A tinédzserekből lassan az élet felnőttet varázsolt. Valójában be nem vallanák maguknak sem, de örültek az idő múlásának, mely olykor olyan volt, mintha csiga lassúsággal telne, máskor pedig szinte csak pislogtak egyet, és máris egy héttel később volt. Sokan azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket, ám azok, akik közel álltak Oboróhoz, nem így érezték. Huszonöt éves korukban is ugyanolyan fájó volt visszaemlékezniük egykori jó barátjukra, mint aznap, amikor elhunyt. De az élet megy tovább ugyebár, így a hajdani U.A-s diákok számára sem volt megadatva, hogy leragadjanak a múltban. Szép lassan kovácsolták meg önmaguk jövőjét, egymást segítve. A két férfi tanárnak állt, miután elvégezték a hőstanonc iskolát, s elismert védelmezői lettek az embereknek, ezzel egyidőben, [Név] merőben más irányba tapogatózott; az apja bankjában kapott állást, ami nem volt számára negatívum, elvégre kiskorától kezdve sokat figyelte őt, ahogyan dolgozott, mikor az anyja nem tudott vigyázni rá a munkája végett. Szerette a munkakörülményeket, az emberek sem úgy álltak hozzá, mint várta. Ahelyett, hogy kinézték volna őt, amiért ennyire könnyedén megszerezhette magának az állást, szívesen fogadták őt, elvégre a régebbi dolgozók már jó ideje ismerték és szerették is. Az apjának pedig csak kapóra jött, hiszen imádott lányával több időt tölthetett, ami fontos dolog volt a számára. Elvégre mégiscsak ő volt az elsőszülött gyermeke, aki a szemében több is volt, mint tökéletes. 

Shota és [Név] húsz évesek voltak, amikor összeköltöztek. Nagy változás volt ez az életükben, hiszen tartós ideig még egyikük sem tartózkodott egy helyen folyamatosan a másikkal, de nem bánták meg. Igaz, olyan sok nyugtuk nem volt, hiszen Hizashi a közelben vett lakást magának, hogy legjobb barátnőjéhez közelebb lehessen, emiatt pedig sokat járt át hozzájuk, de mindezek ellenére elég kényelmes volt a közös élet kettejük számára. Mivel egy ideje azért ismerték már egymást, nem volt túlzottan sok szokás, ami meglepetésként érte volna őket. Persze a költözésnél [Név] idegesebb volt, mint a férfi, nagyobb volt benne a feszültség, de mindenki jól kezelte azt, ahogyan viselkedett. A kapcsolatuk pedig igencsak erősnek bizonyult. Természetesen voltak veszekedések és viták, de mindketten hamar keresték a másik társaságát, amint lehiggadtak, s átbeszélték nyugodt körülmények között a dolgokat. Fontos volt nekik az, hogy jól működjön közöttük a dolog, hiszen szerették egymást. Toleránsak voltak egymással, de megbeszélték, ha valami nem tetszett nekik. 

Mindenki azt hitte, hogy valamelyik fiút fogja megrázni a legjobban Shirakumo halála, de mint az kiderült, [Név]-et jobban megviselte a dolog. Legalábbis az idegrendszere kevésbé bírta, mint a többieknek. A temetés után pár hónnappal döntött úgy az anyja, hogy beíratja egy pszichológushoz, mivel lánya egyre jobban fordult magába, többet aludt, kevesebbet evett, és szívesebben volt sok esetben egyedül, a szobájában mint bármelyik szerettével. Természetes módon egy anyának ez felettébb megrázó, s mivel lánya épsége volt az elsődleges célja az életben, úgy látta, egy szakember jobban tudna segítséget nyújtani, mint ő maga. Igaz, fájt neki ez a gondolat, de belátta, hogy nem rá volt szüksége akkor a gyermekének. [Név] eleinte nem akart menni, feleslegesnek tartotta, de pár ülés elteltével kezdett megváltozni a véleménye; belátta, hogy tényleg szüksége volt erre. Csupán két és fél évig járt az orvoshoz, az eredménye pedig meg is látszott. Igaz, nem hozott mindent helyre magában, de mivel jelentős javulást tanúsított, kiíratták őt. A hangulata sokkal pozitívabb lett, újra életvidámmá vált, még ha a fiú emléke fájt is a számára. De mivel egy közeli barát elvesztése nyilvánvaló fájdalommal jár, senki nem is akarta kiirtani belőle ezt az érzést, hiszen természetes dolog a szomorúság, ha egy elvesztett szerettére gondol az ember. Mindenki örült, amikor hivatalosan is kijelentették, hogy nem kell tovább járnia kezelésre. 

=====

Éppen egy szombati napra ébredtek Japán lakosai, ám ez a szombat különleges volt. [Név] testvérei, Himari és Kaito jöttek aznap át a párhoz. A testvérek havonta legalább egyszer átmentek a nővérükhöz. Ilyenkor a szüleik kihasználták, hogy nincsenek otthon a lurkók, és egy kellemes, romantikus vacsorával ünnepelték a kapcsolatukat. Persze ezt sem [Név], sem pedig Shota nem bánta, hiszen még ha a férfi szívesebben is lett volna kettesben a barátnőjével, kedvelte a családját, így szívesen látta őket vendégül a házukban, amit akkorra már csinosan kipofoztak. 

- Szia, Pindúr!- Köszönt az apja, mikor ajtót nyitott neki a lánya. Szoros ölelésbe vonta legnagyobb gyermekét, majd egy puszit nyomott a homlokára, mielőtt elengedte volna.

- Szia, apu!- Vigyorgott rá a nő.- És sziasztok!- Mosolygott a testvéreire, akik épp a táskájukkal együtt szálltak ki a kocsiból. A tizenhat éves Himari szinte félrelökte öccsét az útból, s igyekezett mihamarabb odaérni nővéréhez, hogy egy jó szoros ölelésben részesíthesse őt. Persze nem sokáig volt csak az övé az idősebbik testvér, Kaito is hamarosan csatlakozott.- Pakoljatok csak le, Shota már ébren van, nem kell halknak lenni. 

- Oksi - biccentett Himari, és miután levette magáról a cipőt, felkapta az egyik kíváncsiskodó macskát a parkettáról, s vele a karjában indult meg a vendégszoba irányába.

- Jó látni - mosolygott Kai a nővérére, mielőtt ő is belépett volna a házba. [Név] boldogan fonta össze karjait maga előtt, ahogy tekintetét az apjára emelte. Öregedtek vonásai, de még mindig igencsak jóképű férfinak tartotta. Mindig is odáig volt az apja -számára- tökéletes vonásaiért, s büszkén viselte egyes jellegzetességeit az arcán, amelyeket tőle örökölt. A férfi kicsit felszedett magára, de igencsak jót tett neki. Szemei körül szarkalábak éktelenkedtek, melyeket szívből szerettek mindketten. Hajában megjelent ugyan jónéhány ősz hajszál, de esze ágában sem volt festékkel eltűntetni őket. Méltósággal akart megöregedni, nem akarta eltitkolni a nyilvánvalót, miszerint ő maga sem lesz már fiatalabb. 

- Reggeliztek?

- Igen, otthon már kajáltak - bólintott Namiyo.- Holnap hányra jöjjek értük?

- Amikor csak szeretnél. Úgyis itthon leszünk szerintem, maximum holnap reggel eljönnek velem futni egy kicsit, de akkor te még biztosan ágyban leszel - bökte oldalba az apját játékosan.

- Akkor előtte majd felhívlak, de szerintem délután kettő környékén már itt leszek. Hacsak nem akarnak tovább maradni, de majd úgyis rákérdezek. Legfeljebb átugrunk mi is egy kicsit, ha nem baj.

- Ugyan, dehogy baj. Titeket mindig nagyon szívesen látunk itthon. Na menj, hódítsd meg újra a nejed - vigyorgott [Név], ahogy elkezdte tolni apját az autója irányába. A férfi csak nevetett, majd beszállt a kocsiba.- Vezess óvatosan - integetett a nő.

- Úgy lesz. Jó szórakozást a testvéreiddel - intett ő maga is, majd felbőgött a motor, s lassan kikanyarodva az útra, már indult is haza. [Név] visszasétált a házba, az ajtót bezárta a kapuval együtt, és elindult a vendégszoba irányába. Shota már odabent volt a fiatalokkal, ami megmosolyogtatta.

- Na, mi a helyzet?- érdeklődött az ajtófélfának dőlve.

- Épp megmutattam nekik, hogy milyen új játékot vettél meg, amivel ők is tudnak játszani, ha akarnak - emelte fel a férfi a videójáték tokját.- Odáig vannak érte, szóval estére lestoppolták a nagy tévét.

- Egye fene, de ha már úgy érzitek, hogy elég jól megy, kiállhattok ellenem is - borzolta össze a földön ülő fiatalok haját. 

- Úgyis lenyomunk majd!- vigyorgott Kaito.

- Nocsak, kiesett egy tejfogad, öcsi?

- Ja, pár napja. Beleharaptam a húsba, mikor benne maradt. Már csak egynek kell kiesnie, és máris teljesen megszabadultam a tejfogaimtól!- düllesztette ki büszkén a mellét, amin a két idősebbik jót mulatott. Olyan gyermeki büszkeséggel mesélt a dologról, hogy [Név] számára már-már komikus volt az aranyossága. 

- Remek hír - bólogatott elismerően. [...]

Aznap együtt főztek. Mivel [Név] a szerettei körében igencsak beszédes tudott lenni, a két fiatalabbik pedig természetükből eredendően imádtak beszélni, a jó hangulat valahogy kihozta Aizawaból is a cseverésző énjét. Szerelme mellett amúgy is hamarabb megeredt a nyelve, de így, hogy csatlakozott hozzájuk a két locsi-fecsi is, ha akarta volna, ha nem, belekerült a beszélgetésbe. Alapvetően nem szeretett feleslegesen beszélni, nagyon csendes természettel volt megáldva, viszont tudta jól, hogy a párja odáig volt azért, amikor a testvéreivel foglalkozott, így úgy döntött, szerez pár jó pontot kedvesétől. De persze nem volt kényszerítve. Nem kiabált vagy förmedt volna rá [Név], ha inkább bezárkózik a szobájukba, vagy ügyet sem vetve rájuk inkább dolgozatokat javít. Ő maga akart a nő kedvére tenni ezzel, ezeket a gyerekeket pedig már évek óta ismerte, így számára is komfortosabb volt az, hogy beszélgetésbe bonyolódjon velük. Na meg persze jól esett neki, hogy a barátnője családja ennyire befogadó volt vele; így tényleg közülük valónak érezte magát, ezzel pedig közelebb is került szerinte [Név]-hez. Amíg a két tinédzser játszott a PlayStation-ön, addig ők vettek közösen egy kellemes habfürdőt. Egymás testéhez simulva ültek a kádban csendben, hallgatva a víz halk loccsanását, amikor megmozdultak, illetve a gyerekek kiabálását játék közben. Shota egyik karja a kád szélén feküdt, másikkal pedig kedvese derekát fonta körbe, s oldalát cirógatta komótosan ujjai hegyével. [Név] lassan megfordult egy kissé, s tekintetük találkozott. Hosszú pillanatokon keresztül néztek egymás szemébe. Apró mosoly rejlett mindkettejük arcán, amely akaratlanul kúszott fel rájuk. Végül [Név] felemelte egyik kezét, amivel a férfi borostás arcát fogta meg, és simította végig állkapcsának vonalát. 

- Szeretek a közeledben lenni - suttogta, noha ő maga sem tudta miért. Egyszerűen képtelen volt hangosabban megszólalni, annyira káprázatosnak tartotta a férfi vonásait. 

- Én is szeretem, amikor mellettem vagy - mosolygott rá a fekete hajú. Ez számukra egy diszkrét módja volt annak, hogy kifejezzék egymás iránt érzett szerelmüket. Szerette a mosolyát. Olyankor az arca is jobban tükrözte az érzelmeit, s mivel Oboro halála óta elég rendesen magába zuhant Aizawa is, nehezen mutatta ki valódi érzelmeit a világ felé. Persze ez alól nagyrészt kivétel volt [Név], de sokszor még mellette sem tudta normálisan kifejezni magát. Ilyenkor azonban sikerült neki. Az ilyen alkalmakkor, amikor tökéletes idillben tarthatták egymást a karjaikban, nem is kellett gondolkodnia azon, hogy mit mondjon neki, és a mimikájára sem kellett odafigyelnie; jött minden magától. Ahogy ebbe pedig a [szín] hajú belegondolt, egy kósza könnycsepp hagyta el a jobb szemét. Shota azonnal letörölte, de nem kezdett vigasztalásba, elvégre tisztában volt vele, hogy a nő, aki vele szemben ült, boldog volt. 

Nagyjából negyven percet tölthettek el együtt a fürdőszobában, mielőtt pizsamába öltözve kijöttek volna onnan. A gyerekeket is elküldték, hogy frissítsék fel magukat, ne koszosan feküdjenek be az ágyba. Ameddig a két testvér fürdött -noha nem együtt, csupán amikor az egyik bent volt, a másik az ajtónak támaszkodva beszélt hozzá a túloldalt-, addig ők kicsit összepakolták az aznapi kuplerájt. Nem volt sok dolguk, azonban szerették volna rendben tudni a lakásukat annyira, amennyire csak lehetett. Amíg [Név] elmosogatta a keletkezett koszos mosatlant, addig Shota enni adott a macskáknak. Nem volt sok, csupán három. Kyoho, Aizawa gyerekkori macskája, sajnálatos módon ekkor már nem élt, de hiába lettek új cicák, mind szerették még őt. Az új macskákból az egyetlen nőstény volt foltos, a hímek mind cirmosak voltak. Az egyik hím valójában Hizashié volt, pontosabban ő választotta, és őt is szerette a legjobban, de mivel tudta, hogy a legjobb barátja mennyire macskás, inkább nem tulajdonította a sajátjának. 

- Kész vagyunk!- siettek be a konyhába a többiek.- Akkor játszunk együtt?- ugrált izgatottan Kaito.

- Persze, de készüljetek fel egy csúnya vereségre!- csipkedte meg az orrát mosolyogva [Név], ahogy elindult a nappaliba, hogy mindent beállítson. Mivel négy konzol volt, így Aizawát is bevonták a dologba, de nem volt túlzottan ellenére, elvégre barátnője kitanította, szóval tudta, hogy nem fogja hátráltatni a nőt azzal, hogy egy csapatban voltak. 

Késő estig szórakoztak, a gyerekek próbálták hosszú órákon át megverni a nővérüket és a párját, de csupán háromszor sikerült nekik ezt elérni. Nem volt sok, tekintve a testvérük győzelmi rátáját, de büszkék voltak rá, hogy legalább ennyiszer meg tudták csinálni, közös erővel. Nagyjából éjfél környékén adták fel, amikor már majdnem kiesett a szemük a fáradtságtól, s mindent duplán láttak, így meglebegtették a jelképes fehér zászlót, és takarodót fújtak. Igazából a nő nem is bánta, már ő maga is igencsak fáradt volt, de nem akart túl öregnek tűnni előttük, ezért nem ment el lefeküdni tízkor. Amíg ő bekísérte testvéreit a szobájukba, addig Shota kikapcsolta a tévét és a PlayStationt is, illetve azt a pár poharat, amiből még ittak, elmosta, a kibontott chipses zacskókat pedig összegöngyölte, és elrakta a szekrénybe. 

- Jó éjszakát!- nyomott a fiatalabbak homlokára egy-egy puszit, mielőtt lekapcsolta volna a villanyt.- Aludjatok jól.

- Jó éjt!- mondták szinte egyszerre a testvérek apró, fáradt mosollyal az arcukon, szemüket lehunyva. 

Aranyosnak tartotta [Név] ezt a látványt, így egy kis ideig még kiélvezte, majd becsukta az ajtót, és átsétált a saját hálószobájukba, ahol a férfi már az ágyban telefonozott. Amint azonban bebújt mellé a nő, máris lezárta a készüléket -mivel sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a figyelmét ne kösse le más, csak a szerelme-, s közel húzta magához. Vettek mindketten egy mély levegőt, majd egy csókkal kívántak egymásnak kellemes estét, és a másikba gabalyodva zuhantak mély álomba. Aizawa ugyan egy kicsit tovább maradt ébren, neki nem ment olyan könnyen az alvás mostanában. Mindig álmos volt, de nagyon keveset tudott csak aludni. Így most is, mint minden másik alkalommal, amikor kedvese hamarabb aludt el, hallgatta a lélegzését. Volt valami megnyugtató számára abban, hogy a nő teste hozzá simul, és egyenletesen szuszog a mellkasára. Lassan cirógatta bőrét, hiszen tudta, hogy szerette a [szín] hajú, amikor ezt csinálta. Végül nem olyan sokkal később ő is sikeresen elaludt.

Reggel [Név] már korán ébren volt, pontosabban hétkor. Ilyenkor szokott elmenni futni, és késői alvás ide vagy oda, nem akarta eltolni, hiszen ilyenkor volt a legkellemesebb idő odakint. Így hát igyekezett nem felverni mindenkit, amíg elkészült, majd már indult is. Ezt a szokását akörül vezette be, amikor otthagyta a pszichológusát. Néha még vissza-visszaköszöntek a rossz emlékek vagy gondolatok, így hiába nem volt koránkelő típus, el akarta oszlatni ezeket a feketén gomolygó gondolatokat a fejéből, s ez tűnt a legideálisabbnak. Eleinte szenvedett miatta, épp ezért volt hatásos, hiszen valami más miatt nyűglődött. De ahogy teltek a hónapok, úgy vált rendszerszerűvé, s a szervezete is hozzászokott ehhez. Így már képes volt élvezni is, ahogy a hűvös, kora reggeli szél az arcába fújt, s az embereket is el tudta kerülni nagyrészt. Nyilvánvalóan így is sokan voltak, de talált egy olyan területet, ahol nem volt hatalmas a tömeg, így mindig arra a környékre kocogott. Szeretett ilyenkor zenét is hallgatni, ez segített neki kizárni a környezetében lévő zavaró tényezőket, és még energia löketet is adott neki. Általában egy órájába szokott telni, mire végzett, így nyolc óra környékén már haza is ért. A házban még mindig csend honolt, de nem is várt túlzottan mást. Így inkább csendesen vett egy kellemes zuhanyt, majd átöltözött az aznapi, otthoni szerelésébe, s visszamászott az ágyba. Mint az kiderült, Shota már ébren volt, csupán nem akart még kimenni a szobából, így mosolyogva kuckózott be újfent mellé.

- Jó reggelt, hogy aludtál?- érdeklődött a nő, ahogy állát a férfi mellkasára támasztotta.

- Neked is. Egész jól, hogy őszinte legyek. Régen aludtam egyhuzamban ennyit, jól esett. És te?

- Én is. Lehet, nem volt meg a nyolc óra, de egyelőre nem érzem magam fáradtnak. Esetleg majd korábban fekszem le - kuncogott, mire Shota ajkai is felfelé görbültek.- Ah, tudom, teljesen nem ehhez kapcsolódik, de annyira örülök, hogy megvettük ezt a házat. Az egész környezet tiszta pozitív. Nem is tudom... kevesebbet stresszelek itthon. Talán azért, mert ez végre a miénk és egy igazi otthon. Mármint nem mintha anyunál nem éreztem volna jól magam, csak... érted.

- Igen, értem - nyomott csókot homlokára.- És egyet is értek. Otthonos ház, ami csak a miénk. 

- Jó, hogy csak a kettőnkké.. - sóhajtott fel mosolyogva.- Egy ideig legalábbis.

- Még egy kicsit...- mormogta mosolyogva a férfi, ahogy [Név] hajába fúrta a fejét, miközben közelebb húzta magához. 

=====

Négy óra környékén begördült Namiyo is a kocsival az utcába. A középső gyereke engedte be őt, mert [Név] és Kaito épp óriási kártya küzdelemben voltak, és nem akart egyikük sem felállni az asztaltól, inkább koncentráltak a megmérettetésre. Az apjuk jót nevetett a komolyságon, hiszen a tét csak egy zacskónyi pillecukor volt, mégis úgy taktikáztak mindketten, mintha minimum pénzről lett volna szó. Persze [Név] hagyta a fiatalabbat, de a móka kedvéért ő is nagyon komolynak tűnt. Amíg nem nyert Kai, addig Shota és Himari kötötték le az idősebbik férfit. 

- Nézd apa, enyém lett!- mutatta vigyorogva a jó nagy zacskónyi édességet büszkén Kai.

- Szép volt fiam!- pacsizott le vele büszkén.- Jól a földbe tiportad [Név]-et, ügyes vagy - villantott pimasz mosolyt a lánya felé, aki csak mosolyogva megforgatta a szemét, s egy puszit nyomott apja arcára, üdvözlésképp. 

- Kérsz egy kávét, apu?

- Elfogadom, köszi. Ti addig pakoljatok össze, és foglaljátok el magatokat, amíg nem indulunk. Anyátokkal elviszünk titeket vacsizni - mosolygott a két kisebbik gyerekére, akik hangos ujjongás közepette be is szaladtak a vendégszobába.- Na, mi a helyzet, fiatalok? 

- Kicsit fáradtak vagyunk, de igazából semmi különös azóta, hogy utoljára beszéltünk. Shota osztálya elképesztő édes, kapott ajándékokat is múltkor a szülinapjára. Be nem vallaná, de szereti őket. Én pedig egyenesen imádom, még ha sokat is panaszkodik rájuk, mennyire hangosak és szeleburdik. Na és veletek?

- Tomót kirúgták, mert kellett hely a fiataloknak a cégnél..- sóhajtott a férfi.- Szóval most munkát keres éppen. Felajánlottam, hogy jöjjön hozzánk, de azt mondta, hogy azt nem élvezné, és nincs is hozzá képesítése, úgyhogy még keresgél, és állásinterjúkra jár. De azért nem olyan vészes, hozok haza eleget, felőlem otthon is maradhatna, ha szeretne, de jó asszony, nem akarja, hogy eltartsák - mosolyodott el.

- Azért ha nagyon nem jönne össze neki valamiért, nyaggasd. Legalább addig is lesz fizetése.- Mondta, miközben elkezdte felmelegíteni a bögrékbe öntött tejet, s a konyhapultnak dőlt.- Oh, múltkor láttam egy jó akciófilmet, amit vetíteni fognak jövő hét szerdán este. Van kedved megnézni? Átküldöm majd a linket. 

- Miről szól?

- Valami maffiózós dolog, tele van elvileg klisékkel, de szépen van megcsinálva legalább. Legalábbis abból ítélve, amit a bemutató videóban láttam. 

- Annyira nem lehet rossz. Majd felhívom a mozit, és foglalok le nekünk jegyeket. Csak ketten menjünk, vagy-

- Csak mi - mosolygott rá [Név], ahogy letette elé a gőzölgő kávét.- Apa-lánya programnak terveztem. Nem baj, ugye?- pillantott a barátjára, aki addig a pillanatig teljesen elveszett gondolataiban, így gyorsan kapta a fejét a nőre.

- Hm? Bocs, csak a dogákon gondolkodtam. 

- Nem baj, ha csak mi ketten megyünk apuval moziba, nem pedig közösen mi és ők?

- Dehogy baj. Érezzétek jól magatokat, én megleszek - kelt fel a székről, s egy puszit nyomott kedvese arcára, ahogy magához húzta a derekánál egy pillanatra. 

- Édes vagy - fogta meg az arcát, amit összenyomott, így a halszájára nyomott puszit.- Oh?- nézett az ajtó felé, amin hangos kopogtatás hallatszott, így odasietett.

- Hali! Mi a helyzet?- lépett be Hizashi a házba, nagy vigyorral az arcán, és magához ölelte barátnőjét.

- Jesszus 'Zashi, tegyél le!- nevetett fel [Név], mikor a férfi felkapta őt örömében.

- Nocsak, itt van Namiyo is! Jó napot, uram!- veregette hátba a nő apját, majd levetette magát az egyik székre, Shota mellé.

- Neked is fiam! De annyi ideje ismerjük egymást, leszokhatnál az uramozásról - mosolygott kedvesen a férfi.

- Amíg maga az én szemem fényének az édesapja, addig minden tiszteletet megadok - azzal magához húzta [Név] bögréjét, és lehajtotta a benne lévő koffeines italt. 

- Ennyit a tiszteletről...- fogta a fejét a nő nevetve.