Reggel -pontosabban majdnem délben már- mindannyian egy üzenettel a telefonjukon ébredtek fel. Oboro édesanyja írt nekik, miszerint ha van idejük, menjenek át hozzájuk. Volt pár holmija a fiának, amiket ő nem akart megtartani, viszont gondolta, a barátai szívesen hazavinnék emlék gyanánt. Valamint talált egy naplót is az egyik fiókjának aljában, és gondolta, szeretnék elolvasni. Persze mindenki azonnal beleegyezett, és egy gyors reggelit követően már buszra is szálltak. Tekintve, hogy az este hallották, amint összetört a lány, a fiúk igyekeztek a lehető legjobban segítséget nyújtani neki. Aizawa átadta a helyét a járművön, mivel nem volt négyes ülés, Hizashi pedig megfogta a kezét, és cirógatni kezdte. Kicsit furcsállotta is a helyzetet a lány, de nem szólt egy szót sem. Igazából még élvezte is, hogy egy kicsi komfortot adtak neki a barátai a napok óta tartó megpróbáltatások után. Az esti sírástól egy kicsivel jobban lett, de amint elolvasta a kék hajú édesanyjának üzenetét, a gombóc nem akart eltűnni a torkából. Félt attól, mit írt le a naplójába a fiú. Félt, hogy esetleg egy balesetnek álcázott öngyilkosság van a dologban. Próbált a lehető legrosszabbra is számítani, hogy ne ott kelljen szembesülnie vele. Már sokkal szebb volt az idő, mint az elmúlt napokban. Talán azért tűnt fel ennyire [Név]-nek ez a változás, mert csak ekkor kezdett el egy kicsit gyógyulni a lelke a veszteségük után. A halálhír óta ez volt az első olyan reggel, amikor nem nyomott annyira a mellkasa a benne lévő feszültségtől, hogy komoly fájdalmat okozzon neki.

Ahogy elérték a házat, ahol barátjuk lakott, a betonra fagyott a lábuk. Egyikük sem mozdult, csak bámulták az épületet. Sokszor jártak már ott, most mégis más volt; nem a fiúhoz jöttek. Hozzá többet nem tudtak átugrani, esetleg a temetőbe, de ez túl morbid gondolat volt. Hizashi szólásra nyitotta száját, de végül inkább becsukta, ugyanis egy hang sem jött ki a torkán. Inkább megkereste barátnője kezét, és megszorította. Ezúttal nem önmagának akart támaszt keresni, hanem meghallotta, milyen szaporán kezdte el venni a levegőt a lány. Nem volt annyira pánikolós típus. Igaz, nem szerette a tömeget vagy az idegen embereket, de elviselte őket, ha volt vele valaki. Egyedül is megbirkózott velük, csupán néha beszélni felejtett el, de egyszer sem kapott élete során pánikrohamot. Akkor viszont eléggé közel volt hozzá, és mielőtt még megtörtént volna, Hizashi igyekezett tenni valamit. Sikeres is volt, kizökkent a hirtelen érintéstől, így egy hálás pillantással köszönte meg neki némán a tettét.

- Mehetünk?- kérdezte halkan, remegő hangon a lány. Mind a két fiú vett egy mély lélegzetet, és helyeslően bólintottak. Aizawa volt az első, aki lépett egyet az ajtó felé. Kopogott, s pillanatokkal később már ajtót is nyitott Oboro édesanyja. Szomorú mosollyal nézett végig a gyerekeken, mielőtt beengedte volna őket.

Levették a cipőjüket, a kabátjukat felakasztották, és követték a nőt a fia szobája felé. Mint az kiderült, a férje azért nem volt otthon, mert inkább bement túlórázni a munkahelyére, hogy elfoglalhassa magát, és ne legyen ideje gondolkodni. A szobába beérve észrevették, hogy szinte minden a helyén volt, kivéve azokat a dolgokat, amik a szoba közepén, egy dobozba voltak elhelyezve. A nő elmondta, hogy azokból válogathatnak, a többit szeretnék megtartani. Természetesen megértették, hogy nem vihetnek haza bármit, hiszen ők csak barátok voltak, nem pedig családtagok, így mindhárman bólogatni kezdtek. Yua, Oboro édesanyja kiment, magukra hagyva a fiatalokat. Leültek a parkettára a kartondoboz köré, s elkezdték kiszedegetni a bepakolt holmikat. Találtak hősfigurákat, néhány pólót, egy plüss sündisznót, néhány kinyomtatott fényképet, ahol a fiú velük volt, matricákat, dezodort, a parfümjét és néhány egyéb dolgot.

- Elvihetem a parfümöt? - kérdezte meg [Név], ahogy megszagolta.

- Persze - bólintottak a többiek.

Végül elosztották a dolgokat maguk között. Persze nem mindent, hiszen Oboronak több barátja is volt, és nekik is akartak hagyni valamit, nem akartak kapzsik lenni. Végül jött a napló, ami az íróasztalon pihent. Magához vette a lány, de pár percig csak bámulta a fekete borítót. Kicsit kopott volt, néhány helyen meg volt karcolva, a lapok gyűröttnek tűntek oldalról. Látszott, hogy évekig volt használva, még ha nem is minden egyes nap. Végül nagy nehezen sikerült rávennie magát, hogy kinyissa és néhány bejegyzést elkezdjen elolvasni.

𝙺𝚎𝚍𝚟𝚎𝚜 𝚗𝚊𝚙𝚕ó! 𝚅𝚊𝚐𝚢 𝚗𝚎𝚖 𝚒𝚜 𝚝𝚞𝚍𝚘𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢𝚊𝚗 𝚔𝚎𝚣𝚍𝚓𝚎𝚔 𝚎𝚕 𝚎𝚐𝚢 𝚒𝚕𝚢𝚎𝚗 𝚍𝚘𝚕𝚐𝚘𝚝, 𝚖𝚎𝚛𝚝 𝚊 𝚋ü𝚍ö𝚜 é𝚕𝚎𝚝𝚋𝚎𝚗 𝚗𝚎𝚖 𝚌𝚜𝚒𝚗á𝚕𝚝𝚊𝚖 𝚖é𝚐 𝚒𝚕𝚢𝚎𝚜𝚖𝚒𝚝. 𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚐𝚢. 𝙹𝚎𝚕𝚎𝚗𝚕𝚎𝚐 𝚝𝚒𝚣𝚎𝚗𝚎𝚐𝚢 é𝚟𝚎𝚜 𝚟𝚊𝚐𝚢𝚘𝚔, é𝚜 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚊𝚣é𝚛𝚝 𝚔𝚎𝚣𝚍𝚝𝚎𝚖 𝚎𝚕 í𝚛𝚗𝚒 𝚎𝚣𝚝 𝚊 𝚍𝚘𝚕𝚐𝚘𝚝, 𝚖𝚎𝚛𝚝 𝚊𝚣 𝚘𝚜𝚣𝚝á𝚕𝚢𝚏ő𝚗ö𝚔ö𝚖 𝚊𝚓á𝚗𝚕𝚘𝚝𝚝𝚊, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚕𝚎𝚟𝚎𝚣𝚎𝚜𝚜𝚎𝚖 𝚊 𝚏𝚛𝚞𝚜𝚣𝚝𝚛á𝚌𝚒ó𝚖𝚊𝚝. 𝙵𝚘𝚐𝚊𝚕𝚖𝚊𝚖 𝚜𝚒𝚗𝚌𝚜, 𝚖ű𝚔ö𝚍𝚗𝚒 𝚏𝚘𝚐-𝚎, 𝚒𝚐𝚊𝚣á𝚋ó𝚕 𝚗𝚎𝚖 𝚒𝚜 é𝚛𝚍𝚎𝚔𝚎𝚕. 𝙺𝚒𝚌𝚜𝚒𝚝 𝚝𝚊𝚕á𝚗 𝚓ó𝚕 𝚎𝚜𝚒𝚔 í𝚛𝚗𝚒 ú𝚐𝚢, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚜𝚎𝚗𝚔𝚒 𝚗𝚎𝚖 𝚕á𝚝𝚓𝚊 𝚟𝚊𝚐𝚢 𝚘𝚕𝚟𝚊𝚜𝚜𝚊 𝚎𝚣𝚝 𝚛𝚊𝚓𝚝𝚊𝚖 𝚔í𝚟ü𝚕. 𝙰𝚜𝚜𝚣𝚎𝚖 𝚖á𝚛𝚊 𝚎𝚗𝚗𝚢𝚒 𝚒𝚜 𝚟𝚘𝚕𝚝, 𝚖𝚊𝚓𝚍 𝚟𝚊𝚕𝚊𝚖𝚒𝚔𝚘𝚛 𝚓𝚎𝚕𝚎𝚗𝚝𝚔𝚎𝚣𝚎𝚖 𝚖é𝚐.

𝙽𝚘𝚜, 𝚑𝚎𝚕𝚕ó! Ú𝚓𝚛𝚊 𝚒𝚝𝚝. 𝙴𝚣 𝚊𝚣 ö𝚝ö𝚍𝚒𝚔 𝚋𝚎𝚓𝚎𝚐𝚢𝚣é𝚜𝚎𝚖! 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚒𝚗𝚝𝚎𝚖 𝚎𝚣 𝚎𝚐é𝚜𝚣 𝚓ó 𝚛𝚎𝚔𝚘𝚛𝚍 𝚎𝚐𝚢 𝚑ó𝚗𝚊𝚙 𝚊𝚕𝚊𝚝𝚝. 𝙻á𝚝𝚝𝚊𝚖 𝚖𝚊 𝚎𝚐𝚢 𝚕á𝚗𝚢𝚝. 𝙰𝚣 é𝚟𝚏𝚘𝚕𝚢𝚊𝚖𝚝á𝚛𝚜𝚊𝚖, é𝚜 𝚗𝚊𝚐𝚢𝚘𝚗 𝚌𝚜𝚒𝚗𝚘𝚜. [𝚂𝚣í𝚗] 𝚑𝚊𝚓𝚊 𝚟𝚊𝚗 é𝚜 𝚋𝚊𝚛𝚗𝚊 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚎. 𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗𝚔𝚒𝚟𝚎𝚕 𝚗𝚊𝚐𝚢𝚘𝚗 𝚔𝚎𝚍𝚟𝚎𝚜, 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚎𝚐𝚢 𝚔𝚒𝚌𝚜𝚒𝚝 𝚌𝚜𝚎𝚗𝚍𝚎𝚜, é𝚜 𝚗𝚒𝚗𝚌𝚜 𝚜𝚘𝚔 𝚋𝚊𝚛á𝚝𝚓𝚊. 𝙳𝙴 𝙸𝚂𝚃𝙴𝙽𝚃𝙴𝙻𝙴𝙽Ü𝙻 𝙳Ö𝙶Ö𝚂!!!! 𝙰 𝚗𝚎𝚟é𝚝 𝚖é𝚐 𝚗𝚎𝚖 𝚝𝚞𝚍𝚘𝚖, 𝚍𝚎 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗𝚔é𝚙𝚙𝚎𝚗 𝚔𝚒𝚍𝚎𝚛í𝚝𝚎𝚖. 𝙼𝚊𝚓𝚍 𝚝𝚊𝚕á𝚗 𝚑𝚘𝚕𝚗𝚊𝚙 𝚖𝚎𝚐𝚔𝚎𝚛𝚎𝚜𝚎𝚖 𝚊𝚣𝚝 𝚊 𝚕á𝚗𝚢𝚝, 𝚊𝚔𝚒𝚟𝚎𝚕 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚒𝚐 𝚎𝚐𝚢ü𝚝𝚝 𝚕ó𝚐. 𝙵𝚎𝚕𝚝ű𝚗𝚝, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚗𝚎𝚖 𝚘𝚜𝚣𝚝á𝚕𝚢𝚝á𝚛𝚜𝚊𝚔. 𝚂𝚣𝚞𝚛𝚔𝚘𝚕𝚓, 𝙽𝚊𝚙𝚕ó!

𝙼𝚎𝚐𝚝𝚞𝚍𝚝𝚊𝚖 𝚊 𝚗𝚎𝚟é𝚝!! 𝙸𝚐𝚊𝚣, 𝚊 𝚌𝚜𝚊𝚓 𝚔𝚒𝚌𝚜𝚒𝚝 𝚑ü𝚕𝚢é𝚗𝚎𝚔 𝚗é𝚣𝚎𝚝𝚝, 𝚍𝚎 𝚕á𝚝𝚝𝚊𝚖 𝚛𝚊𝚓𝚝𝚊, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚒𝚐𝚊𝚣á𝚋ó𝚕 ö𝚛ü𝚕, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚟𝚊𝚕𝚊𝚔𝚒 é𝚛𝚍𝚎𝚔𝚕ő𝚍𝚒𝚔 𝚊 𝚋𝚊𝚛á𝚝𝚗ő𝚓𝚎 𝚒𝚛á𝚗𝚝. 𝙰 𝚗𝚎𝚟𝚎 𝙷𝚘𝚝𝚊𝚛𝚞, é𝚜 𝚖𝚒𝚗𝚝 𝚊𝚣 𝚔𝚒𝚍𝚎𝚛ü𝚕𝚝, ő 𝚒𝚜 é𝚛𝚍𝚎𝚔𝚕ő𝚍𝚒𝚔 𝚒𝚛á𝚗𝚝𝚊𝚖. 𝙰 𝚋𝚊𝚛á𝚝𝚗ő𝚓𝚎 - 𝙼𝚊𝚒 -, 𝚊𝚣𝚝 𝚖𝚘𝚗𝚍𝚝𝚊, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚑é𝚝𝚏ő𝚗 𝚊 𝚜𝚣ü𝚗𝚎𝚝𝚋𝚎𝚗 𝚔𝚎𝚛𝚎𝚜𝚜𝚎𝚖 𝚖𝚊𝚓𝚍 𝚖𝚎𝚐 ő𝚔𝚎𝚝. 𝚁𝚎𝚖é𝚕𝚎𝚖, 𝚗𝚎𝚖 é𝚐𝚎𝚔 𝚋𝚎. 𝙵𝚘𝚗𝚝𝚘𝚜 𝚕𝚎𝚗𝚗𝚎 𝚖𝚎𝚐𝚒𝚜𝚖𝚎𝚛𝚗𝚎𝚖 ő𝚝. 𝚅𝚘𝚗𝚣𝚣𝚊 𝚊 𝚝𝚎𝚔𝚒𝚗𝚝𝚎𝚝𝚎𝚖, é𝚜 é𝚛𝚣𝚎𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚟𝚊𝚗 𝚋𝚎𝚗𝚗𝚎 𝚟𝚊𝚕𝚊𝚖𝚒 𝚔ü𝚕ö𝚗𝚕𝚎𝚐𝚎𝚜.

𝙷á𝚝... 𝙰𝚜𝚜𝚣𝚎𝚖 𝚎𝚣 𝚗𝚎𝚖 𝚊𝚣 é𝚗 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚎𝚗𝚌𝚜𝚎 é𝚟𝚎𝚖. 𝙷𝚘𝚝𝚊𝚛𝚞𝚟𝚊𝚕 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗 𝚓ó𝚕 𝚊𝚕𝚊𝚔𝚞𝚕𝚝, 𝚌𝚜𝚞𝚙á𝚗 𝚟𝚊𝚗 𝚎𝚐𝚢 𝚔𝚒𝚜 𝚋𝚒𝚋𝚒 𝚊 𝚝ö𝚛𝚝é𝚗𝚎𝚝𝚋𝚎𝚗. 𝙴𝚕 𝚏𝚘𝚐 𝚞𝚝𝚊𝚣𝚗𝚒. 𝙺𝚊𝚙𝚘𝚝𝚝 𝚎𝚐𝚢 𝚗𝚊𝚐𝚢𝚘𝚗 𝚓ó 𝚕𝚎𝚑𝚎𝚝ő𝚜é𝚐𝚎𝚝 𝚊𝚛𝚛𝚊, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚎𝚐𝚢 𝚖á𝚜𝚒𝚔 𝚘𝚛𝚜𝚣á𝚐𝚋𝚊𝚗 𝚝𝚊𝚗𝚞𝚕𝚑𝚊𝚜𝚜𝚘𝚗 𝚙𝚛𝚘𝚏𝚒 𝚜𝚣𝚒𝚗𝚝𝚎𝚗 𝚑𝚎𝚐𝚎𝚍ü𝚕𝚗𝚒. 𝙿𝚎𝚛𝚜𝚣𝚎 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚗𝚎𝚖 𝚝𝚊𝚛𝚝𝚑𝚊𝚝𝚘𝚖 𝚒𝚝𝚝. 𝙴𝚣 𝚊𝚣 á𝚕𝚖𝚊, 𝚔ö𝚟𝚎𝚝𝚗𝚒𝚎 𝚔𝚎𝚕𝚕. 𝙼é𝚐 ú𝚐𝚢 𝚒𝚜, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚔𝚎𝚣𝚍𝚝ü𝚗𝚔 𝚎𝚐𝚢𝚖á𝚜𝚋𝚊 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚎𝚝𝚗𝚒. 𝙳𝚎 𝚋𝚒𝚣𝚝𝚘𝚜𝚊𝚗 𝚖𝚎𝚐𝚗é𝚣𝚎𝚖 𝚖𝚊𝚓𝚍 𝚎𝚐𝚢𝚜𝚣𝚎𝚛 𝚊𝚣 𝚎𝚐𝚢𝚒𝚔 𝚏𝚎𝚕𝚕é𝚙é𝚜é𝚝, é𝚜 𝚎𝚐𝚢 𝚗𝚊𝚐𝚢 𝚌𝚜𝚘𝚔𝚘𝚛 𝚛ó𝚣𝚜á𝚟𝚊𝚕 𝚏𝚘𝚐𝚘𝚖 𝚟á𝚛𝚗𝚒 ő𝚝. 𝙱á𝚗𝚝 𝚊 𝚍𝚘𝚕𝚘𝚐, 𝚍𝚎 𝚝𝚞𝚍𝚘𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚗𝚎𝚔𝚒 í𝚐𝚢 𝚊 𝚕𝚎𝚐𝚓𝚘𝚋𝚋. 𝙽𝚎𝚖 𝚕𝚎𝚑𝚎𝚝𝚎𝚔 ö𝚗𝚣ő.

𝙰𝚣𝚝 𝚑𝚒𝚝𝚝𝚎𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚖𝚊 ú𝚓𝚛𝚊 𝚖𝚎𝚐𝚝𝚊𝚕á𝚕𝚝𝚊𝚖 ő𝚝. 𝙽𝚎𝚖 𝚑𝚒𝚝𝚝𝚎𝚖 𝚊 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚎𝚖𝚗𝚎𝚔, 𝚊𝚖𝚒𝚔𝚘𝚛 𝚖𝚎𝚐𝚕á𝚝𝚝𝚊𝚖 𝙷𝚒𝚣𝚊𝚜𝚑𝚒𝚝 𝚊𝚣𝚣𝚊𝚕 𝚊 [𝚜𝚣í𝚗] 𝚑𝚊𝚓ú 𝚕á𝚗𝚗𝚢𝚊𝚕. 𝙺𝚒𝚔ö𝚙ö𝚝𝚝 𝙷𝚘𝚝𝚊𝚛𝚞 𝚟𝚘𝚕𝚝, 𝚍𝚎 𝚖𝚒𝚗𝚝 𝚔𝚒𝚍𝚎𝚛ü𝚕𝚝 𝚊 𝚗𝚎𝚟𝚎 [𝙽é𝚟]. 𝙴𝚐é𝚜𝚣𝚎𝚗 𝚎𝚍𝚍𝚒𝚐 𝚜𝚣𝚒𝚗𝚝𝚎 𝚖á𝚛 𝚗𝚎𝚖 𝚒𝚜 𝚐𝚘𝚗𝚍𝚘𝚕𝚝𝚊𝚖 𝙷𝚘𝚝𝚊𝚛𝚞𝚛𝚊, 𝚊𝚜𝚜𝚣𝚎𝚖 𝚝ú𝚕𝚓𝚞𝚝𝚘𝚝𝚝𝚊𝚖 𝚛𝚊𝚓𝚝𝚊. 𝙼𝚘𝚜𝚝 𝚖é𝚐𝚒𝚜 𝚖𝚎𝚐𝚝𝚎𝚝𝚜𝚣𝚎𝚝𝚝 𝚎𝚣 𝚊 𝚕á𝚗𝚢, é𝚜 𝚏é𝚕𝚎𝚔, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚊𝚣é𝚛𝚝, 𝚖𝚎𝚛𝚝 𝚎𝚖𝚕é𝚔𝚎𝚣𝚝𝚎𝚝 𝚛á. 𝙱𝚊𝚜𝚣𝚔𝚒, 𝚖é𝚐 𝚊 𝚜𝚣𝚎𝚖é𝚕𝚢𝚒𝚜é𝚐𝚎 𝚒𝚜 𝚘𝚕𝚢𝚊𝚗, 𝚖𝚒𝚗𝚝 𝚊𝚣 ö𝚟é 𝚟𝚘𝚕𝚝! 𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚐𝚢, 𝚔𝚒 𝚔𝚎𝚕𝚕 𝚟𝚎𝚛𝚗𝚎𝚖 ő𝚝 𝚊 𝚏𝚎𝚓𝚎𝚖𝚋ő𝚕. 𝙳𝚎 𝚊𝚣é𝚛𝚝 𝚛𝚎𝚖é𝚕𝚎𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚓ó𝚋𝚊𝚗 𝚕𝚎𝚜𝚣ü𝚗𝚔.

𝙾𝙻𝚈𝙰𝙽.𝙹Ó.𝙸𝙻𝙻𝙰𝚃𝙰.𝚅𝙰𝙽. 𝙸𝚜𝚝𝚎𝚗𝚎𝚖... 𝙽𝚎𝚖 𝚕𝚎𝚗𝚗𝚎 𝚜𝚣𝚊𝚋𝚊𝚍 í𝚐𝚢 𝚐𝚘𝚗𝚍𝚘𝚕𝚔𝚘𝚍𝚗𝚘𝚖. 𝙴𝚐𝚢é𝚛𝚝𝚎𝚕𝚖ű𝚎𝚗 𝚗𝚎𝚖 𝚓ö𝚟ö𝚔 𝚋𝚎 𝚗𝚎𝚔𝚒, 𝚍𝚎 𝚊 𝚛𝚘𝚑𝚊𝚍𝚝 é𝚕𝚎𝚝𝚋𝚎, 𝚞𝚐𝚢𝚊𝚗𝚘𝚕𝚢𝚊𝚗 é𝚛𝚣é𝚜 𝚖𝚎𝚕𝚕𝚎𝚝𝚝𝚎 𝚕𝚎𝚗𝚗𝚒, 𝚖𝚒𝚗𝚝 𝚊𝚗𝚗𝚊𝚔 𝚒𝚍𝚎𝚓é𝚗 𝙷𝚘𝚝𝚊𝚛𝚞 𝚔ö𝚣𝚎𝚕é𝚋𝚎𝚗. 𝙱ű𝚗𝚝𝚞𝚍𝚊𝚝𝚘𝚖 𝚟𝚊𝚗, 𝚊𝚖𝚒é𝚛𝚝 ő𝚝 𝚑𝚊𝚜𝚣𝚗á𝚕𝚘𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚟𝚒𝚜𝚜𝚣𝚊𝚜𝚣𝚎𝚛𝚎𝚣𝚣𝚎𝚖 𝚊𝚣𝚝 𝚊 𝚕á𝚗𝚢𝚝. 𝚅𝚊𝚗 𝚎𝚗𝚗𝚎𝚔 é𝚛𝚝𝚎𝚕𝚖𝚎? 𝚃𝚎𝚕𝚓𝚎𝚜𝚎𝚗 𝚔𝚞𝚜𝚣𝚊 𝚊 𝚏𝚎𝚓𝚎𝚖! [𝙽é𝚟] 𝚘𝚕𝚢𝚊𝚗 𝚔𝚎𝚍𝚟𝚎𝚜, 𝚊𝚛𝚊𝚗𝚢𝚘𝚜, é𝚜 𝚊𝚖𝚒𝚔𝚘𝚛 𝚔𝚘𝚖𝚘𝚕𝚢 𝚍𝚘𝚕𝚐𝚘𝚔𝚛ó𝚕 𝚋𝚎𝚜𝚣é𝚕, 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚒𝚐 𝚔𝚒𝚌𝚜𝚒𝚝 𝚜ö𝚝é𝚝𝚎𝚋𝚋 𝚜𝚣í𝚗𝚎 𝚕𝚎𝚜𝚣 𝚊 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚎𝚒𝚗𝚎𝚔. É𝚜 𝚘𝚕𝚢𝚊𝚗 é𝚛𝚝𝚎𝚕𝚖𝚎𝚜 𝚍𝚘𝚕𝚐𝚘𝚔𝚊𝚝 𝚝𝚞𝚍 𝚖𝚘𝚗𝚍𝚊𝚗𝚒! 𝙸𝚕𝚢𝚎𝚗 é𝚛𝚍𝚎𝚔𝚎𝚜𝚜é 𝚖é𝚐 𝚜𝚎𝚗𝚔𝚒 𝚗𝚎𝚖 𝚝𝚞𝚍𝚝𝚊 𝚝𝚎𝚗𝚗𝚒 𝚗𝚎𝚔𝚎𝚖 𝚊 𝚋𝚘𝚝𝚊𝚗𝚒𝚔á𝚝. 𝙿𝚎𝚍𝚒𝚐 é𝚛𝚍𝚎𝚔𝚕𝚒 ő𝚝, é𝚜 𝚜𝚘𝚔𝚊𝚝 𝚖𝚎𝚜é𝚕𝚝. É𝚛𝚍𝚎𝚔𝚎𝚜. É𝚛𝚍𝚎𝚔𝚎𝚜! 𝙰 𝚔𝚒𝚋𝚊𝚜𝚣𝚘𝚝𝚝 𝚗ö𝚟é𝚗𝚢𝚎𝚔 é𝚛𝚍𝚎𝚔𝚎𝚜𝚎𝚔! 𝙼𝙸 𝚅𝙰𝙽 𝚅𝙴𝙻𝙴𝙼?

𝙰 𝚔ö𝚗𝚢𝚟𝚝á𝚛𝚋𝚊𝚗 𝚖𝚊 𝚘𝚕𝚟𝚊𝚜𝚝𝚞𝚔 𝚔𝚒 𝚊𝚣 𝚎𝚕𝚜ő 𝚔𝚘𝚖𝚘𝚕𝚢𝚊𝚋𝚋 𝚔ö𝚣ö𝚜 𝚔ö𝚗𝚢𝚟ü𝚗𝚔𝚎𝚝. 𝙽𝚊𝚐𝚢𝚘𝚗 𝚜𝚣é𝚙 𝚟𝚘𝚕𝚝, 𝚝𝚎𝚕𝚎 𝚍𝚛á𝚖á𝚟𝚊𝚕 é𝚜 𝚒𝚣𝚐𝚊𝚕𝚘𝚖𝚖𝚊𝚕. 𝙽𝚎𝚖 𝚝𝚎𝚕𝚓𝚎𝚜𝚎𝚗 𝚒𝚐𝚊𝚣 𝚛á, 𝚍𝚎 𝚊𝚣𝚝 𝚑𝚒𝚜𝚣𝚎𝚖, ő 𝚊𝚣 é𝚗 𝚅ö𝚛ö𝚜 𝚁ó𝚣𝚜á𝚖. 𝙽𝚎𝚖 𝚖𝚎𝚛𝚗é𝚖 í𝚐𝚢 𝚑í𝚟𝚗𝚒 𝚊 𝚟𝚊𝚕ó é𝚕𝚎𝚝𝚋𝚎𝚗, 𝚖𝚎𝚛𝚝 𝚛á𝚓ö𝚗𝚗𝚎, ö𝚜𝚜𝚣𝚎𝚔ö𝚝𝚗é 𝚊 𝚜𝚣á𝚕𝚊𝚔𝚊𝚝. 𝙴𝚑𝚑𝚎𝚣 𝚝ú𝚕 𝚘𝚔𝚘𝚜. 𝚂𝚣ó𝚟𝚊𝚕 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚒𝚗𝚝𝚎𝚖 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚒𝚝𝚝 𝚏𝚘𝚐𝚕𝚊𝚔 í𝚐𝚢 𝚎𝚖𝚕𝚎𝚐𝚎𝚝𝚗𝚒, é𝚗 𝚍𝚛á𝚐𝚊 𝚅ö𝚛ö𝚜 𝚁ó𝚣𝚜á𝚖. 𝚅𝚒𝚜𝚜𝚣𝚊 𝚔𝚎𝚕𝚕 𝚏𝚘𝚐𝚗𝚘𝚍 𝚖𝚊𝚐𝚊𝚍𝚊𝚝, 𝙾𝚋𝚘𝚛𝚘!

𝙼𝚊 𝚗𝚎𝚖 𝚔𝚎𝚝𝚝𝚎𝚜𝚋𝚎𝚗 𝚟𝚘𝚕𝚝𝚞𝚗𝚔 𝚊 𝚅ö𝚛ö𝚜 𝚁ó𝚣𝚜á𝚖𝚖𝚊𝚕, 𝚑𝚊𝚗𝚎𝚖 𝚈𝚊𝚖𝚊𝚍𝚊 𝚒𝚜 𝚓ö𝚝𝚝 𝚟𝚎𝚕ü𝚗𝚔. 𝙰𝚒𝚣𝚊𝚠𝚊 𝚜𝚊𝚓𝚗𝚘𝚜 𝚕𝚎𝚋𝚎𝚝𝚎𝚐𝚎𝚍𝚎𝚝𝚝. 𝙺á𝚛, 𝚖𝚎𝚛𝚝 𝚔𝚎𝚣𝚍𝚎𝚖 𝚑𝚒á𝚗𝚢𝚘𝚕𝚗𝚒. 𝙰𝚜𝚜𝚣𝚎𝚖 ő 𝚕𝚎𝚝𝚝 𝚊 𝚕𝚎𝚐𝚓𝚘𝚋𝚋 𝚋𝚊𝚛á𝚝𝚘𝚖 𝚔𝚎𝚝𝚝𝚎𝚓ü𝚔 𝚔ö𝚣ü𝚕. 𝙱𝚘𝚌𝚜 𝚈𝚊𝚖𝚊𝚍𝚊. 𝙽𝚊 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚎𝚐𝚢. 𝚂𝚣ó𝚟𝚊𝚕 𝚗𝚎𝚖 𝚟𝚘𝚕𝚝𝚞𝚗𝚔 𝚞𝚐𝚢𝚊𝚗 𝚔𝚎𝚝𝚝𝚎𝚜𝚋𝚎𝚗, 𝚍𝚎 𝚎𝚕 𝚜𝚎𝚖 𝚑𝚒𝚜𝚣𝚎𝚍, 𝚖𝚒 𝚝ö𝚛𝚝é𝚗𝚝, 𝙽𝚊𝚙𝚕ó! 𝙹á𝚝𝚜𝚣𝚘𝚝𝚝𝚞𝚗𝚔 𝚊 𝚙𝚜-𝚎𝚗, 𝚖𝚎𝚛𝚝 𝚝𝚊𝚕á𝚕𝚝𝚊𝚖 𝚘𝚕𝚢𝚊𝚗 𝚓á𝚝é𝚔𝚘𝚝, 𝚊𝚖𝚒𝚟𝚎𝚕 𝚝ö𝚋𝚋𝚎𝚗 𝚒𝚜 𝚕𝚎𝚑𝚎𝚝 𝚓á𝚝𝚜𝚣𝚊𝚗𝚒, 𝚜𝚣ó𝚟𝚊𝚕 𝚋𝚎𝚕𝚎𝚔𝚎𝚣𝚍𝚝ü𝚗𝚔. [𝙽é𝚟] 𝚟𝚘𝚕𝚝 𝚔ö𝚣é𝚙𝚎𝚗. É𝚜 𝚊𝚖𝚒𝚔𝚘𝚛 𝚎𝚕𝚏á𝚛𝚊𝚍𝚝, 𝚊 𝚁ó𝚣𝚜á𝚖 𝚖𝚎𝚕𝚢𝚒𝚔 𝚒𝚛á𝚗𝚢𝚋𝚊 𝚍ő𝚕𝚝? 𝙵𝚎𝚕é𝚖!!! 𝙺𝚒𝚑𝚊𝚐𝚢𝚘𝚝𝚝 𝚎𝚐𝚢 ü𝚝𝚎𝚖𝚎𝚝 𝚊 𝚜𝚣í𝚟𝚎𝚖. 𝚃𝚞𝚍𝚘𝚖, 𝚗𝚎𝚖 𝚏𝚊𝚒𝚛 𝚊 𝚍𝚘𝚕𝚘𝚐, 𝚖𝚎𝚛𝚝 𝚖é𝚐 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚒𝚐 𝙷𝚘𝚝𝚊𝚛𝚞 𝚓𝚞𝚝 𝚎𝚜𝚣𝚎𝚖𝚋𝚎 𝚛ó𝚕𝚊, 𝚍𝚎 𝚎𝚣 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚗𝚎𝚖 𝚊𝚔𝚔𝚘𝚛𝚊 𝚋ű𝚗! Ú𝚐𝚢𝚜𝚎𝚖 𝚏𝚘𝚐𝚘𝚔 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚖𝚎𝚝 𝚟𝚊𝚕𝚕𝚊𝚗𝚒 𝚗𝚎𝚔𝚒. 𝙰𝚣 𝚖á𝚜 𝚍𝚘𝚕𝚐𝚊. 𝙺𝚑𝚖 𝙰𝚒𝚣𝚊𝚠𝚊 𝚔𝚑𝚖

𝙰𝚗𝚗𝚢𝚒𝚟𝚊𝚕 𝚓𝚘𝚋𝚋 𝚕𝚎𝚝𝚝 𝚊𝚣 é𝚕𝚎𝚝𝚎𝚖, 𝚊𝚖𝚒ó𝚝𝚊 𝚗é𝚐𝚢𝚎𝚗 𝚋𝚊𝚛á𝚝𝚘𝚔 𝚟𝚊𝚐𝚢𝚞𝚗𝚔. 𝙽𝚊𝚐𝚢𝚘𝚗 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚎𝚝𝚎𝚖 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚑á𝚛𝚖𝚞𝚔𝚊𝚝, 𝚗𝚎𝚖 𝚒𝚐𝚊𝚣á𝚗 𝚝𝚞𝚍𝚗á𝚖 𝚎𝚕𝚔é𝚙𝚣𝚎𝚕𝚗𝚒 𝚊𝚣 é𝚕𝚎𝚝𝚎𝚖 𝚗é𝚕𝚔ü𝚕ü𝚔. 𝚁𝚎𝚖é𝚕𝚎𝚖, 𝚎𝚐𝚢ü𝚝𝚝 𝚗ö𝚟ü𝚗𝚔 𝚖𝚊𝚓𝚍 𝚏𝚎𝚕, é𝚜 𝚜𝚒𝚔𝚎𝚛ü𝚕 𝚑ő𝚜ü𝚐𝚢𝚗ö𝚔𝚜é𝚐𝚎𝚝 𝚊𝚕𝚊𝚙í𝚝𝚊𝚗𝚞𝚗𝚔. 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚝𝚗é𝚖, 𝚑𝚊 𝚏𝚎𝚕𝚗ő𝚝𝚝𝚔é𝚗𝚝, 𝚊 𝚐𝚒𝚖𝚒 𝚞𝚝á𝚗 𝚒𝚜 𝚓ó é𝚜 𝚜𝚣𝚘𝚛𝚘𝚜 𝚋𝚊𝚛á𝚝𝚜á𝚐𝚞𝚗𝚔 𝚕𝚎𝚗𝚗𝚎. 𝙵𝚘𝚗𝚝𝚘𝚜𝚊𝚋𝚋𝚊𝚔 𝚗𝚎𝚔𝚎𝚖, 𝚖𝚒𝚗𝚝 𝚊𝚑𝚘𝚐𝚢𝚊𝚗 𝚊𝚣𝚝 𝚋𝚎 𝚝𝚞𝚍𝚗á𝚖 𝚒𝚜𝚖𝚎𝚛𝚗𝚒. 𝙰𝚗𝚗𝚢𝚒 á𝚕𝚖𝚘𝚖 𝚟𝚊𝚗, 𝚊𝚖𝚒𝚝 𝚖𝚎𝚐 𝚊𝚔𝚊𝚛𝚘𝚔 𝚟𝚊𝚕ó𝚜í𝚝𝚊𝚗𝚒 𝚊 𝚓ö𝚟ő𝚋𝚎𝚗, é𝚜 𝚝𝚞𝚍𝚘𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚜𝚒𝚔𝚎𝚛ü𝚕𝚗𝚒 𝚏𝚘𝚐. 𝙾𝚑, 𝙽𝚊𝚙𝚕ó! 𝙹𝚞𝚝𝚝𝚊𝚜𝚍 𝚖𝚊𝚓𝚍 𝚎𝚜𝚣𝚎𝚖𝚋𝚎, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚜𝚣ó𝚕𝚓𝚊𝚔 𝚗𝚎𝚔𝚒𝚔, 𝚑𝚘𝚐𝚢 é𝚗 𝚊𝚔𝚊𝚛𝚘𝚔 𝚟𝚊𝚕𝚊𝚖𝚎𝚕𝚢𝚒𝚔ü𝚔 𝚎𝚕𝚜ő 𝚐𝚢𝚎𝚛𝚎𝚔é𝚗𝚎𝚔 𝚊 𝚔𝚎𝚛𝚎𝚜𝚣𝚝𝚊𝚙𝚓𝚊 𝚕𝚎𝚗𝚗𝚒! 𝙻𝚎𝚏𝚘𝚐𝚕𝚊𝚕𝚘𝚖 𝚖𝚊𝚐𝚊𝚖𝚗𝚊𝚔 𝚎𝚣𝚝 𝚊 𝚙𝚘𝚣í𝚌𝚒ó𝚝. 𝙷𝚘𝚕𝚗𝚊𝚙𝚛𝚊 𝚖𝚎𝚐𝚋𝚎𝚜𝚣é𝚕𝚝𝚎𝚖 𝚊 𝚅ö𝚛ö𝚜 𝚁ó𝚣𝚜á𝚖𝚖𝚊𝚕, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚎𝚕𝚖𝚎𝚐𝚢ü𝚗𝚔 𝚔𝚎𝚝𝚝𝚎𝚜𝚋𝚎𝚗 𝚎𝚐𝚢 𝚓á𝚝é𝚔𝚝𝚎𝚛𝚎𝚖𝚋𝚎. 𝙴𝚕𝚎𝚒𝚗𝚝𝚎 𝚗𝚎𝚖 𝚊𝚔𝚊𝚛𝚝 𝚓ö𝚗𝚗𝚒 𝚊 𝚜𝚘𝚔 𝚎𝚖𝚋𝚎𝚛 𝚖𝚒𝚊𝚝𝚝, 𝚍𝚎 𝚟é𝚐ü𝚕, 𝚖𝚒𝚟𝚎𝚕 𝚘𝚝𝚝 𝚕𝚎𝚜𝚣𝚎𝚔 𝚖𝚎𝚕𝚕𝚎𝚝𝚝𝚎, 𝚛á𝚋ó𝚕𝚒𝚗𝚝𝚘𝚝𝚝. 𝙾𝚕𝚢𝚊𝚗 𝚓ó𝚕 𝚎𝚜𝚒𝚔, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚎𝚗𝚗𝚢𝚒𝚛𝚎 𝚖𝚎𝚐𝚋í𝚣𝚒𝚔 𝚋𝚎𝚗𝚗𝚎𝚖.

𝙷𝚊𝚖𝚊𝚛𝚘𝚜𝚊𝚗 𝚋𝚎𝚜𝚣é𝚕𝚗𝚎𝚖 𝚔𝚎𝚕𝚕 [𝙽é𝚟]-𝚟𝚎𝚕 𝚊𝚛𝚛ó𝚕, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚖𝚒 𝚊 𝚑𝚎𝚕𝚢𝚣𝚎𝚝. Á𝚕𝚖𝚘𝚖𝚋𝚊𝚗 𝙷𝚘𝚝𝚊𝚛𝚞𝚗𝚊𝚔 𝚑í𝚟𝚝𝚊𝚖 ő𝚝, é𝚜 𝚜í𝚛𝚟𝚊 𝚏𝚊𝚔𝚊𝚍𝚝. 𝙽𝚎𝚖 𝚊𝚔𝚊𝚛𝚘𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚖𝚒𝚊𝚝𝚝𝚊𝚖 𝚜í𝚛𝚓𝚘𝚗. 𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗𝚝 𝚎𝚕𝚔ö𝚟𝚎𝚝𝚎𝚔, 𝚑𝚘𝚐𝚢 ú𝚓𝚛𝚊 ú𝚐𝚢 𝚗é𝚣𝚣𝚎𝚔 𝚛á, 𝚖𝚒𝚗𝚝 𝚊𝚑𝚘𝚐𝚢𝚊𝚗 𝚔𝚎𝚕𝚕𝚎𝚗𝚎. 𝙽𝚎𝚖 é𝚛𝚍𝚎𝚖𝚕𝚒 𝚖𝚎𝚐, 𝚑𝚘𝚐𝚢 ú𝚐𝚢 é𝚛𝚎𝚣𝚣𝚎, 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚔𝚒𝚑𝚊𝚜𝚣𝚗á𝚕𝚘𝚖, é𝚜 𝚗𝚎𝚖 𝚒𝚜 ö𝚗𝚖𝚊𝚐𝚊 𝚖𝚒𝚊𝚝𝚝 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚎𝚝𝚎𝚖. 𝙿𝚎𝚍𝚒𝚐 𝚘𝚕𝚢𝚊𝚗 𝚌𝚜𝚘𝚍á𝚜 𝚜𝚣𝚎𝚖é𝚕𝚢𝚒𝚜é𝚐𝚎 𝚟𝚊𝚗. 𝙷𝚊 𝚗𝚎𝚖 𝚗é𝚣𝚗𝚎 𝚔𝚒 𝚝𝚎𝚕𝚓𝚎𝚜𝚎𝚗 ú𝚐𝚢, 𝚖𝚒𝚗𝚝 ő, 𝚋𝚒𝚣𝚝𝚘𝚜𝚊𝚗 𝚊 𝚜𝚣𝚎𝚖é𝚕𝚢𝚒𝚜é𝚐𝚎 𝚏𝚘𝚐𝚘𝚝𝚝 𝚟𝚘𝚕𝚗𝚊 𝚖𝚎𝚐. 𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚐𝚢. 𝚂𝚎𝚖𝚖𝚒𝚕𝚢𝚎𝚗 𝚜𝚣𝚎𝚖𝚙𝚘𝚗𝚝𝚋ó𝚕 𝚗𝚎𝚖 𝚜𝚣𝚊𝚋𝚊𝚍 𝚟𝚘𝚗𝚣ó𝚗𝚊𝚔 𝚝𝚊𝚕á𝚕𝚗𝚘𝚖 ő𝚝. 𝙼𝚊𝚓𝚍 𝚋𝚎𝚜𝚣é𝚕𝚎𝚔 𝚟𝚎𝚕𝚎. 𝚅𝚊𝚕𝚊𝚖𝚒𝚔𝚘𝚛...

Ez volt az utolsó feljegyzés a naplóban. Nem olvasott el mindent a lány, azt túl nagy tolakodásnak tartotta, de néhány felkeltette az érdeklődését. Igazából hirtelen fel sem bírta fogni, hogy miket olvasott. Inkább csak tovább adta a többieknek, hogy azt olvassanak el, amit csak akarnak, ő maga pedig körmeit piszkálva meredt előre, miközben gondolkodott. A külvilágot szinte teljesen kizárta, egyedül az olvasott szavak visszhangoztak a fejében. Fel sem tűnt neki, hogy a fiúnak tetszik. Persze ez nem változtatta meg a véleményét róla, nem gyúlt lángra a szíve nagy hirtelen csak azért, mert mindez kiderült. Inkább összefacsarodott a lelke a gondolattól, hogy a fiú ennyit vesződött magában, miközben igyekezett rendezni a fejében a gondolatait róla. Örült annak, hogy mindennek ellenére Oboro szerette őt, és nem akarta eltaszítani magától, hogy elfeledhesse annak a gondolatát, miszerint mennyire hasonlít ahhoz a Hotaru nevű lányhoz.

Észre sem vette, hogy a fiúk szólongatni kezdték. Persze ők is olvasták a róla szóló feljegyzéseket, s aggódni kezdtek barátnőjük miatt. Hizashi kezeibe vette a lány arcát, és lassan cirógat kezdte, míg Shota inkább csak a combjára helyezte a kezét, és lassan simogatta. Másodpercekig mindebből semmi nem észlelt [Név]. Kisebb rázogatás után eszmélt csak fel, s vette észre, hogy már ő volt a figyelem középpontjában. Kicsit utálta is ezt, de megértette, miért féltették őt a fiúk. Az elmúlt idő során először hagyta, hogy igazán megvigasztalják, ugyanis amint Hizashi majd Shota szemeibe nézett, s látta az aggodalmat a tekintetükben, elsírta magát. Részben megkönnyebbült, amiért nem volt tervben semmiféle öngyilkossági kísérlet, sőt, inkább tervezte a közös jövőjüket. Mégis, a másik fele elkezdett szétesni, hiszen a fiú miatta vesződött a saját érzelmeivel. Kívánta, bárcsak felé húzott volna a szíve, akkor talán óvatosabb lehetett volna, emiatt pedig túl is élhette volna az akkori gyakorlati napját. De persze ezt ő sem tudhatta biztosra, elvégre az is lehetséges opció lett volna, hogy ugyanúgy meghal, ő pedig még inkább szenvedett volna, amiért elvesztette a szerelmét. Így viszont "csak" egy barátként hunyt el a szemében, ami nem tette varázsütésre boldogabbá, mégis örült annak, hogy nem élete szerelme hunyt el. Talán önző gondolat volt ez tőle. Talán teljesen helytállt ez a látásmódja. Ő maga sem tudta megmondani. De egy dologban biztos volt: Oboro egy olyan személy volt az életében, akit senki nem tudna ismét megszerezni. Csodálatos barátnak tartotta, és őszintén hálás volt az életnek azért, hogy egyáltalán ismerhette ezt az elképesztő embert.

=====

Az idő nem gyógyítja a sebeket, erre rájöttek a fiatalok. Hiába teltek a hetek, a hónapok, rengetegszer érezték magukat igazi mélyponton. Hiányzott nekik a barátjuk, akihez olyannyira kötődtek, aki bármikor mosolyt varázsolt az arcukra csupán egyetlen jól időzített, ámbár borzalmas viccel. Gyakran látogatták meg a sírt; hol csoportban, hol pedig egyedül. De talán Aizawa járt ki hozzá a legtöbbet. Mint ahogyan Hizashinak [Név] volt a legjobb barátja, ő úgy érezte, hogy Shirakumo volt az övé. Nem híresztelték soha, hogy egy kissé nagyobb köztük az összhang, mint a többiekkel, de mindketten jól tudták, hogy ami közöttük volt, az erősebb barátság volt.

Furcsa volt elkezdeni az utolsó évüket az iskolájukban a fiú nélkül. Az évnyitó meglehetősen keserű volt számukra, csakúgy, mint az évzáró ünnepség is. Mind a két alkalommal iskola után összeültek, és evésbe fojtva a bánatukat beszélgettek. Megterhelő volt mindhármuk számára az egész. Sokszor érezték úgy, mintha az életnek nevezett dolog csak egy álom lenne, mintha nem is a valóságban élnének, de aztán végül mindig be kellett látniuk, hogy nem egy álom vagy szimuláció az, amiben éltek. Nagyon reménykedtek benne, hogy így van. Mindennél jobban akarták, hogy kiderüljön, Oboro nem is halt meg, és maguk mögött tudhassák a gyászt. De sajnos nem így volt, bármennyire is kívánták. Ha nem is emésztették meg teljesen, de kezdtek hozzászokni a dologhoz. Tudták nagyon jól, hogy ha nem akarnak becsavarodni, vagy szakemberhez járni terápiás kezelésekre, akkor valóban el kell fogadniuk, hogy ami történt, megtörtént. Nehezen sikerült ugyan, nem is teljesen, de erejükön felül igyekeztek.

Shota és [Név] is egyre közelebb kerültek egymáshoz. Tekintve, hogy a naplóban Oboro célozgatott arra, hogy szerinte Aizawanak tetszik a lány, és lépnie kellene, mindketten kicsit máshogy viselkedtek egymás közelében. Nem játszották meg magukat, pusztán nem tudták, hogyan adják önmagukat, amikor kettesben voltak. Mindketten tudták, hogy van közöttük valami, de féltek tenni bármit is. Szinte már-már görcsösen rettegtek megtenni egy igazi első lépést a másik felé, s inkább totojáztak egyhelyben, várva, hogy a másik tegyen valamit. Egyesek szerint a fiúknak kell meglépni a legelső nagy tettet. Az ilyen emberek rendszerint régimódinak voltak címkézve, de valahol igazuk volt. Azonban megestek olyan alkalmak is, amikor a lány szedte össze minden bátorságmorzsáját, hogy szerelmet valljon a fiúnak, esetleg máshogyan tudassa vele a vonzalmát. Nos, hasonló eset történt meg ezzel a kettővel is. Mivel Shota inkább megmaradt volna barátokként évekig, mert az legalább biztos volt, és nem lehetett egykönnyen elrontani, addig [Név]-ben egyre jobban tudatosultak az érzései a fiú iránt, s egyre kevésbé volt megelégedve azzal, ami jutott nekik. Ha nem tudta volna, hogy ő sem közömbös a fiúnak, biztosan nem ő lépte volna át a barátság határát, de mivel teljes mértékben tisztában volt a helyzettel, inkább felkötötte a gatyáját, s a tettek mezejére lépett.

Szünet volt, és a fiú náluk éjszakázott. Elsősorban játszani jött át, legalábbis ez volt a fedősztori, de mindketten tudták, hogy csak időt akart eltölteni a lánnyal. Arra mondjuk nem számított egyikük sem, hogy majd a lány apja beállít a gyerekekkel, s megkéri őket, hogy pesztrálják a kisebbeket pár órán át, ugyanis hiába volt szabadságon, behívták egy sürgős eset miatt dolgozni. Hiába nem így tervezték a napot, jól szórakoztak. A fiatalabbak amúgy is komfortosan érezték már magukat a fekete hajúval, így a kezdeti megszokott pár percnyi szégyenlősséget követően már vidáman kiabálva randalíroztak a házban. A [szín] hajú mindig is imádta nézni, ahogyan Shota viselkedett a testvéreivel, és a fiú is szerette figyelemmel kísérni a testvérek közötti összetartást és köteléket. Estére jól el is fáradtak, így szinte csak beestek az ágyba. [Név] kérésére a fiú vele aludt az ágyban. Szeretett vele aludni, és persze Aizawa is hülye lett volna, ha nem megy bele azonnal a dologba. Eleinte háttal feküdt a fiúnak, de mivel szeretett esténként forgolódni, így szokásához híven átgördült a másik oldalára. Tekintete azonban megakadt Shota tágra nyílt szemein. Közelebb voltak egymáshoz, mint bármelyik együtt alvás során valaha is. Természetesen zavarba jöttek, s erősen elpirultak mind a ketten. Aizawa hol a lány tágra nyílt [szín] szemeibe nézett, vagy az édesen hívogató ajkait figyelte. Persze [Név]-nek feltűnt, hogy folyamatosan váltogatja azt, hogy hová nézett, s vett egy nagy levegőt, majd nyelt egyet. Tenyere izzadni kezdett, szíve pedig a torkában dobogott, de úgy érezte, ez megfelelő pillanat lehet arra, hogy végre túljussanak a helyzeten. Így néhány pillanatnyi gondolkodást és hezitálást követően előrébb hajolt, és a fiú szájának nyomta a sajátját. Életében nem csókolózott még addig, semmit nem tudott a dolgokról, de ezzel nem volt egyedül, így senki számára nem volt kínos a helyzet. Pár pillanattal később elhúzódott tőle, de nem figyelték egymás arcát túl sokáig, ugyanis Aizawa is összeszedte a bátorságát, s egyik kezét a lány arcára téve lehelt csókot az ajkaira. Minél hosszabb ideig váltogatták, hogy ki kezdeményezi a csókot, annál jobban belejöttek, így már igazán csókolózásnak lehetett nevezni azt, ami lezajlott kettejük közt. Mikor hosszú percekkel később elszakadtak egymástól, [Név] szélesen vigyorgott, szemei pedig csillogtak a boldogságtól; hónapok óta először.

- Mi most tényleg...?- kérdezte a fiú, de nem várt választ. Halkan összenevettek, amikor [Név] bólintott egyet.

- Jobb volt, mint képzeltem... Mármint... ez volt életem első csókja, és azt kell mondjam, nem okoztál csalódást.

- Örülök, hogy ezt hallom - mosolyodott el a fiú, s közelebb vonta magához a lányt. Szorosan ölelte, végre bűntudat nélkül. Nem érzett semmit helytelennek, mert tudták, hogy mi van kettejük között.- Őszintén szólva én is elképzeltem már párszor..- vallotta be halkan.

- Komolyan?- vonta fel a szemöldökeit [Név] kíváncsian. Hirtelen már egyikük sem volt igazán álmos.

- Ami azt illeti, igen - biccentett aprót.- De ez jobb volt. Sokkal. Viszont Yamadanak ha beszélsz is róla, hagyd ki az érzelgősségem, kérlek. Az idők végezetéig cukkolna vele...

- Rendben, meglesz - sóhajtott fel mosolyogva. [...]

Másnap természetes módon amint elhagyta a házat a kócos hajú, [Név] már telefonált is legjobb barátjának, hogy vonszolja át a seggét, mert be kell számolnia valami fontosról. Még az anyjánál is hamarabb elmondta neki, ami Hizashi számára rengeteget jelentett. Már majdnem annyira örült kettejüknek, mintha ő is a kapcsolat részese volna, amit [Név] nevetve szóvá is tett.

- Hé!- bökött felé az ujjával Yamada.- Mi egy csomag vagyunk, rendben? Mi vagyunk az egyet fizet, kettőt vihet akció. Ha veled jár valaki, akkor arra ne is számítson, hogy nem fogok teljesen véletlenszerű időpontban beállítani ide, hogy befeküdjek kettőtök közé az ágyba filmet nézni, vagy beszélgetni. Különben a végén még teljesen meg is feledkeznél rólam, amit csak nem hagyhatok!

- Jajj már, mintha az lehetséges volna - nevetett jóízűen a lány.- Te bármelyik pasinál fontosabb vagy nekem. Épp ezért örülök, hogy mind barátok vagyunk. Így nem kell attól félnem, hogy ha bemutatom neked, nem fogod kedvelni, szóval ott kell hagynom.

- Ki tudja? Lehet így, hogy veled van, már nem is fogom annyira kedvelni - bökte oldalba barátnőjét vigyorogva, de aztán a következő pillanatban már szorosan magához is ölelte őt.- Úgy örülök, hogy végre nem puhánykodtok. Komolyan mondom, rendesen nekem volt rossz nézni, hogy mennyit szerencsétlenkedtetek.

- Szerintem, ha nem te lennél a legjobb barátom, soha nem jutottam volna el odáig, hogy tegyek egy lépést. Lehet, hogy nehéz eset vagyok, de nem reménytelen.

- Jobban ki kellett volna kupálnom téged, hogy hamarabb is véget vess ennek az egész macska-egér játéknak, de szó, mi szó, örülök nektek. Pontosabban örülök neked. Jó végre úgy mosolyogni látni, hogy nem kell attól félnem, bármelyik pillanatban rossz lehet a kedved újra.

- Ez hivatalos. Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék, 'Zashi - fúrta arcát a fiú nyakához elérzékenyülve. Nagyrészt azért volt elég neki ennyi is ahhoz, hogy a sírás kerülgesse, mert közelgett a menstruációja, de nagy szerepet játszott az is, hogy igaza volt a fiúnak. Oboro halála óta nem lehetett tudni, mikor jut eszébe valami szép emlék a fiúról, ami miatt aztán teljesen elromlik a hangulata. Végre boldog volt. Pontosabban boldogabb, hiszen a fiú halála még mindig nagy nyomott hagyott benne, s nem volt könnyű számára a dolog, de úgy érezte, hogy jó úton halad afelé, hogy egy nap mosolyogva tudjon visszagondolni életének ezen időszakára.- Szeretlek, hallod?

- Én is szeretlek, jobban, mint azt el tudnád képzelni. Én kis hercegnőm...- nyomott puszit a lány hajába mosolyogva.

Mindez persze nem jelentette azt, hogy egy csettintésre megjavult az életük. Pusztán kellett nekik egy kis löket ahhoz, hogy gyógyulhassanak. Tudták, hogy Oboro is örülne annak, ha nem lennének folyton folyvást maguk alatt, s élnék az életüket tovább, miközben néha eszükbe jut a halott barátjuk. Szükségük volt egy kis kapaszkodónyi boldogságra, hogy ne adják fel. Ezt a boldogságot pedig egy újonnan megszületett kapcsolat adta. Elvégre [Név] és Shota egymásra találása nem csak kettejükre volt hatással. Hizashinak a legnagyobb örömforrása a legjobb barátnője boldogsága volt. S mivel ő elindult az egészségesebb élet felé, tudattalanul is húzta magával felfelé a hegyen a fiút. Aki nem lehetett elég hálás neki ezért, hiszen pont rá volt szüksége. Egymásra volt szükségük.

======
Valamiért nem akar képet felülre beilleszteni, szóval ide szúrom inkább, amit fentre szántam. Egy időre ezzel a kis megnyugtatóbb résszel hagylak itt titeket, de azért megpróbálok valamit összehozni lassan, mert túlságosan szeretem ezt a könyvet 😅