Szóval nem tudod, hol van Eszter? - Anna hangszíne nem tetszett Gábornak.

- Bajban van?

- Azt hiszem, igen. Nem emlékszem, mi történt, de emlékszem, hogy segítségre szorul. Valahonnan meg kell mentenem.

Gábor nagyot sóhajtott. Örült, hogy Anna megkerült és magához tért, és a kórházba már teljesen megkönnyebbülten utazott Máriáss Zoltán autójának hátsóülésén. Anna ködös bajérzete azonban megböködte alvó aggodalmát, ami felnyitotta komótosan a szemeit, és felhúzta az ajkait, láthatóvá téve hatalmas tépőagyarait.

- Próbáltam előkeríteni Esztert. Felhívtam Balázst, meg a szüleit is. De Anna, vér volt a nappalinkban odahaza! Eszter vére volt? Mit tudsz?

- Jaj, én hülye - nyögött fel Anna. - Nem. Mármint de, Eszter vére, de amiatt ne aggódj. Elfelejtettem feltakarítani. Vérzett az orra egy kicsit, semmi komoly. Egyébként Balázs mit mondott?

- Azt, hogy nem látta Esztert, nem is beszélt vele.

- Remélem, így van - mondta Anna. - Balázs miatt találkoztam Esztivel. Azért jött át hozzánk, mert Balázs elhívta estére inni, és Eszti félt, hogy nem fogja tudni megállni, hogy otthon maradjon. Társaságnak kellettem, hogy el ne menjen Balázshoz, mert akkor elgyengült volna, és megint visszasétált volna a kapcsolatba... Vagy valami ilyesmi. Sokat írogatott neki Balázs a napokban.

- Gondolod, hogy végül beadta a derekát, és most is nála van?

- Nem tudom. Akkor miért mondta volna Balázs, hogy nem tudja, hol van? - gondolkozott Anna. - De tényleg nem tudom.

- Beszéljek vele megint? - kérdezte Gábor.

- Azt hiszem, ha mindezt elmondom a két rendőrnek is, megteszik ők helyetted. De nem hiszem, hogy Eszter Balázzsal van. Vagyis több ez megérzésnél. Azt hiszem, tudok valamit, de nem jut eszembe, hogy mit. Egyetlen név visszhangzik a fejemben, ha Esztire gondolok.

- Milyen név? - vonta fel a szemöldökét Gábor.

- Míra - válaszolt Anna. - Méghozzá Faragó Míra.

- Ki az a Faragó Míra?

- Fogalmam sincs. És tényleg nem tudom, mi történt. Csak arra emlékszem, hogy Eszter megkért, menjek át hozzá, és igyunk. Borzalmasan részeg lehettem, ha ennyire ködös minden - meredt maga elé Anna. - És talán az autó sem segített, ami a fejemen koccant.

- Nagyon fáj? - kérdezte Gábor, nem tudva, hogy megsimogathatja-e a lány fejkötését. Helyette inkább zúzódásos arcának tarkaságán húzta végig a kézfejét.

- Csak tompán sajog. Egy migrén sokkal rosszabb. Inkább fáradt vagyok. Küldd is be, kérlek, a rendőröket, hogy elmondjam nekik, amire emlékszem.