Épphogy túl voltak a diákok a nyári szüneten, de máris mindenki kapkodva igyekezett beérni a saját iskolájába. [Név]-nek szerencséje volt, ugyanis pont az iskolával szemközti házban élt az édesanyjával, emiatt pedig ráért az ébredéssel. Így történt meg az, hogy nyolc óra tíz perckor [Név] a telefonja rezgésére ébredt meg, noha ez nem az ébresztője volt. Morogva nyúlt a párnája alá, ahol a mobilját tartotta, s egyet nyögve lehúzta a töltőről, majd hunyorítva nézte a vakítóan fényes kijelzőt. A képernyőn legjobb barátja grimaszoló képe jelent meg, illetve a neve, amit elmentett a névjegyzékében: Emberszerető őrült🙄💚.

- Mit akarsz? Csak tíz perc múlva kelnék fel...- morogta álmosan a telefonba, ahogy szabad kezével a szemét kezdte el dörzsölgetni.

- Nem kell felvágni azzal, hogy csak egy zebrán kell átmenned, hogy beérj..- pufogott a fiatal fiú.- Mellesleg azért hívlak, hogy van-e kedved majd suli után meginni valamit? Neked úgyis egy órával kevesebb lesz, mint nekem. Eljöhetnél elém, vagy valami.

- 'Zashi..- ült fel az ágyban a lány, miközben nagyot ásított.- Erre majd válaszolok akkor, amikor látok is rendesen, és tudok gondolkodni is. Majd ebéd szünetben megbeszéljük, jó? Ígérem nem felejtem el, hogy erre a kérdésre válaszolnom kell.

- Hát jó, nekem megfelel - vont vállat a szőke hajú.- Várod már, hogy újra találkozhatsz az osztálytársaiddal?

- Te megőrültél?- Horkant fel a [szín] hajú, ahogy kikászálódott az ágyból, hogy az egyenruháját levegye a fogasról.- Bármit megadnék, hogy magántanuló lehessek, és ne kelljen ezekkel még több időt eltöltenem..

- De nem azt mondtad, hogy nem is olyan rossz az osztályod?- vonta össze a szemöldökeit Hizashi, miközben ledobta a táskáját a padja mellé, mivel beért a termébe időközben.

- De, és tényleg nem a legrosszabb velem egykorúakat fogtam ki, de akkor is jobb lenne egyedül. Nagy a hangzavar a szünetekben, sokan odajönnek hozzám is beszélgetni, nekem meg nincs kedvem elküldeni őket, szóval csak bólogatok és pár szavas válaszokat adok, ezek meg bassza meg, azt hiszik, hogy emiatt vágyok a társaságukra, pedig egyedül akarnék lenni, csak egy kicseszett nyuszi vagyok megmondani, hogy "takarodj"... Bezzeg, ha te mellettem lennél, merném mondani, hogy elfoglalt vagyok, és nem igazán érdekel a bugyuta szövegelésük, ami engem abszolút nem is érintene, de azért csak mondják és mondják... Miért kellett hősképzőbe menned, he?- Tettette a felháborodást, miközben az egyenruhával és friss fehérneművel a hóna alatt elcsoszogott a fürdőig, ahol kihangosította legjobb barátját, s nekiállt átöltözni.

- Én kérek elnézést, hogy én ezt a szakmát tanulom - nevetett fel.- Amúgy meg nyugodtan mondhatsz nemet. Csak azért mert, én nem szoktam ilyesmikre ezt mondani, mert szeretem, ha vannak körülöttem, nem fognak elkönyvelni egy parasztnak, amiért nincs hozzájuk hangulatod.

- Tudom, de akkor is... nem szeretem, ha neheztelnek rám.

- Tudom - tudom - sóhajtott fel.- De majd csak megoldod. A szünetek és a hétvégék adjanak erőt neked, kedves tanítványom!

- Hülye - röhögte el magát.- Köszönöm, mester - forgatta a szemeit mosolyogva.- Na, ha nem sértődsz meg, akkor én leteszlek. Gyorsan elkészülök, aztán tekintve, hogy mikor az ébresztőm csörögni fog, már kész leszek, eszek is valamit. Legyen jó napod!

- Oksi, neked is. Pusza, [Név]!

- Puszi~!

Azzal megbontotta a vonalat, s kikapcsolta a telefonját. Elkezdett fogat mosni, fésülködni, illetve nagyon minimális sminket is feltett. Megigazítva a szoknyáját, megpördült egyszer a tükör előtt, és csak ezután lépett ki az ajtón. Bepakolt a táskájába pár előző este elkészített szendvicset, illetve egy bento doboznyi finomságot, mielőtt készített volna egy kellemesen langyos teát magának, illetve megmelegítette volna a tegnapi vacsorából megmaradt kis adagot. A telefonján videókat nézve eszegetett és iszogatott, nem zavarta senki sem, ugyanis édesanyja már elment munkába húsz perccel korábban.

[Név] egyke gyermek volt, a szülei pedig elváltak, amikor még csupán csak három éves volt, így nem is fogott fel sok dolgot az egészből, természetesnek vette, hogy az ő szülei két külön helyen élnek, s hiába nem kedvelik túlságosan egymást, őt kincsként szeretik. Az édesanyjának csak pár futó barátja volt, de azok amint megtudták, hogy nem viccelt azzal, hogy van egy kislánya, elhagyták a nőt. Az apjának kicsit jobban bejött az élet, ugyanis van egy menyasszonya, a nő pedig a lány szemében mindig is szimpatikus volt, s kedvelték is egymást. A mostohaanyukáját Tomonak hívták, és az első találkozás alkalmával teljesen be volt rezelve, mert nagyon szerette volna, hogyha a barátja kislánya nem lenne róla negatív véleménnyel, így majdnem pánikrohamot kapott, amikor Kumi, [Név] anyukája, megállt az ex férje háza előtt a kocsival, s dudált egyet. De szerencsére hiába volt ekkor tíz éves a lány, ami a lázadó korszak legeleje szokott lenni egyes gyerekeknél, jól megvoltak, s azóta is szívesen megy el vele [Név] akárhová, nem ódzkodik a vele való találkozástól, s átkot sem szórt a nyakába, mert neheztelne rá.

Az iskolába ezúttal vitt magával könyvet, hátha azzal majd távol tarthatja az embereket magától, ami részben sikerült is, csupán pár diáktársa ment oda hozzá, hogy rákérdezzen a könyv címére és tartalmára, de még mindig szívesebben mesélt erről, mintsem a napjáról vagy a terveiről, szóval ez mindenképp előnyös volt neki. Természetesen rakatnyi feladatot kapott otthonra, de mint mindig, eltervezte, hogy ezúttal is este fél hétkor ül majd le, s megcsinálja az összeset, tíz perces szüneteket beiktatva minden fél óra elteltével. Az ebédszünetben megbeszélte Hizashival, hogy elmegy elé, mert nem húzták le annyira az energiáját, mint hitte, szóval amint kicsöngettek a legutolsó órájáról is, azonnal besöpörte mindenét a padjáról a táskájába, majd kikerülgetve mindenkit, sietett is a szekrényéhez, ahol a cipőjét cserélte le a kintire, és már indult is.

Kellett egy keveset várnia a buszra, ugyanis csak húsz perc múlva jött a következő, de nem tartotta jelentős hátráltatásnak. Fülében zenét bömböltetve foglalt helyet egy szabad ülésen, táskáját pedig maga mellé tette, hogy senki ne ülhessen le csak úgy. Amint pedig a UA-hez legközelebbi buszmegálló következett, megnyomta a "STOP" gombot, s mihelyst kinyílt az ajtó, már le is szállt, s elindult a híres-neves iskola felé. A fülhallgatót még mindig nem vette ki, nyugodtabbnak érezte magát tőle, s nem koncentrált arra, hogy mennyien vannak körülötte. Amint elért a hatalmas kapuhoz, megállt mellette, s nagyot nyújtózkodva ült le a földre, mit sem törődve a furcsálló pillantásokkal.

Pár perccel később arra eszmélt fel, hogy valaki rákoppantott a fejére, szóval leállította a zenét, s kihúzta a füléből a headsetet, mielőtt felnézett volna. Persze legjobb barátja állt ott, csípőre tett kezekkel, arcán hatalmas vigyorral. Jobb kezét a lánynak nyújtotta, aki elfogadta, így segített neki feltápászkodni. Amint végre szemmagasságban volt [Név] neki, máris szoros ölelésbe zárta.

- Szió!- Vigyorgott, amint elengedte a lányt.- Na, mi a helyzet?

- Örülök, hogy elszakadtam végre az osztályom nyüzsgésétől - sóhajtott fel megkönnyebbülten.

- Nocsak, nocsak! Yamada, nem is mondtad, hogy van barátnőd!- boxolt a fiú vállába egy kék, felhős hajú fiú, miközben a büszkeségtől majdnem körbeérte a fejét a szája.- Te tényleg képes lettél volna eltitkolni? Szinte már megbántva érzem magam..- hiába mondta ezt, a vigyorgást le sem lehetett kaparni az arcáról.- Nézd már, Aizawa!- Kapott el valakit a tömegből hirtelen, mire a lány teljesen megszeppent.- Te tudtad, hogy asszonya van?

- Tudtommal nincs senkije, de nem is érdekel annyira a dolog - vont vállat a fekete hajú fiú.

- Mi nem-

- Ez egy félreértés, mi csak legjobb barátok vagyunk, srácok!- Emelte fel a kezeit megadóan a szőke.

- Nem hiszek neked. Mióta van fiú-lány barátság?

- Amióta a barátságot nem a nem határozza meg, esetleg?- Döntötte oldalra a fejét a lány, miközben arca egy grimaszba fordult.

- Átment a teszten, kedvellek. A nevem Oboro Shirakumo, örülök a találkozásnak!- Tartotta a kezét a [szín] hajú lánynak, aki megilletődve pislogott nagyokat, végül megrázta a fiú kezét.

- [Teljes Név] vagyok, én is örülök - mosolyodott kicsit kínosan. Sosem szeretett új emberekkel ismerkedni, még azt is csodának találta, hogy a legjobb barátja mellette van.

- Ő pedig itt Shota Aizawa, a mi kis introvertált szemünk fénye - tolta a fiút közelebb [Név]-hez Oboro.

- Helló - intett kurtán a fiú, s igyekezett elkerülni a szemkontaktust.

- Szia - biccentett a lány is.

- Van tervetek mára?

- Mi kávézni mentünk volna - beszélt a lány helyett Hizashi.

- Csatlakozhatok?- pörgött fel Oboro, mire a szőke a barátnője felé pillantott. [Név] pár pillanatig mérlegelte a helyzetet, végül csak vállat rántott. Gondolta, nagy gond nem lehet belőle.- Remek! Akkor Aizawa is jön, nem hagyjuk ki őt sem!

- De jó nekem...- morogta frusztráltan, amin a két másik fiú jót derült, de a lány csak megértően rámosolygott.

Leginkább a két extrovertált beszélt, Shota és [Név] pedig hallgatták őket, és csak akkor válaszoltak, ha kérdezték őket. A lány feszengett ennyi fiú között, hiába érezte azt, hogy nem jelentene rá fenyegetést a két hozzájuk csapódott kamasz, mégis nehezére esett feloldódni, s úgy viselkedni, ahogyan Hizashi előtt szokott, amikor otthon vannak, vagy valahol kettesben. Azonban arra jó volt az egész helyzet, hogy kicsit kielemezhesse legjobb barátja újonnan szerzett haverjait. Mesélt már róluk, hiába jártak csak pár hónapja az új iskolájukba.

Obororól egyértelműen leszűrte, hogy nagyon szeret viccelődni, csipkelődni, tervezgetni és legfőképpen beszélni, csakúgy, mint 'Zashi. Nem volt neki újdonság ez a személyiségtípus, tekintve, hogy a szőke csupán pár dologban tért el tőle. Látta, hogy kedvelni fogja őt a jövőben, viszont azzal is tisztában volt, hogy azért a fiúnak is dolgoznia kell majd, hogy igazán jó barátok lehessenek, elvégre Oboron eléggé látszott, hogy mivel [Név] új volt, szerette volna őt is a csapatuk részévé tenni, s nem csupán azon indokból, hogy Yamada barátja volt. Őszinte érdeklődést tanúsított felé.

Aizawáról pedig sütött, hogy hiába kedvelte legbelül a két lökött társaságát, mégis sokszor teljesen másra figyelt oda, más kötötte le a figyelmét, amikor elkezdett unatkozni. Őt pedig elemezte, így egy oda-vissza szkennelés ment mindkettőjük részéről, viszonylag egész látványosan, legalábbis számukra az volt. Aizawa is figyelte a lány reakcióit egyes dolgokra, megvizsgálta a testtartását, a beszédstílusát, hogy mikor szólal meg, és akkor mit mond, hogyan mondja. Ugyanez pedig [Név] részéről is megtapasztalható volt, ugyanis dettó ezeket a technikákat alkalmazta ő is. Ezáltal pedig be kellett vallania magának, hogy a két új arc közül a fekete hajú volt a szimpatikusabb számára. Nem gondolt semmi egyebet, nem tetszett meg neki, nem lett halálosan szerelmes, nem akarta ott helyben összekötni vele az életét. Szó sem volt ilyesmiről. Csupán örült volna egy olyan barátnak, aki nem akarja minden hétvégén elvinni őt valahová, ahol hatalmas a tömeg, hanem az otthon ülős beszélgetéseket preferálja, csakúgy, mint ő maga.

Persze természetes módon nem volt baja Hizashival; ha lett volna, nem tartotta volna a legjobb barátjának. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy nem mindig egyezett a véleményük program tervezéskor, ami sokszor civakodáshoz vezetett. Hiába nem voltak ezek a kisebb viták komolyak, elvégre rendszerint maximum tíz percig bírták egymás nélkül, mégis kellemesebb volna, ha végre lenne egy olyan barátja is, aki ugyanúgy visszahúzódó fajta. Nem szerette az extrovertált embereket, egyedül barátját kedvelte, s ezúttal már Oborot.

=====

Teltek a hetek, hónapok, s a kis csapat végre összeszokott. [Név] már hivatalosan is tagja volt egy csoportnak is, ahol egész álló nap aktivitás volt, így általában lenémítva hagyta a srácokat, s egyszerre olvasott el két órányi beszélgetést, aminek általában semmi értelme nem volt, csak random szófosásnak tudta be. Hizashi eleinte félt, hogy majd a plusz két arc miatt [Név] kevesebb időt tölt vele együtt, s ez meg fog látszani a barátságukon, de szerencséjére semmi ilyesmi nem következett be. [Név] számára még mindig Hizashi volt az első, a többiek csak utána jöttek.

Azonban ami [Név] számára haladást jelentett a javából, az az a pillanat volt, amikor kiérve az iskola kapuján egy ismerős, fekete hajkoronát pillantott meg. Megesett, hogy hárman jöttek elé, amint végeztek az óráikkal a fiúk, de előtte ezt mindig megbeszélték, vagy legalábbis szóltak róla, megemlítették neki, hogy készüljön fel rá. Ezúttal viszont teljesen meglepetésszerű volt számára a tudat, hogy Aizawa teljesen egyedül eljött elé.

- Szia!- köszönt meglepetten, mégis mosollyal az arcán a lány, ahogy odasétált a telefonjába bújó fiúhoz.

- Helló!- tette zsebre a készüléket, s pillantott a várt személyre.

- Hát te? 'Zashiék merre vannak?

- Dolguk volt. Én meg... Azt mondták, hogy kísérjelek haza, mert féltenek.

- Oh, milyen rendesek - bólogatott [Név], de a beszéd közbeni kisebb szünet miatt rájött arra, hogy hazudott neki a fiú. De nem bánta, nem várta el tőle, hogy bevallja: magától jött elé. Neki így is tökéletes volt, elvégre ott volt előtte teljes valójában.- Akkor mehetünk?

- Persze - biccentett egy aprót.

Egy kis ideig csendesen sétálgattak egymás mellett, még kissé kínos volt a légkör közöttük a másik két energiabomba nélkül, de igyekeztek valami témát kitalálni, hogy ne csak egymás mellett sétáljanak, hanem csevegjenek is. Persze a tipikus "milyen volt a napod?" téma feljött, viszont öt percnél tovább nem beszéltette meg egyiküket sem.

- Téged nem zavar, hogy nem beszélünk?- Kérdezett rá hirtelen Aizawa, amitől [Név] egy cseppet megszeppent hirtelen. Végül mosolyra húzta ajkait, ahogy a fiúra nézett.

- Egy picit, de eleinte a bolonddal is kínos volt kettesben lenni, szóval hiszek abban, hogy ez majd változni fog. Miért?

- Csak elgondolkodtam, hogy mennyire frusztrálhat téged, hogy eléd jöttem, mégsem tudunk megszólalni. Mégis ki az, aki egy barátja elé megy el, aztán még csak normális csevegésre sem képes? Bocs, ha fárasztalak ezzel - sóhajtott fel, s láthatólag kettejük közül őt viselte meg a legjobban a saját viselkedése.

- Aizawa..- állt meg a lány, s kedves arckifejezéssel vizslatta a fiatal fiú bűntudattól eltorzult arcát.- Engem az sem zavarna, ha átjönnél hozzánk, és egészen estig csak ülnénk egymás mellett. Egyikünk sem a legbeszédesebb fajta, annyira meg pláne nem, mint Hizashi vagy Oboro, szóval ne emészd magad emiatt, jó? Jól érzem magam, még akkor is, hogyha feszengek, mert csak pár hónapja ismerlek. Ahhoz képest nagyon is szeretem a társaságod. Ha beszélünk, ha nem. Kristály tisztán fogalmaztam?

- Aha - bólintott, arcán egy aprócska mosollyal, ami a megkönnyebbüléstől került rá. Kedvelte a lányt, nem tartotta annyira idegesítőnek, mint szinte az összes többi emberszabású élőlényt, ami nagy szó volt részéről. Meg szerette volna ismerni, de félt attól, hogy valamit elszúrna, s többé nem akar majd vele barátkozni a lány. Végre szerzett egy magához hasonló embert az oldalára, nem szerette volna hagyni elúszni a lehetőséget. Élni akart vele, de nem tudta, hogy kellene ezt megtennie.

- Akkor örülök - vigyorodott el szélesen a [szín] hajú.- Na induljunk, jó?

- Jó - kezdett el ismét a pár hónappal fiatalabb mellett kullogni.- Kösz - mormogta csendesen az orra alatt, igazából remélve, hogy [Név] nem hallja majd meg.

- Csak természetes. Néha kell a megerősítés. Ne tudd meg, én hányszor faggattam Hizashit, hogy nem bánja-e azt, hogy ilyen a személyiségem - kuncogta el magát halkan, mire a fiú is felmordult egy mosoly mellett.- Mindig melletted leszek, ez egy ígéret. Érzem, hogy lesztek olyan jó barátaim, mint amilyen 'Zashi.

Azzal el is tűnt körülöttük a kínos csend gomolygó füstje, s ezúttal már kellemes csendben battyogtak el a lány otthonáig, ahol elköszöntek egymástól, s míg [Név] bement a házba, addig Aizawa megindult saját otthona felé, azon gondolkodva, hogy miért érzi magát a lány társaságában ilyen rövid idő alatt ennyire kellemesen. Nem bánta, mégis furcsállta. De talán így lesz a legjobb; gondolta, miközben lehajtva fejét, pindurka kis mosolyra húzta szája szegletét.

~~~~~  --  ~~~~~

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésed ezzel a könyvvel kapcsolatban. Igyekszem a klisék halmazát kerülni majd, noha persze ez elkerülhetetlen, mivel vannak elemei, amiket nem tud az író kikerülni teljesen. Mindenesetre nagyon remélem, hogy sokan szeretni fogjátok majd ezt az írásomat is, igyekszem mindent elkövetni annak érdekében, hogy élvezhetőek legyenek a részek, amelyek kikerülnek. Kellemes hétvégét mindenkinek <3