Másnap reggel a két fiatal még véletlenül sem ébredt fel korán, elvégre hajnalba nyúlóan vesézgették ki az élet nagy dolgait, a jövőképüket, illetve azt is, hogy ha engednék nekik odahaza, akkor milyen háziállatokat tartanának, valamint mi lenne a nevük és miért. Egyeseknek ezek csekélységek lehettek, de számukra az ilyesfajta beszélgetések nagyon fontosak voltak. Úgy érezték, hogy minél több aprócska kis részletet osztanak meg egymással, annál szorosabb baráti kötelék alakul majd ki közöttük. Így akarták megakadályozni azt, hogy az élet elsodorja őket egymás mellől. Ugyanis egyformán szükségük volt a másikra, szinte egymás lélegeztető gépei voltak. Huzamosabb ideig nem bírták ki a másik személy nélkül, hiába kellett én-idő a lánynak, s még ha Hizashi nélküle is találkozott emberekkel, egy idő után útjaik mindig keresztezték egymást. 

Pontban fél tizenegykor nyitották ki a szemüket, szinte teljesen egyszerre. Álmosan nyöszörögve kezdték el dörgölni a szemüket, hogy kicsikarják belőle a még benne ragadt álmot. Még legalább tíz percet fekve töltöttek, s igyekeztek hozzászokni a fényességhez, amely az ablakon keresztül szűrődött be, mire végre fel tudták tolni magukat ülő pozícióba. [Név] az ágyon ücsörgött, Hizashi pedig egy futonon, ami a lány mellett volt leterítve. Beszélni sem voltak képesek egy jó ideig, csupán nyüglődtek, és igyekeztek egy kis életet csiholni magukba.

- 'Reggelt..- kezdte végül a lány, ahogy egy hatalmas ásítással végzett, s nyammogva leeresztette lábait a padlóra. 

- Neked is jó reggelt - motyogta nyújtózkodva a fiú. Szőke haja össze-vissza állt feje tetején, olyan volt, mint egy szalmakazal. A lányt meg is mosolyogtatta a látvány, tekintve, hogy a nyál az arcán fehérre szilárdulva volt megtalálható. Hiába nem volt neki újdonság, hogy ha jól alszik a barátja, akkor folyni szokott este a nyála, mégis mindig komikusnak találta. 

- Program?- vett mély levegőt a kérdést követően, hogy erőt vegyen magán, és feltápászkodjon rendesen.

- Mit szólnál hozzá, ha fánkot reggeliznénk? Álmomban egy óriási áfonyás fánk próbált megenni, szeretném megmutatni neki, hogy ki az erősebb - paskolta meg az arcát, hogy felfrissítse magát.

- Egyrészt: egy hatalmas retardált vagy, Jézusom..- nevetett fel.- Másrészt: benne vagyok, jól esne most egy kis [kedvenc ízű] fánk - simogatta meg a hasát, ahogy előre elképzelte, amint beleharap az ízes finomságba.

- Akkor ez eldőlt, köszi, hogy részt veszel a bosszúmban - pattant fel vidáman.- Öltözzünk át, és aki hamarabb találkozik anyuddal, az közli vele, hogy hova megyünk. Rendben?- Tartotta a kezét a lány felé, aki mosolyogva megrázta azt.

- Felőlem teljesen okés - biccentett.

=====

Kuminak persze semmi ellenvetése nem volt a reggeli helyét illetően, még költőpénzt is adott nekik, hogy ne a sajátjukat kelljen erre fordítani. Míg a lánya ellenkezett egy picit, addig Hizashi jó hangosan, széles mosollyal az arcán megköszönte a felkínált összeget, amit kivett a nő kezéből, majd megragadta legjobb barátnője karját, s az ajtó felé kezdte húzni. [Név] nem értette egy pillanatig a helyzetet, aztán nevetve kezdte el csapdosni a fiút, amit az anyja kuncogva nézett végig. Látta bennük a testvérek szokásos harcát, még akkor is, hogyha őket nem a vér tette azzá. Mindig órákig képes lett volna őket kettesben nézni, mert számára csodálatos látvány volt mindez. S hiába volt a lánynak az apja oldaláról is testvére, az anyja mindig is szeretett volna neki egy testvért szülni, csupán mindez nem járt sikerrel a válás végett. Hiába volt tisztában azzal, hogy a lánya odáig volt a féltestvéreiért is, ők nem voltak teljesen az ő korosztályában - tekintve, hogy a legidősebb is csupán hét éves volt, a legkisebbik pedig nem rég töltötte a kettőt -, s mivel Hizashi egy idős volt vele, jobban ki is jöttek ők. Ezt figyelemmel kísérni pedig felemelő érzéssel töltötte el. 

Az odafele vezető út nem volt hosszú. Még úgy is, hogy nem szedték gyorsiramban a lábaikat, tíz perc alatt odaértek. Eközben pedig megbeszélték azt, hogy ki milyen ízű fánkot fog kérni, illetve a teának az ízesítését is megtárgyalták. Szerették ezt a helyet, gyakran jártak oda falatozni, jól ismert vendékek voltak. Nem kezelték őket másképpen, nem kaptak kedvezményeket, azonban mindig széles mosollyal várták őket, s pár szót is váltottak velük, legtöbbször a családról és az iskoláról érdeklődve. 

Kikérték a kedvenc ízeikkel rendelkező reggelijüket, majd amint kézhez kapták az italt is, leültek egy szimpatikus kis kör alakú asztalhoz, ahol falatozni kezdtek. Nem is beszélgettek, teljesen átadták magukat az ízlelőbimbóik által átélt élvezetnek. 

- Hizashi és [V. Név]? Sziasztok!- hallottak meg egy ismerős hangot, így az irányába néztek. A ködhajú fiú integetett feléjük vigyorogva, mellette feltehetőleg az édesanyjával. Épp sorban álltak, de a fiú a nézelődése során kiszúrta őket. 

- Oboro! Nahát, hali!- intett vissza a szőke hajú.

- Szia - mosolyodott el a lány is, azonban hangja korántsem volt annyira erőteljes, mint a másik kettőnek. 

- Anya, kérsz nekem majd egy epreset? Megyek, köszönök a barátaimnak - fordult női felmenőjéhez izgatottan a fiú, aki csak mosolyogva biccentett, ezzel szabad kezet adva a fiának. Nem is habozott, egy aprót szökkent a boldogságtól, és már sietősen feléjük is tartott.- De jó látni titeket!- Szorította magához elsőnek a lányt, majd Hizashit is megölelte. [Név] elsőnek egy kicsit megilletődött, nem számított arra, hogy ekkora hévvel, ráadásul elsőnek őt fogja magához vonni a fiú. 

- Oh, öhm.. téged is - húzta apró mosolyra a száját [Név]. Nem volt teljesen megjátszott a mosolya, ugyanis tényleg örült neki, viszont még mindig kicsit sokkolta őt a dolog. 

- Ja, már alig vártam, hogy újra suli legyen, mert hiányzott az együtt töltött idő - boxolt bele haverja vállába a szemüveges, arcán egy levakarhatatlan, széles vigyorral. 

- Áh, ne is mondd, ember...! Olyan rossz, hogy te nem jársz a UA-be, [V. Név]..-  biggyesztette le alsó ajkát a kék hajú.- Pedig jó lenne veled is nap, mint nap lógni..- döntötte a fejét a vállára. 

- Hát, sajnálom - húzta kínos mosolyra ajkait.- Igazából én sem bánnám, ha egy iskolába járnánk, legalább lenne három normális barátom a közelben.

- Hát, mi hárman vagyunk, szóval neked egyszerűbb dolgod lenne átiratkozni, viszont.. te vagy a lány - kezdett el gondolkodni Oboro.- Ez eldöntetett! Yamada! Mi megyünk az ő iskolájába!- csapta hátba barátját, aki eleinte csak pislogott, aztán teljesen átszellemülve beleegyezett.- Már csak Aizawát kell tájékoztatnunk, és egy héten belül már át is cuccolunk oda - paskolt párat [Név] karján, majd meg is simogatta azt, miközben levakarhatatlan mosoly terült szét az arcán. 

- Oh, dehogy. Öhm.. nem szükséges, igazán. Ti tanuljatok csak szépen az egyik legelismertebb gimiben tovább, én pedig folytatom tanulmányaim itt. Miattam ne adjátok ezt fel. - Ha nem is volt szándékos a mozdulat, de picit arrébb húzta a karját a tőle pár hónappal idősebbtől, aki ezt persze észrevette, s azonnal leesett neki a tantusz, miszerint lehet a lány félreérti a helyzetet. 

- Zavar, ha hozzád érek?- kérdezte, hangjában a számonkérés egy halvány foszlánya sem volt megtalálható. Sokkal inkább érezte rosszul magát, hogy a túlbuzgósága miatt valaki feszeng mellette. 

- Tessék?- illetődött meg a lány, elvégre nem hitte volna, hogy ennyire szembetűnő volt az utóbbi megmozdulása. 

- Nyugodtan szólj legközelebb, ha túlzásba esnék, rendben?- mosolygott kedvesen rá Oboro.- Szeretek másokhoz hozzáérni, akikkel jóban vagyok, én így fejezem ki azt, ha valaki fontos nekem. Ne haragudj, ha túllőttem esetleg a célon, tudom, hogy még nem ismerjük sok ideje egymást. Nem szerettem volna illetlen lenni, nem így lettem nevelve. Sajnálom.- Egy pillatara teljesen letaglózta ezzel a lányt. Semmiképp nem várt ilyesmit a fiútól, mégis jól esett neki az, hogy felismerte a problémát, és cselekedett, hogy jóvá tehesse. Nagyra értékelte az ilyen viselkedésű embereket, akik nem csupán abbahagyják, amit műveltek, de nyíltan elnézést is kértek a másiktól. 

- Idővel biztosan megszokom, emiatt ne aggódj, csak még teljesen új a helyzet. Én is szeretek másokhoz érni igazából, úgyhogy teljesen meg tudlak érteni. Csak egy kis haladék jó lenne, nem tudom, egy kedvezményes kupon, hogy hozzám kevesebbszer érsz?- viccelte el a helyzetet, ugyanis nem volt szándékában ezzel elrontani a jó hangulatot, ami beállt közéjük. 

- Amit [Név]-nek adnál, azt megkaphatom én?- emelte fel kezét Hizashi játékosan, mire a másik kettő összenézett, s elnevették magukat. 

- Persze - mondták teljesen egyszerre, amin csak jobban kezdtek el kacagni. Ez pedig a szőkét is megnyugtatta, látván azt, hogy a feszültség teljesen elpárolgott a levegőből, s ismét jó a kedve mindenkinek. 

- Oboro, tessék - nyújtott a fiúnak egy fánkot egy középkorú nő. A szemei teljesen úgy néztek ki, mint a fiúnak, a mosolya is nagyon hasonló volt, így kétség sem fért hozzá, hogy az anyukája ért vissza a sorban állásból.

- Oh, köszi - mosolygott, s ahogy elvette, már habzsolta is befelé a finomságot. 

- Sziasztok, Oboro édesanyja vagyok - mutatkozott be a nő.

- Jó reggelt, az én nevem [Teljes Név], nagyon örülök a találkozásnak - mosolygott fel rá a lány.

- Szép jó reggelt, én Hizashi Yamada vagyok.

- Én leülök máshová, ti pedig maradjatok csak itt. Gondolom nem itt fogtok elválni, szóval majd hívj fel, mikor hazafelé jössz, rendben?- nézett a fiára, aki csak felmutatta a hüvelykujját.- Ezesetben, szervusztok - intett mosolyogva, s a többiek is elköszöntek tőle. [...]

Időközben elmentek sétálni is, amint befejezték a reggelit. A csevegés nem maradt abba, a két fiú rengeteget hablatyolt, amit [Név] örömmel hallgatott. Szerette a semmiségekről szóló beszélgetéseket hallgatni, így nemigen szólt közbe, csak ha kikérték a véleményét, vagy mind a ketten ránéztek, ezzel tudatosítva benne, hogy be szeretnék vonni a beszélgetésbe. 

- Na, és a te szüleiddel mi a helyzet?- pillantott oldalra Oboro, hogy láthassa a lányt. 

- Három éves koromban elváltak, mert belátták, hogy én voltam az egyetlen közös pontjuk egy ideje, és nem jöttek ki jól már egymással, szóval úgy döntöttek, hogy inkább akkor válnak, amikor még kicsi vagyok, hogy ne kelljen a folytonos veszekedéseiket hallgatnom, miközben egyre idősebb leszek. De egyébként nagyon jó emberek - kunkorodott fel a szája szeglete.- Apu bankár, van egy saját bankja, szóval nincs pénz szűkén, és van egy családja nem olyan messze innen. A nő, akivel együtt van, Tomo, egy nagyon kedves hölgy, szóval nem bánom igazából. Boldogok együtt, és van két kisgyerekük, akik iszonyatosan édesek, imádom őket. Anyu pedig asszisztens egy elég komoly cégnél, szóval ő sem keres rosszul, és imád engem. Neki nincs senkije, a pasik sorra hagyták ott, csak mert van egy gyereke, de mivel nem hajlandó feladni az anyaságot egy olyan fasziért, aki nem képes mellette maradni egy ilyen miatt, így ketten élünk nem messze a sulimtól. 

- Azt a... És nem bánod? Mármint azt, hogy elváltak, és két külön helyen élnek, apádnak már nem te vagy az egyetlen gyereke, érted.

- Őszintén szólva egy cseppet sem bánom - vont vállat.- Mármint, persze nagyon örülnék annak, ha jóban lennének, és együtt maradtak volna, de ez milliószor jobb, mintha menekülnöm kellene otthonról, csak mert ott sem érzem magam jól. Szerintem nagyban megkönnyítik így abban az életem, hogy szeretni tudom őket. Ha egymást marnák a mai napig, akkor biztosan nem szeretném őket ennyire, hiába állítanák váltig, hogy ők csak egymást nem szeretik, de engem igen. Így viszont anya legtöbb figyelme rám terelődik, nyugodtság honol a házban, alig vitatkozunk, és ő is kiegyensúlyozottabb. Apu pedig úgy is istenít engem, hogy van két másik gyereke. Imádja, ha átmegyek, és szereti nézni azt, ahogy a testvéreimmel, vagy a mostoha anyámmal játszok, beszélgetek, akármi. Szóval egy kicsit sem sajnálom azt, hogy külön helyen élnek a szüleim, ha egyszer boldogok, és nem mondanak le rólam más miatt.

- Hű.. Nem semmi. Ha az én szüleim válnának, biztosan nagyon rosszul érintene.

- Hát, nem lepne meg. Mármint, ha most válnának, biztosan egyszerre lennék letört és megkönnyebbült. De akkor még kicsi voltam, szóval úgy éltem egész életemben, hogy ez teljesen normális. 

- Mondjuk érthető, akkoriban biztosan nem fogtál fel még sok mindent a dolgokból.. De így is csodállak, hogy ezt ennyire lazán tudod kezelni - vigyorodott el a füstös hajú, mire a lányból egy apró kuncogást váltott ki.

- Azért ennyire nem nagy szám - mosolygott rá, ahogy oldalba bökte a könyökével, ezzel szélesebb mosolyt varázsolva a fiú ajkain. 

=====

Délután hármat ütött már az óra, amikor eldöntötték, hogy a mai napra elköszönnek egymástól. Persze a fiúk nem szerették volna, ha a lány egyedül tartana hazafelé, így elkísérték őt. Az úton odafelé azonban [Név] megállt egy játékbolt kirakata előtt, s csillogó szemekkel kezdte nézni a kitett, legfelkapottabb játékokból álló kínálatot. Hizashi és Oboro nem értették, hogy miért torpant meg, s mivel pár lépést tovább mentek, mert nem vették észre egy pillanatig, hogy a fiatalabbik megállt, így vissza is lépdeltek mellé.

- Mit látsz?- kíváncsiskodott Hizashi, ahogy tekintetét barátnőjéről az üveglap mögötti játékokra vezette.

- Látod azt ott?- bökött az egyik PlayStation-os játékra, amire már hónapok óta vágyott, de nem tudta megvenni, mert mindig elfogyott a felkapottsága miatt. 

- Ooh! Bemenjünk? Igaz, hogy mindjárt zár, de itt az alkalmad!

- Szeretsz játszani?- pislogott nagyokat a harmadik tag.

- Mi az, hogy! Imádok! Gyertek, van nálam pénz is!- Ragadta meg a két fiú csuklóját, s beléptek a meleg miatt nyitva hagyott ajtón.

- Jó napot!- köszöntek mindannyian hangosan, ahogy beértek a videójátékokkal megtömött helyiségbe. Az eladó egy pillanatra felnézett a telefonjából, hogy viszont köszöntse potenciális vásárlóit, majd már vissza is vezette tekintetét a kijelzőre. A fiatalok még nézelődtek, hátha találnak olyan játékot, amit szívesen megvásárolnának, de mivel nem volt ilyen, leemelték az utolsó előtti eladó lemezt, s letették a pultra. 

- Csak ez lesz?- nézett [Név]-re a nagyjából húszas évei végén járó férfi.

- Igen, köszönöm - bólintott a lány.

- 8215 yen lesz - tette egy szatyorba, majd elvette az összeget, és odaadta a visszajárót.

- Köszönöm szépen, viszont látásra! - Köszönt el a [szín] hajú, s ahogy kisétált, követték a fiúk.- Hát végre meglett!- vigyorgott a szatyorra boldogan a lány.

- Nekem ez két havi zsebpénzembe fájna legalább - bólogatott elismerően Oboro.- Jó lehet ha az apád bankár.

- Biza jó dolog!- nevetett fel [Név].- Majd játszhattok vele ti is, ha gondoljátok, mikor átjöttök. 

- Mehetek majd egyszer át?- csillantak fel a fiú kék szemei.

- Huh? Persze - vont vállat a lány.- 'Zashi is sokat jár át, Aizawa is volt már nálam.

- Szóval én leszek az utolsó, aki átmegy? Hát nem tudom, hogy meg legyek-e sértődve, vagy se - noha sértettséget tettetett, pimasz mosoly volt az ajkain, így a lány sem tudta komolyan venni panaszkodását. 

- Lehet Aizawa is, ha te nem jössz - vágott vissza játékosan. 

- Azt nem hagyhatom - nevetett fel, ahogy kezeit összekulcsolta a tarkójánál. [...]

Végül hazáig kísérték őt, s amíg a szőke összepakolta az ott hagyott dolgait, addig Oborót körbevezette a házban [Név]. Be is mutatta az édesanyjának, mivel otthon volt, s amint végzett Hizashi, már búcsúztak is el. A lány kikísérte a fiúkat, ahol megölelte mind a kettőt, majd bezárta a kaput, és visszament az anyjához. [...]

- Kedves fiú ez a Shirakumo - mosolygott az anyja a lányára, ahogy nekiálltak este hatkor a vacsorának, s krumplit kezdett el hámozni, mivel pürésíteni szerették volna. 

- Az - biccentett [Név], miközben a húst kezdte el bepanírozni.- Szinte teljesen olyan, mint 'Zashi, szóval egyszerűbb hozzászoknom. Sokat beszél, az egyszer biztos - nevetett fel.- De kedves, odafigyel másokra. Bejött ma velem megvenni az új játékom is, pedig mondhatta volna, hogy hazamegy. Persze Hizashit nem lehet túlszárnyalni, de nem bánom, hogy barátok lettünk. 

- Örülök, hogy nyitsz mások felé is - kacsintott rá, szélesebb mosollyal.- Ő is nyugodtan jöhet bármikor, mint Shota. Tényleg, vele mi a helyzet? Múltkor hogyhogy tovább maradt?

- Tanulnunk kellett, meg dumáltunk egy kicsit. Nekem is furcsa volt, de örültem neki. Ő is.. kedves - mosolyodott el az orra alatt.- Végre van egy olyan barátom, aki hasonló hozzám. Aki nem mindig akar beszélni, kimozdulni, vagy ilyesmi. Imádom 'Zashit, de vele van, amikor egyszerűbb. Még nyilván nem vagyunk annyira elkényelmesedve vele, mint az emberimádó köcsögömmel, már bocsi - nevetett fel, ahogy az anyja a szemét forgatta a becenév hallatán.- Mármint, még nem büfögök, fingok vagy igyekszem nem előtte tüsszenteni, de ennek ellenére is jó a társasága. Megnyugtató, mert tudod, hogy akármit elmondhatsz neki, soha nem adja tovább, és a sírba viszi a titkot. 

- Őszintén boldoggá tesz engem, mint az anyád, hogy ennyire csodás barátokat szereztél - kezdte el a meghámozott krumplikat egy edénybe felkockázni. 

- Igazából én is. Kezdtem elveszteni a hitem az emberiségben, mert nagyon, de rettentően sok idegesítő embert ismerek az iskolában, akiknek meg se kellett volna születni kábé, de mégis rontják a levegőt... De jó, hogy vannak még rendes emberek. Persze, itt vagy te is, meg apu és a nője is, akik jó példái a normális és szerethető embereknek, meg a testvéreim, plusz 'Zashi is itt volt, de ti idősebbek vagytok nálam, a gyerekek meg nagyon aprók még, a korosztályom viszont egy kalap moslékkal vetélkedik minőség szempontjából.

- Megértem - kacagott fel a nő.- Jut eszembe, apád felhívott, hogy szabad vagy-e a jövő hétvégén.

- Elvileg ja, nincs programom.

- Csak mert örülne, ha pénteken átmennél suli után, és csak vasárnap délután hozna haza. Ha persze ez neked jó. 

- Uuu, persze! Megyek én! Már úgyis hiányoztak - kezdett el felpörögve bólogatni, amin az anyja jót mulatott.

- Akkor szólok neki. Vagy akár írhatsz vagy hívhatod te is, ahogy jól esik.

- Holnap felhívom majd reggel, most már nem zavarom. De az ilyenekkel engem is traktálhatna ám...- biggyesztette le alsó ajkát.- Na holnap majd jól megmondom neki..

- Azt szeretném hallani - nevetett fel hangosan a negyven éves nő. 

- Fogadunk a reakcióján?

- Persze!- vigyorgott Kumi.- Szerintem habogni fog és bocsánatot kér, felajánlja, hogy a kedvenced főzi meg.

- Hmm... Szerintem viszont nevetni fog rajta, és megígéri, hogy ilyesmi miatt engem keres majd.

- Mi legyen a tét?

- Aki veszít, az porszívózik fel egész héten, és hétköznap mosogat?

- Benne vagyok!- nyújtotta lánya felé a kezét, aki megfogta azt, s megpecsételték a fogadást. 

- Na, és most, hogy engem kiveséztünk... Veled mi a helyzet? Van pasi jelölt?

- Tudod, kellőképpen lefoglal egy bizonyos tizenhat éves tinédzser, akitől a hímek valamiért rettegnek - vonta fel az egyik szemöldökét mosolyogva.- Szóval nincs. Egyelőre rád koncentrálok, és magamra. Úgyis te vagy a legfontosabb az életemben - csípte meg játékosan az orrát, mire [Név] nevetve elhessegette a kezét. 

- Azért ha lenne valaki, szeretettel várom a tesztjeimmel - mosolygott eszelősen.- Az én anyámhoz nem jó ám akárki.

- Olyan vagy, mint az apám - röffent egyet nevetés közben, ami csak akkor szokott megtörténni, ha valamit nagyon viccesnek tartott.

- Attól eltekintve, hogy nem kopaszodok, nincs sörhasam, nem iszok vagy cigizek, valamint nem tartunk nyulakat étel céljából.

- Pedig most, hogy rád nézek...

- Ne merd!- nevetett hangosan, már az anyjával együtt. 

- Késő!

- Kész, a te részed megmérgezem.

Ahogy ezt kimondta, szinte már mind a ketten fuldokoltak a nevetéstől. Az ilyesmiket természetesen egyikük sem gondolta komolyan, s ezt tudták is. De jól esett nekik húzni a másik agyát, ez volt a legkedveltebb programjuk. És ezt egyikük sem bánta, imádták csinálni. Hiába kapták már meg párszor rokonoktól, hogy ilyenekkel még viccelődni sem lenne szabad, őket ez egy cseppet sem érdekelte. Elvégre nem akarták az anya-lánya kapcsolatukat másokhoz igazítani, mivel azok már nem ők lettek volna. Persze, ha voltak náluk olyan vendégek, vagy ők mentek olyanokhoz, akiknek ez a fajta humor nem igazán volt a kenyere, visszafogták magukat. Viszont sokszor megesett, hogy már csak azért is jöttek elő sorra ilyen poénokkal, hogy bosszanthassanak másokat. Így voltak ők a megkérdőjelezhetetlenül egyedi és remekül működő duó. Nem tudtak volna még egy olyan anya-lánya párost mondani a családjukban, akik ennyire jól kijöttek volna egymással, így büszkén viselkedtek így. Ha tetszett ez másoknak, ha nem.