Másnap reggel,Midoriya Izuku ébredezni kezdett,szemei lassan kinyíltak. Mikor felült az ágyon,kezét a fejéhez kapta, erős fájdalom nyilallt bele.Nem volt jó állapotban,arca sápadt és fehér volt.
-Mi is történt? Oh,tényleg már emlékszem. Ez biztos az egyik mellékhatása.
Éppenhogy egy kicsit elfordult,szeme sarkából azonnal megátta,hogy nincs egyedül. Mikor oda kapta fejét,szeme,szája tátva maradt.
-Mi a fene történt? -Ijedt meg.
-Miért vagyok egy ágyba Kacchan-al? Az utolsó amire emlékszem,hogy kiütöm Takumát...És aztán? Aztán mi történt? Próbálta visszaidézni a történteket. De miután a takaró alá nézett,azonnal lett egy kis színe arcának.
-Miért vagyok meztelen? -Verte le a víz.

-Mi az isten van már! -Szólalt meg Bakugou,félhomályban. De mielőtt szemeit kinyitotta volna,Izuku a hang hallatán úgy megijedt,hogy lefordult az ágyról.

A szőke ekkor felpattant.
-Hé,mi az istent csinálsz? -Aggódott.

A rémült fiú csak nagy szemekkel bámulta őt,miközben lassan felállt,takarót pedig maga elé emelte.

-Hozzád beszélek!!
Morgott Bakugou.

-Kacchan...Mi történt a ruhámmal? -Kérdezett rá.

Bakugou látta rajta,hogy össze van zavarodva.
-Ugye nem hiszed ,hogy megerőszakoltalak!
Kérdezte mosollyal az arcán,miközben lazán felült az ágyon.

-Nem! Dehogy! Ettől nem félek! Úgy sem tennél velem semmit. -Nézett oldalra,vörös arccal.

Bakugou szemeit összébb húzta,majd feltápászkodott az ágyról és Izuku elé állt.
-Miből gondolod? -Kérdezte,miközben kezét az arcára helyezte.

-M-mert azt mondtad,hogy én...Nem vagyok vonzó. -Szorította a takarót jobban magához. De hírtelen szédülni kezdett,úgy meggyengült,hogy a takarót leejtette és előre dőlt egyenesen Bakugou karjaiba,aki aggódva tartotta meg őt.

-Nem kellett volna még fel kelned!! Most azonnal vissza fekszel,és pihensz! -Takargatta be már az ágyban.

-Miért vagy most...ilyen kedves hozzám? Nyöszörögte Izuku,szemei egyre lentebb csukódtak.

-Sajnálom,hogy miattam ezen kell keresztül menned.
Suttogta Bakugou,majd sarkon fordult és el indult elintézni egy igen fontos dolgot,amit már rég meg kellett volna tennie.

-Kirishima...Nyisd már ki ezt a rohadt ajtót!!
Dübörgött ajtaján.

-Bakugou!! Most komolyan?
Nyitotta ki a vörös dühösen az ajtót,arca sápadt volt,mint aki csak most ébredt.

-Bakugou: Ne mond hogy aludtál? De mindegy is...Kölcsön kérhetem a telefonod egy pillanatra?
-Kirishima: Mi? Miért kell neked a telefonom? Mi van a tiéddel?
-Bakugou: Az bedöglött...(Mérgében összetörte) De most akkor kölcsön adod vagy nem?
-Kirishima: Rendben. De miért ilyen sürgős,történt valami? -Aggódott.
-Bakugou: Ha be engedsz,telefonálok egyet,és azonnal meg tudod mi történt.

Ez így is történt. Ugyan is míg Bakugou telefonált,Kirishima döbbenten hallgatta.

-Most akkor mondj el mindent. Hogy,hogyan is történt. Az elejétől a végéig. -Mondta,miután Bakugou letette a telefont.

A szőke elmesélt mindent ami történt,legalábbis a lényeget. A kínosabb részt azonban nem osztotta meg barátjával,akivel nem mellesleg mindent tudnak egymásról.

-Sajnálom Bakugou! -Vágott keserves arcot.

-Bakugou: Miért kérsz bocsánatot? Az egész az én hibám.
-Kirishima: Hát...azért részben az enyém is...
-Bakugou: Ezt meg hogy érted? -Lepődött meg.

Kirishima úgy érezte itt az idő,hogy elmondja mit tett. Hogy fogadást kötöttek Midoriya Izuku-val,azzal a céllal,hogy kiderítsék az igazságot. De rosszul sült el. Izuku megállíthatatlan volt. Ezért is került bajba.

-Bakugou: Mi a...fene...? -Tette kezét homlokára. Dühös volt,hogy a háta mögött cselekedett,de mégsem hibáztathatta,hiszen nagyrészt akkor is ő tehet az egészről.
-Kösz,hogy elmondtad. -Sóhajtott.
-És,hogy kölcsön adtad a telót. -Mondta,már az ajtón kilépve,de még ott egy pillanatra megállt,majd hátra nézett.
-Dekut...Ne keverjük ebbe bele. Azt akarom,hogy normális élete legyen.
Jelentette ki,majd elhagyta a helyet. Kirishima megdöbbenten nézett utána. Boldoggá tette az a tény,hogy mennyire törődik a barátaival.

Másnap reggel.

Midoriya tegnap este miután jobban érezte magát,elhatározta,hogy reggel elkapja Bakugou-t,hogy beszéljen vele. Ezért a szobája ajtaja előtt türelmetlenül várakozott.
A szőke indulásra készen,már kilépve,azonnal szembe találta magát vele.

-Mit keresel itt?
Kérdezte meglepetten.

-Én csak tudni szeretném mi történt.
Válaszolt határozottan.
-Mert olyan ködös az egész...Tegnap óta próbálom össze rakni a történteket,de egy ponton elakadok,mert olyan mint ha kiesett volna pár rész. Az egész ott kezdődött,hogy Takuma felhívott és-

-Várj...Ő hívott téged? Hogy a picsába derítette ki...És mivel vett rá,hogy olyan helyen találkozzatok? Most válaszolj nekem mindenre azonnal!! Mondj el mindent az elejétől a végéig. -Idegeskedett.

Deku furcsának találta a viselkedését,de eleget tett a kérésnek. Elmesélt mindent,amit Takuma vele tett.

-Az a rohadék!! -Ráncolta szemöldökét.
-Ne aggódj,ő már nem fog ártani senkinek,gondoskodtam róla!

Jelentette ki,amitől Midoriya szíve kihagyott egy ütemet.
-Kacchan...Ugye nem? Nem tettél vele semmit?

-Érdekes,hogy ezek után még véded őt...De nem,nem öltem meg ha erre célzol...Még tegnap felhívtam a rendőrséget,hogy a kórházban fekszik egy olyan beteg,akinél valószínűleg drogot fognak találni. Később küldtek egy üzenetet,hogy köszönik a segítségem. Mert hogy...Őt már régóta üldözik,de soha nem tudták elkapni. Ezért is figyelmeztettelek,mert tudtam hogy mire képes. Azt is tudtam miket tett. Elhiteti hogy bízhatsz benne,aztán ad valamit amitől el veszted az eszed,és akkor bármit megtehet veled...
-Kiabálhatsz- Lépett közelebb hozzá.
-Ellenkezhetsz...-Lépett közvetlen elé.
-Őt nem állítja meg semmi! -Nézett mélyen szemeibe.

-Deku: E-Ezek szerint,akkor te is megszabadultál tőle!

-Bakugou: Én magamtól mentem bele ebbe. Nekem nem tudott ártani semmivel...eddig....

-Deku: Eddig?

Bakugou bánatosan nézett végig a még mindig sápad arcán. Kezét lassan felé emelte,de félúton megállt,és végül leeresztette.
-Örülök,hogy nem esett bajod. -Suttogta,majd hátat fordított és elindult az osztályterem irányába.

-Várj Kacchan...Még nem mondtad el,hogy mi történt tegnap...Várj már egy kicsit...-Kiabált utána,de ő megállás nélkül haladt tovább.
-Én...Úgy érzem,elfelejtettem valami fontosat...-Mondta halk,keserves hangon.

Később,órák után Kirishima felkereste Midoriyát,hogy bocsánatot kérjen a viselkedéséért,mert reggel nem volt alkalma. Már mindehol kereste,míg végül messziről meg nem pillantotta,a futó pályán,ahogy éppen kocogott. Azonnal oda sietett hozzá,így meg tudták beszélni a problémát. Izuku rendkívül megbocsátó,ő soha nem is haragudott rá igazán.
Miután szent a béke kettőjük között,Kirishima aggódva vette észre a levegőért kapkodó fiút.

-Ne haragudj Kirishima-Kun. Csak melegem van egy kicsit. -Lihegte.

-Kirishima: Nem csoda,hiszen melegítőben futkorászol a tűző napon,ahol van vagy negyven fok. Vedd már le! Meg a pólót is,valószínűleg bele izzadtál.

-Igen,igazad van! -Miután egyetértett vele,azonnal le is vetkőzött,majd miután megszabadult ruháitól egy nagy jól eső sóhajt hallatott.

A fiú teste izzadt volt,a nap megcsillantotta ahogy az izzadság lefojt feszes,izmos testén,miközben a levegőt még mindig kapkodva vette.

-Mi a fene? -Bámulta testét a vörös,csodálkozva.
-Midoriya,egész vonzó...Nem is,igazából nagyon is vonzó.

-Ne haragudj Kirishima-Kun. De én most folytatom az edzést. -Mondta,majd elindult.

A vörös még hátulról is őt bámulta,egyszerűen nem tudta elhinni,hogy mennyire jól néz ki. A gondolat után szemei hírtelen kipattantak.
-Na várjunk csak....- Gondolkodott.
Vissza idézett mindent amit eddig látott és hallott. Hogy Bakugou hányszor bámult ugyan így a fiúra. Hogy annak ellenére ahogy beszél és bánik vele igazából óvja őt. És hogy Deku azt feltételezte,hogy Urarakára volt féltékeny,holott akire igazából az volt az...
-Ez nem lehet igaz! Hogy lehettem ilyen vak?
Szidta magàt,majd azonnal sarkon fordult,és azonnal rohant,hogy újra beszélgessen Bakugou-val. Ezt muszály kiderítenie.

Az étkezőbe érve,ahol a szőke épp befejezte az ebédet,és indult volna tovább,Kirishima oda rohant,majd elrángatta egy csendesebb helyre.

-Mi a fene bajod van? -Kérdezte a szőke zaklatottan.

-Midoriya az! Nem igaz? -Kérdezett rá azonnal.

-Bakugou: Mi van? Miről hadonászol?

-Eddig fel sem tűnt,nem is...Igazából csak nem gondoltam rá,hogy lehetséges lenne,de...Bakugou...te annak ellenére,hogy mindig rosszul bántál vele...Igazából szereted őt!

-Nem tudom ki tömte tele a fejed ilyen baromságokkal... -Tagadta.

-Ugyan már,nekem nem tudsz hazudni. Olyan nehéz őszintének lenni? Hiszen én is elmondtam neked az én-

-Elég! -Emelte feljebb hangját Bakugou.
-Megmondtam,hogy őt ne keverjük ebbe bele!

-Kirishima: De ha elmondanád neki,biztos hogy megértené. Midoriya egy igazán jó srác,soha nem ítélne el emiatt.

-És mi változna ha elmondanám? Hm? Soha nem tekintene rám úgy mint ahogy-

-Mint ahogy te tekintesz rá...Nem igaz? -Fejezte be mondatát keservesen,mire a szőke zavartában elfordította fejét.
-Ezt nem tudhatod,még nem beszélsz vele. Lehet hogy meglepődsz majd...-Bíztatta.

-Szerintem meg neked el ment az eszed! -Mutogatott rá,majd mérgében azonnal ott hagyta őt.

Kirishima gondolkodott. Végig nézte,ahogy barátja letér a helyes útról anélkül hogy ő bármit is tett volna ellene. Midoriya azonban nem adta fel még meg nem szabadította a probléma forrásától. Lehet,hogy rosszul gondolja,de mi van ha igaz. Ha igazából ő is úgy érez mint Bakugou,csak nem gondol bele. Teljesen logikus lenne. Hiszen Midoriya nem tudná magától felismeri az érzéseit,ha még soha nem volt szerelmes. Úgy döntött kideríti az elméletét,és ha igaznak bizonyulnak,addig nem nyugszik még azok ketten egymásra nem találnak. Hiszen Bakugounak nagy szüksége lenne rá,egy olyan emberre mint ő,aki mellett önmaga lehet,és aki mellette áll mindenben,aki a jó út felé terelni.