Amíg a fiú a fürdőszobában öltözködött, addig [Név] igyekezett túllendülni a tényen, miszerint hatalmas hatással van rá Ő. Ha őszinte akart lenni, egyszerre nyugtatta meg, és rémisztette halálra ez a tudat. Félt attól, hogy esetleg ez nem fog alább hagyni, és kényelmetlen, kínos lesz neki a közelében tartózkodni, amit abszolút nem szeretett volna, elvégre imádta minden percét az Aizawával eltöltött időnek. Néhány mély lélegzet után megpöckölte a saját homlokát, majd kikelt az ágyból, egy hatalmas nyújtózkodás kíséretében. Felvette papucsát, s már totyogott is ki az anyjához a konyhába. 

- Szép reggelt - mosolygott a nőre, és egy puszit nyomott az arcára.

- Jó reggelt, Tündérkém - puszilt a hajába, ahogy egy gyors ölelésbe vonta lányát.- Hogy aludtál?

- Mint a bunda - nevetett fel.- Életem egyik legjobb estéje volt, kipihentebb vagyok, mint szoktam.

- Legalább te - kuncogott fáradtan Kumi, ezt követően pedig belekortyolt a fekete kávéjába. Innen tudhatta [Név], hogy valóban keveset tudott aludni az anyja, ugyanis általában rengeteg tejjel szokta felönteni az italát reggel, s csupán akkor hagyta ki belőle ezt a hozzávalót, ha hatalmas szükségét érezte ennek.- De legalább ma rövid műszakom lesz, csak be kell tanítanom egy lányt, és át kell néznem a papírokat, amiket az öreg fószer megírt. Ha jól haladok, az ebédszünetem után már csak le kell adnom a nagy stósznyi iratot, és jöhetek haza. 

- Akkor friss ebéd lesz?- csillantak fel a lány szemei, mivel imádta, amikor az anyja ételeit még forrón kaphatta meg. Véleménye szerint újra melegítve is isteniek voltak a kosztok, amiket női felmenője készített el kettejük részére, frissen mégiscsak milliószor élvezhetőbbnek bizonyultak. 

- Úgy ám - húzódott széles vigyorba a szája.- Aztán amint kész, ledőlök aludni. Ugye nem gond?

- Már miért lenne gond?- horkant fel, ahogy megemelte szemöldökeit.- Pihenj csak! Nem ártana néha magadra is gondolnod ahelyett, hogy mindig az én érdekeim nézd.

- A lányom vagy, nem tudok ellene mit tenni. Nekem te vagy az első - csipkedte meg az arcát, amin együtt jót nevettek.

- Jó reggelt - lépett be Shota is a helyiségbe. Pizsamáját felváltotta a UA egyenruhája, haja többé nem volt kócos, és a két ott lakó egy ritka pillanatnak lehetett szemtanúja: Aizawa a haját nem teljesen engedte le, a frufru részét, illetve egy keveset oldalról hátra fogott, hogy ne melegítse az arcát. [Név] hazudott volna magának, ha nem vallja be, hogy nagyot dobbant a szíve, amikor meglátta így a fiút. 

- Neked is jó reggelt, Aizawa-kun - mosolygott rá a nő.- Csináltam mindkettőtöknek pirítóst reggelire, egy kis tojással és pár szelet zöldséggel. Remélem, te is szereted.

- Igen, köszönöm - biccentett, és leült falatozni, amint a többiek is elfoglaltak egy-egy széket. 

Csendesen ettek mind a hárman, mindenki elvolt a saját kis világában. Kumi a munkán gondolkodott, Aizawa a náluk töltött időn, míg [Név] az iskolán és azon, hogy át kellene hívnia valamikor Hizashit, mert  hiányolta a jelenlétét. Amint mindenki elfogyasztotta, ami előtte volt, betették a mosogatóba, és nekiálltak készülődni. Pontosabban Kumi és Shota, mivel [Név] számára még mindig rengeteg idő volt indulásig. A két fiatal kicsit el is volt kenődve, amiért már most el kell válniuk egymástól, de ezt kívülről igyekezték elfedni. Nem szerették volna, ha a másik észrevenné, és furcsának tartaná emiatt őket. Pedig ha tudták volna, hogy ugyan az az érzés megy végbe mind a kettejükben, nem kellett volna takargatni. 

Kumi végül felajánlotta a fiúnak, hogy elviszi őt az iskolába, útközben pedig Hizashit is felveszik, hiszen nem lakott vészesen messze tőlük. [Név] megölelte édesanyját búcsúzóul, ahogy Shotát is, csak őt egy fokkal óvatosabban, majd integetett nekik az ajtóból, amikor már a kocsiba szálltak be. Aztán amint elhajtottak, magára zárta az ajtót, és nekiállt készülődni. Még mindig egy kicsit korán volt neki, fetrenghetett volna még egy bő tíz percet az ágyában, de inkább úgy döntött, hogy időben összeszedi magát, és kivételesen hamarabb készül el. Így hát az a plusz tíz percnyi fekvés az iskolába menet előttre csúszott, ami nagyon is tetszett a lánynak, hogy volt ideje felkészítenie magát az osztálya óriási hangzavarára. 

Az a két perces út neki semmit nem jelentett, így még bőven időben be is léphetett az osztálytermébe. Még voltak olyan személyek, akik nem értek be, így egy cseppet halkabbak voltak eleinte, aminek rettenetesen örült. Füléből csak akkor szedte ki a fülhallgatót, amikor öt perc volt hátra a megszokott, első óra előtti kis tizenöt perces osztályfőnöki tájékoztatóig. Addig sem beszéltek hozzá, ezt a technikát alkalmazta legszívesebben az iskolás évei alatt. Még mindig nehéz volt elképzelnie, hogy másodéves volt felső-középben. Amióta megismerte a két másik barátját, az idő csak úgy repült. Úgy érezte, hogy talán három vagy négy hónap ment le a megismertségük óta, azonban az igazság az volt, hogy azóta már tíz hónap is eltelt. 

Noha kezdetekben nem is nagyon csináltak közösen semmit, csak ha Hizashi "rájuk erőszakolta". Pontosabban a két csendesebbikre, mivel Oboro amúgy is szívesen találkozott a lánnyal is. De pontosan emiatt nem is tűnt senkinek sem ilyen hosszú időnek az ismeretségük, hiszen csak nemrégiben lettek annyira jóban, hogy rendszeresebben járjanak össze. Szinte fel sem tűnt nekik, hogy az évet is már együtt kezdték meg, még ha nem is kerítettek ennek nagy feneket. Az egyetlen jelentős dolog, ami még a hidegebb időszakból megmaradt az emlékeikben, az az ideiglenes hősengedély megszerzésének napja volt, mivel aznap mind elmentek egy vacsorával megünnepelni az egészet. [...]

Teltek az órák, s míg Hizashi és Oboro szája be sem állt a chaten, addig Aizawa csak a harmadik óra után lett elérhető. És akkor sem a csoportot nézte meg elsőnek. Nem tartotta annyira fontosnak, mint azt, hogy írjon [Név]-nek egy üzenetet. Szerette volna tudatni vele, hogyan is érezte magát náluk, s milyen élmény volt neki az ottalvás. Nyomasztotta, hogy nem adott visszajelzést erről korábban, de az autóban vagy Kumi, vagy Hizashi beszélt hozzá folyamatosan, és nem szeretett volna velük illetlen lenni, így nem vette elő a telefonját, az iskolában pedig két barátja lógott folyamatosan rajta, s előttük félt ilyen üzenetet írni, mert tudta, hogy halálra piszkálnák vele. Így hát kihasználta, hogy egymással beszélgettek a harmadik óra utáni szünetben, s elvonult az iskolának egy olyan részére, ahol viszonylag kevés ember fordult meg, így nyugodtan egyedül lehetett végre a gondolataival. 

Aizawa🐈: Szia, [Név]. Tudom, nem olyan rég búcsúztunk el, de szerettem volna megköszönni, hogy nálatok tölthettem az éjszakát. Sokat segített valahogyan az ottani légkör abban, hogy jól tudjak aludni, szóval emiatt is hálás vagyok. Illetve gondoltam, nem lenne rossz, ha tudod, hogy jól éreztem magam, és örülnék, ha máskor is megismételhetnénk. Mit szólsz?

Nem kellett sokat várnia a válaszra, ugyanis a lány egész nap a telefonján lógott, így abban a pillanatban, amint megkapta az üzenetet, már nyitotta is meg, hogy elolvassa. Ajkaira mosoly kúszott, és úgy érezte, ő a legszerencsésebb ember a világon, amiért egy ilyen barátra tehetett szert, mint amilyen a fekete hajú fiú volt. Őszinte boldogságot érzett, ami egyre inkább terjedt szét a mellkasából mindenfelé, az egész testében. 

[Név]: Halihó! ^^ Örülök, hogy jól érezted magad. Szerintem is jó volt, hogy nálunk voltál, és csak ma mentél el tőlünk. És én is benne vagyok abban, hogy lehetnének még ilyen alkalmak. Mit szólnál hozzá, ha legközelebb én mennék át? Csak, hogy fair legyen, és ne mindig csak te utazz hozzánk.

Aizawa🐈: Nekem jó, szerintem a szüleim sem fogják bánni. Mikor lenne jó neked? Mert nekem gyakorlatilag akármikor jó, nincsenek különösebb programjaim betervezve, tanulni pedig akármikor tudunk kettesben is.

[Név]: Mondjuk a szünet előtti nap? Tőled mennék be suliba, mint ahogyan te is csináltad ma. Vagy az túl hamar van?

Aizawa🐈: Nem, nekem megfelel. Akkor amikor hazaértem, szólok a szüleimnek is, hátha terveztek valamit, amiről én nem tudok, és ne legyen meglepetés, ha esetleg halasztani kellene. 

[Név]: Okés. És egyébként milyen volt az iskolába vezető út anyummal, és a szöszkével?

Ezzel a kérdéssel pedig a beszélgetést sikerült fenntartania, mivel a szünet legvégéig beszélgettek csak kettesben. Nem számított nekik, hogy a csoportban mennyit írtak, ahogy az sem, hogy Oboro és Hizashi nekiálltak megkeresni szemszögükből nézve "elveszett" barátjukat. Túlzottan el voltak foglalva egymással, és a beszélgetéssel. Élvezték a csevegést, igazán feltöltötte őket a másik társasága, még akkor is, ha nem lehettek szemtől szemben. [...]

[Név] még az iskolában, az utolsó órája előtt rákérdezett legjobb barátjánál, hogy lenne-e kedve átmenni hozzájuk. Alapvetően is szeretett volna találkozni vele, de erre csak rátett egy lapáttal az, hogy Kuminak vészesen közeledett a születésnapja, és ők ketten -mint minden évben- együtt szerettek volna ajándékot csinálni neki. Mivel köztük a kapocs igencsak hasonlított a testvériségre, így egymás családjával is úgy bántak, mintha a saját szüleik, vagy rokonaik lennének. Példának okáért tavaly ünnepelte Hizashi édesanyja a negyvenedik születésnapját, s a két gyerek kerek egy éven át spórolt, hogy elfelezve a költségeket, be tudják fizetni őt egy wellness hétvégére a férjével. Persze ők ketten meg az üres lakásban töltötték azt a két napot, kiélvezve, hogy nem voltak felnőttek körülöttük, s azt csinálhattak, amit csak akartak. 

Idén Kumi számára nem találtak ki olyan nagy dolgokat, de szerették volna, ha emlékezetes lenne azért a nagy nap. Hizashinál gyakorolták hónapok óta a tortát, hogy tökéletes lehessen augusztus húszra a piskóta, a krém, és a marcipán figurák is. Rengeteg pénzt, időt és energiát beleöltek, de végre sikerült nekik megtalálni a tökéletes mennyiséget mindenhez, hogy az általuk elképzelt íz, és állag is adott lehessen. Ezen kívül vettek egy nagy vásznat, amire festeni akartak, illetve nyomtattak ki pár képet, azokat tervezték felragasztani, vagy tűzni -még ők maguk sem tudták melyik volna a jobb-, de azt persze csak miután elkészültek a festménnyel. Maga az alkotás egy Kumiról készült kép alapján akarták elkészíteni; a fényképen Kumi volt rajta, kócos hajjal, álmos arccal, mögötte pedig két kis taknyos, épphogy négy éves kiskori énjük volt, ahogy a lábába csimpaszkodva nézték, ahogy kávét főz. Ezt még Hizashi édesanyja lőtte annak idején, amikor a két gyerek nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy a fiú és az anyja náluk aludjon, s reggelre csak ők ketten voltak kipihentek, hiába visítoztak majdnem hajnal négyig. Szép emlék volt ennek ellenére mindenki számára, így gondolták, nem volna rossz ötlet ezt általuk megfestve ajándékba adni a nőnek, még úgy is, hogy egyikük sem volt őstehetség etéren. [Név] szeretett rajzolni, de a festés egy másik műfaj volt, az nem állt neki kézre annyira, mint a ceruza, de igyekezett fejleszteni magát. 

- Zashi!- sietett a kapuhoz [Név] vigyorogva, ahogy meghallotta a kulcs matatását, s a kisebb nyikorgást, ahogy kinyitotta a fiú a fém szerkezetet. Már utcai ruhában volt addigra, mivel kellett még festékért és ecsetekért menniük, hiszen nem volt elég belőlük.

- [Név]!- kapta karjaiba őt Yamada, ahogy a lány már közel ért hozzá. Szinte a szuszt is kiszorította belőle, de egyikük sem bánta ezt, élvezték.- Indulhatunk is akkor?- mosolygott rá, ahogy elengedte.

- Persze! Már alig tudtam megülni a seggemen, annyira izgatott vagyok, hogy végre belekezdünk ebbe a projektbe - vigyorgott szélesen, s karon ragadva legjobb barátját, kihúzta őt az utcára, bezárta a kaput, és már meg is indultak a legközelebbi dekor és hobbi felszereléses boltba.

 Azalatt a húsz perces kis út alatt kivételesen nem a szőkének nem állt be a szája, hanem a [szín] hajúnak, ugyanis elkezdte ecsetelni, hogy mennyi technikának nézett utána, illetve esténként, ami hasznos lehetne nekik is. Elmondta a pro és kontra érveket is, amiket talált ezekkel kapcsolatban, teljesen beleélte magát. Hizashi pedig boldogan hallgatta őt, élvezte a vele való közös munkát, ha valami ennyire érdekelte, és felpiszkálta a kíváncsiságát a témával kapcsolatban valami érdekesség. Nem sokszor esett meg, hogy másokat szinte megszólalni sem hagyott, hogy ő tudjon minél több információval szolgálni, így minden egyes ember, aki közel volt hozzá, nagyra értékelte az ilyen perceket. 

Amint mindent beszereztek ezúttal, ami szükséges lesz majd ahhoz, hogy egy tökéletes ajándékot tudjanak elkészíteni, hazafelé vették útjukat. A festés részéhez el sem tudtak jutni, mivel Kumi aznap nem vállalt túlórát, így időben jött haza. Azonban a vázlatot sikerült befejezniük, s színpalettát is készítettek, egyfajta próba gyanánt, hogy mennyire illenek a színek a referenciául szolgáló képhez. Persze, hogy a kinyomott festékek ne menjenek pocsékba -hiszen piszkosul elkérték értük az árukat-, azokat elkezdték felkenegetni a vászon egyes helyeire, de nem volt nagy fejlődésnek nevezhető még a folyamat. Mégis büszkén legeltették szemüket a földön fekvő százszor százas alapra felfirkantott alkotásukon. 

- Szép munka!- Emelte fel [Név] a tenyerét, melybe Hizashi jó erősen bele is csapott.

- Az egyszer biztos!- vigyorogtak össze.- Elvigyem én, vagy találtál helyet neki egyébként?

- A szekrényem mögé rejteni szerintem továbbra sem nagy hülyeség. Elég széles ahhoz, hogy takarja. Csak arra kell majd később odafigyelni, hogy véletlenül se legyen nedves még a festék rajta, amikor betesszük. Nem azért, mert a falam vagy a szekrényem féltem, hanem azt nem szeretném, hogy elmosódjon, mert akkor baszhatjuk, és korrigálhatunk, ahelyett, hogy folytatnánk. 

- Igen, ez fontos lesz...- kezdett el gondolkodni.- Maradjunk annyiban akkor, hogy tíz vagy tizenöt perccel hamarabb abbahagyjuk a festés, hogy anyud végezne a munkahelyén, aztán hajszárítóval igyekszünk megszárítani azt, amivel haladni is tudtunk. Akkor biztosan nem kenődik majd el semmi, már csak abból is kiindulva, hogy milyen kegyetlen meleg van. 

- Ez nem is rossz ötlet!- csapott a tenyerébe ököllel.- És én még azt hittem, hogy hülye vagy - piszkálta vigyorogva barátját.

- Ha ha..- forgatta meg szemeit szórakozottan.- Tudok én jó dolgokkal előrukkolni, ha akarok, ne nézz le engem. Elvégre kettőnk közül én tanulok hősnek.

- Amennyit kiabálsz majd hősként, szerintem nem kell, hogy nagy legyen az agyad. Simán ki tudnád véreztetni a gonosztevőket a fülükön keresztül - nevetett fel [Név], ahogy elkezdett a parkettájáról elpakolni.

- Hmm.. Erre még nem is gondoltam..- bólogatott elismerően.- Én leszek majd a "Ha packázol az ártatlanokkal, megsüketülsz, bassza meg" nevű hős - röhögött fel, miközben besegített barátnőjének a pakolásban. A vászonhoz szándékosan nem értek egyelőre, azt akarták legutoljára hagyni, hogy az a pár felmázolt szín ténylegesen meg is száradjon, hiába nem volt nagy mennyiség. 

- Maradsz, amíg haza nem ér, vagy mész?- kérdezte a lány, ahogy lehuppant az ágyára.

- Maradjak?- vetette le magát mellé, s hanyatt is dőlt rögvest. Karjait a feje alá csúsztatta, úgy figyelte az ülő barátnőjét. 

- Én nem bánnám, azt elhiheted - mosolygott le rá.- Akár be is válthatnánk a szülinapodra adott egyik kupont - mosolygott pimaszan. 

Mivel nem olyan régen ünnepelték a szőke születésének napját is, mely július hetedikén volt, [Név] egyik ajándéka egy csomó különféle kuponból álló tömb volt. Az, amire utalt, pedig nem volt más, mint a "Lógjunk el egy napot a suliból, és csináljunk közös programot" feliratot viselő volt. Alapvetően nem volt oda a lógásért, de mivel közelgett a szünet, mindenki lazábbra vette a tanórákat, s ők ketten voltak azok a diákok mindig is, akik alig maradtak otthon tanidőben, csupán akkor, amikor teljesen ledöntötte a lábukról őket a betegség. Mindkettejüknek voltak felhasználható szülői igazolásai, így nem aggódtak amiatt, hogy esetleg igazolatlanokkal bővülnének, hiszen felmenőik mindig nyaggatták őket, hogy nyugodtan kihasználhatják ők is ezeket a lehetőségeket minden félévben. Ezidáig nem használtak fel szinte semennyit, így tisztában voltak azzal, hogy nem kellene könyörögni a szüleiknek, hogy írjanak nekik igazolást. 

- Azt mondod, aludjak nálad, és holnap folytassuk a festményt?

- Vagy aludj itt, és holnap reggelizzünk meg valahol, aztán délutánig játsszunk a PlayStation-nel. Benne vagy?

- Még szép!- pacsizott le a lánnyal vigyorogva.- Tudod, néha egész jó ötleteid vannak. De nem fogod megbánni, hogy nem mentél be?

- Veled töltöm a napom, és amúgy is jól esik néha a szünet. Elhiheted, hogy nem fogom egyetlen percét sem megbánni annak, hogy nem leszek jelen azon a pár tanórán. 

- Akkor jó - biccentett mosolyogva.- Na gyere ide, mesélj nekem. Mi a helyzet veled mostanság?-tárta ki karjait, így a lány elfeküdhetett mellette, fejét a mellkasára téve, hogy Hizashi közre zárhassa őt kezeivel.  

- Mit szeretnél tudni?- hunyta be szemeit. Így egyszerűbb volt neki magáról beszélnie, nagyobb kényelemben és biztonságban tudta magát, mint bármikor máskor. 

- Akármit, ami veled kapcsolatos - vont vállat, s ő maga is becsukta szemeit. 

=====

Aznap a beszélgetésük igencsak hosszú időre elnyúlt, órákon át beszélgettek. Persze arra az időre megszakították, amíg Kumi hazaért, hogy beszélgessenek vele is egy kicsit, illetve közösen vacsorázhassanak, de aztán a fürdés után visszafeküdtek a lány ágyába, s folytatták ott, ahol abbahagyták. Alapos lelkizésbe csöppentek bele, mindenről beszámoltak egymásnak, amit az utóbbi időben tapasztaltak, éreztek. S mivel [Név] édesanyja beleegyezett az igazolásba is, valamint abba is, hogy a lánya ottaludjon Aizawánál, sokáig fent is voltak, miközben mindent megtettek az ügy érdekében, hogy a nőt hagyják pihenni. 

- Álmos vagy?- kérdezett rá Hizashi, amikor két percen belül [Név] már sokadjára ásított.

- Egy kicsit..- motyogta a lány, s a mellettük lévő digitális órára pillantott, ami egy óra negyvenhárom percet mutatott. Nyöszörögve megdörgölte a szemeit, majd nyújtózkodott egy hatalmasat.- Megágyazzak neked?

- Lesz rá energiád? Meg tudom én is csinálni.

- Hagyd csak, megoldom - legyintett, ahogy felült. Kellett pár másodperc neki, mire elég energiát gyűjtött ahhoz, hogy képes legyen felállni is, majd elbattyogott a szekrényéig, kiszedett mindent, ami szükséges volt, a futont leterítette a földre, és legjobb tudása szerint be is ágyazott.- Még kimegyek a vécére, aztán feküdhetünk?

- Persze - biccentett a fiú, s ő is felkelt, hogy a lány egyik nem használt telefon töltőjét megkeresse, és rádughassa sajátját, mivel addigra már kevesebb, mint harminc százalékon volt. 

[Név] telefonjával a zsebében, és pizsamával a kezében kicsoszogott a fürdőszobába, ahol elment elsőnek pisilni. Hogy addig is elüsse az időt, kezébe vette a telefonját, és ekkor vette észre, hogy Aizawa írt neki. Kíváncsian megnyitotta azt a három üzenetet, s fáradt mosollyal tudatosult benne, hogy a fiúnak többször is a fejében járt. 

Aizawa🐈: Anyumék azt mondták, hogy szívesen látnak majd, szóval nincs semmi akadálya annak, hogy át gyere. Neked mit mondtak?

Aizawa🐈: Holnap lenne kedved együtt tanulni majd? Nem tudom, ti hol tartotok, de talán te jobban el tudod magyarázni, mint a tanár, mert alig értek valamit ebből az anyagrészből.

Aizawa🐈: Gondolom már alszol. Yamada említette, hogy átmegy hozzád, szóval biztosan ezért nem vagy elérhető. Azért jó éjszakát, [Név].

Valójában nem volt igaz az, hogy nem értette azt, amit a tanár mondott, de kellett neki valami kis ürügy arra, hogy több időt tölthessen el a lánnyal. Tudta jól, hogy ha azzal írna rá, hogy csak szimplán találkozni szeretne vele, abban is benne lenne a lány, de egyszerűbbnek tartotta azt, hogy egy ilyesféle dologgal közeledjen felé, mert akkor lesz egy biztos kiindulási pontjuk, hogy mi legyen a téma, s nem kell azon agyalnia, hogy miről beszéljenek kettesben. Mert legbelül félt attól, hogy olyasmit mondana, ami esetleg megronthatja a köztük kialakult kapcsolatot, így igyekezett tárgyilagos maradni, és nem mutatni sok érzelmet felé. 

[Név]: Anyum belement, szóval akkor minden adott a nagy napra! ^^ Egyébként holnap Shirakumoval megyek majd a könyvtárba, de foghatjuk azt rövidre, és tanulhatok veled. Alapvetően ott szoktam ilyenkor, de akkor egyből olvasással kezdünk majd, és kicsit hamarabb letudjuk a találkozót. Vagy akár jöhetsz velünk is 😁.

Aizawa🐈: Remek! Miattam nem kell rövidebbre csinálni a találkozót, érezzétek csak jól magatokat. Majd máskor tanulunk. Mondjuk holnap után?

[Név]: Biztosan megérti majd, szóval gond egy szál se. Nekem is fontos a tanulás, úgyhogy örömmel várlak hozzánk :3.

Aizawa🐈: Biztos?

[Név]: Teljesen! Na, de én megyek aludni, teljesen ki vagyok purcanva. Jó éjt, aludj jól! 💙

Aizawa🐈: Te is, szép álmokat! 🖤

Mind a ketten mosolyogva zárták le a telefont. [Név] számára már az is jól esett, hogy beszélhettek elalvás előtt, míg Aizawa amiatt volt feldobva, hogy a lány hajlandó miatta rövidíteni egy másik barátjával való találkozáson. Valahogyan jól érezte magát tőle, végre nem érezte magát utolsó választásnak, s ez boldoggá tette. Kicsit nehézkesen tette szövege végére azt a fekete kis szív emotikont, azonban mivel nem kapott semmi negatív reakciót, sőt még egy másik szívvel le is reagálta az üzenetét a lány, megnyugodott. Azonban nyugalma ellenére a szíve hevesen kalapált a mellkasában, és arca felforrósodott.

A lány elintézett mindent, ami szükséges volt, majd pizsamába öltözött, s fogat is mosott. Telefonjával a kezében indult vissza a szobájába, de akarata ellenére is végigsimított a tokján, mintha csak Aizawát simogatta volna meg vele. Kicsit zavarba is jött a gondolattól, de boldog volt. Ahogy beért a saját kis birodalmába, leoltotta a villanyt, és bevetődött az ágyába. A készüléket töltőre tette, majd lenyúlt maga mellé, és összekócolta a szőkét.

- Jó éjszakát!- vigyorgott.

- Jó éjszakát, [Név]!- pöckölte meg a homlokát halkan nevetve.