Bárányfelhő☁: Sziaaa! Lenne kedved holnap suli után csinálni valamit? ☺ Gondoltam, ha a többiekkel is csinálsz közös, kettes programot, nem lenne ellenedre velem is néha ilyesmi? Persze csak akkor, ha komfortos. Nem randinak szánom, mielőtt túlgondolnád!

Hétkor [Név] erre az üzenetre kapta fel a fejét késő délután, avagy kora este, ki minek nevezi ezt az időszakot. Épphogy belekezdett a tanulásba, mikor a telefonja felvillant, így úgy döntött, nem árthat, ha válaszol annak, aki írt neki. Apró mosoly kúszott az arcára, ahogy elolvasta a találkozóra a felkérést. Szinte már várta, mikor lesz elege a kék hajúnak abból, hogy eddig még csak vele nem volt kettesben, legalábbis nem órákra. Azonban ő maga félt lépni, mert nem tudta, mit csinálhatnának ők egyedül, így inkább kivárta, hogy a fiú keresse fel őt. Azt legalább egy biztos jelnek vette, hogy a másik fél is benne lenne egy ilyesféle találkozóban. Hátradőlt a székében, törökülésbe fonott lábait felhúzta mellkasa közelébe, ahogy gondolkodott a válaszon.

Csajszi barack🍑: Halihó! ^^ Benne vagyok, jó lenne egy kis kikapcsolódás majd, húzós egy napom lesz. Hova szeretnél elmenni?

A becenevét meglátva majdnem előtört belőle a hangos nevetés. Az egész onnan eredt, hogy egy iskolai nap után a csoportba elkezdett kibukva üzeneteket küldeni, ahol azt taglalta, mennyire idegesítőnek és megbotránkoztatónak tartja azokat a női egyedeket, akik ezen a becenéven szólítják meg egymást nyilvánosan, és nem a poén kedvéért, hanem véresen komolyan veszik az egészet, és minden kínosságérzet nélkül vonyítják ezt egymásnak. Oboro pedig kapva az alkalmon, a privát chatjükben egyből átállította a lány nevét erre, és azóta is volt alkalom, hogy így hívta őt az utcán, de csak akkor, amikor igyekezett jobb kedvre deríteni őt. Ilyenkor mindig elvékonyította a hangját, csípőre tette a kezeit, és szinte már egészségetelenül oldalra tolta a csípőjét. 

Bárányfelhő☁: Válassz te, nem akarok semmit rád erőltetni. Az jó, ha eléd megyek majd? Ha tudsz várni nagyjából negyed órát

Csajszi barack 🍑: Mit szólsz akkor mondjuk a könyvárhoz? Ebben a városban van egy hatalmas, megtömve mindenféle olvasmánnyal, régebben imádtam oda járni. És persze, nekem megfelel. Addig ledobom otthon a holmijaim, és kimegyek a buszmegállóba pár perccel hamarabb. 

Bárányfelhő☁: Egy próbát megér, melletted csak nem lesz szörnyű. Akkor holnap találkozunk. Jó tanulást!😁

Csajszi barack🍑: Remélem, nem lesz rossz élmény neked. Köszike, akkor holnap!^^

Valahogy meglepőnek tartotta, hogy emlékezett a fiú arra, hogy ilyentájt szokott belekezdeni a tanulásba, de jól esett neki, hogy ezt észben tartotta. Így hát vissza is fordult a bonyolult matek képletekhez, amiket szívből rühellt, de szükségesek voltak a sikeres vizsgákhoz, így száját húzva ugyan, de tovább próbálkozott logikát találni a bonyolult feladatok sorai között. 

=====

A keddi napja maga volt a katasztrófa. Kétszer is kihívták felelni, ahol hiába tudta az anyagot, nagy nehezen volt csak képes elmakogni szinte mindent a témával kapcsolatosan, valamint még egy röpdolgozattal is meglepte az osztályát az egyik tanár, ahol az agya szintúgy lezárt pár perc erejéig, így pedig az utolsó két percben körmölte le a válaszokat a lapra, s épphogy be tudta csak fejezni az utolsó kérdés megválaszolását. Az osztálytársai is szokatlanul hangosak voltak, ami miatt megfájdult a feje is, így már elmondhatatlanul várta a találkozást Oboróval. Hiába volt tisztában azzal, hogy ő is sokat fog csacsogni, még az ő szófosása is megváltást jelentett neki az óriási ricsaj után. 

Így hát amint hazaesett, bevágta a táskáját a szobájába, a vászontáskájába beledobálta az irattartóját, pénztárcáját, és egy tízes csomag zsebkendőt, majd már indult is a fürdőszoba felé, ahol előszedte a fájdalomcsillapítót, s vízzel lenyelt egy pirulát, remélve, hogy hamarosan hatni fog. Gyorsan megmelegített egy kevéske kis ételt, amit belapátolt, s már magára is kapta a cipőjét, valamint a táskáját a vállára akasztva indult meg a buszmegálló irányába. Még zenét hallgatni sem volt hajlandó, mert hiába zárná ki a külvilágot, csak serkentené a fejfájását, így inkább meg sem kockáztatta ezt az eshetőséget. Leült a padra, és várta azt a buszt, amiről tudta, hogy a U.A-s barátja fog leszállni. Nem is kellett sokat ücsörögnie, talán egyetlen percébe került, és máris nyitotta a hatalmas járgány mind a három ajtaját. Oboro az utolsóból jött elő, s mosolyogva sietett a lány irányába, szoros ölelésbe vonva őt.

- De jó látni, szia!- Vigyorgott rá a fiú, ahogy elengedte.

- Téged is - mosolygott fel rá a lány, és megigazította a táskát a vállán.- Indulhatunk?

- Persze!

Azzal egymás mellett baktatva álltak neki megtenni azt a röpke húsz perces utat. Shirakumo folyton kérdezgette őt, hogy milyen volt a napja, hogy érezte magát, mennyire várja a délutánt vele, és hasonlókról érdeklődött. Persze amint [Név] beavatta, hogy a feje majd' szétrobban, csendesebb lett, és igyekezett kevesebbet beszélni hozzá, ami nehéznek bizonyult, de nem szerette volna, ha miatta lenne rosszabbul barátnője. 

Amint beértek, mosolyogva köszöntek az ott dolgozóknak, és neki is álltak könyveket keresgélni. [Név]-nek rengetegszer kellett lepisszegnie a fiút, aki szinte óbégatott az épületben, s nehezen fogta fel, hogy ez nem az az intézmény, ahol megteheti azt, hogy hangoskodik, mivel nem nézik az ilyesmit jó szemmel egyik könyvtárban sem. Hiába próbált kikapcsolódni a lány, a fiú folyamatos beszéde miatt nem tudott koncentrálni az olvasott mondatokra, ami miatt egyre idegesebb és idegesebb lett. Másfél órája ment már a pisszegés részéről, mikor végre elrángatta őt egy csendes, eldugott kis sarokba, ahol egy mangát a kezébe adva huppant le egy babzsák fotelbe, reménykedve abban, hogy ezúttal elhallgattatta a vele egyidős fiút. Szerencséjére ez be is vált, Oboro teljesen belemélyült az eseménydús történetbe, így [Név] is ellazulhatott, s szokásához híven hagyta beszippantani magát a könyv sorai közé. Mire feleszmélt, már majdnem záróra volt, így minél hamarabb visszatették az olvasott műveket, s egymás mellett sétálva elindultak a kijárat irányába. Shirakumo szemét kifelé menet szinte mágnesként vonzotta egy könyv csinos borítója, de tekintettel arra, hogy éppen távoztak, nem vette le a polcról, csupán megjegyezte a helyét, hogy legközelebb jobban szemügyre tudja venni. [...]

- Köszönöm a mai napot, jól éreztem magam - mosolygott a fiúra [Név] már a lány háza előtt, mivel erősködött, és hazakísérte. 

- Én köszi a meghívást. Nem is volt olyan vészes, mint gondoltam - nevetett halkan, mire a fiú jókedélyűen felhorkant a piszkálódó megjegyzésre.- Remélem, máskor is csinálunk ilyet majd. Csak a következő alkalommal kapásból legyél olyan halk, mint a vége felé - bökte oldalba viccelődve őt a lány.

- Majd igyekszem - öltött rá nyelvet, majd gyorsan megölelte.- Jó éjt, [Név] - intett, ahogy elkezdett távolodni.

- Jó éjszakát - kalimpált utána, s ment is be a házukba. 

=====

A [szín] hajú lány épphogy hazaesett, máris ebédet csinált magának. Az anyja a hűtőbe tette neki az adagját, így csupán az az egyetlen dolga volt, hogy megmelegítse. Nagy sóhajjal foglalt helyet a széken, és ahogy előszedte a telefonját, hogy videót tudjon nézni, videóhívást jelzett neki a csoportból. Egy kis ideig gondolkodott, mennyire érné meg neki, ha fogadná a hívást, végül a zöld kis ikonra nyomott rá, és fogott egy műanyag vizes flakont, aminek nekitámasztotta a mobilját, hogy lássa is a többieket, valamint ők is láthassák őt. 

- Hali - intett a kamerába, és nekiállt elfogyasztani az aznapi ebédjét. 

Mindenki jó étvágyat kívánt neki, a beszélgetés pedig elkezdődött. Mindenki a szobájában volt, a két pörgőgépnél nem volt sötét, csak Aizawa szobájában volt behúzva a sötétítő függöny. Nem szerette, ha a szobája vakítóan fényes volt, s mivel nyár eleje volt, ez elkerülhetetlennek bizonyult, hacsak nem engedte le a redőnyt, vagy húzta be a függönyeit. Ehhez viszont már mindenki hozzászokott, így senki nem kezdte el piszkálni emiatt. 

Természetesen az elsődleges téma az iskola volt. Ki miből felelt, vagy írt dolgozatot, éppen mit vettek azon a napon, milyen volt az osztálytársaik, illetve tanáraik kedve, ők maguk hogyan érezték magukat, mire kell készülniük a héten, és az ilyen formaságokról, hogy valahol elkezdődhessen a beszélgetés. Igazából egyik introvertáltat sem zavarta, hogy szinte mindig ebből indultak ki a csevegések, legalább volt egyfajta rendszer ebben, ami megnyugtatta őket, hogy eleinte semmifelé hirtelen jött témával nem rukkolnak elő a többiek. Tekintve, hogy huszadikától nyári szüneten lesznek az iskolások*, egészen szeptember elsejéig, elkezdték a legelső hetet is megszervezni. Végül arra jutottak, hogy elmennek egy múzeumba - ezt [Név] hozta fel -, állatkertbe - ezt Oboro javasolta -, a hétvégén átmennek Hizashihoz pizzázni, és filmet nézni, amit pedig a fekete hajú dobott fel, mint ötlet, az csupán egy macska kávézóba való látogatás volt délután. Nagyjából másfél-két óra alatt lezavarták a kis videóchatet, így a lány ment is volna a dolgára, ha Oboro nem írt volna neki azonnal.

Bárányfelhő☁: Van kedved pár órára beugrani a könyvtárba? Gyorsan tanulhatnánk egyet, aztán olvashatnánk, mit szólsz?

Csajszi barack🍑: Persze! Mikor induljunk? *-*

Bárányfelhő☁: Lol mit szólnál, ha mindketten elindulnánk most, és ott találkoznánk?

Csajszi barack🍑: Okés. Akkor ott tali 😁

Szinte rohamtempóban kapta magára az iskolai táskáját, illetve a cipőt a lábára, és már indult is el. Kicsit örült is neki, hogy az anyja azon a héten sokáig dolgozott, nem kérdezgette legalább, hogy miért találkozgat ennyit a kék hajúval. Egy anyuka elvégre nagyon nehezen értené meg azt, hogy nincsenek másfajta szándékai a lányának. Sietősen szedte lábait, hogy minél hamarabb odaérhessen. Keveset kellett csupán csak odakint ácsorognia a tűző napon, mire megpillantotta a fiút, aki szinte már sprintelt az irányába. Lihegve állt meg előtte pár centire, de a mosolyt le sem lehetett törölni Shirakumo arcáról. Boldog volt, hogy [Név] belement a mai nap is a programba. És nem csupán rábiccentett, de még lelkesedett is, ez pedig bearanyozta a napját. Úgy érezte, végre halad afelé, hogy megnyíljon neki egy nap a lány, és igazán jó barátokká válhassanak ezáltal. 

Ezúttal már a legutóbb kiválasztott kis helyükre telepedtek le, amint a félbehagyott olvasmányokat leemelték a polcokról. Oboro a lány mellé húzott egy babzsákfotelt, és fejét [Név] vállára hajtva olvasgatta a mangáját. Eleinte kicsit furcsának tartotta, hogy nekidőltek, de végül egy apró mosollyal az arcán olvasott tovább, mivel egy vékony könyvről volt szó, és szeretett volna egy kicsit pihenni, mielőtt nekilátott volna a tanulásnak. Nagy szerencséjére aznap kevés dolgot kellett megcsinálnia, valamint bemagolnia, úgy egy bő negyvenöt perc alatt végzett is az egésznapi tanulnivalóval. Nagyot nyújtózkodott, majd visszapakolta a táskájába a füzeteit, illetve tankönyveit. 

- Figyusz már! Tegnap találtam, itt van valami rózsás novellát. Egy kínai nő írta, de lefordították japánra is, van kedved elolvasni együtt?

- Hm?- nézett fel a hátizsákból, tekintete pedig megakadt a gyönyörű borítón.- És hogyan olvassuk együtt?- vonta fel szépen ívelt szemöldökeit.- Olvassam fel?- viccelődött, de a fiú arcán hatalmas vigyor jelent meg.

- Nem is rossz ötlet!

- Én csak vicceltem..-

- Nem számít, nekem tetszik!- Azzal befészkelte magát a lány mellé, kezébe adta a könyvet, és mintha csak egy felpörgött kisfiú lett volna, úgy figyelte őt, aztán a könyvet, végül megint őt. 

[Név] vett egy mély lélegzetet, végigsimította a könyv borítóját, majd felcsapta az első oldalon, és halkan, de artikuláltan elkezdte felolvasni kettejüknek. A hangos kotyogás pedig teljes mértékben abbamaradt. Oboro figyelt a lány hangjára, a hanglejtésére, a szavaira. Igyekezett minél több dolgot megjegyezni, illetve feldolgozni abból, amit a lány olvasott neki, hogy emlékezzen a következő alkalommal, hol hagyták abba a történetet. Noha nem volt vaskos a könyv, biztosak voltak abban, hogy nem egy alkalom fog kelleni ahhoz, hogy végig érhessenek a történetszálon. Ki szerették volna élvezni, így nem sietett a felolvasással a lány, hiába volt régies, mégis érdekes a cselekmény, pontosabban annak körülírása. Teljesen beleélte magát az összes szerepbe, olyan volt, mint egy kaméleon, aki felveszi a környezete nyújtotta külső lehetőségeket. Ez pedig tetszett a fiúnak. Hiába nem volt oda az olyan kiadatott művekért, amik nem képregények voltak, ez teljesen megbabonázta őt. Imádott minden másodpercet, amiben hallgathatta. 

Azonban legnagyobb sajnálatukra, eljött az az időpont, amikor vissza kellett tenniük a könyvet a helyére, és el kellett indulniuk hazafelé. Oboro elkísérte egy darabig a lányt, nem ment vele egészen hazáig, mert [Név] erősködött, hogy eltalál a házukig, de ahhoz ragaszkodott a fiú, hogy legalább az utcájuk elejéig vele maradjon. Egy gyors öleléssel el is köszöntek egymástól, s amíg [Név] halkan dúdolászva elindult haza, addig Shirakumo végig őt figyelte. Egészen addig le sem vette róla a szemeit, amíg be nem lépett a kapun túlra. Ekkor érezte úgy, hogy barátja biztonságban hazaért, és nem kell aggódnia egész hazáig vezető útján. Így hát elindított egy kis zenét a telefonján, betette a fülébe a kis eszközt, és szép lassan elindult az otthona irányába.

[Név] nem volt otthon egyedül. Édesanyja már pörgött a konyhában, és a későbbre várt vendége is már házon belül volt. Nem csacsogott igazán Kumival, de ha kérdezte őt a nő, akkor válaszolt neki. Amint a lány levette magáról a cipőt, mosolyogva lépett be a helyiségbe, ahol már mindenki ott volt. 

- Szia Aranyom!- tárta ki karjait az anyja, így azonnal elé is lépett, és egy jó szoros ölelésben részesítette női felmenőjét. Tekintete aztán átsiklott a fekete hajú, álmos tekintetű fiúra, akinek ajkain egy halvány, alig kivehető mosoly ült.

- Szia anyu - nyomott egy gyors puszit az arcára, majd boldogan leült egy Aizawával szemközti székre.- Szia!

- Helló!- biccentett felé a fiú.- Bocs, hogy hamarabb jöttem, azt hittem még itthon leszel.

- Szólhattál volna, hamarabb elindultunk volna. Shirakumoval voltam könyvárban csak, szóval nem volt életem legfontosabb dolga, amit csináltam. Mindened megvan egyébként?

- Igen, itt van minden nálam - bökött fejével a lábánál heverő táskára.- Oboro nem is említette, hogy elmentek valahova. Ti ketten...?

- Isten mentsen, dehogy - nevetett fel, ahogy a fejét rázta.- Nem, nem. Csak úgy gondolta, hogy ha veled is csinálok közös programot, Hizashival meg pláne, akkor ő se maradjon ki a kettes találkozásokból. 

- Értem - biccentett.- Öhm... milyen volt?- Kedvesnek találta a lány, hogy Aizawa próbálokozott fenntartani a beszélgetést, így a kérdése teljesen feltöltötte energiával. 

- Egész jó, végre nem dumált egy csomót - mosolyogtak össze.- Talált egy egész jó könyvet, azt olvassuk. Egy Elieen Chang nevű, kínai nő írta meg, onnan fordították le a mi nyelvünkre is. Nagyon tetszik a fogalmazásmódja, az, ahogyan felvezeti a karaktereket, a cselekményt, mégis érdekes az, amit ír... Egyszerűen mesteri!

- Ezek szerint tényleg nagyon tetszik - döntötte fejét a tenyerébe Aizawa, ahogy mosolyogva kifújta a levegőt.

- El sem tudod hinni, mennyire. Ha úgy van, majd kiveszem, és elolvashatod te is, vagy nem tudom.

- Inkább majd meséld el a végén, hogy miről szólt.- Azt nem akarta elmondani a lánynak, hogy nagyrészt azért kérte tőle inkább ezt, mert szerette hallgatni a hangját. Még ő maga sem értette, hogy pontosan minek köszönheti, hogy a [szín] hajú lány beszédhangját miért szereti hallgatni bármelyik másik emberi lénynél jobban, így jobbnak látta megtartani ezt az információt magának. Nem szeretett volna furcsának, tolakodónak tűnni. Szerette a helyzetet köztük úgy, ahogyan az adva volt, nem akart változtatni semmin. Talán azon, hogy több szabadidejét tudja vele kettesben eltölteni, mindenki mástól elzártan. 

- Kész a kaja, gyerekek - simított mindkettejük fejére Kumi egy óriási mosollyal.- Irány az asztal, de előtte kézmosás!

- Oksi - biccentett [Név], majd a fiúval maga mögött elindult a mosdóba. Elsőként ő mosta meg a kacsóit, kellemesen hideg vizet használva, ami a nyári hőség mellett szükségletes volt. Őt követte Aizawa, akit természetesen csendben megvárt, majd szintúgy együtt indultak meg az étkezőbe, ahol a nő már megterített hármuknak, sőt, már le is ült. Csatlakozott a két tinédzser is hozzá, megköszönték az ételt, s lassan falatozni is kezdtek. 

Kumi persze elkezdett kérdezősködni, igazából mindenféle dolgot érintett. Egyaránt érdeklődött lánya, illetve az ő barátja felől is. Csupán amíg Shota igyekezett rövidre fogni a dolgokat, addig [Név] -tekintve, hogy otthon volt, nyugodt körülmények között- nyelve teljesen megeredt, és alig lehetett leállítani, hogy egye is közben azt, ami elé volt rakva. Igazából senki sem bánta, hogy kis locsi-fecsivé vált, hiszen az anyja is imádta hallgatni őt. Mivel egyedül ő maradt meg neki, aki fontos számára a múltból -az idősebbik rokonait kivéve-, mindent is csodált, ami ő volt. Olyan volt [Név] az ő szemével nézve, mint egy ragyogó, ékes gyémánt, amely tisztítás nélkül is csodaszép, és szemet kápráztató. Nem tudta mihez fogni ezt az érzést, de úgy gondolta: ez az anyaság, ezt jelenti édesanyának lenni. 

Mikor befejezték az étkezést, [Név] felajánlotta, hogy elmosogat, hogy az anyjának ne kelljen rájuk várnia, hogy egyenként lefürödjenek. Eleinte nem szerette volna elfogadni az ajánlatát az asszony, de végül, kellő meggyőzőképességgel sikerült rávennie, hogy menjen bele a tervébe. Így hát amíg Kumi letusolt, addig a lánya a mosogatásba vágott bele, s mivel Aizawa nem akart élősködőnek tűnni, elkezdte eltörölgetni a tisztára súrolt tányérokat, poharakat, evőeszközöket, illetve az edényeket, amik szükségesek voltak a vacsora elkészültéhez. Amint a negyvenes évei közepén járó nő kijött a fürdőszobából, [Név] elküldte a fiút tusolni, így ő maradt utoljára. Ő a haját is megmosta, és leghatalmasabb bánatára, szomorúan vette észre, hogy bizony ismételten eljött az egy hetes vérzés ideje. Szerencsésnek érezte magát, hogy nem ázott át a nadrágja az iskolában, vagy a könyvtárban, esetleg mosogatás közben, és csak nemrég kezdett bele a szervezete a méhfala lebontásába. Gyorsan betett egy éjszakai betétet, majd felkapta magára a pizsamát, fogat mosott, és bebaktatott a szobájába. 

- Megágyazzak?- kérdezte [Név] Aizawát, aki az ő ágyára huppant le, mivel más kényelmes helyet nem igazán vélt felfedezni az ott eltöltött idő alatt. 

- Megköszönném - biccentett a fiú.

- Oksi, egy fél pillanat és előkotrom a plusz ágyneműnket. - Azzal el is kezdett kotorászni az egyik komódban, ami a szobájában volt megtalálható. A futont a szekrényéből húzta elő, le is terítette, majd szépen megágyazott a rá váró vendégének.- Azt hiszem, meg is volnánk - porolta le a kezeit, majd csípőre tette őket, és büszkén vigyorgott a kócos hajúra.

- Köszönöm - mosolygott rá halványan, és bemászott a fekhelyére. [Név] lekapcsolta a villanyt, és bekuckózott a saját ágyába.- Szoktál tévét nézni?- hallatszott csendesen a mély hang.

- Néha igen. Miért?

- Megkérhetlek, hogy ne kapcsoljunk ma este? Talán hamarabb sikerül elaludnom.

- Hogyne - mosolygott, noha ezt nem láthatta a földön fekvő.- Jó éjszakát, Aizawa.

- Jó éjt, [Név]. Aludj jól.

- Te is - borzolta össze lenyúlva a fekete loboncot, mire mindketten felnevettek, persze csak azután, hogy Aizawa morgott egy keveset.

Míg [Név] számára viszonylag könnyen ment az alvás, mint ahogyan aznap is, Shota agya csak járt, és járt. Hol a telefonját bújta kínjában, hol forgolódott, hol pedig csak bámult maga elé, és nézte a gyéren megvilágított plafont, miközben mélyen elmerült gondolatai tengerében. Sok mindenen agyalt; többek között a jövőjén, valamint a múltján. Gondolataiban pedig fel-feltűnt néha a [Név] nevet viselő, [szín] hajú, és [szín] szemű lány. Hiába igyekezett törölni őt a hosszútávú terveiből, nem igazán sikerült neki. Azt hitte, hogy a barátságuk esetleg a felső közép végéig tarthat ki, utána mindenki megy a saját dolgára, és egyiküknek sem lesz ideje a másikra. Ez pedig elszomorította. Persze bevallani soha nem akarta ezt, de mélyen, legbelül tisztában volt vele, hogy bántaná a dolog, ha a lány nem maradna benne az életében. 

A gondolatok azonban kellőképpen lefárasztották az agyát, így szinte észre sem vette, mikor hunyta be a szemeit, egyszerűen csak kidőlt. Talán aznap aludta ki magát a legjobban. Kellemes álmokban volt része, egyszer sem kelt fel az éjszaka, vagy hajnalban, teljesen átaludta azt a pár órát, amit sikeresen összekapart magának. Reggel a fiú ébresztőjére keltek fel, hiszen neki hamarabb el kellett készülnie, hogy be tudjon érni az iskolába, nem úgy, mint annak, aki abban a házban élt, szemben az iskolával. Fejét épphogy megemelte a fekete hajú, hogy megkeresse félszemmel a telefonját, de valami meghúzta a haját. [Név] még épphogy ébredezett, így kómásan megmozgatta kicsit az ujjait -ez egyfajta szokása volt, amit még baba korából hozott magával, hiszen amikor kicsi volt, minden alkalommal, amikor felébredt, elkezdte ökölbe szorítani a kezét, majd kinyújtotta ujjait, s ezt ismételgette párszor-, és csupán ekkor tűnt fel neki valami furcsa. Hajat érzett az ujjai között, de nem a sajátja volt, arról meg volt győződve. Összevont szemöldökkel, álmosan vezette tekintetét végig a karján, s így fedezte fel, hogy az este folyamán valamikor ő biza lelógatta a karját az ágyról, és belecsimpaszkodott Aizawa hajába. Amint realizálta a helyzetet, azonnal ki is szabadította kezét a kócos tincsek közül, és sűrűn bocsánatért esedezett. 

- Nem gond, tényleg - nevetett hangosan a fiú, életében elsőként a lány előtt. [Név] hirtelen elakadt a "bocsáss meg" ismétlése közben, és nagyra nyílt szemekkel, eltátott szájjal figyelte a fiút. Ajkai maguktól mozdultak felfelé, s hirtelen minden álmossága eltűnt. Az egész szobát, őt magát is teljesen megtelítette Shota jóízű kacagása.- Mi az?- nézett rá oldalra döntött fejjel, érdeklődve, de a mosoly még ott maradt az ajkain, ha már nem is nevetett. Ő maga sem tudta, miért volt neki ennyire komikus a helyzet, hogy korán reggel máris elnézést kér tőle valamiért a lány. Talán az tette, hogy végre kialudta magát, így a kedélyállapota is jelentősen javult, hiába volt még korán reggel.

- Semmi, csak..- nyelt egyet a lány, és elkapta a tekintetét a fiúról.- Nem hallottalak még nevetni, ennyi az egész..- motyogta, de hirtelen üresnek érezte magát, amiért nem hallhatta tovább nevetni őt.- Menj csak öltözni, nekem van időm pizsamában lófrálni egy ideig - kapart mosolyt ajkaira, s az ajtó felé intett fejével. 

- Rendben - nyújtózkodott Aizawa, és elindult összeszedni a ruháit, majd amint azzal megvolt, kifelé indult meg a szobából, de egy mondat erejéig még visszafordult az őt bámuló lányhoz.- Jó reggelt, [Név].

- Jó reggelt - mosolygott vidáman újra, ami megmelengette a fiú szívét. 

~~~~~ -- ~~~~~

*Japánban a szünetek: nyári szünet ~ július 20-szeptember 1; téli szünet ~ december 26-január 6; tavaszi szünet ~ március 25-április 5, az új tanév pedig a tavaszi szünet után kezdődik, így jelenleg már a történet szerint a nyárban vagyunk, és ismét közeleg a nyári szünet