2020. augusztus 1.

14:06

A lányok továbbra sem jelentkeztek, így Gábor kihívta a rendőröket. Azt hitte, nyugtatónak szánt dumával rázzák majd le; hogy elmondják, sok ilyen hívást kapnak, és a nap végére mindig megkerülnek az emberek. Csak arrébb ruccantak egy kicsit élvezni a jó időt, és elvesztették az időérzéküket, nem figyeltek a telefonjukra, és eszükbe sem jutottak az aggódó szerettek. Hogy fiataloknál ez kifejezetten gyakori.

De nem; a rendőrség segítséget ígért, és így Gábor, háttal a vérnek látszó foltoknak, leült a nappali kanapéjára, és idegesen várta a rendőrök érkezését. Közben a telefonját nézegette, hátha megjelenik valamelyik lány. Inkább Anna, de Eszternek is örült volna. Ám továbbra is elérhetetlennek bizonyultak. Feleslegesnek tűnt minden hívási kísérlet, és nevük mellett sem jelent meg a reményt keltő zöld pötty Messengeren.

Pörgette a Facebookon az üzenőfalat, és az ottani bejegyzésekkel próbálta elterelni a gondolatait. Túrázós szelfik, meztelen lábak mögött elterülő strandi tájfotók, és tejhabos kávékról készült képek hullámzó vizébe merült alá, hogy tompítsa a baljós gondolatok sutyorgásait.

Szembejött vele egy elmosódott fotó egy Border Collie kutyáról, passzív-agresszívan vádaskodó képaláírással. "A Tátika utcában láttuk szaladgálni ezt a szép, szomorú kis angyalkát. Nagyon barátságos, egyáltalán nem félős kutyus. Nyakörv van rajta, tehát valakitől elkószálhatott. Nem hiányzik a gazdájának?" Abszurd párhuzam jutott eszébe: hogy nézne ki, ha valaki Annát is így találná meg az utcán, és felrakná a Facebookra? "Az utcán kóvályog ez fiatal lányka. Barátságos, ide mert jönni hozzánk, egyáltalán nem harapós. Nem hiányzik otthon senkinek?" Már hogy a francba ne hiányozna? Csak szólna végre valaki - akárki -, hogy merre jár.

Megesett a szíve a Border Collie-n, mert rokonszenves lelki társat látott benne. Mindketten egyedül vannak, és keresik azt, aki nagyon hiányzik nekik. Évek óta nem sírt, de most a kétségbeesett bizonytalanság ki tudta volna sajtolni a könnyeit.

Végre megérkeztek a rendőrök. Ketten jöttek; egy alacsony, karcsú, szemüveges nő, alig lehetett több húsznál, és egy kicsit idősebb, göndör fekete hajú, eléggé babaarcú, krumpliorrú férfi. Gábort egy fiatalabb kiadású John C. Reillyra emlékeztette.

- Szepes Gábor? - nyújtott kezet a férfi. - Máriáss Zoltán vagyok, ő pedig a társam, Ágnes.

- Mata Ágnes - mutatkozott be a nő is.

- Fáradjanak be - invitálta őket Gábor. - Megkínálhatom önöket egy kávéval?

- Én elfogadom, köszönöm - mondta Ágnes, és társára nézett. - Zoli? - A férfi fejrázással jelezte, hogy nem kér.

- Inkább egy pohár vizet.

- Természetesen - felelte Gábor, és leültette a két rendőrnyomozót a kávézóasztalhoz. Míg a kávéfőző bemelegedett, elővett a hűtőből egy palack szénsavmentes ásványvizet, és töltött egy pohárral a Zoltán nevű detektívnek. - Mivel adhatom a kávét? Tejjel, cukorral?

- Köszönöm, jó lesz feketén - mosolygott rá a fiatal rendőrnő. Gábor úgy gondolta, a szemüveg egész csinossá varázsolja az arcát.

Felszolgálta a kávét - a sajátját felöntötte tejjel -, majd ő is helyet foglalt az asztalnál.

- Szóval a barátnője nem jött haza - kezdte Ágnes. - Mikor beszélt vele utoljára?

- Személyesen tegnap kora reggel, mielőtt felutaztam Pestre. De akkor még ágyban volt, félálomban, épp csak elköszöntünk egymástól. Előtte csütörtök este. De tegnap délután váltottunk még egy üzenetet. Megírta, hogy Eszterrel tölti az éjszakát. Eszter a szomszédunk, és Anna barátnője. Hartman Eszter.

- Anna pedig...?

- Jordán Anna.

- És ez után az üzenet után nem kommunikáltak többet?

- Még megírtam neki, hogy nem jövök haza reggelig. Fenn aludtam Pesten, mert nagyon kimerült voltam. Erre később még visszaírt, hogy oké. Azóta semmi. Reggel hazaértem, de nem volt itthon. Késő délelőtt kezdtem aggódni. Úgy fél tizenegy óta folyamatosan próbálom elérni, sikertelenül. A szomszédban is voltam, de senki nem nyitott ajtót. Szerintem nincs otthon senki.

- Hartman Esztert is próbálta elérni?

- Igen. Az ő telefonja be sincs kapcsolva. Annáé kicsöng, de nem veszi fel.

- Értem - mondta Zoltán. - Nézze Gábor... Ugye szólíthatom Gábornak? - Bólintás. - Szóval nézze, Gábor, alapjáraton ilyenkor türelemre intenénk. Általában hamar előkerülnek az eltűntek, és valami teljesen hétköznapi magyarázatot adnak. Meglátogatták a szülőket, de elfelejtettek szólni. Elhagyták a telefonjukat. Barátokkal voltak. Szokványos dumák. Van azonban okunk feltételezni, hogy most másról van szó. Ági?

- Kérem, ne ijedjen meg - vette át a szót a nő -, de hajnalban a kórházból értesítették a rendőrséget. Cserbenhagyásos gázolás után vittek be a mentők egy nőt koponyasérüléssel. Ne sápadjon el, az áldozat nincs életveszélyben. Megműtötték, de nincs eszméleténél. Se papírokat, se mobilt nem találtak nála, így az áldozat személyazonossága nem ismert. Mutatok róla egy képet. A fején kötés van, az arca itt-ott véraláfutásos, de nem felismerhetetlen. Ha Anna, vagy Eszter az, tudni fogja azonosítani.

Gábor ijedten, ám mégis reménytelien bólintott a feladatra, és közben elméje mélyéről a felszínre kúszott egy felesleges kis információdarab: Amerikában az ilyen azonosítatlan áldozatokat nevezik Jane Doe-nak. Vagy John Doe, ha férfiről van szó.

Mata Ágnes telefonképernyőt fordított Gábor felé. Meghurcoltsága ellenére nagyon szép volt a nő a képen. Porcelánfehér bőrén szomorúan kékültek a hematómák. Gábor nyelt egyet, és a szívén lévő termetes kőből leszakadt egy kicsike darab.

- Anna az. - Megkönnyebbült sóhaj szele seperte ki a leszakadt kődarabot a tüdejéből.

- Köszönöm - tette el a képet Ágnes. - Nyílván tud róla, hogy a kialakult járványhelyzet miatt látogatási tilalom áll fenn a kórházban. Azonban az orvosok értesítenek minket, ha Anna magához tér, és akkor bemegyünk kihallgatni. Ha az előírásokat szigorúan betartja, maszkot és kesztyűt húz, és belépésnél fertőtleníti a kezét, bevisszük magunkkal, ugye Zoli?

- Természetes - erősítette meg partnerét empatikusan a férfi.

- De csak akkor egyszer tehetjük ezt meg. Ha szeretne bevinni neki valamit, nem lesz rá másik lehetőség. Telefont, hogy tudják tartani a kapcsolatot, akármit.

- Köszönöm! - hálálkodott Gábor.

- Kérem - mosolygott rá Ágnes.

- De Eszter hol lehet? - kérdezte Gábor.

- Egyedül él?

- Igen. Volt egy barátja, aki sok időt töltött nála, de úgy tudom, nemrég szakítottak.

- Értem - hümmögött Zoltán. - El tudja érni valahogy a szüleit és ezt a barátot?

- Facebookon igen, ha máshol nem is - mondta Gábor.

- Akkor kérem, érdeklődjön náluk, hogy tudnak-e valamit Eszterről. Gyanítom azonban, hogy vele minden rendben van, csak nincsen épp otthon. Dolga van.

- De akkor miért nem szólt Anna balesetéről? - firtatta Gábor.

- Valószínűleg nem is tud róla. Külön jöttek haza, vagy Anna kiment a városba sétálni egyet.

- Nem hiszem - ellenkezett Ágnes.

- Hogyhogy? - döbbent meg Zoltán.

- Mert Annát a parttól nem messze találták meg, már inkább Széplakon, mint itt. Túl nagy séta lett volna. Tudja esetleg, mi dolga lehetett ott? - fordult Gábor felé.

- Ötletem sincs - értetlenkedett a kérdezett. - Én azt hittem, csak itt a szomszédban voltak, Eszternél.

- Akkor ezt majd Anna elmondja, ha magához tért - mondta Zoltán.

- Még valami! A telefonban nem mondtam, és ezek után nem is tudom, hogy releváns-e, de én különösnek találtam.

- Éspedig?

- Nézzenek csak ide! - állt fel Gábor, és a vérszerű foltokhoz vezette a rendőröket. - Ezt délelőtt találtam a padlón. Maguk szerint vér?

A két rendőr leguggolt, úgy vizsgálgatta a száraz pacsnikat.

- Annak tűnik - mondta Zoltán. - Ági?

- Szerintem is.

- Fontos lehet? - kérdezte Gábor.

- A gázolás szempontjából egészen biztosan nem - felelte Ágnes. - De ha Eszter csakugyan eltűnt, akkor igen. Zoli?

- Akkor igen, de nem hiszem, hogy eltűnt.

- Azért vizsgáljuk meg.

- Helyszínelőket akarsz hívni?

- Nem, de egy kis mintát el kéne juttatnunk a laborba, nem? Ha kiderül, hogy Anna vére, akkor szerintem megnyugodhatunk. Talán elvágta a kezét tegnap. Gábor, ön szerint ivott Anna az este?

- Meglepődnék, ha nem.

- Ittas sérülésből is származhat. Azért megvizsgáltatjuk, de remélhetőleg Anna magyarázatot ad, ha magához tér.

Mintát vettek, majd indulásra készültek.

- Szerintem nagyjából megnyugodhat - mondta búcsúzóul Zoltán.

- Szinte biztos, hogy Anna magához tér, mielőtt laboreredmény jönne a vérről. Ő majd elmeséli mi történt - toldotta Ágnes. - Akkor pedig keresni fogjuk önt. Azt javaslom, hozza magát útrakész állapotba, miután elmentünk. Addig sem kattog az agya.

- És hívja fel Eszter szüleit és exét.

- Rendben, és köszönöm! - hálálkodott Gábor, sokkal nyugodtabban.

- Addig is viszlát!