Miután leszállunk a vonatról, Jungkook komoly tekintettel fordul felém, mire én is felé fordulok. Fel kell emelnem kissé a fejemet, mert az én szemmagasságomban a nyaka van...

- Jimin, éhes vagyok. Gondolom te is csak reggel ettél valamit. – kezdi, miközben leveszi a pulcsiját, ami alatt egy sima fehér póló van.

- Ja, nem ettem még ma nagyon semmit. De esik... Valami közeli helyet kéne találnunk.

- Esetleg gyorskaját eszünk?

- Hát, ha minden más messze van, akkor együnk azt.

Bólint egyet és lassan megindul a kijárat felé. Tőle egy picit lemaradva sétálok, akaratlanul is végigmérem ismét. Nagyon férfias... Én is izmos vagyok, de ő magasabb is, így még feltűnőbb az egész. Széles válla van, ahhoz képest pedig keskeny dereka, izmos a háta és a karjai, arról meg ne is beszéljünk, hogy a szűk fekete farmer tökéletesen kiemeli izmos combjait, vádliját és igen, a feneke is... kifejezetten... jól néz ki. Mi baj van velem? Belepirulok gondolataimba, észre sem veszem, hogy Jungkook megáll, én pedig amilyen szerencsétlen vagyok, neki is ütközöm.

- Jimin jól vagy? – már szembe is fordult velem.

- Persze, csak nézelődtem és nem vettem észre, hogy megálltál. Ne haragudj. – mondom zavartan, biztos vagyok benne, hogy vörös a fejem.

- Mm... - elmosolyodik – Semmi baj. De vigyázz magadra, inkább mellettem sétálj, ne mögöttem.

- Ez olyan mintha valami kisgyerek lennék, akire vigyázni kell...

Továbbra is mosolyogva figyel.

- Menjünk. – mondom rá sem pillantva és közben elindulva, ő pedig amint mellém ér, átölel vállaimnál.

- Nem tudom, mondták-e már neked, hogy nagyon aranyos vagy, mikor duzzogsz.

A tudat, hogy nyilvános helyen „ölelget" és az, hogy jobban érzem az illatát, ismét zavarttá tesz. „Aranyos vagy", ez a két szó visszhangzik a fejemben.

- Nem mondták még. Nem vagyok aranyos. Ne hívj annak. – pillantok rá.

- Oké. – egyezik bele mosolyogva, de szemein tisztán látszik, hogy nem gondolta komolyan válaszát.

Kiérünk az állomásról, az eső még mindig nem állt el. Jungkook elenged és körbenéz.

- KFC vagy McDonald's?

- Nem szeretem a KFC-t. – válaszolok az említett éttermet figyelve.

- Akkor gyerünk. – indul meg a választott hely felé. A rossz időnek köszönhetően kevesen vannak a McDonald's-ban. A pulthoz sétálunk, kikérjük az ebédjeinket, majd leülünk egy kétszemélyes asztalhoz egymással szembe. Enni kezdünk, közben figyelem, ahogy lassanként egyre kevésbé esik odakint.

- Csillapodott kicsit. – mondom, miközben újabbat harapok hamburgerembe.

- Szerintem lassan teljesen el fog állni. Ha ettünk, elmehetnénk venni kávét. Ami itt van... Valami borzalmas.

Elmosolyodom kicsit.

- Rendben. Tudsz valami jó kávézót is?

- Igen, többet is. Majd választasz egyet. – néz fel rám halványan mosolyogva.

- Nem. Én választottam ki hogy hol eszünk, te meg majd eldöntöd, hol kávézunk. Így az igazságos.

- Oks. Amúgy te már egyedül élsz? – érdeklődik.

- Nem, de nézegetem a lakásokat itt is meg Busanban is. Csak kicsit drága minden...

- Ne is mondd. Nekem is sok időbe telt találni egyet, ami megfizethető, de lakható is.

- Oh, szóval te már elköltöztél.

Meglepődtem, bár ha jobban belegondolok, nem is olyan hihetetlen a dolog. Elég érett már ahhoz, hogy ne a szüleivel lakjon.

- Pontosabban megvettem a lakást. Még nem költöztem oda. Takarítanom és festenem is kell, aztán beszerzem a bútorokat, tudod, nagybátyámnak bútorboltja van. Aztán majd szép lassan be is költözök.

- Micsoda menetrended van már.

- Minél hamarabb a végére szeretnék érni. Nagyon tetszik maga az épület is, meg már fejben teljesen berendeztem az egészet. Jó lenne reggelente ott ébredni.

- Elhiszem.

Pár percig csak eszünk tovább csendben, majd ismét ránézek.

- Szívesen megnézném. Biztos nagyon jól néz ki, ha ennyire beleszerettél így berendezetlenül is.

Pár percig eszik tovább csendben, majd tekintetét rám vezeti.

- Ha gondolod, holnap eljöhetsz velem. Megyek takarítani, persze neked azt nem kell. Csak szóval eljönnél és körbenézel.

- Jungkook, alig ismerjük egymást. Komolyan áthívnál magadhoz? Csak így? Honnan tudod, hogy nem ölnélek meg az első adandó alkalommal, amikor nem kettesben vagyunk?

- Onnan, hogy túl édes és őszinte vagy ahhoz, hogy ilyet csinálj. Meg hát, én már barátként tekintek rád. – mosolyodik el.

Annyira édes... Mármint 22 éves felnőtt férfi, mégis gyermekies, ahogy néha viselkedik, vagy amit mond. Az meg külön nagyon jól esik, hogy a barátjának nevezett.

- Azt hiszem én is rád... - mosolyodom el egy picit.

- Naaa ChimChim, akkor beleegyezel?

Meglep a becenév, viszont az ő szájából nagyon édesen hangzik.

- Oké-oké, benne vagyok. ChimChim?

- Ja, illik hozzád, nem? Nekem tetszik. – mosolyog.

- Elfogadható... Kivételesen.

- Ez ma már a második alkalom, hogy kivételt teszel velem. – szinte vigyorogva beszél.

- Élvezd ki, nem mindig lesz így.

Nevetni kezd, én meg halványan mosolyogva befejezem az ebédemet. Nagyon jól érzem magam vele. Örülök, hogy belementem, hogy vele töltsem a napot.

Ebéd után megvettük a kávékat és nekiindultunk Szöulnak. Az eső is elállt, kellemes hűvös lett az idő. Rengeteg különleges kis zugára bukkantunk a városnak, hihetetlen képeket készített Jungkook. Annyira jól telt a nap, mióta hazaértem, akárhányszor eszembe jut, mosolyognom kell. Telefonszámot cseréltünk, hiszen holnap is találkozunk, és még csak körülbelül tudom, hogy hova kell majd mennem.

Fürdök, megvacsorázunk anyáékkal, majd bezárkózom a szobámba. A telefonommal a kezemben ülök le az íróasztalomhoz, előveszem a jegyzetfüzetem, és nekikezdek egy új dal szövegének. Telefonom rezgése zökkent ki a gondolataimból. A készülékre pillantva látom, hogy újdonsült barátom neve villog a kijelzőn.

- Szia Chim! – köszön bele vidáman Jungkook.

- Szia Kook, hogyhogy hívsz? – a telefont az asztalra teszem kihangosítva, hogy közben folytatni tudjam az írást.

- Unatkoztam, gondoltam felhívlak, mert miért ne. Zavarok?

- Nem, éppen írok.

- Írsz? Dalszöveget?

- Igen. Megjött az ihlet. – mondom mosolyogva.

- Oh, értem.

- Te mit csinálsz?

- Most küldtem át barátnőmnek pár képet. Nagyon tetszenek neki, meg meséltem neki kicsit rólad és azt mondta, szívesen megismerne, akár holnap, csak nem ér rá.

Olyan érzés, mintha egy édes álomból hideg vizes zuhannyal keltenének fel. Miért is hittem azt, hogy Jungkook meleg?

Túl sokat képzeltem a dologba. Nyilván Jungkook másokkal is közvetlen, nem csak velem. Az pedig, hogy sokat néztünk egymás szemébe, nem is jelent igazán semmit... Azaz... Nekem sokat jelentett, neki nem.

- Jimin, itt vagy még? – ezzel vissza is rázott a való világba.

- Persze, csak a szövegre összpontosítottam. Örülök, hogy tetszenek neki a képek. Jungkookie... - becézem, hogy ne higgye még véletlenül se, hogy baj van – Mennem kell, anya most szólt, hogy megint elromlott valami a gépén. Ne haragudj, holnap hívlak oké?

- Persze, semmi baj. Jó éjt, Chim. – ah, a becézéstől csak még rosszabb az egész.

- Jó éjt, Jungkook.

Bontom a vonalat, majd szinte egyből tárcsázom is a következő telefonszámot. Olyan régóta megvan, hogy már fejből tudom.

- Park, -11:25 van. Már majdnem elaludtam. – szól bele álmos, mély hangon legjobb barátom a telefonba.

- Tae... Át tudsz jönni? – hangom elég gyenge, amit nem tudok hova tenni. Semmi okom ekkora letargiára.

- Most csak szívatsz ugye? Mindjárt éjfél... Gyere át te, egyedül vagyok úgyis.

- 20 perc és ott vagyok.

Taehyung és a családja a szembe lévő házban laknak. Pelenkás korunkban lettek jóban a szüleink, mondhatni együtt nőttünk fel. Nem ez lesz az első alkalom, hogy ilyenkor zavarjuk a másikat. Anya nyugodt szívvel enged át, a késői időpont miatt sem húzza a száját, hiszen tudja, hogy milyenek vagyunk Taehyunggal. A hátizsákomba bedobom a telefonom, a kulcsom, fogkefét és pizsamát, majd már indulok is legjobb barátomat boldogítani.

- Szia. – köszönök, amint ajtót nyit.

Egy rövidnadrágban és hatalmas pulcsiban van, kapucnival a fején. Mindig így alszik, ha lusta felvenni a rendes pizsamái közül egyet. Ha jól sejtem, egész nap ebben volt.

- Amúgy, ha már felkeltettél, hozhattál volna valami kaját. Tudod, hálád jeléül. Mert csak miattad nem fogom tudni kipihenni magam. Ezt tartsd észben.

- Tae... Ez most nem vicces.

- Nem is viccnek szántam. Menjünk fel.

Amint felérünk a szobájába, ő bedől az ágyába, én pedig lepakolok. Ölelésre nyitja karjait, én pedig gondolkodás nélkül fekszem mellé és bújok hozzá készségesen. Mindig tudja, mi kell nekem.

- Mi történt Mochi? – kérdése közben simogatni kezdi a hátam, én pedig igyekszem visszatartani túlcsorduló érzelmeimet.

- Fogalmam sincs, mi bajom van...

- Csak nem az új barátoddal történt valami? -

Na, igen, az első és egyetlen személy, aki tud Jungkookról. Meg mindenről, amit ma csináltunk. Mondjuk úgy, hogy elég alaposan beszámoltam neki az együtt töltött óráinkról. Természetesen egyből leszűrte, hogy nem közömbös nekem Kookie.

- Barátnője van.

- Honnan veszed?

- Ő mondta.

- Rákérdeztél?

- Dehogy! Az túl konkrét lett volna.

- Ja, eléggé... De akkor honnan jött a dolog?

- Elmesélte, hogy megmutatta neki a képeket, és hogy a csajnak tetszettek és szívesen megismerne.

- Hát... Ez szívás.

Kínomban csak nevetni tudok megszólalásán. Tudom, hogy szívás.

- De hé... Nem áll meg itt a világ. Nyugodtan elcsábíthatod.

- Ugyan már Taehyung. Ezt te sem gondolod komolyan, ugye?

- Dehogynem! Azok alapján, amiket meséltél, simán van esélyed nála.

- Ez hülyeség. Nincs esélyem nála, biztos vagyok benne.

- Ő mondta?

- Nem...

- Nem mintha repesnék az örömtől, hogy pasid lesz, de szinte biztos vagyok benne, hogy tetszel neki.

- Miért zavarna, ha lenne pasim?

- Elhanyagolnál, nem tudnánk annyit találkozni, nem jönnél át több éjszakára, nem mehetnék át hozzátok annyit. Szerinted a csávód mit szólna ahhoz, hogy rendszeresen alszol velem?

Szavain nem tudok nem elmosolyodni.

- Tudod, hogy nem hanyagolnálak el. Egyébként is, kénytelen lenne megbarátkozni a tudattal, hogy te is itt vagy nekem.

- Én vagyok a szívedben az első helyen, ne is tagadd. Nem fogok osztozkodni senkivel.

Szorosabban ölelem, ő is szorosabban ölel, ami teljesen megnyugtat.

- Nem kell osztozkodnod, mivel totál szingli vagyok. Úgy látszik, az is maradok...

Pár perccel később, kicsivel halkabban szólal meg.

- Ha nem látja, hogy mennyire jól járna veled, teljesen vak és meg sem érdemli, hogy depressziós legyél miatta... Sokkal jobbat érdemelsz az ilyeneknél, ezerszer jobbat.

- Szeretlek... még akkor is, ha úgy hazudsz, mint a vízfolyás. – motyogom álmoskásan. Túl jó így lenni vele, amikor ilyen a hangulatom. Meg amúgy mindig jó vele aludni.

- Nem hazudok, tudod, hogy nem mondok sűrűn ilyeneket, miért kell elrontanod a pillanatot... Én is szeretlek.

Egyikőnk sem szólal meg újból, átadjuk magunkat az álomvilágnak. Taehyung az évek során egyre többször bizonyítja be nekem, hogy ő az, akire bármikor, bármilyen helyzetben számíthatok. De ez fordítva is igaz. Sokan hitték azt régebben, míg nem ismertek meg minket, hogy együtt vagyunk, szerelmesek vagyunk, titokban kavarunk, stb. Soha nem éreztünk többet a másik iránt. Tudom, mert Tae teljesen hetero, jobban nem is lehetne az. Mi csak mindig ott vagyunk egymásnak. Egy csoportba voltunk az oviban, egy osztályba jártunk általánosban és gimiben is, az összes szünetet szinte végig együtt töltjük... Nélküle nem is tudom, hogy mihez kezdenék. Egy évben születtünk, olyan, mintha a testvérem lenne. Vagy a kétpetéjű ikertesóm. Jó, ez túlzás... A lényeg, hogy nem jönnénk össze sosem. Általában szívatjuk egymást, addig, amíg a másik ki nem akad, aztán persze szinte egyből megbocsájtunk egymásnak. Hiperaktívak vagyunk, idegesítően viselkedünk akár nyilvánosan is ~ főleg nyilvánosan ~.

Viszont mikor nagyritkán ilyeneket mond, eszembe juttatja, hogy jobb barátot nem is kívánhatnék nála.

Itt is van a folytatás! ^^ Köszönöm, hogy már most ennyien szeretitek a történetemet, igyekszem hamar hozni a következő részt is! 

xxx