*csörög az ébresztő*

-Faszom...-Mondja egy fáradt, rekedtes fiú hang.

-Engem ez a szar nem érdekel, fogd be pofád te műanyag szar! Dísznek vettelek, nem azért, hogy felriassz.- A fiú morcosan ki kelt az ágyból, majd kimászott a konyhába.

Igen. Ez lennék én. Han Jisung, egy nyomorék. Még felkelni sem tudok...
Nem elég, hogy alig vannak barátaim, a gimiben, de annyi pehhem van, hogy az undorító Lee Minho-val raknak egy szobába, aki minden nap más valakit hoz magával, mostmár komolyan mondom, elegem van...

Jisung a konyha púlton pihenve, készítette el reggeli teáját, s néha mélyen alvó szobatársára nézett.

-Téged aztán nem izgat, hogy suli van. Girl..-Mondta a magáét az álmos mókus pofájú fiú.

Elment fogat mosni, dúdolászott valami zenét közben. Majd egyszercsak két nagy tenyeret érzett meg derekán

Jis megfordul, majd meglátva, hogy ki fogja őt, egy nagy pofont adott az illetőnek.

-Te megőrültél? Mit fogdosol te perverz majom?!!- Ordított a főszereplőnk.

-Nyugi már, ez nem olyan nagy dolog, csak hülyéskedtem.- Mondta arcát fájlalva Minho.

-Nem érdekel, menj és kezdj magaddal valamit, mert úgy nézel ki mint egy darab szar!- Támadta le mégjobban Minho-t.

-Jólvan, csak nyugodj már le, ember....- Ezzel elsétált a konyhába, így Jisung egyedül maradt.

*Minho pov*

Ennyire felkapni a vizet, egy ilyen kis dolog miatt...csak kedves akartam lenni, hogy végre barátkozzon velem, de úgy látszik ez nehezebb lesz mint gondoltam...

*Jisung pov*

*Fogmosás közben*

NEM.NEM.EZ NEM LEHET.
Mia fasz van velem, miért tetszett, ahogy megfogta a derekamat??!!

Nem csábíthat el, hülye vagy Jisung, ugyanazt akarja veled mint a többivel. Neki te csak egy hülye kisfiúnak látszol, akit bármikor az ujjai köre csavarhat, és irányíthat.

Jisung mérgesen neki dobta a tükörnek a fogkefét. Majd le ült a kád szélére.

Az lesz a legjobb, ha nem is gondolok rá, a hányinger kerülget, mikor vissza gondolok rá, fúj....de olyan puhák voltak a kezei, fognám őket egész nap.MI? NEM! MI?
Ez nem történt meg, miafasz, jobb lesz ha elindulok suliba.

Minho eközben már rég a suliban volt, és várta, hogy ma kiidegelje Jis-t hiszen akkor kénytelen lesz elviselni, talán, ha mindketten büntetést kapnak, az mégjobb lenne.

*Az első óra elkezdődött*

Matek. Minho imádja a matekot, ezért nem volt különösebben baja. Viszont egy dolog zavarta. Jisung helye még mindig üres volt, miért nem jön? Nem lehet beteg, reggel nem volt az.

A tanár már nagyban írta a feladatokat, mikor valaki kopogott.

-Gyere be!-Szólt Ms. Jong, a tanárnő.

-Elnézést a késésért!- Nyitott be Jisung.

-Semmi baj, de máskor figyelj oda az órára, amúgy sem megy jól a matek, nem kéne lemaradni vele. Hmmm, jobb lesz ha Minho mellé ülsz, ő majd segít neked. Na, nyomás!

-D-de én- Motyogott dadogva Jis.

-Indulj, nem fogok veled ezen veszekedni!-Mondta idegesen Jong, majd ismét a tábla felé fordult.

-Baszódjon ketté!- Gondolta magában a fiú, majd leült a helyére, ami jelenleg Minho mellett volt.

-Látod, még a tanárnő is azt akarja, hogy velem legyél.-Mondta Minho a füzetéből Jisungra nézve.

-Kussolj, és segítsél inkább, mert szart sem tudok ebből a szar matekból!- Jisung ezt már majdnem sírva mondta, hiszen tényleg elege volt mindenből.

100%-ig hitt abban, hogy most az egész univerzum ellene van. Ami tulajdonképpen igaz volt.

A fiúk túlélték a matek órát, Jisung szenvedéssel, Minho pedig a mókus fiú nagy, barna szemeiben gyönyörködve.

A következő a torna óra volt.

Jisung ezt is utálta, mert a tanár ki nem állta őt lustasága miatt, ezért bármit megtett, hogy szabotálja a fiút.

-Nos gyerekek, ma bak ugrás lesz!-Tájékoztatta Changbin a diákokat.

-Yeyyy!

-Azt imádom!!!

-Maga a legjobb, tanár úr!

Ezek a szavak hallatán Jisung hányni tudott volna, eleve utálta a lányokat az osztályában, ettől pedig még a hideg is kirázta.

A főszereplőnk leült, és nézte a többieket.
Helyesbítek, Minho-t nézte. Egyszerűen nem tudta róla levenni a szemét, az izmos mellkasáról és a rövid nadrág is elég figyelem felkeltő volt Jisung számára.

Észre sem vette, hogy el kalandozott gondolataiban, hiszen már csak arra eszmélt fel, hogy a tanár úr őt szólítja.

-A kedvenc diákom, már megint nem figyel, biztos szerelmes, ugye Jisung? Igazam van?- Csesztette Changbin a fiatalabb fiút.

Jisung erre egy szemforgatással válaszolt, majd felállt oda, ahonnan ugrani kell, majd elkezdett futni a bakhoz, de szegénynek ez nem sikerült, mivel átesett rajta, és jól megütötte a kezét.

Kezét fájlalva állt fel, majd tanárára nézett.

-Mit is vártam tőled, te gyerek? Sajnálom, de, ha legalább egyszer nem sikerül, akkor az egyes a naplóba.

-De tanár úr, kérem, tudja, hogy szar vagyok a sportokban, nem nézné el most az egyszer?-Kérlelte Jisung a férfit.

Erre a tanár csak megrázta a fejét.

-Köcsög.- Gondolta ezt is magában Jis.

Már majdnem kibékült a gondolattal, hogy egyest kap, amikor valaki megbökte a vállát.

-Majd én segítek, azt nem mondta, hogy segítség nélkül nem lehet.-Mondta egy ismerős hang.

Sung hátra fordult, majd meglátta Minho-t maga előtt, a szíve mélyén úgy örült, hogy azt nem lehet leírni. Viszont ezt nem mutathatta ki.

-Legyen.-Próbálta lazán mondani a fiú, mintha nem érdekelné milyen jegyet kap.

-Akkor fuss ide és én majd segítek át ugrani!- Mondta izgatottan Minho, hiszen minden erejével azon volt, hogy az ő kis mókuskája jó jegyet kapjon.

-Rendben!- Jött a válasz.

Jisung futni kezdett, majd félve, de kezeit felrakta a bakra, és elrugaszkodott lábaival.
Eddig minden rendben volt, viszont érezte, hogy lábait nem tudja áttenni.

Ekkor megint egy meleg érzés keletkezett hasában, a pillangók életre keltek, mert Minho Jisung derekát megfogta, emelte meg a fiút, hogy sikerüljön a lábát átrakni.

A terv bevállt, Jisung, mostmár annyira piros volt, hogy inkább elszaladt, meg sem köszönve a segítséget Minhonak.

A tanár úr szúrós szemekkel nézte őket, majd beírta az ötöst az alacsonyabb fiúnak.

Jisung arcáról a mosoly olyan gyorsan tűnt el, mint amilyen gyorsan jött. Le ült az öltözőbe, hogy gondolkodjon.

Miért csinálod ezt velem Lee Minho??
Miért kell ez neked? Miért kellenék én neked, mikor bárkit meg kaphatsz az egész szaros suliból??!! Remélem nem csak játszadozol velem, te disznó!

Jisung sírni kezdett, csak úgy folytak a könnyei, mivel most jött rá, ebben a szent pillanatban, hogy igenis szerelmes ebbe a Minho nevezetű fiúba, és ezt nehéz volt elfogadni.

A fiúnak nem volt kedve ma semmihez, haza akart menni és álomba sírni magát. Ez volt most a legnagyobb vágya.

Megnézte órarendjét, és úgy döntött, hogy nincs kedve még 2 fizikán bent maradni.

Felöltözve kisétált az épületből, majd épphogy ki ért, az eső elkezdett zuhogni.

-Baszódj meg, Zeusz! Vagy faszom tudja ki vagy! Miért bántalmaz engem az egész világegyetem?!- Ordított Jisung az égre nézve. Néhány esőcsepp szemébe is ment, de nem zavarta már, feladta, elég volt.

Úgy döntött, hogy egy buszmegállóban várja meg a vihar végét.

Hideg volt, fújt a szél, a mókus arcú fiú már nagyon fázott, éhes is volt, minden baja volt.

Úgy látszott ez a vihar sosem ér véget.

Már majdnem elindult volna, mikor valaki a nevét kiabálta.

-Jisung!

-Jisungie! Várj meg!- Szólt torka szakadtából Minho, a megmentő. Már alig kapott levegőt hiszen egész idáig futott.

*Minho pov*

Mikor vége lett a torna órának, észrevettem, hogy Sung sehol sincs, mindenhol megnézte, de nem találta. Ezért megkérdezett egy pletykás lányt a suliból, aki mindent tud, egy pletyka gép.

-Minji! Nem láttad Jisungot?- Kérdezte aggódva Minho.

-Táncsaknem keresed?- Emelgette szemöldökét a lány.

-De, igen, lennél szíves megmondani, hol és merre láttad utoljára??- Idegeskedett Minho.

-Persze, te kupidó, most láttam egy 5 perccel ezelőtt, ki rohant a suliból, gondolom haza ment.

-Rendben, köszi Minji!- Már rohant is a hősünk, hogy megtalálja szíve választottját. Esernyőt is vitt magával.

Te hülye kis mókus, ilyen esőben haza gyalogolni egy elég fura döntés, de majd én megmentelek!

*Vissza a jelenbe*

-Te meg mit keresel itt?!- Kérdezte kiabálva Jisung, aki már majdnem elsírta magát.

-Utánad jöttem.- Ért a fiú elé Minho.

- Mégis miért?- Kérdezte mérgesen Jis, de legbelül annyira örült, hogy legszívesebben a nyakába ugrott volna.

-Mert féltelek. Ki az a hülye, aki a vihar kellős közepén haza sétál?- Mondta kicsit nevetve Minho.

Ez Jisungra is egy mosolyt csalt.

-Jólvan, már régen megbántam!- Mondta durcásan a mókuska.

Nevettek mind a ketten, majd egyszercsak csend lett, mindketten egymást nézték, a zuhogó esőben.

-Nagyon sajnálom. Mindent sajnálok. Már régen el kellett volna mondanom, de nem volt rá alkalom. Mindigis utáltál, és volt is rá okod, sőt, most is. És az, hogy mindig mást hoztam haza magammal...azt is csak azért csináltam, hogy féltékennyé tegyelek, és visszagondolva ez nagyon gyerekes volt.
De száz szónak is egy a vége, szóval kimondom. Szeretlek téged, Han Jisung, imádlak. Megértem, ha te nem így érzel, elfogadom. Mert egy faszfej voltam és-

-Shhh.- Tette Minho szájára az újját Jisung, ezzel elhallgattatva a magasabbat.

-Utállak, teljes szívemből utállak.
De szeretlek is.- Jisung ezt kimondva Minho karjai közé bújt, és addig el nem engedte a fiút, amíg az meg nem szólalt.

-Ezt komolyan mondtad, vagy csak lázas vagy??? Te ilyet sosem mondtál senkinek életedben.-Mondta egy óriási mosollyal az arcán Minho.

-Te kis hülye!- Ütötte meg gyengéden Jisung Minho vállat.-Ne kelljen kétszer mondanom, hogy szeretlek.- Ekkor már az alacsonyabb is mosolygott.

Újabb ölelésbe kezdtek.
A csendet Minho törte meg.

-Gyere, menjünk haza, nem hiányzik a suli. Hoztam esernyőt is!- Mondta, majd kinyitott az esernyőt.

Jisung bele egyezett, így elindultak.

-Majd csinálunk kaját? Mert baromi éhes vagyok.- Nézett boci szemekkel a magasabbra Jis.

-Persze, amennyit csak akarsz.- Felelte Minho.

Ebben a pillanatban, mindketten olyan boldogok voltak mint még soha.
Hiszen, olyan embert engedtek közel a szívükhöz, akire soha nem gondoltak volna.

                                ⋆.˚ ᡣ𐭩 .𖥔˚

                                ⋆.˚ ᡣ𐭩 .𖥔˚

                               THE END

Ezt is megírtam! Remélem tetszett!
<3